Ugrás a tartalomhoz

Föld- és területrendezés 3., A mezőgazdaság nemzetgazdasági szerepét, jelentőségét is meghatározó földtulajdon és birtokszerkezet

Prof. Emer. Dr. Szabó Gyula (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

3.5 Nemzetközi kitekintés

3.5 Nemzetközi kitekintés

Ismeretes, hogy a földtulajdon, földhasználat és birtokszerkezet, egyáltalán a földbirtoklás problematikája minden országban a „nagypolitika” középpontjában áll. A következő szakaszokban erről adunk vázlatos tájékoztatást, főként az FM e témában készített irányelvei szaklapokban, megjelent írások és a „jegyzetelőd” (Szabó Gy., 2001) alapján.

3.5.1 Földbirtoklás

A fejlett mezőgazdasággal rendelkező országokban a föld mindenütt alapvetően magántulajdonban van (pl. Dániában 95 %, Franciaországban 96 % stb), de a beszerzés, értékesítés, hitelellátás, szállítás, feldolgozás közel fele szövetkezeti formában történik (természetesen ezen szövetkezetek célja, fogalma, szervezete teljesen eltér a Kelet-Európában korábban kialakulttól).

A gabona és takarmánytermesztésben az uralkodó gazdálkodási formát a családi birtokok (angol-magyar szóösszetétellel „farmgazdaság”-ok) jelentik. Ezek nagyobb szolgáltató szervezeteknek adhatnak feladatokat a kutatás, a fejlesztés, a beszerzés, a feldolgozás, az értékesítés, a szaktanácsadás, és informatika, valamint az adminisztráció területén.

A földtulajdonról általában elmondható, hogy a fejlett országokban

  • egyrészt biztosított a tulajdon feletti jog szuverenitása,

  • másrészt a tulajdonosnak, illetve bérlőnek szigorúan eleget kell tenni a földhasznosításból fakadó társadalmi, gazdasági és ökológiai követelményeknek.

A földbirtoklást az egész világon különböző mértékű kötöttségekkel szabályozzák. Szinte mindenütt meghatározzák a mezőgazdasági ingatlanok szerzésének feltételeit.

Egyértelmű irányzat a teljes munkaidős gazdálkodás mellett a részmunkaidős, a főfoglalkozás mellett a mellékfoglalkozás. A részmunkaidős gazdálkodás (partitime farming) azért vált mára jellemzővé és egyre meghatározóbbá, mert a kisebb birtokok általában nem biztosíthatnak a tulajdonosnak, illetve családjának egyéb foglalkozás híján megélhetést.

Elég nagy az üzemi jövedelmek szóródása. Nagyok a különbségek, ha egy-egy hektárra vetítjük a jövedelmeket, még nagyobbak, ha egy-egy személyre. Portugáliában 4 000 márka üzemi jövedelem jutott egy főfoglalkozású dolgozóra, Belgiumban viszont 50 000 márka. Ebben szerepet játszanak méretbeli, koncentrációbeli, állóeszközbeli különbségek és a termelés korszerűségének eltérései (Varga Gy., 1998.).

A föld birtoklásának, a földbirtok bérletének feltételeit legrészletesebben Dániában szabályozták. Itt ugyanis a múlt század végéig olyan birtokviszonyok voltak jellemzők, mint Magyarországon 1870-1945 illetve 1959-62 években. A földreform eredményeinek megőrzése érdekében érezték szükségét a pontos szabályozásnak. Harminc hektár felett mezőgazdasági végzettséghez kötik a földhasználatot. A szakképesítés megszerzéséhez haladékot adnak, vagy hiányában a hatóság elrendelheti a kényszer értékesítés, illetve bérbeadási kötelezettséget. Kodifikált földöröklési rend nincs, viszont a többi testvér a gazdálkodást folytatónak köteles vételre ajánlani a termőföld öröklött részét. Ha egyik örökös sem akar gazdálkodni úgy valamelyik szomszédos gazdálkodónak kell vételre ajánlaniuk örökölt termőföldjüket. Ezek az intézkedések egyben a birtokok túlzott elaprózódásának is automatikusan gátat szabnak. Jogi személyek csak akkor birtokolhatnak földet, ha részvénytársaság formában működnek és olyan részvénytöbbséget igazoló farmer is részvényes, aki önmagában is megfelel a művelési feltételeknek (szakképzettség, helyben lakás, stb.).

Dániában, Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Olasz-országban közvetlen hatósági intézkedések nem szabnak gátat a birtokok elaprózódásának, ezt a gazdasági környezet akadályozza meg. Egyik országban sem szabályozták törvényileg a földöröklési rendet. Holland sajátosság, hogy az állami tulajdonú poldereket (tengertől elhódított területek) 40 évre koncesszióba adják művelésbe a parasztoknak, amelynek lejárta után fakultatív vásárlási lehetőséget nyernek a bérlők. Az egykori Európai Közösség (EK) országaiban a társországok állampolgárai földvásárlását direkt eszközökkel sehol sem tilthatják!

3.5.2 Földbérlet

Nyugat-Európában a mezőgazdasági terület mintegy 40 %-át bérlők művelik. Az átlagosnál nagyobb méretű gazdaságokban nagyobb a földbérletek aránya (30 ha fölött közel 50 %). A bérbeadók jelentős része nem mezőgazdasági foglalkozású földtulajdonos. Éppen a gyér földforgalom, a viszonylag magas földárak miatt a gazdaságok méretét többnyire csak bérlet útján tudják növelni a gazdálkodók. Ezt azonban nehezítik a meglehetősen kötött földbérleti rendszabályok. Másrészt viszont védik a bérlők érdekeit, így pl. egyes helyeken a bérlet lejárata előtti „lelépés” értéke elérheti a földérték felét is. A földbérletek egy része családon belüli, többnyire a gyermekek bérelnek a szülőktől.

A földtulajdoni-földbérleti viszonyokat tanulmányozva egyértelműen a földbérletrendszer terjedése figyelhető meg. Így pl. Franciaországban közel 100 éves hagyományai vannak a földbérleti rendszernek. Itt a mezőgazdasági terület mintegy felét művelik ilyen formában. Belgiumban és Finnországban az utóbbi néhány évtizedben vált uralkodóvá ez a gazdálkodási forma és ma már az összes mezőgazdasági terület mintegy háromnegyedét bérleti formában művelik. Németország nyugati tartományaiban egyharmad ez az arány. Dániában, Ausztriában, Írországban nem ilyen jelentős a földbérlet, de ezekben az országokban is terjed.

Minden ország szabályokat állít fel a földbérletre. Előírják, hogy milyen módon (csak írásban, vagy szóban is) köthető. Általában a minimális és a maximális bérleti időtartamot is meghatározzák. A földbérleti szerződést Franciaországban 9-18 évre, Dániában 8-30 évre, Hollandiában 6-12 évre írásban kötik. Ausztriában, Németországban a földbérleti rendszerről törvényt is alkottak. A bérleti díj általában szabadon megállapítható (kivétel pl. Hollandia, ahol maximált, Franciaországban, ahol helyi bizottságok szabályozzák), mértéke általában a földár 1-5 %-a (Hollandiában 2,5 %, az USA-ban 5 %).

A legtöbb országban a törvények, a jogszabályok, a rendelkezések, a helyi előírások védik a bérlők érdekeit is.

A bérelt földhöz való hozzájutás erősen szabályozott. Európában az egyik legszigorúbb szabályozás Dániára jellemző, ahol a földbérlet feltételei csaknem megegyeznek a földtulajdon szerzésével (egy család egyébként összesen öt bérleményt tarthat fenn). Európai viszonylatban az tapasztalható, hogy míg Közép-Európában a kiegészítő haszonbérlet, addig Nyugat - és Dél-Európában az egész gazdaságra kiterjedő bérlet az elterjedtebb. A földbérleti viszonyokat tekintve Európa mezőgazdaságának legfejlettebb országai három csoportba sorolhatók:

  • liberális (Németország, Ausztria, Svájc, Luxemburg, Görögország, Svéd-ország, Norvégia),

  • állami szabályozású (Franciaország, Hollandia, Belgium, Olaszország, Spanyolország, Portugália),

  • szigorúan korlátozott (Dánia, Írország, Finnország).

Hazánk földbérleti viszonyairól a 3.2. fejezet adott tájékoztatását, melyet az alábbiakkal egészítünk ki:

A már többször módosított 1994. évi LV. törvény a termőföldről III. fejezet 13,14 § szerint kötheti meg a haszonbérleti szerződést a bérlő (A haszonbérlő ellenérték fejében, meghatározott időtartamig a termőföldet rendeltetésszerűen használja, annak hasznát szedi).

Jelenleg a haszonbérleti szerződés – erdő, szőlő és gyümölcsös kivételével– leghosszabb időtartamra legfeljebb 20 év lehet.

„Erdő művelési ágú termőföldre, illetve erdőtelepítésre vonatkozó szerződést legfeljebb a termelési időszak (vágóérettségi kor) lejártát követő ötödik év végéig lehet megkötni.”

„Szőlő és gyümölcsös művelési ágú és más ültetvénnyel betelepített termőföldre, illetőleg szőlő, gyümölcsös vagy más ültetvény telepítése céljából a haszonbérleti szerződést legfeljebb annak az évnek a végéig lehet megkötni, amíg a szőlő, gyümölcsös, illetőleg ültetvény értékkel bír (értékcsökkenési leírási időszak).”

Az NFA földalapjából bérbeadott termőföldre legfeljebb 50 évre lehet szerződést kötni. Külföldi magán- és jogi személyekre vonatkozóan is az előző előírások vonatkoznak.

A már idézett Termőföld törvény –több minden mellett – a haszonbérelhető terület nagyságát is korlátozza (22., 23. §):

„Belföldi magán- és jogi személy, illetőleg jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet - a Magyar Állam, az önkormányzat kivételével - legfeljebb 300 hektár nagyságú vagy 6.000 AK értékű termőföldet vehet haszonbérbe.”

„Gazdasági társaság és szövetkezet legfeljebb 2.500 hektár nagyságú vagy 50.000 AK értékű termőföldet haszonbérelhet. E korlátozás szempontjából figyelmen kívül kell hagyni azt a termőföldet, amelyet a szövetkezet tagjától vagy négre szóló részvénye tulajdonosától, illetve az NFA-tól bérel.”

A haszonbérleti jogviszony szabályozásának kérdésében eltérő álláspontok alakultak ki Magyarországon: a területi és időbeli korlátokat el is lehetne törölni, ezt a szerződő felekre lehetne bízni. Más vélemények szerint célszerű lenne a minimális időtartamot szabályozni. A szabályozást fel lehet úgy is fogni, hogy az a szerződő felek biztonságát szolgálja.

Tanka E. (2004) véleménye szerint el kellene törölni a földhaszonbérlet bármely mértékű korlátozását, vagy a korlátozásoknak az összes jogalanyra azonosnak kellene lennie. Kiváltságokat senkinek nem lehetne (GT, szövetkezet) törvény erejével biztosítani.

Az EU tagállamaiban sincs egységes szabályozás. Valamelyik jó mintát a magyar álláspont kialakításában azonban lehetne követni. Ez a feladat, az új jogpolitikai cselekedetsor vélhetően már a következő kormány(ok) teendői közé sorolható.

3.5.3 Birtokszerkezet, alternatív energiaforrások

A korábbiakban írtakkal egyezően a birtokszerkezetre jellemző irányzat, hogy a családi gazdaságok száma folyamatosan csökken, miközben az átlagos gazdaságméret egyre inkább nő. Ez alól egyetlen ország sem kivétel, csak a mértékek eltérőek. A családi birtokok esetében a túlzottan nagy méretek kialakítását csaknem mindenütt korlátozzák. Európában nagy méret alatt a gabonatermesztés esetében 80-120 ha, a tehenészet esetében 150-200 db, a sertéshízlalásban 2500-3000 db, míg az USA-ban a gabonatermesztésben az 500 ha, illetve az évi 200 ezer dollár árbevétel feletti gazdaságot értik.

Az adott régió, illetve ország mindenkori agrárpolitikájának függvényében különböző szabályozókkal is beavatkoznak a birtok-méretek, a birtokstruktúra alakulásába.

Figyelemre méltó a birtok-megoszlásban, az átlagos gazdasági méretekben a Franciaországi helyzet, mivel mezőgazdasági termelésének eredménye alapján az EU-ban az első helyen áll és a világ élelmiszer exportjában elfoglalt aránya szerint az USA után a második. Franciaországban a törpebirtokosok (5 ha alattiak, akiknek átlag birtokterületük 1,9 ha jelenleg) az összes földterületnek csupán 2 %-át birtokolják és az összes tulajdonos 27 %-át teszik ki. Az 5-50 ha termőföldet birtokló kisbirtokosok (átlagbirtok méretük 22,2 ha) részaránya az előbbi sorrendben 44, illetve 56 %. Az 50 ha feletti középbirtokosoké az összes termőföld 54 %-a, míg a birtokosok számának 17 %-át teszik ki. Ebben az 50-100 ha közöttiek (birtokaik átlagos kiterjedése 67,9 ha) - az előző sorrendben - 30 %, illetve 13 %, a 100 ha felettiek(az átlagbirtok itt 155,1 ha) 24 %, illetve 4 %.

A birtokosok száma az 1949. évihez képest 1989. évre 65 %-kal csökkent, és mára 14-18 %-kal tovább mérséklődött. Ennek fő oka a kiöregedés (a gazdaságok felszámolásának 5/6-ában), másodsorban a csőd (összes megszűnés 1/6-a).

Dániában a vegyes szerkezetnél a 40-50 ha, szakosodott gazdaságokban, pl. a zöldségtermelésben a 8-12 ha, a faiskoláknál a 3-5 ha-os, a szántóföldi növénytermelésben a 90-120 ha közötti kiterjedésű önálló családi birtokot tartják optimálisnak. A 30 ha feletti farmok relatíve lényegesen kedvezőbben jutnak hitelekhez. Az egy család által birtokolható földterület felső határa 125 ha.

A sokadik mintának tekintett dán mezőgazdaságról 2009-ben azt írhatjuk, hogy a termelési méret és a műszaki elmaradottság miatt az összköltség meghaladja a piacon elérhető árat. A gazdaságok száma nem éri el az 50.000-et, méretük meghaladja a 40 ha-t és számuk évente több mint ezerrel csökken, a kisebbek nem bírják a versenyt. (Buday – Sántha A., 2009).

Egy júniusban Budapesten tartott konferencia-előadás adatai szerint (mmg. 62. évf. 26. szám) Magyarország részesedése az európai szélenergia-kapacitásból nem éri el az 1 százalékot. Sajnos a magyar rendszerirányítás mindössze 330 megawatt szélenergiát tud kezelni.

Európában ebben az időpontban 127.000 megawatt beépített szélenergia-kapacitás volt található, amelynek ötöde Dániában, 11-11 százaléka Spanyolországban és Portugáliában keletkezett. Uniós célkitűzés szerint 2020-ra 12-14%-ot, 2030-ra pedig 30%-ot kell elérni. A részarányból 2020-ra hazánk 13%-ot vállalt.

Dániában több mint egy évtizedes múltja van a megújuló energiák felhasználásának. Samso szigeten pld. már nincs szükség a szárazföldi vezetéken jövő áramra. Van szélkerék, napkollektor, biomassza, amely ki is szolgálja a sziget igényeit (mmg 2009/13.sz) Van olyan gazda akinek 100 hektárja, 150 tehene, saját és másik gazdával közös szélerőmű-parkja van, amelyik gazdaságaik teljes energiaszükségletét kielégíti. A felesleget pedig a területileg illetékes áramszolgáltató a termelési árnál jóval magasabb áron szerződés szerint átveszi. A skandináv bankok az ilyen projekteket a biztos nyereség tudatában támogatták. Filozófiájuk: „Helyben gondolkodni – helyben tárgyalni és megvalósítani” nyereségessé és híressé tenni a paraszti életet.

Németországban a földbirtokok túlzott elaprózódásának, vagy koncentrálódásának közvetlen - törvényi - korlátai ugyan nincsenek, de a birtokstruktúra változásának irányát közvetve, főleg pénzügyi eszközökkel (támogatások, banki eszközök, adózás), és más módon is (kvóták, preferenciák stb.) igen határozottan alakítják. Ez - a helyi és egyéb sajátosságok tiszteletben tartásából fakadóan - elsősorban tartományi hatáskör. Számítottan pl. a szántóföldi növénytermesztésben a 150-200 ha körüli méretek felső, a tejtermelésre szakosodott üzemekben a 60 tehenet az ésszerű alsó határnak tartják. De az ilyen határokat jelenleg a keleti tartományokban lényegesen magasabban húzzák meg. Ma a nyugati tartományok parasztgazdaságainak több mint fele a mezőgazdasági tevékenységet mellék, vagy kiegészítő foglalkozásként űzi és bevételük több mint 50 %-a más tevékenységből származik.

A keleti tartományokban is meghirdették a célt: a kisüzemek, a családi birtokok megalakítását, de ez nem párosult a nagyüzemek tönkretételével. A falvakban is biztosították az ott lakók életfeltételeit, igyekeztek elfogadható szociális körülményeket teremteni.

Németország nyugati részében több a kisgazdaság, de jócskán vannak 200–300 hektáros birtokok is. A keleti oldalon kevesebb a kisbirtok és több az 1.000–3.000 hektáros gazdaság. A nagyüzemek aránya itt eléri a 80 %-ot és csak a többi a kisebb méretű családi gazdaság (Varga Gy., 1998).

A gyors birtok-, tulajdon- és szerkezetátalakítás következményei Németország keleti tartományaiban:

1989-ben, az egykori NDK 4500 mezőgazdasági termelőszövetkezetének 5,53 millió ha földterületén 850 ezer főt foglalkoztattak (15,4 fő/100 ha, míg ez Magyarországon 12,92 fő/100 ha volt). 1991. év végére a tulajdon szerkezetváltás eredményeként

  • mintegy 1500 újtípusú - bejegyzett - szövetkezet jött létre, amelynek tagjai szövetkezetenként átlagosan összesen 1300 ha magán földtulajdonnal rendelkeznek,

  • az 1100 körüli Kft-ot és RT-ot alapító tagok összes földbirtoka gazdálkodó egységenként átlagosan 920 ha,

  • kb. 17000 magángazda átlagos földtulajdona 125 ha gazdaságonként (ez utóbbiak a mezőgazdasági terület közel 25 %-át művelik),

  • a 810 „személyi társaság” (amelyek 2-5 földbirtokos összefogásából jöttek létre) átlagosan 560 ha földön gazdálkodik.

A gyors birtokszerkezet váltás drasztikusan hatott a mezőgazdasági foglalkoztatottságra, 630 ezer fő munkahelye szűnt meg. Ebből kereken 120 ezer fő tudott más ágazatban elhelyezkedni, 175 ezer fő nyugdíjba ment (többségük korengedménnyel), 105 ezer fő pedig át- és továbbképző tanfolyamokon vesz részt. Így 230 ezer fő vált munkanélkülivé. E tartományok mezőgazdasága előtt más út nem volt. 1991. végén kb. 215 ezren fő-, 250 ezren mellék-, 50 ezren kiegészítő foglalkozásban dolgoztak mezőgazdaságban. Ez tehát a keleti tartományokban 5 fő/100 ha-t jelent, míg a többi német tartományban átlagosan, kereken 7 fő, Magyarországon 11 fő munkáját kötötte le 100 ha mezőgazdasági terület megművelése. Annak terheit, hogy a német keleti tartományokban a foglalkoztatottak száma 100 ha mezőgazdasági területre vetítve több mint harmadára (15,4 fő/100 ha-ról 5 fő/100 ha-ra) csökkent, nagyobb részt a német állam képes volt átvállalni.

A keletnémet agrár-átalakulásának gazdag irodalmából kiemelésre érdemesnek tartjuk:

  1. A betagolódás a nyugat-német államba úgy ment végbe, hogy a keletnémet gazdák készen kaptak egy jogrendszert, egy alkotmányt, egy törvénycsomagot, amihez igazodni kellett.

  2. A keleti részben semleges rendszert kaptak, amelybe besorolhattak a szövetkezetek, természetesen az átalakultak is. Ott a legfontosabb törvényalkotó motiváció a gazdasági célszerűség volt.

  3. A keletnémet mezőgazdaság megörökölt adósságát úgy kellett rendezni, hogy a mindenkori évi törlesztés ne haladja meg az érintett gazdaságok jövedelmének a 20 %-át.

  4. Németországban az uniós és hazai forrásokból egy hektárra a családi gazdaságoknak 604 márka, a polgári jogú társaságoknak 667 márka, a jogi személyeknek, szövetkezeteknek 705 márka támogatás jutott. (A gabonatermesztéshez, az állattenyésztéshez adott kiegészítő támogatások növelik meg nagymértékben a támogatási mutatókat. Egyébként igaz az, hogy az EU-ban az életképes családi gazdaság a meghirdetett ideál).

  5. A keletnémetek visszakérhették és visszakaphatták eredeti földjüket, de azokat többségében együtt tartották.

Hollandiában az összes mezőgazdasági terület 32 %-át 20 ha alatti, 48 %-át 20 -50 ha közötti, 20 %-át 50 ha feletti földbirtokkal rendelkezők birtokolják. A földhasználatra vonatkozó jogszabályok alkotóinak nem volt célja, hogy közvetlenül döntéskényszerbe hozzák a földbirtokosokat. Ilyen szabályok kialakítására az önkéntes termelői, szakmai szervezetek hivatottak, azonban a gazdasági feltételrendszer olyan, hogy a gazdálkodónak nincs más választása mint a tagság. A földhasználat liberális hatósági szabályozásával szemben viszont a környezetvédelem és a higiénia törvényi szabályozása drákói.

Bár a hollandiai birtokstruktúra Európában az egyik legelaprózódottabb, de a kis méretek ellenére - a jó tőkeellátottság, az elsődleges feldolgozásból való részesedés, az ésszerű piacszervezés (börzék) következményeként - a magas szintű intenzitás miatt a főfoglalkozású mezőgazdasági vállalkozók aránya itt a legmagasabb.

Olaszországban is igen nagy méretű a birtokok elaprózódottsága, az átlagos birtokméret 7,5 ha. Az összes földtulajdonos kor szerinti megoszlása az európai átlag körüli, tehát az 55 év alattiak 39 %-ot, az 55-65 év közöttiek 31 %-ot, a 65 év felettiek 30 %-ot tesznek ki.

Finnországban 300 000 ember él a mezőgazdaságból (6, illetve 14 %). 1994-ben 114 500 családi farm volt 22,6 ha átlagos területtel. A megművelt területből 5-14,9 ha, 14-29,9 ha, 30 ha fölötti kategóriába a farmok 43 (19), 37 (35), 20 (46) százaléka tartozik. (A zárójeles szám az összes megművelt területre vonatkozik). Egy átlagos területhez több mint 50 ha erdő tartozik. A magánerdőknek az 50 %-át farmerek birtokolják. A bérelt föld aránya itt 45 %. Gondjaikat a kis farmméret fokozza, minden második gazdálkodó szívesen gyarapítaná területét vásárlással vagy bérlettel.

Egy angol tapasztalatokat összegző írásból (Fekete M., 1999) irányelvként is elfogadható kiemelések:

  1. Az Egyesült Királyságban az EU Közösségi Agrárpolitikájának hatására az agrárpolitikának a környezetvédelemmel, a vidékfejlesztési és szociál-politikai tendenciákkal összhangban kellett meghozni a döntéseket;

  2. Az Európai Közösséghez való csatlakozás előtt a szigetország liberálisabb agrárpolitikát folytatott, mint európai társai. Többek között ennek tudható be a nagyobb birtokkoncentráció és jobb hatékonyság;

  3. Számunkra is tanulságos lehet az az agrárlobby, amelyet a Farmszövetség a kormányokra gyakorolt nyomása a Közösségen belüli kedvezmények kivívása érdekében tett;

  4. Az agárpolitika hatására átalakult a termelési szerkezet. Célzott támogatás miatt pld. korábbi legelő területeken is gabonát termesztettek;

  5. A területi támogatás és a parlagoltatás társadalmi és környezetvédelmi haszna ellentmondásosnak tűnik. Ott a farmerek azért parlagoltatnak, mert támogatás nélkül többségük veszteséges lenne, vagy lényegesen kisebb lenne a jövedelme;

  6. A birtoknagyság a termelés jövedelmezősége mellett a farmjövedelemnek fontos alakítója. Ez egyik oldalon erősíti a koncentrációt, a másikon csökkenti a farmerek számát, és növeli a részmunkaidősök arányát;

  7. Igen erős az angol kormányok és a közvélemény környezeti érzékenysége és ezek hatása a technológiákra;

  8. Tanulságos a környezeti és egészségvédelmi szempontok vertikális integrációt erősítő hatása;

  9. Az egyes farmtípusokra végzett méretgazdasági vizsgálatok azt mutatták, hogy a reformok bevezetése óta a 40 hektár alatti gazdaságok veszteséggel termeltek. A gabonatermelés 100 hektár felett hozott nyereséget. Itt az ágazati mérettel együtt nőtt a profit. A tejtermelő gazdaságokban a 100 hektár, a romló eredmények miatt, felső határnak mutatkozott. A vegyes gazdaságokban (növénytermelő és tejtermelő) is az ágazati koncentráció aránya jellemző. (A hazai termelési irányok meghatározásakor hasznosíthatók az angol tapasztalatok);

  10. Kelet-Anglia farmerei, kormánytámogatással, lehetőséget látnak a földméretből származó előnyök kihasználására;

  11. A brit agrárpolitika a környezet és tájvédelem mellett farmerjeik versenyképességének növelésére összpontosít, és a nemzeti agrárpolitika mozgásterének bővülésével számol a jövőben is.