Ugrás a tartalomhoz

Föld- és területrendezés 9., A birtokrendezés infrastrukturális (táblásítás, mező- út, vízrendezés és melioráció, tereprendezés) kapcsolódásai

Prof. Emer. Dr. Szabó Gyula (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

9.4 A mezőgazdasági területrendezés kapcsolata a vízgazdálkodás szakterületeivel

9.4 A mezőgazdasági területrendezés kapcsolata a vízgazdálkodás szakterületeivel

A mezőgazdasági termelés biológiai jellegéből következik, hogy legfőbb termelőeszköze a termőföld. Valamely mező- és erdőgazdasági üzem legfontosabb termelési gazdálkodási bázisa annak termőterülete. A kialakulás - többségében a határvonalak egyenes volta és a települések miatt - a terület eltérő termőhelyi területrészeket foglal magában. A sokszor több 100 km2-es kiterjedés, a vízforgalmi befolyásoltság eltérő beavatkozásokat jelent a vízrendezésben, a meliorációban ármentesítésben, mederszabályozásban egyaránt.

Előzőekből az is következik, hogy a mező- és erdőgazdasági célú vízrendezést komplex vízgazdálkodási környezetbe kell illeszteni. A bővülő feladatkör azt jelenti: a térben és időben jelentkező káros vizeket rendezetten elvezetjük, de az egyes területeken már kárt okozó vizeket megpróbáljuk más területeken hasznosítani.

A mezőgazdasági termelés jó működtetésének a betakarítható termék mennyiségének és minőségének egyik feltétele lehet a tartós beavatkozásokkal környezetet módosító melioráció, a részeként mindig megvalósuló terület- és vízrendezés (mindenütt, ahol a fajta igényeit a meglévő természeti környezet és adott technológia már nem képes kielégíteni).

Napjainkban a földhasználatnak a földhasználati reformnak is alapvető feltétele a mező- és erdőgazdasági területek rendezése. Ennek is szerves része a vízrendezés, amely több mindennel és a termesztéstechnológiával együtt valósulhat meg.

Egy adott terület vízrendezése nem választható el a nagytérségi és helyi beavatkozások rendszerétől sem. Nagytérségileg kölcsönhatásban van, táblaszinten pedig része minden olyan tartós környezetszabályozó magatartásnak és beavatkozásnak is, mint a környezetvédelem.

A birtokrendezés feladatköre az elkövetkező években sajátos területekkel bővül, gazdagodik. 2003. októberére az érintett tárcák közreműködésével elkészült a Tisza árvízvédekezési és kárelhárítási koncepció-terve a Vásárhelyi Terv. A komplex program az árvíz biztonságos elvezetésén túl kiterjed az érintett térség terület- és vidékfejlesztésére, az újtípusú tájgazdálkodás alkalmazására és meghonosítására az árapasztók területén, valamint a Tisza-menti térségek, települések infrastruktúrájának fejlesztésére is. Az új árvízvédelmi rendszer lehetőséget nyújt majd új típusú mezőgazdálkodáshoz, földhasználathoz és egy ökológiai hálózat kialakításához. A birtokrendezésnek a földművelésügyi tárca és az NFA aktív közreműködésével olyan tulajdon és birtokszerkezet kialakítását kell elérni, hogy akik eddig is a térségben művelték földjüket, ott maradjanak és hozzájussanak az őket megillető normatív támogatásokhoz is.

Három évtizeddel ezelőtt kezdődött el az Európai Közösségek vízpolitikájának újragondolása. Konferenciák, különféle fórumok ajánlásainak elfogadása után kezdődött el az EU vízszabályozásának átalakítása. Elkészült a Víz-Keretirányelv (VKI), amely védelem alá helyez minden vizet azzal a céllal, hogy Európában 2015-re fenntartható vízhasználat mellett minden víz feleljen meg a „jó állapot” követelményeinek. A megfelelő jogi háttér kidolgozása után 2000 decembere óta megállapodás rögzíti a VKI célkitűzéseit, rendelkezéseit és megvalósítási határidőket. Az előírások betartása az érintett országok állampolgárai, hatóságai számára kötelező.

Az irányelv vízgyűjtő gazdálkodási terv készítését írja elő minden vízgyűjtőre. A VKI célkitűzéseit, intézkedéseit, előírásait valamennyi vízgyűjtő területen egységesen, koordináltan kell megvalósítani valamennyi tagországban. Nem kell bizonygatni, hogy a leírt feladatok a komplex mezőgazdasági területrendezés szakterületét is érintik, a tervezéseknél a VKI előírásait figyelembe kell venni.

A „Vízkészlet-gazdálkodás védett területeken” c. projekt (2006.06.01.-2008.05.05.) kidolgozásában intézményünk is részt vett. Ezért a fejezet negyedik témájaként összefoglaljuk az érintett területeket és az elért eredményeket.

A fejezet írása során - a terjedelmi korlátok határán belül - igyekeztünk a szakterületi kapcsolatokra is kitérni, de hangsúlyosan csak a terület- (föld) és birtokrendezés és a mezőgazdasági termelés kapcsolatrendszerét dolgoztuk ki. A szerkesztésnél feltételeztük a hallgatók más tantárgyakból megszerzett (Mérnöki alapismeretek; Földhasználat és környezetvédelem; Vízrendezés és melioráció) biztos tudását.

9.4.1 Vízrendezési kapcsolatok

Más megfogalmazás szerint a vízrendezés általános célja olyan tartós vízháztartási helyzet kialakítása, amely lehetővé teszi, hogy egy adott táblán mint termőhelyen a víztöbblet ne váljon termést és termelést korlátozó tényezővé. Ezt úgy éri el, hogy a talaj felszínéről, a talajszelvényből, vagy a talajvízből képes elvezetni, illetve csökkenteni a helyileg káros vizet (Petrasovits, 1982.).

A korszerű vízrendezés eredményeként nemcsak a káros víztöbbletek által okozott hátrányok és veszélyek csökkennek, hanem fokozódik a hasznosítható és hasznosuló csapadék aránya is. Hozzájárulhat továbbá a mezőgazdasági területekről elfolyó, vagy oda kerülő vizek minőségének védelméhez. Mindezeken keresztül a hatékonyabb vízhasznosítás alapja, hozzájárul a növénytermelés vízigényének kielégítéséhez a vízrendezés.

Egyes becslések szerint a vízrendezéssel 30–40 % termésnövekedés érhető el, mely részben a terméstöbbletből, részben a vízkárelhárításból ered.

A szántóföldi növénytermesztés termőhelyi bázisai az egyes táblák, üzemszervezési egységek - mint mesterséges termőhelyi elemek - összességükben kialakítják az üzem területi rendszerét. Tudjuk, az üzem táblahatárainak kijelölése során igen fontos célkitűzés, hogy egy táblán belül azonos vízgazdálkodási tulajdonságokkal rendelkező talajviszonyok legyenek.

Eszerint a táblák önálló vízforgalmi egységekké bontják a termőtájat, ahol adott időben ellentétes vízforgalmi tendenciák is érvényesülhetnek az agrotechnikai ráhatások alapján. A jó táblásítás egyik feltétele a jó területrendezésnek, de legalább ennyire fontos a nagyüzemi művelhetőség és a hasznosítási hatásfok megközelíthetősége is. Mindezek az igények a gyakorlatban mint eltérő kategóriák és kompromisszumos lehetőségekben nyilvánulnak meg. Kedvező körülmények között a táblahatárok megfelelő helyen történő kijelölésével az igények kielégíthetők. A nagy táblaméretek miatt azonban az egyneműség biztosítása érdekében sok esetben szükség van beavatkozásra.

Ilyenkor a tábla talajában lévő hibás foltok javításával egy részleges kultúrtechnikai beavatkozással, meliorációs az egész táblán belül egységessé tehetők a talaj vízgazdálkodási viszonyai (termőképesség - összehozás, vagy táblaterület - kondicionálás).

A növényzet kielégítő fejlődése, a növényzet igényeinek legjobban megfelelő agrotechnika alkalmazása, a kedvező talajállapottól függő gépi munkák és betakarítás gyors végrehajtása szintén azt kívánja, hogy a táblán belül a talajnedvesség viszonyok kiegyenlítettek legyenek. A táblán belül ne legyen olyan területfolt, amelynek nedvessége a környezettől elüt, és ezzel akadályozza a kedvező talajállapotban végezhető talajművelést, növényápolást és a növények egységes fejlődését.

A növénytermesztés eredményességének fokozása érdekében a vízkárok elhárítása után rendezni kell a terület vízviszonyait. Nem elégedhetünk meg ma már a vízkárok elhárításával, tevékenységünkhöz tartozik a növénytermesztés szempontjából kedvező talajnedvesség-viszonyok kialakítása, szükség esetén a csapadék visszatartása, más területeken való hasznosítása, vagy a talajvízszint szabályozása is.

Az előzőekben megfogalmazott táblaközpontú vízrendezési igény, tehát olyan szántóföldi táblák kialakításának szükségességét jelenti, amelyeken a beázás és kiszáradás mint vízforgalmi irányok a területen időben és nagyságrendben tendenciáiban gyakorlatilag azonos jellegűek.

Mint célt jelöltük meg e szakaszban a tábla vízrendezését. A vízrendezés fogalomkörét természetesen nem szűkíthetjük pusztán a tábla vízrendezésére, de a vizek rendezésével, az elméleti fogalmak és gyakorlati feladatok részletes ismertetésével a stúdium alatt más tantárgy (Vízrendezés és melioráció c.) foglalkozik. A tábla vízrendezésénél az ott tárgyalt vízrendezési módok közül csak azok vehetők számításba a szántóföld vízforgalmának irányítására, amelyek a tábla egységét nem bontják meg, illetve éppen ellenkezőleg: kialakítják. A vízforgalmi rendellenességek (szivárgó földalatti vizek felszínre törése, a felületen elmozduló csapadékvizek terhelése) megszüntetése nyílt árkolással azért csak a táblahatárokra szorítkozhat. (Pl.: övárok, levezető csatornák formájában.) Utóbbiak még a szivárgó víztől mentes területeken is nagyobb figyelmet érdemelnek, hiszen a táblák vízforgalmi kölcsönhatása (pl.: a ráfolyás) az egyik legismertebb szántóföldi kártétel.

A csapadékvíz helybentartása agrotechnikai feladat. A felesleges elvezetése, vízrendezési kérdés. Kialakult, területrendezett üzemekben a termőhelyi vízforgalmi paraméterek alapján előre kiszámítható a felületi vizek keletkezésének valószínűsége és a lecsapolás feltétlen szükségszerűsége.

Feltöltéses planírozással tüntethetjük el az időszakos vízlencséket, vagy talajvizes táblafoltokat akkor, ha a tábla méreteiben jelentéktelen területről van szó, vagy a táblát igen nagy termelési értéket képviselő, a homogenitásra rendkívül kényes növénykultúrával kívánjuk hasznosítani. A munkafolyamat jól gépesíthető, de megkezdése előtt győződjünk meg arról, hogy a nyesést kedvezőtlen vagy káros altalajrétegek nem teszik a homogenitás szempontjából kockázatossá.

A mezőgazdasági vízrendezés klasszikus - nyílt árkos - formája nem mindig elégíti ki a növénytermesztés vízháztartási igényét. Ott ahol az időszakosan jelentkező nagy mennyiségű csapadék a talaj rossz vízelvezető képessége és a magas talajvíz káros túltelítődést okoz, talajcsövezésre, vagy talajfeltöltésre lehet szükség.

Ismeretes az üzemi (gazdasági) szintű vízrendezés általában a szántóföldi tábla vízrendezéséből indul ki, előzőek miatt esetleg beépített (épületek) és járulékos területeinek vízforgalmát is kénytelen figyelembe venni a tervezés és megvalósítás során. A tábla vízrendezésénél a táblára a felszínen ráfolyó külvizeket, valamint a felszín alatt mozgó réteg-, illetve fakadó vizeket, valamint táblán belüli, tábla melletti beépített területek (belsőségek, majorok) ráfolyó vizeit is figyelembe kell venni. A vízrendezési igény megfogalmazásánál a szántóföldi tábla főbb területtípusait tekinthetjük kiinduló alapnak (lejtős területek, sík területek, csökkentett termőképességű területek, időszakosan vízállásos táblák, stb.).

A vízleesés helyén való helybentartása és beszivárogtatása más agrotechnikai feladatot jelent lejtős, sík, csökkentett termőképességű területeken, de a későbbiekben ismertetésre kerülő meliorációs és más feladatok is módosulhatnak.

A mezőgazdasági üzem (gazdaság) szántóföldi tábláinak vízrendezettségi értéke többségében eltérő. Tudatos átalakítással, agronómiai irányítással, esetenként termelési üzemág módosítással a leggazdaságosabb termesztés termőhely feltételei alakíthatók ki.

Nem közömbös az üzemen belül, a nem szántóföldi hasznosítású területek aránya, szükségességi aránya és eltérő vízforgalmi típusa sem. Ezek közé sorolhatjuk a rét- legelő területek nagy részét, melyek főként vízforgalmi okokból kerültek a „feltétlen” rét- legelő termőhelyi kategóriába. Ezzel szemben az erdő területek zárt vízforgalmi rendszert képviselnek. A mesterséges telepítésű ültetvények a legkiegyenlítettebb vízrendezés igényű termőhelyek.

Bizonyítja az üzemi vízforgalom komplex voltát, hogy a nagykiterjedésű mezőgazdasági üzemek területének egy része un. járulékos hasznosítású (táblaelválasztó utak, gyepes vízelvezetők, üzemi, üzemen kívüli vizek tárolása, stb.) terület, amelynek vízforgalmi igénye és dinamikája az előbbiektől alapvetően különbözik. Mivel ezek a területek is az üzem-szervezés részei, hatásuk rendezetlen viszonyok között befolyásolja a szántóterületek használhatóságát, vízforgalmi kézbentarthatóságát. Emiatt is szükséges külön elemzésük.

Az utak, vízelvezető terephajlatok kiképzésénél és hasznosításánál arra kell törekedni, hogy vízfeleslegük semmilyen körülmények között nem terhelhetik az üzemi táblákat. A táblák beázása az utak használhatóságát csökkenti. A csapadékvíz útját, elfolyásának feltételeit biztosítani kell, major-udvarok, szérühelyek és minden más termesztésen kívüli területeknél is.

Az alfejezetben leírtak alapján is megállapítható, hogy nincs és nem is lehet mezőgazdasági területrendezés vízrendezés, vízforgalom-szabályozás nélkül.

Előzőekben főként a táblára koncentrált vízrendezési igényt, feladatokat mutattuk be. Természetesen a leírtak alkalmazhatók kisebb nagyságú területeknél: családi gazdaságoknál, birtoktesteknél is. Akkor a kompromisszumtűrés nagyobb-, a kritérium-feltétel teljesülése megengedett.

A nagy és kis volumenű vízrendezési feladatok sorában érdemes gondolni a vizek tisztaságára, az előforduló szennyező források megszüntetésére, az öntözésre és a rendszerek karban tartására is. A többségében megszűnt vízgazdálkodási társulatok feladatát nem vette át senki. A belvízveszély jelentős részét a vízelvezető árkok tisztításának elmaradása okozza. A teljesen eliszaposodott árkok tisztítása halasztást nem tűrő feladat. (lapinformáció szerint az országban, így Fejér Megyében is, a társulatok újraszerveződtek)

Az öntözés sokrétű, összetett hatást gyakorol a talajra, a talaj és az öntözővíz kölcsönhatásban (a talajadottságok mellett) fontos szerepe van:

  • Az öntözővíz mennyiségének és minőségének;

  • A talajvíz felszíntől mért távolságának, mozgásának és kémiai összetételének;

  • Az öntözéses gazdálkodás színvonalának;

  • Az öntözés módjának és gyakoriságának is.

A rendszeres öntözés részben kedvező (pl.: termőképesség növelése), részben kedvezőtlen (kilúgozódás, szerkezetromlás) hatásokat vált ki a termőtalajból. A VKI szerint számos előírást be kell tartani 2010-től kezdődően. Ilyenek pld.: a vízi szolgáltatások költségei megtérülésének elve, bele értve a környezet és vízkészlet védelmével összefüggő költségeket: A vízhasználóknak hozzá kell járulni a költségekhez megtérüléséhez (mmg. piac. 2010/3).

A víz minőségét többféle jellemző befolyásolja (oldott sótartalom, Ca és Mg, Na tartalom, stb.).

A káros hatású anyagok (az ipari szennyvizekkel a befogadókba bevitt nehézfémsók, szulfitok, cianidok, fenol, olaj, kátrány) az öntözővízbe beépülve rontják nemcsak a talaj, de az élelmiszerek és a takarmányok minőségét is. Ezért a talajba jutás megakadályozását, vagy a bejutott szennyeződés megszüntetésének feltételeit is célul kell kitűzni, egy-egy terület rehabilitációjával.

Egy-egy terület felszíni vízelvezető rendszerének tervezése általában 1:10000-es topográfiai, 1:25000, vagy 1:50000-es térképen történik, amely tartalmazza az összes meglévő vízműveket, csatornákat, műtárgyakat, szivattyútelepeket, stb. (Az elméleti órákon tervrészek bemutatásával szemléltetjük a leírtakat.)

9.4.2 A melioráció és összefüggésrendszere

A melioráció definíciójára a szakirodalomban több, eltérő részletességű és pontosságú megfogalmazás található. Mi a tantárgy és a jegyzet keretében: a mezőgazdasági termelésre káros talajtulajdonságok megváltoztatását, és a talajoknak a termelési erők és a társadalmi beavatkozások következtében jelentkező pusztulását mérséklő, vagy megszüntető eljárásokat nevezzük átfogóan meliorációnak.

Jelentősége és gazdasági kihatása abban van, hogy a kedvezőtlen természeti adottságú területeken is lehetővé teszi a mezőgazdasági termelés állandó szinten tartását, illetve a termelés színvonalának növelését. A melioráció hatása komplexebb, mint más jellegű beruházásoké. A mezőgazdasági termelés intenzív fejlődésének egyik alapvető tényezője - a kemizálás és gépesítés mellett - a melioráció. Ismeretes, hogy a termelésben alapvető szerepet játszik a földnek, mint fő termelőeszköznek az okszerű használata. Az elv különösen a hátrányos természeti és közgazdasági adottságú területekre érvényes, ahol a gazdálkodás hatékonyságának kulcsa mindenekelőtt a helyes talajhasználatban gyökeredzik. A helyes termelési irány, a hozam növelése és költségek csökkentése szempontjából elsősorban az a lényeges, hogy a kérdéses területeken a természeti adottságokkal milyen szervezeti és gazdasági forma hangolható össze a legjobban.

A szóbanforgó területeken az ésszerű talajhasznosítás a talajvédő gazdálkodási rendszerekben valósul meg, de megszervezésének taglalásával más tantárgy keretében foglalkozunk (Dömsödi J., 2006.).

A 80-as években az egy-, vagy néhány üzemre kiterjedő meliorációs programokat, régiókat, nagyobb kiterjesztésű tájakat, vízrajzi egységeket magukba foglaló ún. térségi meliorációk valósultak meg, igen jelentős állami támogatással. A térségi programok számos előnyt hordoztak magukban (teljes körű vizsgálat, a tervezés és kivitelezés illesztése más országos programokhoz, hatékonyságnövelés, önköltség csökkentés, irányítás, szervezés, szerviztevékenység, stb.) a megelőző gyakorlattal szemben. Egy-egy tervciklusra eső (5 évre) ilyen célú beruházás 300–400 mezőgazdasági nagyüzemet érintett, nagyságrendje pedig közelítette a 100 milliárd forintot. Ennyi pénz „földbeásásától” lehetett remélni termőtalajaink védelmét, és az előirányzott termésnövekedést (Ismeretes, hogy az ország mezőgazdaságilag művelt területének közel kétharmadán-, mintegy 4,7 millió hektáron valamilyen kedvezőtlen adottság gátolja, akadályozza a termelést).

A térségi feladatokból kiemelést érdemel a Balaton és a Velencei-tó, a minőséget és a környezetvédelmet kiemelten figyelembe vevő komplex melioráció. Eredménye, hatása a médiákból közismert. (Megvalósulása 2,5–3,0 milliárd forintra tehető.)

Fontos megjegyezni, hogy a melioráció önmagában azonban - amit a vízrendezés, táblásítás, talajjavítás, talajcsövezés, öntözés jelent - csak lehetőség, csak feltétel az intenzívebb termeléshez. Terméstöbbletté, gazdasági értékké az ezt követő földhasználat során alakulhat át. Ha a meliorációs beruházás után a gazdálkodás ugyanazokkal a technikai eszközökkel, ugyanazzal a technológiával folytatódik, mint a beavatkozás előtt, tiszta jövedelem emelkedésre nem lehet számítani. A 80-as évek közepén sokszor előfordult, hogy termelő üzemek pénzügyi eszközeik jelentős részét, erőn felül már lekötötték, a meliorációs beruházások működtetését forráshiány akadályozta.

A melioráció hatására nemcsak a terület mezőgazdasági teljesítőképessége változik meg, hanem megváltozik a mezőgazdasági táj arculata is. A táj természeti és művi alkotó elemei a melioráció során összehangoltabbá és rendezettebbé válnak.

A birtokrendezési alternatívák kidolgozásánál nem szabad veszni hagyni a melioráció során „földbeásott” milliárdokat. A változtatásoknak biztosítani kell a továbbiakban is a rendszer működőképességét, a környezet védelmét és az elérhető optimális termésmennyiséget.

A meliorációs elemeket és annak szükségességét sorbaszedve (V=vízrendezés, M=mélylazítás, S=savanyú talaj javítás, H=homok javítás, E=erózió elleni védelem, SZ=szikjavítás). Thyll Sz., (1992.) az alábbiakban határozta meg a meliorációt igénylő területeket Magyarországon: V: 63000; V+M: 986000; V+S: 33000; M: 61000; S: 92000; V+S+M: 815000; H+E: 15000; E: 65000; H: 75000; H+M: 29000; M+E: 228000; V+E: 14000; V+SZ+M: 293000; V+S+M+E: 484000; S+E: 89000; S+M: 24000; V+E+M: 62000; V+S+M+E+H: 111000; Összesen: 3539000 ha.

A jövő agrárpolitikájának fel kell vállalni a termőföld állagának megóvását, a meliorációt vállaló üzemek, gazdaságok pénzügyi támogatását. A „meliorációs évtizedek” megmutatták, hogy ezt a tevékenységet csak jelentős állami támogatással lehet elvárni a gazdálkodóktól.

Az intenzív mezőgazdaság, vele együtt a melioráció hatása a talajra, a vizekre, az élőlényekre nem olyan egyértelműen pozitív, mint annak termelésnövelő eredménye. A termelés elsődlegessége, a környezetvédelem elkülönült ágazati megítélése - részletes elemzések szerint - sok helyen élőhelyek tönkretételéhez, növény- és állatfajok kipusztulásához vezetett.

Úgy gondoljuk, a Nemzeti Agrár- környezetvédelmi Program (NAKP) megvalósításával a káros hatások csökkenthetők, sok helyen pedig meg is szüntethetők.

E folyamatot támogatja 2004. májusától a Közös Agrár Politika (CAP: Comon Agricultural Policy) reform fő iránya, amely a támogatások súlypontját fokozatosan a többfunkciós mezőgazdálkodás nem termelési (környezeti, társadalmi, szociális, foglalkoztatási, kulturális, stb.) funkciókra helyezi át.

9.4.3 A Vásárhelyi Terv és kapcsolódásai

A terv elkészítését az 1998–2000 közötti négy veszélyes Tisza árvíz védekezési, kárelhárítási és újjáépítési költségek mintegy 120 milliárdos volta helyezte intenzív szakaszba.

A fejezet bevezetőjében definiált program I. üteménél a környezet- és természet-védelem, valamint a vízügy szakemberei - korábbi vizsgálati eredmények feldolgozása, elemzése után - arra a következtetésre jutottak, hogy a Tisza rendkívüli árvizeinek károsodás nélküli levezetésére a legalkalmasabb a hazai ártérben megvalósítható tározásos árapasztó-rendszer.

A tervezés ismertetése, a fontosabb mozzanatok, események (Vincze L. és tsai, 2003.) röviden a következők:

A tervező munka során a szakemberek 30 tározásra alkalmas helyet vizsgáltak meg, amelyek közül a részletes tervezés során kiválasztható annyi tározó, amely biztosítja a szükségesnek ítélt 1,5 milliárd m3 víz elvezetését.

A 2004–2007 közötti I. ütemben, az árvízvédelmi munkálatok sorában helyreállítják a nagyvízi meder vízszállító képességét, elvégzik a hullámtér természetvédelmi rekonstrukcióját a folyó Tivadar környéki szakaszán, valamint Szolnok és a déli országhatár között.

Megkezdik az árapasztó tározó-rendszer kiépítését: hat helyen építenek árvíz-szabályozó tározókat. Ezek:

  • Szamos-Kraszna közi;

  • Cigánd-Tiszakarádi;

  • Hanyi-Tiszasülyi;

  • Nyagykunsági;

  • Tiszaroffi;

  • Nagykürtői tározó.

A kormány kidolgozta a tározók területének biztosításáról szóló alapelveket is. Eszerint: a cél az, hogy az árvízmentes években az árapasztó területeken zavartalan gazdálkodás folyhasson. A kormány azt szeretné, ha az új lehetőségekkel azok élnének, akik eddig is a térségben művelték földjeiket. A szükségtározóként kijelölt földterületeknek kevesebb, mint 40 százaléka állami tulajdonú. Aki az érintett földeken nem akar gazdálkodni, annak földcserét vagy piaci áron történő felvásárlást ajánlanak fel. A föld kisajátítására csak legvégső esetben kerülne sor. (Erre azonban nem nagyon számítanak.) A föld-tulajdonosokat egyszeri kompenzáció illeti meg akkor, amikor területüket rendelkezésre bocsátják, és teljes kártalanítás akkor, amikor árvíz idején igénybe veszik a földjeiket. Ez a problémakör az egyik fontos eleme a birtokrendezésnek. A műszaki beavatkozások területigénye: magán és önkormányzati tulajdon 891 ha, Állami tulajdonú kezelésváltással érintett 103 ha, 328 + 8,3 millió Ft becsült kártalanítási összeggel (Bíró Sz. - Dorgai L. – Varga P., 2006).

Ismeretes, ha az egyre bővülő Agrár- környezetvédelmi Programba a Vásárhelyi Terv által érintett területek is bekerülnek, az itteni gazdák az említett normatív juttatások többszörösét kaphatják.

Korábban az árvíz-mentesítés elsőrendű célja a vagyonmentés és a termőföldek értéknövelése volt. Ez határozta meg a Vásárhelyi Pál által 150 éve tervezett és napjainkra a tiszai táj szerves részévé vált árvízvédelmi rendszerünk jellegét. Ma az árvíz-védekezésnek az emberekről, az emberek biztonságáról kell szólnia. Emellett egyenrangú célként jelennek meg a Tisza-menti térség halaszthatatlan tájgazdálkodási és természet-védelmi feladatai. A továbbfejlesztett Vásárhelyi Terv mindezeket az igényeket kielégíti.

A természet- és környezetvédő szervezetek szerint azonban természetvédelmi szempontból még több ponton nem megfelelő a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT). Véleményük szerint lehetőséget ad ugyan az Alföld ökológiai és gazdasági potenciáljának javítására, ám az egyoldalú árvízvédelmi megközelítés súlyos károkat okozhat a természeti értékekben és a vidéki életminőségben egyaránt. Sok társadalmi szervezet, köztük a WWF (World Wide Fund For Nature=Világ Természetvédelmi Alap) Magyarország törekszik «partnerként» közreműködni egy racionális, a természettel összhangban álló, egyúttal az árvízi biztonságot is növelő terv kidolgozásában.

A VTT kritikus fejezete a Kisköre és a déli országhatár közötti Tisza-szakasz hullámterének rendezésével foglalkozik. A műszaki terveket véleményező szakemberek értékelése szerint a tervezett beavatkozások különösen kerülendők azokon a védett területeken, ahol veszélyeztetett állat, és növényfajok élnek. A Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztésének készítői a Tisza-tó alatti folyószakasz természeti értékeit és azok sérülékenységét sem vették figyelembe.

A megoldás az lehetne, ha megtiltanák a hullámtereken és az árvízzel potenciálisan veszélyeztetett területeken az építkezést, és nem engedélyeznének semmilyen ipari beruházást és szántóföldi művelést.

A birtokrendezés feladatkörét a tervrészletek jól körülhatárolták, meghatározták.

9.4.4 Védett területek vízgazdálkodása

Ma már köztudott az, hogy a Víz-Keretirányelv a vízgazdálkodás teljes egészébe, annak minden szakterületére, minden vízhasználatra vízgazdálkodási szolgáltatásra és minden tevékenységre vonatkozik, amelyek a vizek állapotát befolyásolják. Feltételezhető, hogy a költségek visszatérülésének érvényesítését minden szolgáltatás után az EU számon fogja kérni. A társadalom minden rétegének igény kielégítése azt is megköveteli, hogy valamennyi országnak legyen saját nemzeti vízgazdálkodási, kiterjesztett szabályozási rendszere.

Kiemelten fontos előírása a VKI-nek az, hogy a társadalmat kezdettől a tevékenység végső szakaszáig, a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek megvalósításának ellenőrzéséig be kell vonni. A tervek társadalmi vitái élénkek és nagyon konstruktívak voltak. A társadalom érvényesítette akaratát a különböző problémák megoldásában (árvízvédelem, belvízvédelem, öntözés, víztáj-védelem, üdülés, szabadidő eltöltés, vízi közlekedés, sport...). A projekt, amelyet az alfejezet címében megneveztünk, WAREMA néven vált ismertté (Water Researches Management in Protected Areas). A fontosabb összefüggéseket, az elméleti megalapozást a Földrendezői Tanszék oktatója, a témavezetője Horoszné Gulyás Margit (2007) nyomán az alábbiakban foglaljuk össze.

„Az együttműködésben négy Európai Uniós tagállam vesz részt; mint vezető partner Olaszország egy, Görögország kettő, míg Csehország egy szervezettel kapcsolódott be a munkába. Magyarország két intézménnyel képviselteti magát: a Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Karral és a Fejér Megyei Agrárkamarával.

A javaslatok kidolgozásához minden egyes partnernél egy tesztterület került kijelölésre, melyen keresztül a vízgazdálkodást elemezni kell. Magyarország esetében a Velencei-tóra esett a választás. A vizsgálat kapcsán ki kell térni arra, hogy a helyi érintettekkel együttműködve hogyan lehetne egy olyan vízgazdálkodást létrehozni, mely beépíthető a védett területek (pl. Ramsar, Natura 2000, NVT Érzékeny Természeti Területek Programja) és a VKI rendszerébe.

A projekt főbb célkitűzései:

  • fenntartható regionális fejlesztés elérése a helyi erőforrások védelmével és hatékony felhasználásával;

  • a természeti erőforrások (különösen a víz) fenntartható használatának elősegítése a vízgyűjtő terület komplex megközelítésével;

  • az érdekeltek részvételén és együttműködésén alapuló föld- és vízhasználat támogatása;

  • a védett területeket bemutatni, mint a fenntartható fejlődés zálogát a környező közösségek számára.

A projekt várható eredményei:

  • a részvételen alapuló vízgyűjtő területi tervezés kimunkálása és bevezetése, amely elérhető az Európai Unió egész területén az érintett hatóságok számára,

  • a döntéshozók és az érintettek számára hatékony vízgyűjtő terület használati tervek biztosítása,

  • a védett területek víz-, földhasználati tervezéséhez speciális és integrált eszközök kifejlesztése,

  • az érintettek tudásának növelése és képesség-fejlesztése nemzeti és nemzetközi szinten,

  • olyan közös jövőkép kialakítása, amely az összes, a vízgyűjtőn érintett hatóság, vízhasználó és helyi szereplő bevonásával valósul meg.

A projekt módszertana:

A projekt során olyan módszert dolgozunk ki, amely a helyi közösségeket és a főbb érdekelteket mozgósítja azért, hogy részt vegyenek a fenntartható fejlődés folyamatában, amely a hálózatépítésen, valamint az együttműködésen és tudatosságon alapul a Víz Keretirányelvet alkalmazva. A Közösségi szemlélet megfelelő alapot nyújt egy ilyen integrált és sokféle eszközt felhasználó folyamathoz, amely oktatási célokra is alkalmazható. Mindemellett a projekt fejleszti a helyi hatóságok személyzetének teljesítőképességét, a polgárok tudatosságának növelését, a résztvevők kölcsönös megértését, a döntéshozatali konfliktusok és késedelmek csökkentését és döntés minőségének javulását.

A WAREMA az érdekeltek olyan funkcionális hálózatának kiépítését célozta meg, amely a projekt befejezése után is, mint vízgyűjtő területi partnerség működik. Közös szemlélettel kezelik a vízgyűjtő-területi problémáit, és új föld-, vízhasználati stratégiákat alakítanak ki. Továbbá a nemzetközi vízhasználati hálózat létrehozásával a különböző országok közötti tapasztalatcsere is létrejön, míg a négy akcióterv és térbeli tervezési módszer lefedi a védett területek föld-, vízhasználati témakörét.

A mintaterületek

  1. Felső-Tagliamento folyó vízgyűjtője (Olaszország)

A Tagliamento folyót úgy emlegetik, mint az Európában „utolsó fontos természetes alpesi folyót” (Muller, 1995), ezáltal modell ökoszisztéma folyóként szerepelhet az alpesi régióban. Felvizei a karbonátos Keleti Alpokban helyezkednek el és innen folyik az Adriai- tenger irányába. A folyó megőrizte ősi természetes jellegét beleértve mederrendszerét, melyet a dinamikus hidrológiai tulajdonságok alakítottak ki. A felső vízgyűjtő (Friuli-Venezia Giulia tartomány észak-nyugati része) 1195 méteres tengerszint feletti magasságban kezdődik (Mauria-hágó) és egybefolyik a Fella mellékfolyóval.

A terület demográfiai és gazdasági hanyatlással küszködik: kevés a termelőüzem, ezek többsége az alsó folyószakaszon helyezkedik el, a hagyományos mezőgazdálkodás –fontossága ellenére- folyamatosan hanyatlik, valamint a szolgáltatások csökkennek, illetve máshova, a sík területekre helyezik át. A terület legnagyobb előnyét a turizmus által még fel nem fedezett természeti környezet jelenti, mely magában foglalja két település részleges kivételével a Dolomitok Regionális Nemzeti Parkot. A fenntartható fejlődésben rejlő potenciál nagy, a Felső-Tagliamento még mindig figyelemreméltó tájképi értékekkel rendelkezik a zavaró antropogén hatások ellenére is (vízi erőmű, bányászat, vízkivétel).

A projekt támogatja egy bioszféra rezervátum kialakítását a régió észak-nyugati részén. A cél egy olyan jövőkép és együttműködő Tagliamento régió kialakítása, ahol a vízgazdálkodás regionális tervezésbe való integrációja elfogadott és széleskörűen alkalmazott. A vízgyűjtő területi partnerség kialakítása ellátja a döntéshozókat pontos, a vízhasználattal kapcsolatos információkkal.

  1. Velencei-tó vízgyűjtője (Magyarország)

A Velencei-tó a Velencei-hegység lábánál egy tektonikus törésben helyezkedik el. Vízgyűjtője a Vértes-hegység délkeleti lejtői, a Mezőföld északi része és a Velencei-hegység között terül el. Területe 602,4 km2, átlagos mélysége 1,6 méter. A tómeder 10-12 ezer évvel ezelőtt alakulhatott ki, így geológiai értelemben fiatalnak tekinthető. A tó vízrendszere három fő részből áll: a Császár-vízből, a Vereb-Pázmándi-vízből és a közvetlenül a vízgyűjtőbe érkező vizekből.

A Velence-Dinnyés rész Ramsari terület, mely két részre osztható: egyfelől a Velencei-tó egy kis része tartozik ide, másfelől a Dinnyés melletti vizenyős terület. Botanikai szempontból is érdekes terület: számos védett növény és állat él a területen. A madárrezervátum jelentős telelő és pihenőhely egyben.

A Velencei-tó vízgyűjtője több problémával küzd egyszerre: illegális hulladéklerakás, talajdegradáció, vízszintváltozás, intenzív mezőgazdálkodás növényvédő szerek alkalmazásával, a vadállatok populációinak túlnépesedése, a madarak megzavarása a vadászat és betakarítási munkák által, a turizmus koncentrálódása a vízgyűjtő alsó részére és a tó intenzív turisztikai használata.

A projekt a döntéshozók kezébe olyan eszközöket ad, amelyek elősegítik a vízminőség javítását, és a Víz Keretirányelvnek megfelelően az érzékeny területek védelmét.

  1. Messolonghi Lagúna (Görögország)

A Messolonghi Lagúna vizes terület Sterea Hellas nyugati részén helyezkedik el, Aetoloakarnania prefektúra területén; több lagúnából álló rendszerről van szó, melynek egyik része a központi Messolonghi Lagúna, melynek területe 140 km2. A vizes terület keleti része az Evinos folyóig, nyugati része a Valtiig, északon pedig az Acheloos folyó tölcsértorkolatáig ér. A vizes terület összes felülete 258 km2, és e sekélyvizes terület (0,45-1,65m vízmélység) a századok során az Acheloos és Evinos folyók hordalékából alakult ki.

A lagúna egy része a79/409/EEC Direktíva alapján különleges védelem alá került a madárfauna védelme miatt. A területet nemzetközi fontosságú vizes területnek jelölték ki a Ramsari egyezmény alapján és a Natura 2000 hálózat részévé is vált.

A lagúna összes madárfaj száma 295, ebből 95 faj egész évben itt él. Mindemellett emlős, kétéltű, hüllő és halfajokat is leírtak a fauna részeként. A vizes terület flórájának fajszáma 385.

A legnagyobb kihívást jelentő, emberi hatásra visszavezethető problémák a következők: lecsapolás, intenzív művelés, utak kialakítása, túlzott legelőhasználat, a hidrológiai egyensúly felbomlása gátak építésének és az öntözésnek köszönhetően, vízminőség romlás (folyékony és szilárd hulladékok), biodiverzitás csökkenés (intenzív halászat, orvhalászat, madarak befogása), szaporodási időszak megzavarása, illegális hulladéklerakás.

A projekt több lehetséges választ ad a felmerülő problémákra. A főbb érdekelteket már a kezdetektől bevonják a közös álláspont kialakítása céljából.

  1. Poodri Tájvédelmi Körzet (Csehország)

Az Odera északi vízgyűjtő területe Csehország északi részén található Észak-Morvaországban két hegység között: a Cseh- és a Nyugati-Kárpátok közt. A Poodri Tájvédelmi Körzet közel 100 km2-en terül el Ostrava és Novy Jicin egyes területeit is magában foglalva a tengerszint felett kb. 250 méteres magasságban. A terület egyedülálló vízi útjai miatt, ahol a mélyebben fekvő területek minden évben vízzel borítottak.

1991-ben tájvédelmi körzetté nyilvánították, majd 1993-ban a területet nemzetközi fontosságú vizes területnek jelölték ki a Ramsari egyezmény alapján. A legfontosabb helyi értékeket kis léptékű védett területekként óvják meg, míg más értékek védelme folyamatban van. A patak egy részét különleges védelem alá helyezték. Annak a ténynek köszönhetően, hogy a terület védelem alatt áll és több madárfajnak is otthont ad, a régió bekerült a Natura 2000 hálózatba.

A területet buja vegetáció borítja az év során, alluviális- és tölgyes-gyertyános erdők találhatók az Odera folyó teraszain halastavakkal tarkítva. A terület fontos ornitológiai hely az ICBP projektben, így Libava és Poodri madárvédelmi rezervátummá is lettek minősítve. Idáig 30 veszélyeztetett növényfajt és 150 állatfajt írtak le. A vadvilág védelmének legnagyobb problémája a Poodri Tájvédelmi Körzetben a természetes és természeteshez közeli ökoszisztémák számának csökkenése, a biodiverzitás csökkenése, a folyó hordalékának növekedése és a különböző forrásokból származó vízszennyezés.

A várható eredmények (környezeti hatástanulmány, akcióterv és térbeli tervezési jelentés) konkrét javaslatokkal fogják segíteni a döntéshozókat a hatékony vízgyűjtő területi menedzsment kialakításában. A Víz Keretirányelv széles körben elérhető lesz segítve a helyi lakosság tudatosságát ilyen ügyekben.

Az egyes célfeladatok megfogalmazásán szakértői csoportok dolgoztak, amelyeket ún. munkatalálkozókon (3+4+3=10) vitattak meg:

  • Jövőkép-alkotás;

  • Stratégiakészítés;

  • A koncepció bemutatása, véleményezése az előző kettő alapján;

Összefoglaló alapján megállapítható, hogy a kitűzött célok teljesültek, a projekt eredményesen zárult. Terjedelmi korlátok miatt a jövőkép-megfogalmazásból idézünk:

Hosszú távú jövőkép, fejlesztési forgatókönyvek

A WAREMA projekt keretében készélő hosszú távú fejlesztési koncepció készítése kapcsán, az érdekeltekkel történt konzultációkon a Velencei-tó vízgyűjtő területére az alábbi jövőkép fogalmazódott meg. A vízgyűjtő terület továbbra is egy dinamikusan fejlődő térség lesz, ahol a fejlődés alapja a környezet minőségi jellemzőinek változása. A térség természeti erőforrásainak értékőrző hasznosításával nő a térség, üdülés, idegenforgalmi szerepköre a minőségi turizmus lehetőségeinek kiterjesztésével, úgy, hogy az, az itt élők egyik megélhetési forrását is jelenti. A térség lakóinak másik helyi gazdasági bázisa a mező- és erdőgazdaság, amely a védett természeti területekkel harmonikus összhangban fejlődik. A társadalom és a szakmai szervezetek aktív részvételével és összefogásával olyan összehangolt fejlesztési prog-ramok készülnek, amelyek elősegítik a térség fejlesztési céljainak megvalósítását. Olyan be-ruházásokat alapoznak meg, amelyek javítják a térség gazdasági és települési infrastruktúrá-ját, a természeti és települési környezet átfogó javítását.

A távlati cél elérése különböző fejlesztési forgatókönyvek alapján prognosztizálható, ame-lyek az alábbi jellemzőkkel írhatók le:

A spontán fejlődés forgatókönyve

  • A jelenlegi tendenciák folytatódnak,

  • Elsősorban a rövidtávú fejlesztéspolitika az uralkodó,

  • A fejlesztések az igényeket követik,

  • A szűk keresztmetszetek kampányszerű oldása történik

Projekt vezérelt forgatókönyv

  • „Vannak lehetőségek, használjuk ki, pályázzunk"

  • Vállalkozók, önkormányzatok, egyéb szervezetek beruházásokkal próbálnak mennyiségi, mi-nőségi fejlesztéseket indukálni. A fejlesztések szétaprózottak nem elég hatékonyak.

A fenntartható fejlesztés forgatókönyve (stratégiai forgatókönyv)

  • Csak tudatos, hosszú távú, összehangolt fejlesztéssel érhető el.

  • A helyi erőforrásokra, térségi sajátosságokra épülő belső kohézió erősítése

  • A térséget érintő külső energiák hasznosítása

  • Egy belső fejlesztési spirál kialakítása

Mindegyik forgatókönyv beteljesedésének van eshetősége, de térség adottságai alapján cél-szerű a fenntartható fejlesztés forgatókönyve alapján dolgoztuk ki a fejlesztési koncepciót.

A fenntartható fejlesztés átfogó célja és a prioritások

A Velencei-tó vízgyűjtő területén a fenntartható fejlesztés átfogó célja: hogy a térség környe-zeti, természeti és kulturális értékeinek védelme mellett, biztosítsa a lakosság életminőségé-nek fokozatos javulását.

A vízgyűjtő területen a természeti erőforrások értékőrző hasznosítása mellett az alábbi priori-tások fogalmazhatók meg:

  • A Víz Keretirányelvnek megfelelően a vizek minőségének megőrzése, illetve 2015-ig jó állapotba hozása

  • A termőföld, mint a térség jelentős erőforrásának védelme

  • A természeti, környezeti és kulturális értékek védelme

  • Az üdülés, idegenforgalom, táj-specifikus fejlesztése

  • Természetkímélő mező- és erdőgazdálkodás fejlesztése

  • A települési környezet fejlesztése (infrastruktúra- és szolgáltatás-fejlesztés)