Ugrás a tartalomhoz

Föld- és területrendezés 2., Agrárvilági fordulatok, magyar reformok

Prof. Emer. Dr. Szabó Gyula (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

2.8 Földtulajdon-viszonyok átalakítása kárpótlással (harmadik földreform)

2.8 Földtulajdon-viszonyok átalakítása kárpótlással (harmadik földreform)

Szakirodalmi források szerint (Tanka E., 1999) 1989-ben a termőterület 14,9 %-át az állami gazdaságok, 70,9 %-át a szövetkezetek, 14,2 %-át a magángazdaságok használták. A nagyüzemek (kb. 1500) földalap 85%-át használták. Az állami gazdaságok átlagterülete 7600 ha volt és átlagosan 960 főt foglalkoztattak. A téeszek átlagos nagysága 3800 hektárnyi volt, ahol közel 380 fő dolgozott. Az 1,4 millió magángazdaság átlagos területe csak 0,62 hektárt ért el. Szakírók ezt a sajátos szerkezetet és használatot a működési módot illetően egyedülállónak ítélték Európában és a világban.

A földtulajdon – viszonyok újabb-, igen jelentős átalakítása (kronológiánk szerint a harmadik nagy reform) a kárpótlási folyamat részeként valósult meg, illetve valósul meg az ún. kárpótlási törvények és hozzákapcsolódó végrehajtási rendelkezések szellemében. (1991. évi XXV.-, 1992. évi XXIV.-, 1992. évi XXXII. törvény, amelyet rövidebben I., II., III. kárpótlási törvénynek is neveznek. Előzőeket még további törvények: az 1992. évi II.-, az ún. átmeneti törvény, 1993. évi II.-, a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló törvény követték).

Az I. kptv. 1991. augusztus 10-én lépett hatályba. E törvény alapján azokat a természetes személyeket illeti meg a kárpótlás, akiknek magántulajdonát az 1949. június 8-át követően alkotott jogszabályok alkalmazása következtében sérelem érte. Az 1939. május 1 és 1949 június 8 között alkotott jogszabályok miatti vagyoni sérelmet szenvedettekre ugyancsak az ezen törvényben meghatározott elvek szerint kidolgozott II. kptv. előírásai az irányadóak.

Az 1992. évi I. törvény biztosította, hogy a termelőszövetkezeti tag lehetőség szerint azon a területen kapja vissza földjét, ahol az eredetileg a tulajdonában volt:

14. § (1) A 13. § (2) bekezdésének a) és d) pontjaiban meghatározott földeket úgy kell kijelölni, hogy azok azon a településen, illetőleg elsősorban a település azon részén legyenek kijelölve, ahol azok a tulajdonosoktól a szövetkezet közös használatába kerültek.

(2) A 13. § (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott földeket úgy kell kijelölni, hogy:

  1. e földek kataszteri jövedelme (a továbbiakban: AK értéke) feleljen meg a részarány-földtulajdonosokat az ingatlan-nyilvántartás szerint megillető összesített AK értéknek;

  2. e földeken, valamint a szövetkezet közös használatában álló földeken belül az azonos művelési ágú, illetve a művelés alól kivett területek mennyisége arányaiban feleljen meg egymásnak;”

A részarány-kiadás jogalapja az 1993. évi II. törvény, amelynek vonatkozó része a következők szerint rendelkezik:

„5. § (1) A földkiadási eljárás a részarány-földtulajdonos kérelmére indul. A földkiadási kérelmet a részarány-földtulajdonos e törvény hatálybalépését követő 60 napon belül nyújthatja be a földjét használó szövetkezet gazdálkodási területén működő földkiadó bizottságnál.

(2) A földkiadási kérelmet írásban kell benyújtani. A kérelemnek tartalmaznia kell a tulajdonos személyi adatait (név, névváltozást megelőző név, születési hely, idő, anyja neve) és lakcímét.

(3) A tulajdonos a kérelemben megjelölheti, hogy a szövetkezet gazdálkodási területén melyik településen és a településen belül a magánszemélyek részarány-földtulajdonának kielégítésére elkülönített földalapok közül melyikből és melyik földrészlet terhére kéri földkiadási kérelme teljesítését. Arra az esetre, ha a kérelem a megjelölt település területén nem lenne teljesíthető, a tulajdonos megjelölheti, hogy a földkiadó bizottság a szövetkezet gazdálkodási területén lévő településeket milyen sorrendben vegye figyelembe kérelmének átsorolásakor. Ha a tulajdonos a részére kiadásra kerülő föld önálló ingatlanná alakítását is kéri, nyilatkoznia kell arról, hogy vállalja annak költségeit.”

Az 1992. évi XXXII. tv. azokat a személyeket (illetve hozzátartozókat) juttatja kárpótláshoz, akiket 1939. március 11. és 1989. október 23. között az életüktől, vagy szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztották.

Megjegyezzük, hogy a termőfölddel kapcsolatos tulajdonviszonyok átalakítása a hatályban lévő földtörvénytől függetlenül történt. A termőföldről szóló új törvényt az Országgyűlés 1994. 04. 06-án – a négyéves parlamenti ciklus lezárása előtt két nappal – fogadta el.

Statisztikai adatok szerint (Bacsa J.,1993.) a kárpótlásra jogosultak száma meghaladta az 1 400 000 főt. Nevesíteni kellett kb. 1 400 000 termelőszövetkezeti tag részaránytulajdonát ill. 500 000 termelőszövetkezeti és állami gazdasági alkalmazottnak a kárpótlási törvény alapján kapott földtulajdonát.

2-3. ábra: Kárpótlási adatok

Az ingatlan-nyilvántartás szerint az aranykorona érték együttesen 124 millió. Látható, hogy annak 3/4 része a kárpótlási törvényekkel valamilyen formában érintve van, illetve volt.

Kárpótlásra jogosult volt az

  • a magyar állampolgár,

  • aki a sérelem elszenvedésekor magyar állampolgár volt,

  • akit magyar állampolgárságától való megfosztással összefüggésben ért sérelem,

  • az a nem magyar állampolgár, aki 1990. december 31-én életvitelszerűen Magyarországon élt.

Ha a volt tulajdonos elhalálozott, kárpótlásra leszármazója ennek hiányában túlélő házastársa tarthatott igényt. A leszármazók egymás között egyenlő arányban jogosultak kárpótlásra. Ezzel ellentétes, korábbi végrendeleteket sem lehetett figyelembe venni.

A törvények, kormányrendeletek által deklarált döntések végrehajtását erre a célra létrehozott intézmények, szervezetek segítették.

Az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal (OKKH)

Országos hatáskörű államigazgatási intézmény volt, 1991 – 1994 között címzetes államtitkár vezette, majd a földművelésügyi miniszter irányítása alá került. 1998. 04. 01-től Központi Kárrendezési Irodaként (KKI) működik. Központi költségvetési szerv, irányítását és felügyeletét továbbra is a földművelésügyi miniszter látja el.

Feladata az irányítás, ellenőrzés, személyi feltételek biztosítása mellett személyi kárpótlási ügyekben első fokú-, egyéb ügyekben másodfokú hatósági feladatok ellátása.

Megyei Kárrendezési Hivatal (MKH)

1991. augusztus 1-jével megyénként alakultak 10 fővel. Létszámuk az elvégzendő munkákkal arányosan gyarapodott.

Az adminisztratív teendők mellett feladatuk a kijelölt földalap AK értékének közlése az érdekeltekkel; az árverések előkészítése, ütemezése, egyeztetések végzése, minden árveréssel összefüggő munka; közreműködőkkel való kapcsolattartás,... stb.

1998. 04. 01-től nem megyénkénti, hanem területi kirendeltségként működnek tovább. Az illetékességi terület megjelölésével országosan 13 irodát szerveztek. (A Fejér és Tolna Megyei Kárrendezési Iroda székhelye Székesfehérvár).

Érdekegyeztető Fórum (ÉF)

A fórum az igénybejelentők közül megválasztott 3-11 tagból, a szövetkezet, az önkormányzat és a részarány-földtulajdonosok megbízottjaikból állt. Feladatuk a földalap elkülönítésben való közreműködés; a szövetkezet által elkészített földalap elkülönítési tervezet véleményezése volt.

A helyi érdekegyeztető fórumot az önkormányzatok alakították meg.

Földrendező Bizottság (FB)

Tagjait az önkormányzatok képviselőtestülete választotta a kárpótlásra jogosultak közül, (létszáma 6 – 10 fő lehetett) munkájukkal a kárpótlási törvényekben meghatározott feladatok megoldását segítették.

A kárpótlási folyamatban meglévő intézmények is közreműködtek. (Megyei és körzeti földhivatalok, levéltárak, múzeumok, bíróságok,... növényvédelmi és agrokémiai állomások).

2.8.1 A kár mértékének meghatározása

Termőföld esetén a kár mértékét a termőföld kataszteri tiszta jövedelme alapján kellett megállapítani úgy, hogy egy AK érték ezer forintnak felelt meg. Erdők esetében az AK érték négyszeresét kellett alkalmazni. A kárpótlás az ország teherbíró képességének figyelembevételével csak részleges, a kárösszeg mértékének növekedésével csökkenő mértékű volt. Az elszenvedett kár és a kárpótlás mértékének összefüggése:

2-4. ábra: Kárpótlások mértékei

A kárpótlás mértéke tulajdoni tárgyanként és volt tulajdonosonként az 5 000 000 Ft-ot nem haladhatta meg.

A kárpótlás összegéről a kárpótlásra jogosult kárpótlási jegyet kapott. A kárpótlási jegy három évig kamatozott. A kárpótlási jegy – miután értékpapír - átruházható.

Ha a kárpótlásra jogosult vállalta, hogy az adóhatóságnál az árveréstől számított 30 napon belül mezőgazdasági vállalkozóként bejelentkezik, mezőgazdasági vállalkozói támogatásként - az árverésen való termőföldvásárlás céljából - igényt tarthatott a kár mértéke és a kárpótlás összege közötti különbözetre. A kárpótlás és a támogatás együttes összege nem haladhatta meg az 1 000 000 Ft-ot.

A vállalkozói támogatáson vásárolt termőföldre az ingatlan-nyilvántartásban öt évre szólóan jelzálogot és elidegenítési tilalmat kellett bejegyezni.

2-5. ábra: Épületek kárpótlása

2.8.2 A földalapok képzése

A kárpótlási földek kijelölése érdekében el kellett számolni a gazdálkodó üzem teljes földterületével. Ennek szabályait – mint említettük - az 1992. évi II. törvény az úgynevezett Átmeneti törvény tartalmazza. A törvény négy földalapba rendeli sorolni a földterületeket. Ezek:

  • Részarány-tulajdoni földalap,

  • Állami Tulajdoni földalap,

  • Tagi-alkalmazotti földalap,

  • Kárpótlási földalap.

A törvény vásárlási jogot biztosított a szövetkezeti föld haszonbérlőjének arra, hogy öt évnél hosszabb bérlet esetén a föld tulajdonjogát a polgári jog szabályai szerint megszerezhesse.

Az alapok képzésénél az volt a kiindulási elv, hogy először a részarány-tulajdonosok földalapját kellett meghatározni. Ezt a munkát a gazdaságok a földhivatalok segítségével végezték el. (A kárpótlás AK értékét az MKH közölte az érintett gazdasággal. A földterületek kijelölésében az ÉF-ok is közreműködtek. A földalap képzését végül az MKH bírálta el és a kijelölésről államigazgatási határozattal döntött). Ugyancsak el kellett különíteni az állami tartalék-területeket is. E két földalapba nem tartozó területeket 50 % - 50 %-nak megfelelően kellett a tag-alkalmazotti és a kárpótlási földalapba helyezni.

Ha a tagi-alkalmazotti földalap képzésnél nem volt szükség a felosztandó terület 50 %-ára, a maradékkal a kárpótlási földalapot megnövelhették. Ugyancsak lehetőség volt az állami tulajdonú földek kárpótlási földalapba való kijelölésére is.

A kárpótlási törvények lehetővé tették a szövetkezetben a szövetkezeti tagok és alkalmazottak, állami gazdaságnál az alkalmazottak földtulajdonhoz juttatását. Tagok esetében 30 AK-ig, alkalmazottak esetében 20 AK-ig lehetett kiegészíteni meglévő földterületeiket, illetve ennyi AK-értékű területet kaphattak. A nyugdíjas tagokat és alkalmazottakat a juttatásnál figyelembe lehetett venni.

A részarány földtulajdonos kérésére az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett tulajdoni részarányoknak-, az AK értéknek megfelelő értékű földet részére ki kellett adni. Az önálló ingatlanná alakításának költsége a tulajdonost terhelte. Később a költség 50 %-át az állam átvállalta.

Az önálló ingatlanná alakítást, a földrészletek helyszíni kitűzését és birtokbaadását a Földkiadó Bizottságok (FB) határozatának megfelelően, megbízói szerződés alapján általában vállalkozók végezték! A részarány-tulajdon és a tagi – alkalmazotti földalapot szétszórtabban ugyan, de a belterülethez közeleső területekből alakították ki.

A földalapok képzésével kapcsolatosan fontos kiemelni, hogy a kárpótlási törvénynek és a szövetkezeti törvénynek számos természetvédelmi vonatkozású előírása volt.

Az Országgyűlés kimondta, hogy a különleges oltalmat igénylő, nemzeti kincsnek minősülő természeti értékeink védelme, egy piacgazdasági elvekre épülő gazdasági szerkezet átalakításban is kiemelten kezelendő kérdés.

A kárpótlási törvény értelmében a kárpótlásra kiadásra kerülő termőföldet védett természeti területen kívül kellett kijelölni. Ha az így rendelkezésre álló terület, a kijelöléshez nem volt elegendő, a természetvédelmi hatóság hozzájárulásával nemzeti park, nemzetközi egyezmények hatálya alá tartozó, továbbá a fokozottan védett területek kivételével, a szövetkezet tulajdonában lévő szántó, kert, gyümölcsös, szőlő és erdő művelési ágba tartozó egyéb védett természeti területen kellett kijelölni a földalapot. E rendelkezéseket a védelemre tervezett területek esetében is alkalmazni kellett. A védettség tényéről, a területen fennálló korlátozásokról az árverésen résztvevőket pedig írásban kellett tájékoztatni.

Hasonló szellemben fogalmazódott az átmeneti törvény is a mezőgazdasági szövetkezetek földalap kijelölése kapcsán. E törvény vitatott előírása (19.§.) volt: „a földalapba ki nem jelölhető védett és védelemre tervezett területeket állami tulajdonba és az illetékes nemzeti park igazgatóság kezelésébe kellett adni.” Törvénymódosítás miatt az előírásokat nem kellett betartani, jelentős területek kerültek magántulajdonba. Ezeket a területeket adás-vétellel, vagy kártalanítás ellenében kisajátítási eljárással lehetett a megelőző években visszavásárolni és állami tulajdonként a természetvédelmi hatóság kezelésébe adni. A tervkészítést és végrehajtást 1998-ig miniszteri biztos irányította. Napjainkban a földvásárlásokat többségében a nemzeti parkok birtokügyi felügyelői folytatják.

Előzőek szerint 1996-2000 közötti években a nemzeti parkok (9) részére109 678 ha területet vásároltak meg (1996-ban 27 885 ha, 1997-ben 40 011 ha, 1998-ban 22 944 ha, 1999-ben 12 327 ha, 2000-ben 6 511 ha).

1999 márciusában a nemzeti park igazgatóságok kezelésében 1 797 005 ha terület volt (Forrás: KVM TVH. Kállay Gy.).

2.8.3 A termőföldlicitekről

A kárpótlásra kijelölt földeket árverésen, licitálással lehetett megszerezni. A licitáláson a saját jogon szerzett kárpótlási jeggyel vagy utalvánnyal az a kárpótlásra jogosult személy vehetett részt:

  • akinek a földje a gazdálkodó szervezet tulajdonában volt,

  • aki a termőföldet árverező szövetkezetnek 1991. január 1-jén és az árverés időpontjában is tagja volt,

  • akinek 1991. június 1-jén abban a községben, városban volt az állandó lakhelye, ahol az árverező szövetkezet termőföldterülete volt.

Az árverésen a kárpótlásra jogosult nevében - meghatalmazás alapján - képviselője is eljárhatott. A meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kellett foglalni.

2.8.4 Az árverések meghirdetése és végrehajtása

Az árverésre kerülő termőföldek helyrajzi számát, területét, művelési ágát és kataszteri tiszta jövedelmét a Magyar Közlönyben meg kellett hirdetni. Megjelent ezen kívül egy országos napilapban, az Új Magyarországban is. Korábban egy megyei újságban is meg kellett jelentetni, de a nagy hirdetési költségek miatt ettől később eltekintettek. Az árverést a gazdaság székhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) kárrendezési hivatal államigazgatási jogkörben eljáró dolgozója vezette.

Az első árverést akkor lehetett kitűzni, amikor adott községben a gazdaságra vonatkozóan bejelentett kárpótlási igények AK-ban kifejezett összegének a 30 %-át elbírálták. A következő árverést az elbírálás 70 %-ánál, a harmadikat az összes kérelmek elbírálása után két hónapon belül lehetett megtartani.

A kárpótoltak a kárpótlás összegéről az illetékes kárrendezési hivatal által kiállított határozattal értesültek. A határozat kézhezvétele után a területileg illetékes bankfiók adta ki a kárpótlási jegyet vagy utalványt. Árverezni csak ezek birtokában lehetett. Az árverésre jelentkezőnek igazolni kellett személyi azonosságát, a lakhely megállapítása és a saját jogon szerzés ellenőrzése miatt. A licitáló a jelentkezéssel egyidejűleg kötelezettséget vállalt arra, hogy a megvásárolt termőföldet 5 éven belül nem vonhatja ki a mezőgazdasági termelésből, és tudomásul vette, hogy 3 éven belüli eladás esetén, az eladónak, a föld vételárát, az eladás évében, személyi jövedelemadója megállapításához be kell vallania.

A licitálásokra művelődési házakban, polgármesteri hivatalokban esetenként fedett sportcsarnokokban került sor. Az árverési procedúra nagyon adminisztrációigényes volt. A kárrendezési hivatal dolgozóit számítógépek is segítették feladataik ellátásában.

A licitáláshoz a vásárlók tárcsát kaptak, és vételi szándékukat annak felemelésével jelezték. A földterületek helyrajzi számonként kerültek árverezésre. A kikiáltási ár 3000 Ft. A lefelé történő licitálásnál a legalacsonyabb ár 500 Ft. Ha egy tábla több személy tulajdonába került a táblán belüli elhelyezkedés sorrendjét megegyezéssel, ennek hiányában sorsolással döntötték el. Ha valaki a már bejelentett vételtől visszalépett, elveszítette a letétbe helyezett kárpótlási jegy összegének 20 %-át.

A licitálással megszerzett földterületről a vásárló térképvázlatot kapott, melyet ott a helyszínen vett kézhez, illetve egyes esetekben posta útján juttatták el címére.

Az árverések előtti és utáni földhivatali feladatokat útmutató részletesen szabályozta.

(Földkijelöléssel kapcsolatos előkészítő feladatok; Kárpótlási keretmérések; A földhivatali átvétel és a kárpótlási hivatal részére való átadás feladatai; Az árverés földmérési jellegű feladatai; Földrészletek kitűzése, jegyzőkönyvi átadás. A felsorolt munkaszakaszokkal összefüggő ismeretek megtanítása az Országos felmérés c. tantárgy feladatkörébe tartozik).

Az árverésekről általánosságban kijelenthető, hogy azok lebonyolítása országos viszonylatban is eredményes volt. Az állítást igazolják a 2.8. fejezetben közölt számadatok is. A települések nagyobb hányadában aktívan és jó hatásfokkal dolgoztak a földrendező bizottságok. Segítették a termőföld vásárlási igények felmérését, összehangolását, az átvezetéseken a táblák közötti eligazodást és az egyezségek létrehozását (Fejér megyében az MKH adatai szerint 1992 – 1997 közötti években szervezett 958 földárverés kapcsán 22 árverési kifogást nyújtottak be, amelyből az OKKH 21-et II.fokon elutasított, bírósági per 2 esetben indult).

Előzőekből nem következik, hogy az árverések az egész országban zökkenőmentesen, problémák nélkül zajlottak le. A negatívumok többsége a kárpótlási elvek megfogalmazásából, az árverési technikából adódik (Több mint 50 %-ban gazdaságos hasznosításra önállóan alkalmatlan földrészlet alakult ki; Az 500 Ft/AK vételi arány miatt kevés lett a föld; Nem lehetett kiküszöbölni a kárpótlási jegyek felvásárlásán alapuló spekulációs célú földvásárlásokat).

A téma és a fejezet teljesebb feldolgozásához, továbbgondolásához ajánljuk Dr. Fenyő György és tsai (1991), valamint Dr. Pesta J. – Dr. Jójárt L. (1992) irodalomjegyzékben megnevezett füzeteit.