Ugrás a tartalomhoz

Föld- és területrendezés 2., Agrárvilági fordulatok, magyar reformok

Prof. Emer. Dr. Szabó Gyula (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

2.7 A szocialista nagyüzemi mező- és erdőgazdaságok kialakítása, a kialakítás

2.7 A szocialista nagyüzemi mező- és erdőgazdaságok kialakítása, a kialakítás

Ismeretes, hogy Magyarországon az un. szocialista termelési mód elsősorban a mezőgazdasági és erdőgazdasági nagyüzemekben, valamint a mezőgazdasági termelőszövetkeze-tekben valósult meg.

A több fő- és melléküzemággal vagy egy alapvető termelési ággal gazdálkodó un. általános, illetve szakosított állami gazdaságok nagyrészt 1948-tól alakultak ki, a földreform során ki nem osztott uradalmi, felaján-lott földeken és az 1945 előtt is létező állami birtokokon. Feladatuk sok-rétű. Mindenekelőtt meg kellett valósítani a magas fokú árutermelést, el kellett látni a mezőgazdasági üzemeket nemesített vetőmaggal, a tudomány eredménye-inek felhasználásával, az állattenyésztésben és a növénytermesztésben egya-ránt meg kellett teremteni a mintaszerű szocialista nagyüzemi gazdálkodást.

Állami erdőgazdaságaink szakterületüknek megfelelően hasonló feladatokat láttak el. Megvalósították az élőfakészlet bővített újratermelését, kielégítették a fában és egyéb erdei melléktermékben jelentkező népgazdasági igényeket, erdőket telepítettek, fásításokat végeztek. Napjainkban egyre nagyobb gondot fordítanak arra, hogy az erdők védelmi és közjóléti funkciója megfelelőkép-pen érvényesüljön. Az erdész szakemberek sokat fáradnak azon, hogy az erdők hármas /termelési, védelmi és üdülési/ funkciója - a társadalmi szükséglet és a lehetőségek szerint - össze legyen hangolva. Az erdőgazdaságok 1945-ben alakultak meg, a földreform által érintett uradalmi erdők és a régi állami erdők területén. A témában az új (2009. évi XXXVII. tv.) célmegjelölésében az alábbiak szerint fogalmaz:

A törvény célja, hogy az erdő és a társadalom viszonyának szabályozásával, kiemelten a fenntartható erdőgazdálkodás feltételeinek meghatározásával biztosítsa az erdő, mint a természeti tényezőktől függő és az emberi beavatkozásokkal érintett életközösség és élőhely fennmaradását, védelmét, gyarapodását, továbbá az erdő hármas funkciójának, azaz a környezetre, társadalomra, valamint a gazdaságra gyakorolt hatásának kiteljesedését, és ezzel kiemelten hozzájáruljon:

  1. a klímaváltozás hatásainak csökkentéséhez,

  2. a biológiai sokféleség megőrzéséhez,

  1. a vidékfejlesztéshez, az erdőgazdálkodással összefüggi) foglalkoztatási lehetőségek bővítéséhez,

  1. az ország környezeti állapotának javulásához,

  2. a felszíni és felszín alatti vizek védelméhez,

  3. a termőtalaj, a mezőgazdasági területek védelméhez,

  4. a fa, mint megújuló energia- és nyersanyagforrás biztosításához,

  5. a tiszta ivóvíz biztosításához,

  6. az egészséges élelmiszerek előállításához,

azaz az emberi élet fenntartásához és minőségének, biztonságának javításához, figyelemmel az egészséges környezethez fűződő alapjog érvényesítésére.”

A mezőgazdasági termelőszövetkezetek a tagok önkéntes személyi és vagyoni társulása útján létrejött mezőgazdasági nagyüzemek vállalatszerű gazdálkodást folytattak, megalakulásukhoz a nagyüzemi gazdálkodás feltételei, megfelelő taglétszám és célszerűen rendezett földterület volt szükséges.

A termelőszövetkezetek szervezése 1949-ben kezdődött, gazdálkodásuk fejlődése kisebb zökkenőktől eltekintve 1956-ig folyamatosnak mondható, de 1957-ben a használatukban lévő földterület, ismert okok miatt, lényegesen csökkent. Mint írtuk az 1959-1962 közötti években jelentős változás következett be, a parasztság túlnyomó többsége a szövetkezeti gazdálkodási formát választot-ta, csaknem minden községben termelőszövetkezet alakult.

Hazánkban a szocialista mezőgazdasági nagyüzemek kialakulása idején a földrendezésnek /tagosításnak/ igen fontos feladata a szétszórt ingatlanok szektoronkénti nagyüzemi táblába való összevonása volt. A kialakítás módja aszerint változott, hogy a rendelkezéssel érintett községben a terület mi-lyen hányada volt a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok és egyéni parasztok használatában. (Szabó Gy., 1983)

2.7.1 A mezőgazdasági nagyüzemek kialakításának eljárásai

Nagyüzemi módon gazdálkodni, gépekkel földet művelni, betakarítást végezni csak nagyobb táblákon lehet. A felaprózott kis parcellákból, földrészletekből álló területeket vagy területrészeket valamilyen tagosítással alakították ki. Olyan községekben, amelyekben a terület kisebb része volt a szocialista szektor használatában, sok volt az egyéni parasztbirtok, a nagyüzemek területeit a község csak egy bizonyos részére kiterjesztett részleges tagosítással rendezték. A szocialista községekben, amelyek területének nagy része az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek használatában volt, az egész község területére kiterjedő általános tagosítással alakították ki a társadalmi igényekhez igazodó, gazdálkodás céljára szük-séges területeket. /Utóbbit földrendezésnek is nevezték, bár ez nem fedi általános fogalmát, hiszen annak pusztán egyik eljárása/.

A részleges tagosítást az indokolta, hogy sokszor néhány száz hold te-rületet kellett kialakítani, mert csak 20-30 család lépett a szövetkezeti gazdálkodás útjára. Amikor növekedett a szövetkezetek területe, újabb csa-ládok léptek be a szövetkezetbe, újabb tagosítást lehetett kérni, ha a la-kosság többsége már tag volt és a község összterületének 70-80 %-a a nagy-üzemi gazdálkodás rendelkezésére állt, általános tagosításra került sor.

Önkéntes földcserével már ebben az időben is lehetett nagyüzemi táblákat kialakítani, de ez ritkán járt eredménnyel. Ennek lényege, hogy a nagyüzem kicserélte valamelyik különálló földjével az olyan földtulajdonos földjét, akinek a szocialista nagyüzem mellett, vagy annak területén belül volt a földje. Érvényessége közgyűlési hozzájáruláshoz volt kötve, amely tovább lassította az amúgy is hosszú előkészületi munkát.

Mindegyik eljárást csak a megyei tanács végrehajtó bizottságának engedélye alapján lehetett megindítani. A munkálatok irányítása és ellenőrzése a földművelésügyi miniszter feladata volt; a műszaki munkák az Állami Föld-mérési és Térképészeti Hivatal hatáskörébe tartoztak (5. modul).

A szocialista nagyüzemek a tagosítás következtében sem terület, sem egyéb tekintetben nem kerülhettek hátrányosabb helyzetbe, mint az eljárást megelőzően voltak. A termelőszövetkezet földjét szükség szerint egy, vagy két táblában olyan helyen alakították ki, ahol a szövetkezet, illetve annak tagjainak legtöbb földje volt. Törekedtek arra, hogy a tagosítások minél kevesebb egyéni dolgozó földjét érintsék. A termelőszövetkezetek és állami gazdaságok összevont földjeit gazdasági épületeik köré, lehetőleg a már meglévő tábláikhoz csatlakozóan jelölték ki. Egyénileg gazdálkodó parasztok táblákba eső földjeik helyett, azonos értékű, általában azonos művelési ágú földet kaptak. Ha a nagyüzemeknek szüksége volt földre, bizonyos esetekben föld felajánlásokat is el lehetett fogadni.

Mivel végleges területrendezésre a fejlődésnek azon a fokán nem kerülhetett sor, a községenként szervezett tagosító bizottságok tagosítási mun-kálatai főként földnyilvántartási jellegűek voltak.

A műszaki munka csupán egyszerűbb területosztásokra korlátozódott. Elsősorban tanyák és üzemközpontok körül alakították ki a nagyüzemi gazdálkodásra nem mindig alkalmas területet. Táblán belül maradtak a kisüzemi módon művelhető szőlők, gyümölcsösök, tanyák a hozzátartozó 800-1600 négyszögöl területtel.

2.7.2 A részleges tagosítás

A részleges tagosítást végző bizottságnak földméréshez és földnyilván-tartáshoz értő műszaki szakértő tagja is volt. Mint tudjuk ez a munka a község külterületének csak bizonyos részére kiterjedő birtokpolitikai tevé-kenység volt, amely nagyüzemi gazdálkodásra alkalmas táblákat alakított ki.

A részleges tagosítás munkafolyamata a tagosítandó ingatlanok számbavételével, összeírásával kezdődött, összeírták, hogy mely ingatlanokat kell táblába összevonni, az ingatlanok területösszege megadta a kialakítandó táblák összterületét. Földnyilvántartási, kiosztási földkönyvek, földmérési terület jegyzékek alapján a "Tagosítandó ingatlanok jegyzéke" című nyomtat-ványokon községenként írták össze az érdekeltek adatait. Rendelet szabályoz-ta, hogy mely ingatlanokat lehet, illetve nem lehet a tagosításba bevonni. Nem lehetett pl. bevonni a területkialakításba a belterületeket, a belterü-letbe eső ingatlanokat, szőlőket, gyümölcsösöket, erdőket, legelőket, stb.

Elhelyezkedési tárgyaláson döntötték el a nagyüzemi táblák helyét. Az egyéni gazdálkodókkal tárgyaltak arról, hogy a tervezett táblába eső földjéért ki, hol kap csereingatlant. Ezt az eljárást cseretárgyalásnak nevez-ték.

A gazdálkodási egységek, nagyüzemi táblák kialakításánál a 2.7.1. részben leírtakon kívül számos szempontot figyelembe vettek.

Többek között:

  • a meglévő út és árokhálózat változatlanul hagyása mellett törekedtek arra, hogy az üzem területét lehetőleg a belterülethez csatlakozóan alakítsák ki;

  • kerülték a határvonalak zegzugos, sok töréspontú kialakítását;

  • előny illette meg az állami gazdaságokat épületek juttatásában és ezek köré csoportosították földterületeiket, valamint

  • több községben lévő ingatlan esetében a községhatár mentén a terület lehetőleg egy tömbben való kialakítását;

  • termelőszövetkezeteknél a számbavett területek művelési ágankénti mennyiségét lehetőleg táblákban is biztosították;

  • 100 holdnál nagyobb táblát nem tagosítottak;

  • major területet nem osztottak meg;

  • az állami gazdaságok kialakítására vonatkozó elképzeléseket, amelye-ket a gazdaságok un. előtervekben rögzítettek, figyelembe vették.

Irodai előkészítés után következett a helyszíni bejárás, a tervezett határvonalak ellenőrzése. Ha a kijelölt terület mindenben megfelelt a kö-vetelményeknek, akkor a határvonalat birtokvázlaton kijelölték és elkészítették az érintett terület táblakimutatását. Ez a kimutatás szolgáltatta a nagyüzem kialakított területének nagyságát.

A felajánlott csereingatlanokat rendszerint a gazdaságok olyan ingat-lanjaiból adták ki, amelyek a területükön kívül estek. Az ingatlanok cseré-jét az egyéni dolgozóktól igénybevett termőföldek minősége szerinti sor-rendben bonyolították le. Először azok a tulajdonosok választottak, akiknek a táblába eső ingatlanok közül a legjobb minőségű földjük volt. Érték megállapításnál a nyilvántartott adatokat, illetve a természetben talált állapo-tot fogadták el.

A csereingatlanokat a földméréshez értő műszaki szakértő betervezte a számbavett ingatlanok helyére, majd a szükséges megosztásokat a természet-ben kitűzte és a csereingatlant birtokba adta.

A tagosítás során minden megoszlásról nem mérethelyes, vázlatos váz-rajzot készítettek és a község változási jegyzékébe bemásolták a megosztá-sok eredményét. A nagyüzemi területről, valamint azzal szomszédos földrész-letekről a földnyilvántartás számára pauszpapíron, ceruzával összefüggő térképmásolatot készítettek. A tagosítás eredményét az Országos Földmérés Nyilvántartási térképein vezették át, csak a birtokvázlaton tüntették fel az egyes üzemek új területének határvonalait.

Végül összefoglaljuk azokat a földmérési feladatokat, melyeket a műszaki szakértő a részleges tagosítás során végzett:

Összegyűjtötte és a községbe vitte a munkához szükséges térképi és te-rületi adatokat, az 1945. évi földreform kiosztási vázrajzait, egyéb mel-léktérképeket, házhelyosztási és egyéb felosztási vázlatokat; valamint a területjegyzéket és a megosztások területkimutatásait. Ezzel lényegében a földmérési előkészítés befejeződött.

A számbavételnél azonosította a térképen a földrészletek helyét, megadta, esetenként először számította a szükséges területi adatokat.

Az elhelyezkedési tárgyaláson kiszámította a tervezett táblák területét. Annyi földrészletet vont össze, amíg a táblák összterülete azonos lett a számbavett ingatlanok területével.

A cseretárgyalások alatt bemutatta a bizottságnak és az egyéni gazdálkodónak a csereingatlanokat. Feljegyezte megegyezés esetén, hogy mely in-gatlanokat adják át egészben és hol van szükség megosztásokra. Később elvégezte a megosztásokat, elkészítette a kitűzési vázlatokat, majd kitűzte a csereingatlanok határvonalát.

A birtokbaadás, a területeknek az érdekelteknek történő megmutatása után a munkához felvett valamennyi térképet és terület jegyzéket visszavitte tárolási helyükre.

(A modul készítője 1959-ben III. éves erdőmérnök hallgatóként, Varga József és Tompos Imre évfolyamtársaival együtt a Győr-Sopron megyei Pereszteg községben három héten keresztül, a téesz szervezésével egyidőben, a gazdák szétszórt területeit nagyüzemi táblákba rendezte. A szövetkezetbe lépést ott a vagongyári munkások szervezték. Ez idő alatt az Erdőmérnöki Főiskolán az évfolyam részére oktatási szünetet adtak. A falu lakóival kialakult jó kapcsolat későbbi oktatói státuszomban is, Fehérvárra költözésemig megmaradt, folytatódott. Számos dologban tudtam segíteni nekik különféle feladatok megoldásában. Bizottságunk munkáját Giczi Vincze földnyilvántartó koordinálta és vezette).

2.7.3 Az általános tagosítás /földrendezés/

Az általános tagosítás /földrendezés/ a község egész külterületére ki-terjedt, ezért földmérési szempontból lényegesen nagyobb feladatot jelen-tett, mint a részleges tagosítás.

A termelőszövetkezetek és állami gazdaságok szétszórt földrészleteit egységes terv alapján végzett munkálatokkal, üzemenként összefüggő területekké vonták össze. Ismeretes, ennek az volt a feltétele, hogy a területek túlnyomó többsége már a termelőszövetkezetek használatában legyen /2300 ha-on aluli községekben a külterületi földek legalább 70 %-a, 2300 ha-nál nagyobbaknál a 80 %-a volt közös használatban/.

Az általános tagosítást, valamely községben csak akkor lehetett végre-hajtani, ha a községben valamennyi termelőszövetkezet és állami gazdaság kérte.

Minden lényeges kérdésben a községenként alakított földrendező bizott-ság határozott, amelyik a tagosítási munkálatokat végezte. A szakfeladato-kat a bizottság mellett működő földrendező munkacsoport látta el. A csoport-ban földmérő, földnyilvántartó, mezőgazdász, továbbá az igazgatási munká-ban jártas szakember is dolgozott. Különleges feladatok megoldásában a cso-port tagjain kívül még az erdészet, árvízvédelem, vízgazdálkodás, stb. szakembereit is igénybe vették. A csoport vezetője a megyei tanács vb elnöke által kirendelt földrendező volt. Tagjainak száma, összetétele a feladat nagyságától és a község területétől függően változott.

Az eljárás menete hasonlított a 2.6.2. pontban ismertetett részleges tagosításhoz, de annál jóval nagyobb méretű volt.

A földmérési előkészítés során mindenekelőtt pótolták a földnyilvántartás hiányosságait, kijavították a talált hibákat, elvégezték az előzetes számbavételt; elkészítették az egyénileg gazdálkodók névjegyzékét, kimutat-ták a más községben lévő földtulajdonosok földterületeit, megállapították az igazgatási egységek /belterület, zártkert/ határvonalát. A munka műszaki előkészítése magában foglalta a helyszínelést, a község kicsinyített térké-pének, valamint a táblaterület-kimutatásnak az elkészítését.

A kicsinyített térkép /átnézeti vázlat/ méretaránya általában 1:5000, 1:20.000 volt a községek, illetve a városok nagyságától függően. Ez a vázlat általában egy lapon a község egész területét ábrázolta, készítésének alapja a nyilvántartási térkép volt. (Ilyen vázlatokat használhatunk ma is minden esetben, amikor a község teljes területét kell áttekinteni).

Nyilvánvalóan a térképek ma már nem az akkori, hanem a mai természetbeni állapotot ábrázolják. Az átnézeti vázlatok megbízhatósága függött a felhasznált térképi alaptól, a méretaránytól és a készítés módjától. Kisebbítését kezdetben négyzethálózatos kicsinyítéssel és pantografálással végezték. 1959 óta ál-talában fényképészeti utón kicsinyítik az egyes szelvényeket, majd a fény-képeket egymás mellé ragasztják /montírozzák/ és ezekről rajzolják át az átnézeti térkép tartalmát. Pontosabb lett a térkép, ha a fényképezést méret-tartó anyagra, filmre készítették, amelyek nyomdai másolatok készítésére is alkalmasak voltak. Korábban pauszok, a pauszokról pedig fénymásolatok készültek. Az átnézeti vázlatot, mint tudjuk községenként, községhatárosan kell készí-teni az alábbi tartalommal:

  • a község igazgatási határvonalát,

  • általában a táblahatárokat, az utakat, vasutakat, csatornákat, vízfolyásokat, erdők, legelők határvonalát,

  • a táblák helyrajzi számait és területeit,

  • a művelési ágak jeleit és határvonalait, az állandó építményeket, a majorokat, a táblán belüli tereptárgyakat,

  • az elektromos és egyéb távvezetékek vonalait,

  • a 100 m-nél hosszabb fasorokat,

  • különféle bányákat,

  • a már tagosított táblák határvonalait.

A térképen feltüntették a táblák számát és területét, de nem tartalmazták az egyéni ingatlanok határvonalát. Igen gyakori volt az, hogy a nagyüzemek több község határára települtek, amiken a területeket több község átnézeti vázlatáról kellett összeállítani.

A táblák területeinek meghatározását, az esetek többségében, a földmérési munkarészek területi adatainak egyszerű összevonásával, vagy ugyanezen munkarészek és a térképek alapján végezték. Az egyes táblák területét, az összegezési hibák elkerülése végett, valamelyik térképen planiméterrel, egyszeri körüljárással ellenőrizték. Grafikus területszámítással az egész község területét meghatározták akkor, ha az új vonalak a régi dűlőkeretvonalaktól nagymértékben eltértek.

A helyszínelés feladata nem igen tér el a részleges tagosításnál el-mondottaktól. Célja: ellenőrzésekkel és mérésekkel biztosítani a térkép természettel egyező állapotát. A tagosítástól függetlenül vagy annak elő-készítéseként végzett helyszínelést térképhelyesbítésnek, a tagosítás ha-sonló jellegű munkáit pedig helyszínelésnek nevezték.

A helyszíneléskor végzett bemérésekről mérési jegyzetet készítettek, a változásokat a nyilvántartási térképen ceruzával, az átnézeti vázlaton pedig piros tussal ábrázolták.

A számbavételt külön-külön végezték el a község egész területén gazdálkodó összes nagyüzem részére. Összeírták az állami gazdaságoknak a szomszédos községek határában használt, szétszórt területeit is. Az erdőterületek összeírását a kataszteri munkarészek alapján, az állami erdőgazdaság, illetve a közbirtokosság nyilvántartásának felhasználásával végezték el. Esetenként a területmegállapítás helyszíni azonosítással történt. Erdőknél külön kimutatták az állami erdőgazdaság tulajdonában /használatában/, a községi kezelésben, az állami gazdaság használatában lévő, valamint az akkor még létező közbirtokossági erdőket. Az erdősítésre átadott, az újraerdősítésre kerülő vágásterületeket, valamint az erdőhöz tartozó más művelési ágú földeket is az erdőterületek közé sorolták.

Állami gazdaságoknál a nagyüzemi tényleges használatban lévő földeket, termelőszövetkezeteknél a ténylegesen használt területeket, a tagok és családtagjaik tulajdonában lévő valamennyi ingatlant számbavették. A számbavétel általános tagosításnál kiterjedt továbbá minden földtulajdonosra és használóra, amely területeket külön-külön mutattak ki /intézmények, állami vállalatok, közületek, legeltetési bizottságok, mezőgazdasági művelés alól kivett részletek stb. területei/.

Területkialakításhoz szolgáltatott adatot a munkacsoport mezőgazdászá-nak munkája, aki a számbavétel idején a talajminőség és termőképesség alap-ján osztályozta a rendezett területet. Rendszerint öt minőségi osztályt ál-lítottak fel, de ez nem érintette a kataszteri osztálybasorolást.

Az eltérő minőségű területek határvonalát az átnézeti vázlat fénymásolati példányán, az un. talajminőségi vázrajzon ábrázolták. Ez a vázrajz az álta-lános tagosításnak fontos munkarészét képezte, mert azon a talajminőség mellett színezéssel feltüntették a fő művelési ágakat, a nagyüzemi gazdál-kodásra javasolt szőlőket, gyümölcsösöket, az öntözött területeket és a fásításra alkalmas, vagy nagyobb terméketlen területeket stb.

A földek rendezésének irányelveit itt újból nem részletezzük, a 2.7.1 és a 2.7.2 pontokban ismertetett és érvényesített számos más szempontból csupán néhányat emelünk ki.

Olyan községben, ahol sok kis területű termelőszövetkezet alakult, ezek területét egymás mellett vagy nagyobb szövetkezet területéhez csatlakozóan úgy helyezték el, hogy később a nagyüzemi termelésnek jobban megfelelő, nagyobb összefüggő mezőgazdasági területek alakulhassanak ki. Ez igen céltudatos, előre mutató elgondolás volt a gazdálkodás fejlesztési lehetőségeit illetően. Az állami gazdaság területi elhelyezésénél ügyeltek arra, hogy az a termelőszövetkezetek fejlődését/egyesülését, új tagok belépését/ ne akadályozza.

Gondos, körültekintő munkával, alapos elemzéssel alakították ki a kísérleti gazdaságok területét, hiszen ezek optimális működése a fejlődés egyik kulcskérdése volt. Hullámtérben lévő, gyakori elöntéssel veszélyeztetett területeket, holt medreket, vízmosásos, buckás, szikes, tőzeges, lapos te-rületeket, nagyobb kopárokat, mezőgazdasági művelésre alkalmatlan területe-ket erdősítésre, fásításra jelöltek ki. Erdőben és fában szegény országunk fejlődése szempontjából ez is fontos kérdés volt.

A termelőszövetkezet tagja, a termelőszövetkezet területén álló épüle-tét a tagosítás után is megtarthatta, körülötte egy hold háztáji területet is biztosítottak számára. Egyéni gazdálkodók területén álló épületét kárta-lanítás ellenében megvásárolhatták. Ha egyezség nem jött létre 800 négyszö-göl területtel azt megtarthatta. Számbavétel után itt is az elhelyezkedési tárgyalás következett. Rögzítették a belterület és zártkert határvonalát, megállapodtak valamennyi érintett nagyüzem tábláinak határvonalában és ki-jelölték azokat a területeket, amelyeken a megmaradt néhány egyéni gazdál-kodó csereingatlant kapott. Előzetes terv alapján a területek kialakítása és elhelyezése a következő sorrendben folyt le:

Először háztáji területet jelölték ki szövetkezetenként, majd ezt kö-vette az egységes kezelésbe vett legelők területének elhatárolása. Sorrend-ben előzőeket az állami gazdaságok, a kísérleti és tangazdaságok, kutató intézetek területének kialakítása követte. Végül a munkafolyamat a szövet-kezetek területkialakításával, a helybeli és a szomszéd községben lakó egyéni gazdálkodók csereterületének és a fásítás céljára szolgáló terüle-tek kijelölésével fejeződött be.

A sorrend nem azt jelenti, hogy egy-egy gazdaság elhelyezését a többi-től elkülönítve tárgyalták. Ez a módszer kizárta volna a további fejlődés lehetőségét.

Átnézeti vázlaton tüntették fel a gazdaságok megállapított határvona-lait és elkészítették a földrendezési javaslatot, amelyet a csatolt munka-részekkel együtt a járási tanács vb elnöke hagyott jóvá, és elrendelte a javaslatban foglaltak végrehajtását. A javaslatot az elhelyezkedési tárgya-lás után, a számbavételi munkarészek és a földrendező bizottság határozata alapján készítették el. (5. modul)

A részletes tervezést az elhelyezkedési tárgyalás során készült vona-las terv, valamint a csereföldekre vonatkozó kimutatások alapján végezték. A táblák megosztását a nyilvántartási térképen kívül az átnézeti vázlat példányain és a nyilvántartásban is átvezették. Utóbbi tartalmazta a válto-zás előtti és utáni állapotokat. A kitűzési méreteket az átnézeti vázlat egyik fénymásolati példányán, az un. tömbkitűzési vázlaton tüntették fel.

Az egyéni csereterületeket az elhelyezkedési sorrend alapján, a helyszínelés adatainak figyelembevételével a nyilvántartási térképen tervezték meg úgy, hogy a szélességi méretek deciméter pontosak legyenek.

A keletkezett új földrészletek megjelölésére ekkor vezették be, kezdeti másféle jelölések után, az un. nullás helyrajzi számozást. /Pl. 035/ és ez a számozás maradt a külterületek számozási rendszere. Hasonlóan nullás számmal jelölték a vonalas létesítmények, a belterület és zártkert területét is.

Valamennyi földmérői feladat nagyobb volt a részleges tagosításnál ismertetettnél, így a földmérési előkészítés is hosszabb ideig tartott, volumenében lényegesen nagyobb volt. A helyszínelés során kellett mérni és térképezni a változásokat. Valamilyen eljárással elkészítették az 1:10 000 méretarányú átnézeti vázlatot, amelyen az előzőekben leírtak szerint jelölték az új táblákat, összegezéssel megállapították valamennyi nullás helyrajzi számmal ellátott terület nagyságát. A kimutatásnak, amelyben az összegezést végezték természetesen egyezni kellett a község összterületével.

A számbavétel ideje alatt pótolták a földmérők az esetleges elmaradt helyszíneléseket, kiegészítették az átnézeti vázlatot és a táblák összeállí-tását a mért változásokkal. A számbavétel alatt kisebb mértékben volt szük-ség földmérőre.

Az elhelyezkedési tárgyalás eredményét a földmérő elhelyezkedési váz-rajzon rögzítette. Nagy figyelmet igénylő munka volt ez, hiszen a tárgyalás menetét az átnézeti vázlat egyik példányán folyamatosan vezetni kellett, állandóan számolni kellett, hogy mekkora az egyes gazdaságok területe.

A nagyüzemek területét és a csereingatlanokat a részleges tagosításnál megismert módon adták birtokba. A munkálatok végén a földmérők elkészítették az előirt, már korábban megnevezett térképeket is munkarészeket.

A részletes és általános tagosítás /földrendezés/ szabályai, előírásai többször változtak, emiatt előbbi leírás is általános jellegű. (5. modul)

2.7.4 A kiegészítő földrendezés és az önkéntes földcsere

A kiegészítő földrendezés hasonlít a részleges tagosításhoz, olyan községekben fordul elő, ahol földrendezést már végeztek.

Előzőek miatt a földmérő tevékenysége azokra a műveletekre terjed ki, amit a 2.6.2. szakaszban már leirtunk. A feladat a földmérési előkészítéssel kezdődik, folytatódik a számbavétellel, kialakítják a megfelelő nagyságú táblákat, majd cseretárgyaláson rendezik a csereingatlanok sorsát.

Az önkéntes földcsere is rendkívül hasonlít a részleges tagosításhoz és a kiegészítő földrendezéshez. A földmérő munkája is közel azonos. A különbség az, hogy az önkéntes földcsere nem hatósági eljárás, hanem azt a nagyüzem és az egyéni gazdálkodók közötti közvetlen tárgyalás és megegyezés alapján végzik.

A földmérő munkája itt is az eljárás földmérési megvalósítását jelentette. A nagyüzem elképzeléseinek megfelelően a szétszórt ingatlanokba beter-vezik a csereingatlanokat, azokat kitűzik, birtokba adják, a megfelelő mun-karészeket elkészítik.

Önkéntes fölcsere már kialakult mezőgazdasági nagyüzemek között is lehetséges volt. Ilyenkor az üzemek táblát, illetve táblákat cseréltek egymás között. A földmérő általában akkor kapcsolódott be a feladatba, ha valamelyik táblát meg kellett osztani. Elkészítették a megosztás tervezetét, a helyszíni kitűzést es birtokbaadást. A földmérői feladatokkal egy időben természetesen el kellett végezni a jogi, nyilvántartási rendezést is.

Az önkéntes fölcsere eredményeként az üzemhez csatolt táblákat feltün-tetik a gazdaság üzemi térképén, az átadott táblákat pedig törlik az üzemi térképről /az üzemi térkép szervezési, irányítási eszköz, amelynek tartal-mát, pontosságát, méretarányát a gazdálkodás igényei szabják meg/.

Hivatkozva az 1. modulra megjegyezzük, hogy az 1976. évben kia-dott, a földrendezést szabályozó törvényerejű rendelet szerint: a mezőgaz-dasági üzemek nagyüzemi gazdálkodásra alkalmas területeit elsősorban önkén-tes földcserével kellett kialakítani. Általános földrendezésre csak akkor kerülhetett sor, ha önkéntes földcserével a külterületi földeket összevonni nem lehetett. Ha utóbbi sem vezetett eredményre, akkor részleges földrendezéssel kellett a területkialakítást elvégezni, amely csak egy dűlőre vagy határrész-re terjedt ki. A mezőgazdasági üzem területén magántulajdonban és egyéni használatban visszahagyott földeket pedig üzemen belüli földrendezéssel lehetett kialakítani.

Az új törvényerejű rendelet kiadása, az új szabályozás akkor azért vált szükségessé, mert:

  • A korábbi mechanizmus elavulttá vált, nem felelt meg a követelményeknek, nem volt hatékony eszköze a terület kialakításának.

  • Időközben /1959, 1960, 1965, 1972-höz képest/ a hazai földtulajdoni és földhasználati viszonyokban jelentős változások történtek.

A témával részletesebben a modul következő, 2.8. fejezete foglalkozik.

Az egyes eljárások szemléltetése az elméleti órákon, gyakorlati foglalkozásokon majd eredeti korabeli munkarészek bemutatásával történik.