Ugrás a tartalomhoz

Föld- és területrendezés 9., A birtokrendezés infrastrukturális (táblásítás, mező- út, vízrendezés és melioráció, tereprendezés) kapcsolódásai

Prof. Emer. Dr. Szabó Gyula (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

9.3 Mezei utak elmélete, követelmények, kialakítási és karbantartási módszerek

9.3 Mezei utak elmélete, követelmények, kialakítási és karbantartási módszerek

A mezőgazdaság úthálózatának feladata, hogy a gazdaságon belül és kívül lehetővé tegye a termelés, a gazdálkodás működése érdekében szükséges szállításokat és a gépek forgalmát a technológiai követelményeknek megfelelő időben, helyen és módon.

A területrendezés során törekedni kell olyan üzemi úthálózat kialakítására, amely megfelel a táblásítás, vízrendezés és meliorációs munkák által támasztott követelményeknek.

A rendezett területeken lévő úthálózat kialakításakor mindig figyelemmel kell lenni a gazdasági központra, lejtviszonyokra és a legmegfelelőbb útvonalvezetés műszaki szempontjaira, az üzem felépítettségére, az úthálózat optimális sűrűségére, az évenként elszállítandó termény mennyiségére, a szállítási feladatokra, általában a gazdálkodás szempontjaira.

Az úthálózat fejlesztésekor meg kell határozni a fejlesztés körét, időtartamát, a fejlesztés forrásait, a kivitelezés módját.

A fejlesztés köre kiterjedhet az egész gazdaságra, vagy csak annak egy részére. Történhet a táblásítással együtt, meliorációval egybe kapcsolva és a telephelyek létesítésével együtt. (A családi gazdaságok méretezését, a birtok létesítményeinek tervezését később 11. modulban vizsgáljuk.)

A fejlesztés időtartama eltérő, a kivitelezés lehet rövid, közép- vagy hosszútávú.

A kivitelezés többféle módon elvégezhető (saját vagy bérbevett gépekkel, esetleg más vállalatok kivitelezésében).

Sík vidéken az úthálózat igazodik a táblahatárokhoz, tervezése viszonylag egyszerű feladat. Bonyolultabb a tervezés akkor, ha a domborzati viszonyoknak megfelelően a táblahatárokon lévő utakat szerpentinekkel kell összekötni, fokozott figyelmet szentelve a talajvédelemnek. Különös gonddal kell megtervezni az üzemi földúthálózatot, de ezek fenntartása, állandó üzemképes állapota legalább ennyire fontos feladat.

Ebben a fejezetben nem vállaljuk a tervezés megtanítását, azt jelenünkig külön tantárgy vállalta és teljesítette. (Több évtizeddel ezelőtt, a földrendező (üzem) mérnök-képzés kezdetén, a mezőgazdasági utak építése, tervezése és fenntartása a legfontosabb, meghatározó tantárgyak közé tartozott. Később az oktatásszervezés a kötelező fakultatív-, utána a fakultatív-, ma az elmaradó, kimaradt-, emlékeinkben lévő tantárgyak sorában található.)

A fejezet készítője, eddig a Föld-és területrendezés c. tantárgy felelős oktatója, olyan módon szerkeszt, hogy az önálló részként érthető, a képzés célját szolgáló legyen. Kiszolgálja a felhasználó tantárgy igényét. Ajánl, megjelöl majd olyan szakirodalmi forrásokat, amelyekből a téma alapján elsajátíthatók, továbbgondolhatók, az alkalmazás szintű elméleti és gyakorlati tudás megszerezhető: Ányos A. (1984): Mezőgazdasági utak építése és fenntartása; Mezőgazda Kiadó, Bpest, Herpai I. – Rácz J. – Ányos A. : Mezőgazdasági utak tervezési irányelvei; Kutatási jelentés Sopron.

9.3.1 Az optimális üzemi úthálózat kialakításának követelményei

A mezőgazdasági utak valamely mezőgazdasági üzem (tanya, major) termelőtevékenységét szolgálják, ún. gazdasági utak. Elsősorban teherszállító pályák, emiatt a műszaki jellemzők megválasztásánál az utazás-kényelmi szempontok kisebb jelentőségűek, mint a közutaknál. Olyan műszaki jellemzőkkel kell az üzemi utakat tervezni, hogy a szállításból az árú előállítására eső költséghányad alacsony legyen.

A vonalvezetés tervezésénél törekedni kell arra, hogy művelési szempontból értékes területek igénybevétele minimális legyen.

Megfelelő korrekciók alkalmazásával célszerű felhasználni a megfelelő földutak nyomvonalát. Még a berágódott (erodált) földutak nyomvonalának a felhasználását is meg kell kísérelni, ha az nem jár túl nagy építési költségtöbblettel.

Irreálisan magas építési költség esetén az utat új nyomvonalon kell vezetni, tereprendezéssel a felhagyott nyomot el kell tűntetni.

Abban az esetben, ha a táblásítási tervben szereplő vonalvezetés, elgondolás a nagy emelkedő vagy kanyarulati viszonyok miatt nem alkalmas, akkor attól el kell térni.

A mezőgazdasági termények beszállítása során a szállítási hossz kétharmad részét földúton kell megtenni. Országos méretekben ez igen jelentős, hiszen a fontosabb termények mennyiségét - a 80-as évek közepén - több mint 20 millió tonnára becsülték.

A szántóföldi termőterületi földúthasználat tervezésekor, azok létesítésekor, érdemes még figyelemmel lenni az útvezetés alábbi szempontjaira:

  • Az út szélessége és hossza a szükségleteknek, a járműveknek megfelelő legyen, így fölöslegesen nem csökken a termőterület. A szükségesnél szélesebb út fölöslegesen területet von el és növeli az útépítés költségeit. A keskenyebb utak pedig a forgalom lebonyolítását korlátozzák. A rossz földutak általában a szükségesnél szélesebbek, mivel a járművek az út akadályok kerülésével, a táblákban vágnak újabb nyomot;

  • A mezőgazdasági utaknál számba kell venni a különböző úttípusokat (bekötőút, főgyűjtő és gyűjtő, műveleti utakat) és azokon az úthálózat összetételének megfelelő olyan kiépítéseket kell tervezni, amivel a nagy útépítési költségek csökkenthetők;

  • Az útsűrűség a szállítás igényeinek megfelelően egyenletesen elosztott kell, hogy legyen, kellene, hogy közelítse az optimumot. (Az optimumkeresés eljárásait bemutatjuk a következő szakaszokban.);

  • Az utak jól csatlakozzanak a község egyéb útjaihoz és átkelőhelyeihez (híd, sorompó). Ökonómiai hatása miatt különös figyelmet kell fordítani a telephelyek, erő- és munkagépek elhelyezésére. Ügyelni kell arra, hogy a gépek utaztatása a legrövidebb úton történjen;

  • Az úthálózat, erdősávok és fasorok helyét a táblásítással összehangolva kell kijelölni, mert a táblásítások bizonyos fokig meghatározzák az utak, védősávok és fasorok helyét. (Kötött talajú vidéken az erdősávokat, fasorokat úgy helyezzük el, hogy az út száradását ne akadályozzák, homoktalajú vidéken viszont minél tovább tartsák nyirkosan);

  • A szállítóeszközök maximális terhelése érdekében az utak esése lehetőleg egyenletes legyen;

  • Lejtőkön leghelyesebb az utakat a szintvonalak mentén haladva párhuzamosan vezetni. Ezeket alkalmas helyen, a táblák végén szerpentinek kötik össze, és ebbe torkolljanak - megközelítőleg a szintvonal irányába haladó - ún. táblaközi utak;

  • Sík területen célszerű csak a tábla egy hosszú és egy rövid oldala mellett utat létesíteni, a nehezebb szállítási viszonyok miatt, lejtőn indokolt a tábla mindkét oldalán utat hagyni;

  • A közlekedés biztonsága érdekében, hegyesszögű útkereszteződéseknél a teher-szállítás iránya lehetőleg a tompaszög felé történjék;

  • Hegy- és dombvidékeken az állathajtó utak talajvédelmét külön gonddal kell megtervezni és a rendszabályokat a későbbiek során is be kell tartani;

  • Az útvonalak állandó karbantartását is tervezni kell, ezáltal biztosítható, hogy az utak minden időszakban járhatók legyenek.

Vélhetően kitűnik az előzőekből, hogy a területrendezés (birtokrendezés) keretében a mezei utak tervezése, nyomvonalvezetése, és nem utolsó sorban karbantartása a gazdálkodás szempontjából nagy jelentőségű. A gazdaság területrészeinek jó és gyors megközelítése befolyásolja a termelési - ezen belül a szállítási - költségek alakulását, de kihat a munkaszervezésre, a betakarítási veszteségek alakulására, a talajok védelmére és ezzel együtt a gazdálkodás eredményességére.

Korszerű úthálózat nélkül minden tekintetben korszerű mezőgazdaság nem képzelhető el. Ha a gazdaságok vezetői, a gazdálkodók kiszámítanák, hogy egy-egy évben milyen kár keletkezett a kátyús, járhatatlan utakból, jobban szorgalmaznák az üzemi úthálózat fejlesztését. Egyetérthetünk Ányos (1984.) megállapításával: „egy-egy út árát - akár megépült, akár nem - ki kell fizetni. A különbség csak annyi, hogy nem útépítési költségként, hanem áruminőségben, időben, üzemeltetési és gépköltségben”. A költségek beleolvadnak a termelési költségek sorába.

A mezőgazdaságilag hasznosítható területek nagyságához viszonyítva az eddig is (1990-ig) meglévő 2 fm/ha útsűrűség abszolút, és relatív értelemben egyaránt, de nemzetközi összehasonlításban is kevés.

9.3.2 Úthálózat optimalizálás

Optimálisnak nevezhető az az úthálózat, amely a gazdasági egység összes forgalmának lebonyolítását a lehető legrövidebb úton, a legrövidebb idő alatt, legkisebb költséggel teszi lehetővé.

Egyidejű teljesítése a kritériumoknak ritkán valósítható meg. Növekszik az útsűrűség, ha legrövidebb úton halad a forgalom, ezzel egyidejűleg csökkennek a szállítás költségei. Az utak sűrűségének emelkedése a termelésből von el értékes területeket, növeli az útépítés és karbantartás költségeit.

Csökkenthetők az útépítés és karbantartás költségei, ha a forgalom többsége főközlekedési utakra terelhető. Ezzel növekszik az utak kiépítésével szemben támasztott igény, a forgalom nem a legrövidebb úton bonyolódik, viszont csökken az útsűrűség, a nagyobb sebesség miatt csökken az utazási idő, végeredményben a szállítás költsége.

Következésképpen az úthálózat kialakításának a forgalom bonyolítás költségének, az utak kiépítési költségének és karbantartási költségeinek egyidejű hosszútávú figyelembevételével kell történnie.

A forgalomnak megfelelő kiépítettség mellett alapvető követelmény a jó vonalvezetés. Jó vonalvezetésen itt azt értjük, hogy a terület minden táblája, tömbje, az adott feltételek mellett, a legrövidebb úton közelíthető meg, a tábla művelése, a termesztett növények ápolása a szomszédos táblák taposása nélkül oldható meg. Egyenes következmény, hogy az útvonalvezetéssel szemben támasztott igényeket, csak a terület rendezésével, táblásításával együtt lehet célszerűen kielégíteni. E tényezők között a kapcsolat szorossága olyan, hogy egymás nélkül optimum nem alakítható ki. Hasonlóan szoros a kapcsolat az utak és meliorációs létesítmények között. Különösen szoros ez a kapcsolat az utak, a vízrendezés és annak létesítményei között, hiszen az utak egyik, vagy mindkét oldalán helyezkednek el a nyílt vízelvezető árkok, csatornák.

9.3.3 A területrendezés, a táblásítás és az úthálózat összefüggései

Ismeretes, hogy területrendezésnél a művelési ágak (8. modul), a táblásítás, tömbösítés (9.2. fejezet), optimumát más alapokból kiindulva és más tényezők hatását figyelembe véve határoztuk meg, mint az úthálózat-kialakítás optimumát (9.3.1., 9.3.2. szakaszok). Döntéshozatalkor ezért indokolt a számításba vehető megoldások együttes ökonómiai eredményeinek mérlegelése is. Ha abból indulunk ki, hogy az az optimális úthálózat, ahol úthálózattal kapcsolatos rendszeres éves kiadásaink (utak amortizációja + utak karbantartása) és a szállítási költségek összege minimum, akkor az időtényezőt nem vettük figyelembe és az úthálózat kiépítésének (útberuházás) költségét is csak közvetve érzékeljük. Olyan módszerek is ismeretesek, amelyek az útberuházás nagyságát, időbeni eloszlását, az amortizációt, az utak karbantartását és a szállítási költségeket az időtényezővel együtt számításba veszik (Szabó Gy., 1987.).

A gazdálkodásban a terület hasznosításának, a táblákon, tömbökön végzett tevékenységnek a súlya és szerepe a legdöntőbb. Ezért az alternatívák és lehetséges kombinációk összeállításánál a területrendezés módját kell alapnak tekinteni. Egy adott területrendezési megoldást kell a vele együtt megvalósítható különböző úthálózattal kombinálva, együtt értékelni.

A különböző kombinációk úgy állíthatók össze, hogy szűkítjük az együttes optimum keresésébe bevonható megoldási módok számát. Kizárásos alapon ez mindazoknak a megoldásoknak a figyelmen kívül hagyását jelenti, amelyek együttes megvalósítását bizonyos korlátozók nem teszik lehetővé. A kizáró ok, általában olyan korlátozó tényező, ami nem szüntethető meg.

A döntéshozatalba bevonható mérőszámok gazdálkodási egységenként, feladatonként is változhatnak. Mérőszámként minden esetben használhatók:

  • A fajlagos beruházási költségekben;

  • A fajlagos üzemi költségekben;

  • A fajlagos fenntartási költségekben;

  • A termőterület megtakarításában;

  • A terület termelékenységének javulásában;

  • A tevékenységek hatékonyságában; és

  • A fajlagos eredményekben (nettó jövedelem) mutatkozó eltérések.

Ilyen módon végzett és értékelt megoldásokkal közelíthetők meg az adott helyzet alapján kialakítható optimális gazdálkodási feltételek.

A feladatmegoldáshoz ebben a szakaszban az alábbi munkarészeket célszerű készíteni:

  • Helyszínrajz a tervezett úthálózatról (M=1:10 000);

  • A tervezett műtárgyak, bejárók, átjárók helyei;

  • Műszaki leírás - benne megnevezve a tervezett utak típusa - (bekötő út, főgyűjtő-, gyűjtő, műveleti út) és hossza.

A kiviteli tervhez természetesen más-, a tervezés útmutatójában előírt további munkarészeket is csatolni kell.

A megelőző alfejezetek vázlatosan leírták az optimális üzemi úthálózat kialakításának követelményét-, módszereit-, a rendezés-, a táblásítás és úthálózat összefüggéseit. Illik bemutatni a jelenlegi-, kárpótlás utáni helyzetet is.

A tantárgyi jegyzet első féléves tananyaga - több minden mellett - foglalkozik a kárpótlással-, az ún. kárpótlási törvényekkel és végrehajtási rendeleteivel (2.8. fejezet)

A 104/1991 (VIII. 3.) Korm. sz. rendelet részletezi az árverés lefolytatását, a licitálásra kerülő földrészletek kialakításának szempontjait (41.§.):

  • A szántás iránya merőleges legyen a lejtésirányra;

  • A kialakított földrészlet megközelíthető legyen;

  • Az osztás iránya ne zavarja a meglévő öntöző és vízelvezető rendszereket. (Ez az előírás a következő fejezet témáját érinti);

  • A jogosult egy tagban kapja meg a földjét;

  • A zöldkár fizetésének, a tulajdonjog bejegyzésének módját és feltételeit.

Ma nem állnak rendelkezésre az mezőgazdasági úthálózatról-, annak állapotáról korrekt-, megbízható adatok. Publikációkból-, témához kapcsolódó írásokból lehet tudni, hogy az egy hektárra eső folyóméretszám nem növekedett,, a „licitek” többségénél csökkent; az utak működtetése-, karbantartása esetleges, pénzhiány miatt a kezelők-, önkormányzatok nem képesek ezt a feladatot korábbi színvonalon ellátni.

A földterületek használatához szükséges utak kialakításának szabálya (Átmeneti tv. 16. §.) sok gondot okozott-, kezelhetetlen-, gyakorlatban kivitelezhetetlen volt. A Földkiadó-, és Földrendező Bizottságok munkája sem volt mindig teljes mértékben összehangolt. Előzőek ellenére sem lehet azt állítani, hogy ami a kárpótlási eljárásban az utakkal történt, csupán szabályozási hiányosság következménye.

A Kistérség Agrárstruktúra és Vidékfejlesztési Stratégiai Program célkitűzéseiben, alprogramokban és intézkedéscsoportokban megfogalmazódott „A belső mezőgazdasági közlekedési lehetőségek javítása”. A program megvalósítását SAPARD rendelet- és pénzforrás támogatja. Reményeink szerint állami szerepvállalással, előfinanszírozással több mint 200 kistérség munkálatai kezdődhetnek majd el (Szabó Gy., 2001., 5.6.1. szakasz).

A mezőgazdasági utak „gazdátlansága” lényegében a kárpótlási eljárás befejeztével kezdődik. Addig a használati jogot gyakorló termelőszövetkezet, állami gazdaság jól felfogott érdekében az őket szolgáló utakat tartozékaival együtt szükség szerint karban tartotta. A nagyüzemeknek a magántulajdonokba került földek mellett, között már nem állt érdekében az általuk nem használt utak állag megőrzése és javítása. Az 1993. évi II. tv. [12/A.§ (1)–(4) és a 12/D.§ (1)–(6)] a szövetkezeti utakat önkormányzati tulajdonba adta: a szövetkezetek használatában lévő, önálló helyrajzi számon nyilvántartott árok, csatorna, töltés és azok műtárgyai a területen illetékes önkormányzat tulajdonába került. Az ország valamennyi településén az ingatlanügyi hatóságok az önkormányzatok tulajdonjogát hivatalból be is jegyezték. A felemásra sikeredett törvény és végrehajtása romló helyzetet eredményezett. Alig van önkormányzat az országban, amelyiknek egyáltalán elegendő forrás állna rendelkezésre a közterületi mezei utak karbantartására és az ezzel összefüggő feladatok elvégzésére. Pusztul a tervezett, többségben jól felépített mezei úthálózat. Így van ez a földrendező mérnök – képzés több évtizedes gyakorló bázisán, a Fejér megyei Pátka községben is.

2009-ben polgármesteri kérésre és irányítással, Madzin Balázs végzős hallgató egy kiválasztott terület földútjának pusztulási és eltűnési okait kutatta:

  • A földutak eltűnésének, keskenyedésének egyik oka az úgynevezett „túlhasználat”. Új határvonalak alakulnak ki a jó szándékú művelés következtében, hiszen a földrészlet-határok sohasem, vagy ritkán vannak fixen megjelölve. Az emberi kapzsiság, a tudatos elszántás évszázados magyar betegség, ami az elmúlt évtizedekben leginkább belterületen vagy zárt kertekben (különleges külterületen) fordult elő;

  • Gyakori eset az is, amikor földúton enyhe kanyar van, és a szántók, művelők kiegyenesítik azt több tulajdonos sérelmére;

  • Több méteres elcsúszást is eredményezhet hegy- és dombvidéken a nedves, sáros úton a gépek völgyirányú csúszása (a végeredmény ugyanaz, mint az előző pontban);

  • Cserjék, bokrok, fás szárú növények fokozatosan évről-évre hódítanak el területeket, amelyeket a munkagépek kikerülnek és mindig újabb nyomokon közlekednek (a hatás egyező az előzőekkel);

  • Időjárási tényezők miatt is válhatnak az utak kanyargóssá. A gépek kikerülik a vízzel teli gödröket, kezdődő eróziós árkokat. Eredmény: határvonal-vándorlás.

Az előzőek kiküszöbölésére, problémamegoldásra ajánlható eljárások:

  • Az elfoglalt, túlhasznált területrész megvásárlása;

  • Földrészlet-határ visszaállítása kitűzés által;

  • Az előzőek együttes alkalmazása;

  • Konszenzus után új nyomvonal kitűzése;

  • Rendezés csereterületek felajánlásával.

9.3.4 A mezőgazdasági utak osztályozása

Az utak rendeltetésének megfelelően HERPAY I. – RÁCZ J. – ÁNYOS A. (1974.), Ányos A. (1984.) szerint az alábbi csoportok alakíthatók ki:

  1. Bekötő utak

Az egyes mezőgazdasági telepeket, majorokat, ültetvényeket vagy egyéb üzemeket kötik be a kiépített üzemi úthálózatba, vagy meglévő szilárd burkolattal ellátott saját használatú vagy közutakba. (1955–1981-ig többségében célcsoportos beruházással épültek.);

  1. Telepi utak (üzemi belső utak)

Fő és mellékágakból összetett úthálózat, melyen belül az egyes vonalak forgalmi terhelése eltérő lehet. Az üzemek, telepek belső szállítását biztosítják (ide sorolhatók az állattenyésztéssel, terményszállítással, terménytárolással, stb. kapcsolatos szállítások). A kiépített mezőgazdasági úthálózat túlnyomó része a bekötő utakból és a hozzájuk kapcsolódó telepi utakból (üzemi belső utak) áll. Több mint három évtizeden keresztül ezek építését szintén támogatta célcsoportos útberuházás és az „ártámogatás” intézménye;

  1. Szántóföldi utak

Tervezésének fontosabb szempontjait, feladatát az előző szakaszokban részleteztük. A szállítási feladatok sokféleségének megfelelően az üzemi földúthálózat többféle minőséggel rendelkező útvonalból áll.

A hálózat részei:

  • Főgyűjtő utak;

  • Gyűjtő utak;

  • Művelési (dűlő- táblaközi-) utak;

  • Párhuzamos (nyári utak);

  • Egyéb (állathajtó-) utak.

A főgyűjtő utak az üzemi szállítópálya gerincét képezik, főbb gyűjtő- és dűlő út becsatlakozása miatt a szállítási terhelések legnagyobb részét viselik. Lebonyolítják a csatlakozó táblák forgalmát is. Általában a hasznosított területek súlyvonalában haladnak és a gyűjtő utakkal együtt egy-egy főút forgalmát bonyolítják le.

A gyűjtő utak egy nagyobb területnagyság dűlőútjait fogják össze, az év minden szakában jelentős átmenő forgalmat bonyolítanak le. Szélességüket ezért célszerű 6 m-ben megválasztani. A járófelület stabilizálása már elvárható követelmény.

A művelési (dűlő-, táblaközi) utak egy vagy több közvetlenül érintkező tábla terhelését viselik, amelyek terhelését továbbítják a gyűjtő utakhoz. Forgalmi szempontból az úthálózat legkisebb egységei. Nyomvonala nem állandó. Szélességük 4–5 m. igen fontos ezeknek az utaknak a karbantartása, az állandó eróziós veszély miatt. A vízmosások, a keletkező szakadékok az utak nyomvonalának vándorlását eredményezik, amelyek jelentős termőterület-kiesést okoznak.

Apárhuzamos, vagy nyári utakcélja: a burkolt utakra káros gépek forgalmának lebonyolítása. Ilyen út akkor szükséges, ha az erőgéppark sok lánctalpas traktorral rendelkezik. A terep hullámzását követő profilírozott földutak, a burkolt úttól árok vagy legalább 0,5 m magasságú részű választja el. Gumikerekes géppark esetén létesítése indokolatlan.

Az egyéb utak különleges rendeltetésűek. Ilyenek - pl.: az állathajtó utak, amelyen az utak az állattartó telepeket kötik össze a legelőterülettel. Forgalma az állatok számának függvénye. Az útvándorlás, az erózió veszélye itt a legnagyobb, az állatok terelése új és új útvonalakon számottevő talajpusztuláshoz vezet folyamatos karbantartás hiányában.

A mezőgazdasági utak tervezésére különféle segédletek, útmutatók állnak rendelkezésre.

A mezőgazdasági utak 4,0 m-es legkisebb koronaszélességének meghatározása - a teherforgalom hangsúlyozásával - úgy véljük feltétlenül szükséges. A főgyűjtő utak indokolható szélessége 6–8 m, a gyűjtőutaké 6 m.

A fejezetet és az alfejezet a körülményekhez és a témához illő történelmi példázattal zárjuk.

A mezei közös dűlőutak jókarban tartása:

„A mezei közös dűlőutak az 1894. XII. t.-cz 37. §-a szerint az érdekeltek, vagyis az utakat használók költségére jókarban tartandók. A fenntartás költségeihez való járulás aránya iránt a községi előljáróság az érdekeltek közötti egyezséget igyekszik létrehozni. Ha ez nem sikerül, a hozzájárulás arányát határozatilag a főszolgabíró (rend. tanácsu városi polgármester, törvényhatósági városi tanács) állapitja meg. E határozat ellen a másodfoku hatósághoz (alispán, törvényhatósági városi közig. bizottság) fellebbezésének, a másodfoku határozat ellen pedig a kir. közig. birósághoz panasznak van helye.

Az ország egyes községeiben az a gyakorlat, hogy a főbb mezei közös dülő útvonalak tekintetében az összes községi földbirtokosokat egy érdekeltségnek tekintik s a fenntartás költségeit a községi költségvetésben állapítják meg és a földadó arányában vetik ki. E gyakorlat a legmegfelelőbb abból a szempontból, hogy a mezei utak évről-évre tervszerü ápolásban és javitásban részesitessenek.

A községi elöljáróság a végrehajtási rendelet 37. §-a szerint köteles tavaszi hóolvadás és minden nagyobb esőzés után a mezei utak állapotát a mezőőri személyzet által, vagy más alkalmas módon megvizsgáltatni, s a szükséges javitásokra az érdekelteket kötelezni. Ha valamelyik érdekeltség az utak vagy hidakat elhanyagolná és az utak évszakonként való rendes gondozását elmulasztaná, a községi eöljáróság köteles az érdekelteket utasitani, hogy a szükséges munkálatokat nyolcz nap alatt foganatositsák. Ha az érdekeltek kötelezettségüket a kitűzött határidőben nem foganatositanák, az elöljáróság a szükséges munkálatokat a következő 8 nap alatt az érdekeltek költségére végrehajtani tartozik.”

A gazdasági tudósítók évkönyve 1908. évre (Budapest, 1908.).