Ugrás a tartalomhoz

Geodézia 14., Mérőállomások

Tarsoly Péter (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

14.4 A mérőállomások fontosabb beállításai és beépített programjai

14.4 A mérőállomások fontosabb beállításai és beépített programjai

Az angol földmérési és távérzékelési szervezet (Ordnance Survey, www.ordnancesurvey.co.uk) honlapján olvasható definíció szerint a mérőállomás egy olyan műszer, amely egy integrált egységben valósítja meg a szögmérést, távmérést, adatrögzítést és adat-kezelést, valamint az adatok feldolgozását. A Deutscher Verein für Vermessungswesen (www.dvw.de) nevű német földmérő szervezet szerint a mérőállomás vízszintes és magassági szögek mérésére, távmérésre, valamint a mérési eredmények tárolására alkalmas eszköz. Összefoglalóan tehát elmondhatjuk, hogy a mérőállomás egy egységben valósítja meg a vízszintes- és magassági szögmérést, a távmérést, a nyers vagy koordinátával jellemezhető mérési eredményeinek tárolását, kezelését, átalakítását és számítások végrehajtását.

14.4.1 A mérőállomások általános jellemzése

A mérőállomások lényegében beépített számítógéppel rendelkeznek, mely a mérés vezérlésén kívül az adatok tárolását és különböző számítások végrehajtását is lehetővé teszi (14-6. ábra). A tárolás több módon megoldható a műszer belső adattárolójában. Az adatok kiolvasásához a műszert csatlakoztatni kell egy számítógéphez, és az adatokat kábelen keresztül vagy kártyaolvasón keresztül kell kiolvasni. A kábeles megoldás időigényes, azon kívül a kiolvasó kábelek nem megfelelő tárolás és használat során gyakran szálsérülést szenvednek, és így használhatatlanná válnak. A másik megoldás, ha valamilyen kártyára, kivehető adatlemezre történik a tárolás. Ennek előnye, hogy csak az adatkártyát kell bevinni az irodába és ott egy külön kártyaolvasóval végezhetjük el az adatok átvitelét. Ennek hátránya, hogy a kártyák általában speciálisak, így csak egy műszerhez használhatók, és szükség van még egy külön kártyaolvasó egységre is. A korábbi években a kártya minden esetben PCMCIA-kártyát (Personal Computer Memory Card International Association) vagy SD-kártyát (Secure Digital) jelentett, ma már azonban terjedőben van a CF-kártyák (Compact Flash) használata. A kártyák fejlődésével nemcsak a kártyák fizikai mérete változott (csökkent), hanem a rajtuk tárolható adatok mennyisége is megnőtt. Míg korábban nagyon jónak számított egy 256 Megabytos SD-kártya, addig ma már nem ritka a 8-16 Gigabytos CF-kártyák alkalmazása sem.

A műszerek lehetővé teszik a kétirányú adatforgalmat. Egyrészt a műszerből adatokat vihetünk át az irodai számítógépbe, másrészt adatokat vihetünk át az irodai számítógépből a műszerbe, vagy a kártyára, amit a terepen használhatunk. Kábeles adat kiolvasásnál vagy adat rátöltésnél oda kell figyelnünk a kommunikációs paraméterek helyes megválasztására. Amennyiben nem a helyes beállításokkal dolgozunk „Communication failed” hibaüzenetet fogunk kapni, amely nem a műszer vagy a számítógép hibájára utal, hanem mindösszesen a nem helyes kiolvasási paraméterek megválasztására. Ezeket a paramétereknek a műszerben és a számítógépen egyformán kell beállítani.

.

Kártya kiolvasásnál, illetve adat rátöltésnél már egyszerűbb a dolgunk. A kártyát elhelyezve a kártyaolvasóban, azt, mint egy USB eszközt lehet csatlakoztatni a számítógépre, majd ott, mind mobil eszköznek a memóriájában tallózni. Sok esetben a meglévő operációs rendszer különböző programokkal támogatja a kártyán, a műszeren és a számítógépen lévő adatok menedzselését (pl. Microsoft ActiveSync). Ebben az esetben nem kell a műszerből kivenni a kártyát, hanem azt az USB porton keresztül közvetlenül a számítógépre lehet csatlakoztatni. A műszer és a számítógép szinkronizációja után egy navigációs ablakban tudjuk a műveleteket elvégezni. Ritkábban, de az is előfordul, hogy a műszer tasztatúrájára pendrive-t lehet csatlakoztatni, arra rátölteni a műszerből az adatokat, és ilyen módon kiolvasni a számítógépre. Természetesen ez a megoldás a számítógép-műszer irányú adatforgalmat is lehetővé teszi.

A mérőállomások fontos része a feldolgozó szoftver. Ezek kialakítása ma még a műszerkészítő gyárak fejlesztésében történik, ezért több esetben találkozunk olyan megoldásokkal, melyek a magyar szokásoktól eltérnek és ezeket külön meg kell szoknunk. A feldolgozó szoftverek nem tartoznak közvetlenül a műszerhez, de ezek nélkül nem lehetségesek további adatműveletek. Képesnek kell lenni fogadni a műszer adatait és lehetőség szerint több különböző műszerek adatait is fel kell tudnia dolgozni. Ezek miatt szükséges, hogy a műszerek és a feldolgozó programok együtt fejlődjenek, kövessék és segítsék egymást. Sajnos egyre inkább az a tendencia terjed, hogy a műszergyártók olyan szoftvereket gyártanak, amelyek csak a saját adatformátumukat képesek kezelni, más műszerekből jövő adatokat vagy egyáltalán nem, vagy csak adatvesztés árán.

A mérőállomásokba dőlésérzékelőket építenek be, melyek képesek érzékelni az állótengely dőlését. A dőlési szög ismeretében a vízszintes irányértéket javítja úgy, hogy a leolvasás mentes lesz az állótengely ferdeségből származó hibától. Emiatt megengedhető, hogy az állótengelyt csak közelítően tegyük függőlegessé. Ezért ma már egyes műszereken nincs alhidádé libella, ezt csak közelítően egy szelencés libellával tehetjük függőlegessé.

A műszer megfelelő vizsgálat után képes meghatározni a fekvőtengely ferdeség, a kollimáció hiba és az indexhiba értéket. Ezek ismeretében javítja a vízszintes körleolvasás, valamint a magassági körleolvasás értékét. Mivel a mérőállomások szögleolvasásai mentesek a legfontosabb műszerhibáktól, így gyakran elegendő a méréseket egy távcsőállásban elvégezni. A két távcsőállásban végzett mérés ma már elsősorban az irányzás hibáinak csökkentése miatt szükséges.

Jelentős fejlődési lépésnek tekinthető a kötő- és irányítócsavarok kiváltása. A tengelyek körüli forgatást több esetben motorok biztosítják vagy az úgynevezett frikciós (súrlódásos) kötés alakult ki. A mechanikus irányító csavarokat elektronikus csavarok váltották fel. Ez ma már olyan pontosságot biztosít, melyek megfelelnek a hagyományos irányító csavaroknak.

A motoros megoldás teszi lehetővé az irányzás automatikus elvégzését is. Vízszintes irányméréskor elegendő az első távcsőállásban elvégezni a mérést. A második távcsőállásban a műszer a motoros forgatás következtében beáll a megfelelő irányba, és kézzel csak a finom, pontos irányzást kell elvégezni. További fejlődést jelent, hogy a műszer képes egyes jelek, pl. prizma megkeresésére. Ezzel lehetővé válik az egy-emberes módszer kialakítására. Ez a megoldás a felmérő személytől igen nagy figyelmet követel meg, és nagy fizikai és szellemi igénybevételt jelent.

A mérőállomásokkal végzett mérések - lehetőség szerint minden szükséges adat rögzítésére alkalmasak. A rögzítendő adatokat két főbb csoportba oszthatjuk: leíró adatokra és a számszerű mérési adatoktra.

A leíró adatok közül legfontosabbak a munkaterület nevének megadása, mellyel egy új fájlt hozhatunk létre, vagy egy korábbi fájlba léphetünk be és folytathatjuk a korábbi méréseket. Itt adhatjuk meg a legfontosabb, munkaterületre vonatkozó adatokat. A kezelő neve, műszer típusa és gyártási számának megadása nem minden esetben lehetséges, azonban előfordulnak a gyakorlatban már olyan billentyűzetek is, amelyek azonos műszercsalád esetén mérőállomáshoz és GPS-vevőhöz is használhatóak; ebben az esetben a fent felsoroltak definiálása minden esetben fontos. A munkaterülethez általában rendelhető egy méretaránytényező, amelynek akkor van jelentősége, ha a műszer a terepen végzett mérésekből koordinátát képez, vagy fordítva, koordinátából kitűzési értéket. Az EOV esetén a méretaránytényező: 0.99993+0.0000000123*(X-200)2, ahol X a munkaterület átlagos X koordinátája km egységben. Meg kell adni a pontazonosító típusát, amely lehet numerikus vagy alfanumerikus. Numerikus pontazonosító esetén a pontszám csak számokból állhat, míg alfanumerikus azonosító eetén tartalmazhat betűket is. A kiolvasásnál majd fontos lesz erre visszaemlékezni, mert a műszer az eltérő pontazonosító típustól függően más-más szerkezetű mérési állományt készíthet. Meg kell adni a magasságtárolással összefüggő adatokat; a legegyszerűbb esetben mindösszesen annyit, hogy kívánunk-e magasságot tárolni, vagy sem, azaz 3D vagy csak 2D meghatározást fogunk-e végezni. A munkaterület definiálásánál kell megadnunk a távmérésre vonatkozó adatokat is: kérjük-e az atmoszférikus-, földgörbületi-, refrakció okozta-, és alapfelületi redukció számítását vagy sem. Tájékoztatásul megjegyezzük, hogy a földgörbület és a refrakció együttes hatása a magasságkülönbségre 1 km-en kb. 6 cm, a vízszintes távolságra 1 km-en kb 5 cm. Az alapfelületi és vetületi javítás értéke 1 km-en kb. – 9cm. A helyes paraméterek beállítása tehát döntően befolyásolja a mérés eredményét!

A rögzítendő adatok másik csoportja közvetlenül a méréshez tartozik. Ezek egyrészt a mérés álláspontjára vonatkoznak, másrészt közvetlenül a bemérendő pontra. Az álláspontra vonatkozó adatok elsősorban: a pont száma, Y,X koordinátája, magassága, a műszermagasság valamint a jellegkód. A műszerek általában nem teszik lehetővé, hogy jelöljük a központ jelét, ha külpontosan állunk fel, azt is külön számmal kell jelölnünk. Az álláspont létesítéséhez tartozik a meteorológiai adatok, a hőmérséklet és légnyomás megadása, melyeknél vigyázzunk, nehogy régi, a méréskor durva hibás adat maradjon benn. A hőmérséklet mérésében elkövetett 1° C hiba kilométerenként 1 mm hibát okoz, míg a légnyomásban elkövetett 1 Hgmm mérési hiba kilométerenként 0.4 mm eltérést okoz a távmérésben. Az adatok többsége olyan, hogy felkínálja az előző adatot, és azt megváltoztathatjuk, vagy felülírhatjuk. A korábbi adatot csak tudatosan fogadjuk el.

A lehetséges kimenő adatok szempontjából a mérőállomások kétféle adatot képesek rögzíteni: nyers mérési adatokat (irányérték, zenitszög/magassági szög és ferde/vízszintes távolság vagy magasságkülönbség) valamint koordinátákat. A kataszteri geodéziában (ingatlanokhoz kapcsolódó földmérési tevékenység) ma már általában koordináták rögzítése történik. A terepen a felhasználó elvégzi az álláspont tájékozását vagy a szabad álláspont meghatározását, majd ezt követően polárisan beméri a részletpontokat. A mért irányérték és a tájékozási szög ismeretében a műszer számítja a tájékozott irányértéket, majd a távolság felhasználásával képezi a részletpont koordinátáit. A műszer adatrögzítőjébe nem a nyers mérési adatok, hanem csak a pont koordinátái tárolódnak, esetleg a kettő együttesen. A felhasználó az irodában a műszerből lényegében egy koordinátajegyzéket olvas ki. A módszer előnye a valós időben történő koordináta-meghatározás, hátránya azonban, hogy a mérés nem rendelkezik semmiféle hivatalos dokumentációval, azaz a terepen végzett munka „nem állítható vissza” dokumentált módon. Amennyiben nyers mérési adatokat rögzítünk, úgy a terepen mért adatokból a kimenő adatok (koordináták) bármikor előállíthatóak és számításuk is megfelelően dokumentálható. Ennek a módszernek előnye tehát a visszaállíthatóság, hátránya, hogy az adatokat utólag kell feldolgozni valamilyen feldolgozó szoftverrel (időigényes). Nyers mérési adatokat rögzítenek jellemzően egyes mérnökgeodéziai feladatoknál és geodéziai alappont-meghatározás esetében, ahol a mérési erdmények utólag lesznek csak feldolgozva. Fontos azonban azt is megemlíteni, hogy egyes geodéziai munkák esetében a munkát végző 10 éves garanciával tartozik a megrendelő felé, illetve olyan feladatok megvalósításában vesz részt, amelyeknek nagy a felelőssége, ezért a geodéta egyéni érdeke, hogy terepen ne csak a koordinátákat rögzítse, hanem a nyers mérési eredményeket is.

14.4.2 A mérőállomások fontosabb beállításai

Mérőállomások esetén általában sokféle beállítási lehetőség közül választhatunk. A különböző lehetőségek ismerete igen fontos, mert hibás beállítás esetén a mérési eredmények is hibásak lesznek és ezeket később javítani körülményes. Általában ezeket a beállításokat elegendő egy alkalommal megtenni a mérések megkezdése előtt. Azoknál a cégeknél, amelyek szakosodtak egy bizonyos fajta geodéziai tevékenység nagy tömegű végrehajtására, elegendő ezeknek a beállításoknak havi szintű felülvizsgálata, azonban ha egy műszerrel szerteágazó geodéziai tevékenységet (kataszter, mérnökgeodézia) végzünk, úgy ezeknek a beállításoknak az ellenőrzésére akár a napi gyakorlatban is sort kell keríteni, különösen akkor, ha egy műszerrel nem csak egy terepes csapat dolgozik.

Az elektronikus tahiméterek esetén lehetőség van a mértékegységek megválasztására. Távolságok esetén a választható mértékegységek a méter és az angolszász országokban használatos foot (láb) (1 láb = 0,3048 m). Magyarországi viszonylatban természetesen a méter használatos, azonban egyre gyakrabban fordul elő, hogy magyar geodéziai szakemberek külföldön vállalnak munkát, akár az Egyesült Királyságban is, és ekkor az ottani megrendelői igényekhez kell alkalmazkodni.

A szögmérés egységei közül számunkra legfontosabb a 360 fokos osztás. A teljes kör 360 fok, és a 60-as számrendszernek megfelelő perc és másodperc tovább bontással. Az ujfok vagy gon osztás a teljes kör 400 gon és ezt a tízes számrendszer szerint osztjuk tovább. Gyakori kisebb osztása a milligon (mg) (1gon = 360/400 fok és 1 mg = 3,24" szögmásodperc). Magyarországon a 360-as fokosztást használjuk egyértelműen, más országokban viszont a 400-as fokrendszert alkalmazzák.

A limbuszkör számozásának iránya megegyezik az óramutató járásával, azaz balsodrású. A limbusz kör számozásának irányát változtathatjuk jobbsodrásúra is a megszokott balsodrás helyett speciális feladatok végrehajtásánál. Ennek akkor lehet jelentősége, amikor valamilyen megfontolásból a szögeinket matematikai rendszer szerint kell értelmezni (geodéziai értelemben a pozitív forgásirány az óramutató járásával megegyező, a matematikai koordináta-rendszerben viszont a pozitív forgásirány az óramutató járásával ellentétes). A forgásirány helytelen definiálása a feldolgozásnál kellemetlen következményekkel járhat, mert gyakran a forgásirány változtatása egyetlen gomb lenyomásával (akár véletlen) történik! Több műszernél a kijelzés élessége is változtatható, általában két érték közül választhatunk. Lehet a hagyományos 1” éles kijelzési módot választani, de lehet a 0.1” élességű kijelzés módot is beállítani. Az is megadható, hogy a kijelzés és az adattárolás azonos formában történjen-e vagy sem; például megadható, hogy a kijelzés 0.1” élességgel történjen, de az adattárolás csak 1” élességgel. Ekkor természetesen a másodperc érték a tizedmásodperc értékek kerekítéséből fog származni.

Külön figyelni kell a meteorológiai adatok mértékegységére. A két legfontosabb érték a hőmérséklet és a légnyomás; bármely kettő megmérésében elkövetett egységnyi vagy nagyobb hiba több milliméteres eltérést is okozhat a távmérés végeredményében. Amennyiben kataszteri munkát végzünk, úgy ez a néhány mm/km szorzótényező hibás meghatározásából származó hiba nem releváns (az adott feladat szempontjából nem mértékadó), azonban mérnökgeodéziai feladatoknál gyakran előfordul, hogy valamilyen objektum számszerű leíró adatait tizedmilliméteres élességgel kell megadni, és ebben az esetben már nagyon fontossá válik a meteorológiai adatok pontos meghatározása.

A légnyomást barométerek segítségével mérjük (14-7. ábra). Mértékegysége a Hgmm (higanymilliméter), másnéven a torr. Másik mértékegysége a hPa (hektoPascal), vagy más néven mbar (millibar). A két különböző mértékegység között az átszámítást a

760 torr = 1013,25 hPa

képlettel végezhetjük el.

14-7. ábra Hagyományos barométer és hőmérő

A hőmérséklet mérése hőmérőkkel történik. Magyarországon a Celsius fok a majdnem kizárólagos egység, azonban angolszász országokban gyakori a Fahrenheit fok használata. Tudományos vizsgálatokban a Kelvin fokot használjuk.

C˚=(5/9)(F˚-32) F˚=(9/5)C˚+32 K˚=273,15+C˚

A hőmérséklet és a légnyomás beállításán kívül beállíthatjuk közvetlenül a meteorológiai szorzótényezőt is ppm egységben (mm/km). Ebben az esetben a mért hőmérséklet és légnyomás adatok alapján a felhasználónak kell kikeresnie egy nomogrammból[1] a szorzótényező értékét. Ez ma már csak a régebbi típusú műszerek jellemzője, az újabb típusú műszereknél minden esetben a hőmérséklet és a légnyomás értéket kell megadni, és a műszer egy belső programmal ebből képezi a szorzótényező ppm értékét. Ha közvetlenül csak a ppm értéket lehet beállítani, akkor lehetőség van egyéb távolsággal arányos javítást is számítanunk. Például a tengerszintre, a vetületi síkra történő redukciót és a frekvencia hibából adódó szorzóállandót is be tudjuk állítani egyetlen szorzóállandó formájában. Ez több szempontból előnyös lehet, de ebben az esetben részletesen dokumentálni kell, hogy a szorzóállandót milyen adatokból számítottuk. Ne felejtsük el, hogy ezeknél a típusú műszereknél ezt az összetett redukciós értéket szorzóállandónak nevezik, azonban szigorú értelmezésben a tényleges szorzóállandó fogalom alatt csak a távmérő hullám névleges és tényleges frekvenciája közötti eltérést értjük.

A refrakció-együttható (refrakciókoefficiens) értékének a beállítására elsősorban trigonometriai magasságmérés végrehajtása esetén van szükség, amennyiben a mért irányok hosszabbak, mint 400 méter. A refrakció tényező beállításánál a 0.13 és a 0.20 értékek közül választhatunk, és kérhetjük, hogy a magasság számításakor a refrakció és a földgörbület hatását figyelembe vegyük-e vagy sem. A k=0,13 érték felel meg a látható fény és a nem látható fény refrakciókoefficiensének, ezért mindig ezt állítsuk be. A 0,20 érték a rádió hullámokra vonatkozik, ezért ennek beállítását kerüljük el.

A mérések megkezdése előtt nagyon fontos a helyes szorzóállandó és összeadóállandó értékének a beállítása is. A szorzóállandó azért keletkezik, mert a műszerben a távmérőhullám gerjesztéséért felelős kristályok elöregednek, és emiatt a kibocsátott tényleges, és a távolság meghatározáshoz felhasznált, gyárilag beprogramozott névleges frekvencia (ezzel együtt a hullámhossz) eltérnek egymástól. Meghatározása műszer kalibráló laboratóriumban vagy alapvonalon történő méréssel történik. Értékét szintén ppm (mm/km) egységben adják meg. A szorzóállandó felülvizsgálata általában évente szükséges.

Az összeadóállandó két részből áll: a műszerállandóból és a prizmaállandóból. A műszerállandó azt jelenti, hogy a műszer elektromos zérus pontja nem esik az állótengelyre. A prizmaállandó azt jelenti, hogy a prizma optikai zéruspontja nem esik a vetítőbot tengelyébe, vagy az optikai vetító irányvonalára. A műszer- és prizmaállandó értékét egy mérőszámként szoktuk figyelembe venni. Gyárilag minden műszergyártó megadja, hogy saját műszerével a saját prizmájára mekkora az összeadó állandó értéke, azonban ha a felhasználó ugyanahhoz a műszerhez másféle prizmát használ, akkor változik az összeadó állandó értéke is, és ennek meghatározása már a felhasználó felelőssége. Az összeadó állandó meghatározásának legegyszerűbb módja, hogy ugyanazt a távolságot lemérjük egy jó mérőszalaggal (hibátlan távolság) és a műszerrel is. A kettő különbsége adja meg az összeadó állandó értékét. A másik meghatározási lehetőség egy távolság közvetlen és két részben végzett mérésével valósítható meg. A meghatározás előnye, hogy a meghatározás pontossága csak a műszer pontosságától függ. A fenti elrendezés hátránya, hogy csak a matematikailag szükséges mennyiségeket mérjük és nincs fölös mérésünk, és így nincs ellenőrzésünk a meghatározásra. A fenti hárompontos megoldást javíthatjuk úgy, hogy egy egyenesen több pontot, célszerűen 5 vagy 7 pontot jelölünk ki, és minden kombinációban mérjük a távolságokat. Az összeadóállandó meghatározásról bővebben olvashatunk a Távmérés című fejezetben.

A mérőállomások legfontosabb feladata a térbeli pont helyét meghatározó három adat - vízszintes irányérték, zenitszög és a ferde távolság - megmérése. E három alapadat az, amit a műszer közvetlenül mér, minden további adatot ezekből számít. Ezek közül a fontosabbak:

  • vízszintes távolság számítása a ferde távolságból és a zenitszögből történik

14.1. Egyenlet

  • magasságkülönbség számítása a ferdetávolságból és a zenitszögből történik, a refrakció és földgörbület figyelembevételével vagy anélkül.

14.2. Egyenlet

14.4.3 A mérőállomások fontosabb programjai

A mérőállomásokban megtalálható programok célja és feladata a felhasználó munkájának könnyítése. Vannak olyan programok, amelyek minden mérőállomásban gyártótól függetlenül megtalálhatók, és vannak olyanok, amelyek gyártófüggők, csak egy egyedi mérőállomás típust jellemeznek. Ennek a fejezetnek célja, hogy röviden ismertesse a minden mérőállomás típusban egységesen megtalálható programokat. A lentebb ismertetett programok a következők:

  • szögmérés

  • poláris koordinátamérés

  • külpontos részletmérés

  • kitűzés

  • útépítés

  • szabad álláspont

  • sokszögvonal mérése

  • közvetett távolságmérés

  • közvetett magasságmérés

  • területszámítás

  • lejtő-százalék meghatározása

  • zsinórállás kitűzése

  • műszerhibák meghatározása

  • homlokzatfelmérés.

Szögmérés. Régebben gyakran előforduló feladat volt szögmérés vagy szorzó szögmérés végzése. Ezt abban az esetben végezték, ha a műszerrel az irányzást pontosabban lehetett végrehajtani, mint a leolvasást, és a feladat végrehajtásához semmi másra nem volt szükség, csak a két irány egymással bezárt szögére. A szorzó szögméréshez kettős tengelyű műszerre volt szükség, a limbuszt lehetett kötni az alhidádéhoz, és akkor együtt mozgott vele, de lehetett mozdulatlanná tenni is, és ebben az esetben csak az alhidádé mozgott a limbusz felett, a limbuszkör viszont mozdulatlan maradt. Ez a megoldás technikailag azt jelentette, hogy a limbuszkör és az alhidádé külön állótengellyel rendelkezett. Egy szög többszöri összeadásával javítani tudjuk egy szög megbízhatóságát. Ez a régi módszer jelent meg ismét a mérőállomásoknál. A mérés lényege, hogy egy szög mérését úgy végezzük el, hogy a kezdő szár megirányozása után a szögmérés megindulásával megirányozzuk a másik szögszárt, majd leállítjuk a szögmérést (rögzítjük a limbuszt az alhidádéhoz), ez után visszairányzunk az első szögszárra úgy, hogy a leolvasás nem változik. Ezután ismét bekapcsoljuk a szögmérést (az alhidádé ismét képes elforogni a limbusz felett) és a második szögszárat ismét megirányozzuk úgy, hogy a leolvasások változzanak. Ezzel tulajdonképpen a szög kétszeresét állítottuk elő. Vegyük észre, hogy az első meghatározás második szögszárára és a második meghatározás első szögszárára mért irányértékeknek meg kell egyeznie. Ez paraméteresen azt jelenti, hogy az n-dik meghatározásban a második szögszárra mért irányérték megegyezik az n+1-dik meghatározásban az első szögszárra mért értékkel. Ezt többször megismételjük. A szög n-szeri megmérése után a szög értékét a

14.3. Egyenlet

képlettel számíthatjuk.

A régebbi típusú műszereken egy közvetlen HOLD feliratú gomb szolgált a szorzó szögmérés végrehajtásához nélkülözhetetlen limbusz-kötés megvalósítására; a mai műszerek már azonban nem rendelkeznek ezzel a funkcióval, hanem a limbuszkör kötését a program vezérli elektronikusan. A szög n-szeri megmérésekor a műszer minden vízszintes kör kötés után kijelzi a mért szögnek az átlagtól való eltérését, vagy tetszés szerint választva az első vagy előző meghatározástól való eltérését.

Poláris koordinátamérés. A geodézia egyik alapfeladata a polárisan bemért pontok koordinátáinak számítása az álláspont és a tájékozó irányok koordinátáinak megadása, és a tájékozás elvégzése után. Ebben az esetben tehát nem nyers mérési adatok kerülnek tárolásra a terepen, hanem koordináták. Amennyiben nyers adatokat tárolnánk, úgy elegendő lenne az álláspont megadása után a műszer részletmérés programját használni, és ebben folytatólagosan tárolni a tájékozó irányokra és a részletpontokra menő mérési eredményeket. Nyers adatok tárolása esetén a feldolgozás minden esetben utólag történik irodában; itt kerül majd sor az álláspont és a tájékozó irányok koordinátáinak megadására, a tájékozás számítására, valamint a polárisan bemért részletpontok koordinátáinak meghatározására. Koordinátamérés esetén az álláspont létesítésekor legfontosabb művelet (az álláspont számának, koodinátáinak és a műszermagasság értékének megadása után) az álláspont tájékozása terepen. Ennek megoldására két módszer terjedt el: tájékozás egy ismert koordinátájú vagy több ismert koordinátájú pontra. Az egy ismert koordinátájú pontra való tájékozásnál a tájékozó pont számának megadása után a műszer vagy kijelzi a belső memóriában előzetes adatbevitel eredményeként eltárolt koordinátát, vagy figyelmeztető üzenet kijelzése után felkínálja a kiválasztott pont koordinátáinak bevitelét billentyűzetről. Ha ez utóbbi megoldást választjuk, legyünk nagyon figyelmesek, nehogy a koordinátát elgépeljük! A tájékozó pont megadása után mérést kell végeznünk rá, vagy csak vízszintes szöget, vagy ha lehetséges a vízszintes szög mellett távolságot is (természetesen 3D felméréseknél zenitszög és jelmagasság is mérésre és tárolásra kerül). A műszer a koordinátákból és a mért irányértékből számítja a tájékozási szöget, azaz a limbuszkör nulla osztásvonásának a vetületi északi iránnyal bezárt szögét. Amennyiben több tájékozó irányt is mérni akarunk, azok koordinátáit nem célszerű a terepen kézzel bevinni, sokkal célravezetőbb azokat előzetesen az irodában a műszer belső memóriájába beolvasni. A program indítása után nagyon gyakran előre definiálni kell az iránysorozatot, azaz a mérendő irányok egymás utáni sorrendjét. Ebben az esetben a mérés közben a kötött sorrendtől eltérni nem lehet. Több szabadságot biztosít, ha szabadon irányozhatunk, és egy listából tallózva mérés közben választhatjuk ki a következő tájékozó pontot. Minden pontra vonatkozóan tároljuk a vízszintes szöget (esetleg távolságot, zenitszöget és jelmagasságot), majd a műszer a koordináták alapján számítja a tájékozási szögeket, és a súlyozott középtájékozási szöget. A mért irányok mellé általában az irányeltérés kerül kijelzésre, amely nem más, mint a tájékozási szögeknek a súlyozott középtájékozási szögtől való eltérése. Az irányeltérések vizsgálatával eldönthetjük, hogy elfogadjuk a tájékozás eredményét, vagy valamelyik irányt kihagyjuk vagy újra mérjük. Az irányeltérésben durva hiba jelentkezhet a tájékozó irány koordinátájának elgépelése, hibás irányzás vagy a ponthely sérülése, megváltozása miatt. Negyedrendű alappontoknál gyakran előfordul, hogy a fejelő kő nincs a megfelelő helyen, ezért nem illeszkedik az ilyen pontra számított tájékozási szög a többi közé. Az ilyen irányt vagy kihagyjuk, vagy a fejelő követ eltávolítva a földalatti pontjelre mérünk. Ha újramérünk egy pontot, akkor a műszer figyelmeztetni fog, hogy ilyen pontszámú pontra már van mérés. Ez nemcsak tájékozó irányok, hanem részletmérés esetén is igaz, sőt nemcsak állásponton belül, hanem álláspontok között is. Választhatjuk, hogy a műszer a mérés eredményét ellenőrzésre használja fel, ekkor az előző méréshez képesti eltérés (szög vagy koordináta eltérés) egy külön rekordba tárolódik, de az eredeti mérési eredmény nem íródik felül. Másik lehetőség az észlelés tárolása, amely egy új rekord létrehozását jelenti. A felülírást választva a korábbi mérési eredmény felülíródik az aktuális mért értékkel. A középérték tárolásával az eredeti mérési eedmény és az aktuális mérési eredmény középértéke fog tárolódni. Ha a mérést két távcsőállásban végeztük, akkor ez a funkció egy újabb első távcsőállás rekordot fog létrehozni. Ha koordináta mérést végzük, akkor a már létezett koordináta és az újonnan meghatározott koordináta kerül közepelésre, és a középértékük pedig tárolásra.

A részletpontok mérése általában külön menübe, vagy programrészbe való belépéssel lehet. A részletpontok esetén a legfontosabb leíró adatok: pontszám, jellegkód, jelmagasság. A pontszám az állásponthoz hasonlóan numerikus vagy alfanumerikus lehet. Külön kell foglalkozni a ponthoz kapcsolódó attribútum adatok megadásával. Ez a pont jellemzője, mely megadja, hogy a mért részletpont milyen jellegű, pl. épület, birtokhatár, árok, töltés lába, vagy teteje. A pont jellemzője változik a felmérések során, attól függően hogy milyen területet mérünk fel és milyen célra végezzük a felmérést. A pont jellegét valamilyen jellegkód lista alapján adjuk meg. Ezt a listát még a felmérés előtt létrehozhatjuk, de lehetővé kell tenni, hogy a későbbiekben bővítsük. A jellegkódolás lényegében a mért pont alfanumerikus kóddal való ellátása. Ez az egyszerűbb esetekben csak kiegészító információ (pl. karó, szeg stb), bonyolultabb esetekben pedig az automatikus térképszerkesztést lehetővé tevő információ (242=vonal eleje (2), folyamatos (4), burkolatszél (2)). Sok esetben a műszerek csak numerikus adatként kezelik a pont jellegét. Ezzel egy sorszámot kell bevinnünk, amely megadja az adott jellegkódnak egy listán elfoglalt helyét, amelyhez a tényleges tartalom van rendelve (1=kő, 2=karó, 3=hilti stb.). A pont jellemzőjének kódszám alapján történő megadása nehézkes, csak gyakorlott észlelők képesek ezt a folyamatot hiba nélkül kezelni, és csak abban az esetben, ha hosszabb időn keresztül azonos kódlista alapján dolgoznak. Egyes műszereknél előtérbe került a kódok névvel, alfanumerikus formában történő megadása egy kódlistában, mely jobban megfelel a köznapi gondolkodásnak. Ha aktív állapotra állítjuk a kódlistát, akkor a jelleg első betűjének bevitele után megjelenik a kódlista, és innen választhatjuk, ki a megfelelő pontjelleget. Egyszerre több kódlistán is lehet a műszerben, melyből csak egy aktív hívható.

A koordináták számítása feltételezi, hogy előzetesen elvégeztük a vízszintes kör tájékozását. Ha ezt nem tettük meg, akkor a műszer a vízszintes kör nulla osztásához viszonyított helyi koordinátákat számít. Azt, hogy elegendőek-e a műszer helyi rendszerében megadott koordináták, vagy országos koordinátákra van szükség, esetleg egy speciális elhelyezésű helyi rendszerre, minden esetben a feladat célja dönti el. Amennyiben még az álláspont koordinátáit sem tudjuk megadni, hanem azoknak 0-t adunk meg, úgy relatív koordinátamérésről beszélünk (14-8. ábra).

14-8. ábra A relatív koordinátamérés sémája

A relatív szó arra utal, hogy bemérés után a pontok kölcsönös helyzete (a térben egymáshoz képest elfoglalt helyzete) megfelelő lesz, azonban abszolút értelemben (a Földhöz kötött vonatkozási rendszerben) nem lesznek elhelyezve. Sok, különösen mérnökgeodéziai feladat végrehajtásánál elegendő ilyen relatív koordinátamérés. Ezekben az esetekben csak a pontok relatív helyzete számít, az abszolút értelmű elhelyezkedése nem.

Külpontos részletmérés. A részletpontok meghatározását általában központosan végezzük. Azonban gyakori, hogy a műszerállásról nem látjuk a részletpontot, ilyen esetben külpontosan határozzuk meg. Külpontos mérés esetén a részletpont meghatározásához további adatokat is kell mérni, ami rontja a központ meghatározásának megbízhatóságát. Lehetőség szerint központosan mérjük be a részletpontokat.

A külpontos részletmérésre különböző esetek alakultak, ezeket a műszerek és a feldolgozó szoftverek is támogatják. A következőkben az öt, leggyakrabban használt külpontos meghatározást fogjuk áttekinteni.

Először nézzük az álkülpontos mérést vagy másnéven köríves külpontot, amikor az irányt a központra mérjük, a távolságot és a zenitszöget pedig a külpontban elhelyezett prizmára (14-9. ábra).

14-9. ábra Az álkülpontosság

E két különböző helyre végzett mérést egyetlen mérésnek tekinti a program, és mint központos mérést számolja ki. Ezt a megoldást olyan esetben alkalmazzuk, mikor a prizmát nem tudjuk a központban elhelyezni, pl. épületsarkok, kerítésoszlopok, villanyoszlopok esetén. A méréskor ügyelni kell, hogy a prizmát úgy helyezzük el, hogy a valódi részletpont központ és a külpont távolsága egyenlő legyen a műszerállásponttól. Ez egy íven való külpont elhelyezést jelent, amit csak kis külpontossági érték esetén biztosíthatunk. Ebben az esetben a pont magassága a külpont magassága lesz, erre figyelni kell amennyiben magasságmeghatározást is végzünk.

A második eset a valódi külpontosság, amikor feltételezzük az egyszerűség kedvéért, hogy a központ a külponthoz képest csak a műszer felé, műszertől távolabb vagy jobbra, vagy balra helyezkedhet el merőleges irányban (14-10. ábra).

14-10. ábra A valódi részletpont külpontosság

Négy lehetőség van a központ külpont elhelyezkedésére. A 14-10-es ábrának megfelelően a méréskor meg kell adni a központ irányát a négy jellemző közül valamelyikkel: a prizma a műszer felöl nézve a központhoz képest jobbra, balra, előre, vagy hátra helyezkedik el. Ezen kívül még egy adat a külpontosság távolsága.

A külpontos mérés végrehajtására a műszergyártók gyakran ajánlanak egy prizmarúdra végzendő mérési eljárást. Ennek lényege, hogy egy prizmarúdra két prizmát szerelnek fel (14-11. ábra). Ennek ismert a hossza és a két prizma távolsága. Méréskor a rúd végét a bemérendő pontra helyezik és mérik mindkét prizmára az irányértéket, zenitszöget és távolságot. A két prizmahely ismeretében térbeli extrapolálással számítható a prizma csúcsa, azaz a központ koordinátája. A mérés hátránya, hogy a rúd mozdulatlanságát biztosítani kell, és a központ meghatározása extrapolálással történik.

14-11. ábra Kétprizmás külpontos mérés

Az 14-12-es a) ábra szerint két segédpontot (K1 és K2) kell felvennünk a mérendő objektum síkjában, például egy mérendő épület falsíkjában. A sík bármely pontjának (P1) koordinátái egy ismert függőleges sík és egy ismert általános helyzetű egyenes metszéspontjaként számíthatók. A P2 pont térbeli helyzete a P1 ponton átmenő és az előző síkra merőleges vízszintes vagy függőleges síknak, és a B álláspontról mért iránynak a döféspontjaként meghatározható. Lehetséges, hogy a segédpontokat nem tudjuk a mérendő pontok síkjában felvenni, hanem csak azokkal párhuzamosan, tőlük t távolságra (14-12. b) ábra). A meghatározandó pontok koordinátáit a térbeli egyenesek és az alapsíktól t távolságra elhelyezkedő függőleges sík metszéseként kapjuk. Ezeket a külpontossági mérési módszereket épületek homlokzatának felmérésére szokták javasolni, abban az esetben, ha a sík és az egyenes hajlásszöge nem lesz soha kisebb, mint 30°.

14-12. ábra Külpontos részletpont a két segédpont függőleges síkjában

Egyetlen pont helyett három vagy több segédpontot mérni különösen gazdaságtalan, ezért az 14-13-as a) ábrán bemutatott módszert csak kivételesen alkalmazzák mérőállomások esetében. Meg kell azonban említenünk, hogy ezen az elven alapul a műholdas helymeghatározás egyetlen olyan szóba jöhető módszere, amely lehetővé teszi műholdas vevővel épület sarokpontjainak bemérését. Az épület bemérhetetlen P pontja helyett az épületfalsíkok kihosszabbításában könnyen kijelölhető három segédpontot mérünk. A P pont legyen a K3 talppontja a K1 és K2 egyenesen. Nem szükséges ebben az esetben kiegészítő adatokat mérni, egyedül a geometriai feltételek szigorú betartása mellett kell a mérést végrehajtani. Ha P-t nem lehet megközelíteni, akkor két egyenes metszéspontjaként határozható meg (14-13. b)).

14-13. ábra Kettőnél több segédpont alkalmazása

Kitűzés. A kitűzések célja a tervezett létesítmények vagy szerkezeti elemek terv szerinti helyének kijelölése a természetben. A kitűzést a terv szerint előírt pontossággal, gyorsan és gazdaságosan kell végrehajtani. Kitűzni terepen alapvetően kétféle dolgot lehet: koordinátát vagy előre definiált irányszöget és távolságot. A terepi munka megkezdése előtt az irodában a műszer koordináta-kezelő menüpontjának felhasználásával el kell végeznünk az álláspontok, tájékozó irányok és kitűzendő pontok koordinátáinak belső memóriába való bevitelét. A bevitel történhet manuálisan bebillentyűzéssel, és beolvasással, valamilyen, a műszer számára megfelelő koordináta-jegyzékben. A manuális bevitel a sok hibalehetőség miatt csak néhány pont esetében gazdaságos, minden más esetben célszerű a koordináta-jegyzékből való beolvasást választani. A tájékozás végrehajtása után a műszer ellenőrzi, hogy van-e a munkaállományhoz rendelt koordináta-jegyzék, ha van automatikusan felkínálja azt, ha nincs lehetőségünk van választásra egy navigátor ablakban, vagy a manuális adatbevitelre. A koordináta-listából tetszés szerint törölhetünk, bővíthetjük azt, módosíthatjuk a pontok jellemzőit (pl. pontszám, jelleg stb.), de az is lehet, hogy egy kezdő-és végpontjával definiált intervallumot adunk hozzá az aktuális feladathoz. További lehetőség a keresősugár szerinti leválogatás, amikor a listába csak azok a pontok kerülnek, amelyek az állásponttól egy megadott távolságon belül vannak, vagy a kód megadása, amely azonos kódú pontok leválogatását teszi lehetővé. A kiválasztott pontokat célszerű irányszög alapján rendezni, amely lehetővá teszi, hogy az irányszögeket az óramutató járása szerint növekvő vagy csökkenő sorrendben kínálja fel a műszer, ezzel rövidítve a két pont közötti irányzási időt, és gyorsítva a kitűzés menetét. A kitűzendő pont kiválasztása után alapesetben a kijelzőn a következő adatok láthatók:

  • Cél irány – a kitűzendő irányérték

  • Cél Mkör – a kitűzendő zenitszög, ha térbeli kitűzést végzünk

  • Tferde – a kitűzendő ferde távolság

  • IrÉrt – a vízszintes kör aktuális állása

  • Mszög – a magassági kör aktuális állása (zenitszög vagy magassági szög)

  • d. Irány – a kitűzendő irányérték és az aktuális irányérték különbsége.

A kitűzés során a feladatunk, hogy a műszert addig forgassuk az alhidádé körül, amíg a d.Irány értéke nulla lesz, azaz a kitűzendő irányérték és az aktuális irányérték meg nem egyezik egymással, továbbá addig forgassuk a távcsövet a fekvőtengely körül, amíg az Mszög értéke meg fog egyezni a Cél Mkör értékével, a prizma irányba állítása után pedig a távmérés eredményeképpen a Tferde értékének a kitűzendő távolság értékével kell megegyeznie. A prizma irányba állítását végezhetjük kézjelekkel beintéssel, rövidebb távolságok esetén szóbeli utasításokkal, illetve kitűzőfény használatával. Ez olyan látható fény, mely jobboldalon piros, baloldalon zöld színű (14-14. ábra).

14-14. ábra Balra kitűzőfény színlátóknak (zöld és piros), jobbra pedig színvakoknak (rövid és hosszú villogás)

Ez jelentősen segíti a kitűzést végző személy munkáját. A fény színéből tudja, hogy melyik irányba kell elmozdulni. Ha a megfelelő irányba van, akkor fehér fényt lát a kitűző. A távolságmérés eredményét egy hasonlóan célszerű megoldással lehet közölni a kitűző személlyel. A műszer kijelzőjét át lehet helyezni a prizma tartóbotjára és a műszer kezelését a prizmától is el lehet végezni. A kapcsolatot a műszerrel rádióhullámokkal lehet biztosítani. Így a kijelzőn a prizmát kezelő látja a távolságot is, és tudja, hogy milyen irányba - előre, vagy hátra - kell mozogni. A fejlődés a mérőállomások területén nem ért véget, további jelentős korszerűsítésekre számíthatunk.

A kitűzések gyakorlati végrehajtása során első lépésben vízszintes értelemben tűzzük ki a ponthelyet, majd utána magassági értelemben. A vízszintes értelmű kitűzés menüablakában a Cél Mkör beállításával közelítőleg végeztük csak el a magassági értelmű kitűzést. Át lehet lépni egy következő menüablakba, ahol a jelmagasság pontosítása után a pontos magassági értelmű kitűzés végezhető el. A Fel vagy Le mezőben a prizmabot szükséges emelési vagy süllyesztési értékét lehet látni. A magassági külpont értékét szintén itt lehet beállítani, alapértelmezetten ez nulla. Előfordulhat azonban, hogy a tervezett magasság nem tűzhető ki, mert a föld alá kerülne. Ekkor a megadott magassági külpont értékével kitűzhető egy magassági jel a tényleges pont felett. Ha akitűzendő pont a kitűzhető felett lenne, akkor a magassági külpontosság értéke negatív lenne. Irányszögek és távolságok kitűzése csak abban különbözik a fent ismertetett folyamattól, hogy az álláspont tájékozása után nem manuális koordináta bevitelt, vagy koordináta-listát kell választanunk, hanem az irányszög bevitel menüpontra kell ráállnunk. Az irányszögek bevitele alapértelmezett esetben fok-perc-másodpercben történik a 360-as rendszerben, a távolságoké pedig milliméterben. Ettől eltérő mértékegységben vagy élességgel történő megadás beállítása a műszer konfigurációs menüjében lehetséges.

Amikor a figuráns a kitűzendő ponthely közelébe ért, a műszer kijelzi a még meglévő ellentmondásokat. A gyakorlatban a prizma irányba intése után mérünk rá egy távolságot, és a távmérés befejezése után értelmezzük a még meglévő ellentmondásokat. Ezt a programok kétféle módon adják meg: a koordináta eltérések kijelzésével, vagy a helyi mért irányhoz viszonyított eltérések megadásával. A mért eltérések értelmezését az 14-15-ös ábrán szemléltetjük.

14-15. ábra Kitűzési eltérések értelmezése

A pont bemérése után a műszer a kitűzendő pont és a prizma helye közötti eltérést adja meg. A mért ponthely és a kitűzendő ponthely koordináta különbsége alapján ΔN = Δx és ΔE = Δy kijelzésével. Ez a terepen nehezen kezelhető adat, mert a prizmáról nem ismerjük az északi irány helyzetét, így ezen eltérések alapján nehézkes a ponthely elmozdítása. A másik lehetőség, helyi eltérések kérése, ekkor a koordináta eltéréseket egy olyan helyi rendszerben kapjuk meg, melyek abszcissza tengelye a műszertől távolodva pozitív, az ordináta tengely pedig ennek +90o-kal való elforgatásával kapható. Az eltéréseket közölve a prizmát kezelő figuránssal, már értelmezni tudja az adatokat és elmozdítja a prizmát az eltéréseknek megfelelően. Az új ponthelyet ismételten bemérjük és döntünk, hogy az eltérések elfogadhatók vagy sem. Ha elfogadhatónak tekintjük, akkor véglegesen megjelöljük a ponthelyet. A kitűzött pontot bemérjük, és a tervezett és kitűzött ponthely közötti eltéréseket, mint a kitűzés maradék ellentmondásait dokumentációként eltároljuk a kitűzés pontosságára vonatkozóan.

A mérőállomásokkal összetett kitűzési feladatokat is elvégezhetünk, amelyek elsősorban a vonalas létesítmények (pl. út, vasút, közmű, gát stb.) kitűzéséhez kapcsolódnak. Ezek közé tartozik az egy egyenesben lévő pontok folyamatos kitűzése, a vonalban állás ellenőrzése vagy az ívek kitűzése.

Egyenesben lévő pontok kitűzésekor először kitűzzük a vonal kezdőpontját, majd utána a vonal végpontját. Lehetőség még az is, hogy a kezdőpont megadása után az egyenest irányszög és magassági szög vagy lejtés megadásával definiáljuk. A növekmény mezőben meg kell adnunk, hogy milyen távolság-közökben szeretnénk az egyenes közbeeső pontjait kitűzni, továbbá megadhatunk egy ordináta értéket is, amely lehetővé teszi a tengelyvonaltól balra vagy jobbra eső pontok kitűzését is. Ennek inverz feladata a vonalban állás ellenőrzése. Feladatunk ekkor az, hogy az alapvonal definiálás után ellenőrizzük, hogy a közbeeső pontok mennyire illeszkednek az egyenesbe. Egy eltolási paraméter megadásával nemcsak az alapvonalba eső pontokat, hanem egy azzal párhuzamos egyenesben lévő pontokat is ellenőrizhetünk. Az eltéréseket a kitűzési ellentmondásoknak megfelelően eltárolhatjuk, de lehetőségünk van közvetlenül a kitűzés menübe átlépni is, és a nem megfelelő helyen lévő pont helyét pontosítani.

Hasonlóan megoldható az egy íven fekvő pontok kitűzése. Az ív kezdőpontjának megadása után definiálnunk kell az ívet megfelelő paramétereivel. Meg kell adnunk a kitűzés haladási irányát, amely lehet bal irányú – az óramutató járásával ellentétes - , és lehet jobb irányú – az óramutató járásával egyező. A kezdőpont és az irány megadását követően az ív paraméterek közül legalább egy kitöltése kötelező. Ezek lehetnek: az ív vége, ív középpontja, az érintők metszéspontja (tangenspont). Az ív további részleteinek számítását már a program fogja elvégezni. Ha a fent nevezett három paraméternél kevesebbet ad meg, akkor a következő hat paraméter valamelyikét kell megadni az ívkitűzés végrehajtásához. Ezek lehetnek: sugár, középponti szög, ív eleje és ív vége közötti távolság az íven mérve, ív eleje és ív vége közötti távolság a húron mérve, érintőhossz (tangenshossz), az ív eleje pontról a sarokpontra menő irányszög. A szükséges adatok megadása alapján a program számítja az ív további részleteit, és a felhasználó által kért pontok koordinátáit. A magasságokat az ív részletpontokhoz a műszer lineáris interpolációval számítja. Ez azon a feltevésen alapszik, hogy a középpont és a metszéspont magassága megegyező az ívközéppont magasságával. Ez nem minden esetben igaz, de elfogadható közelítést jelent. A részletpontok kitűzése tobbféle módon történhet. Történhet ívhossz megadásával, amely a részletpont kezdőponttól mért távolságát jelenti az íven mérve. Ha mindehhez egy ordináta értéket is megadunk, akkor a definiált ívvel párhuzamos íven lévő pontot tudunk kitűzni. Lehetőség van húr-ív eltérés megadására, amely a szomszédos ívpontok által meghatározott húr és a hozzá tartozó ivhossz közötti eltérést maximalizálja. Ez természetesen geometriailag megadott darabszámú pont kitűzését jelenti, azonban az is lehet, hogy a kitűzendő pontok darabszámát adjuk meg, és a műszer ehhez képest határozza meg a húr-ív viszonyt. A lehetőségek függenek attól, hogy az egyes programok milyen kitűzési lehetőségre vannak felkészítve.

Útépítés. A mérőállomások alkalmasak az útépítéssel összefüggő geodéziai feladatok teljeskörű támogatására. Az útépítéssel összeföggő, beépített programok a következők:

  • Út választás: a műszerben már meglévő, előzőleg definiált út kiválasztása.

  • Úttest kitűzése: pontok kitűzése megadott szelvény és ordináta értékek alapján.

  • Út felmérése: az út jellemző adatainak felmérése poláris részletméréssel.

  • Keresztszelvény mérése: megadott keresztszelvény távolság alapján az út keresztszelvény pontjainak felmérése poláris részletméréssel.

  • Út definiálás: a nyomvonal vízszintes és magassági értelmű meghatározása és keresztszelvények megadása.

  • Út adatok szemléje: az út definíció áttekintése.

  • Minta-keresztszelvény definiálása: új minta keresztszelvény létrehozása, vagy már meglévő módosítása.

  • Minta-keresztszelvény szemle: meglévő mintakeresztszelvények áttekintése.

A mérőállomásokba épített útépítés program nem úttervezésre készült, azonban ez a feladat is elvégezhető vele. Az út adatok kétféle módon állhatnak rendelkezésre: számítógépen vagy papír térképen. Amennyiben rendelkezünk az út tervének számítógépes változatával, úgy ebben az esetben a műszerhez tartozó feldolgozó program segítségével ezt át tudjuk alakítani olyan formátumba, amely közvetlenül beolvasható a műszer belső memóriájába. Papír térkép alapján az út adatok műszerbe vitele kétféle módon lehetséges: útelemek és útpontok alapján. Az útelemekkel történő definíció vízszintes és magassági adatok, minta-keresztszelvények, túlemelés és szélesítés értékek megadásával történik. Az útpontok adatán történő definiálás a konkrét pontok helyzeti adatainak a megadását jelenti.

Az útelemekkel történő definiálás bonyolultabb, azonban kevesebb manuális munkát igényel, mint az útpontok alapján történő megadás, amely lényegében megegyezik a koordinátás pontok megadásával és kitűzésével. Megjegyezzük azonban, hogy az útelemek megadása után a műszer a beépített programok segítségével ugyancsak pont koordinátákat fog számolni a kitűzendő pontokra, azonban ebben az esetben ez teljesen automatikusan történik a felhasználó aktív közreműködése nélkül. Az útelemekkel történő definiálás általános menete a következő (14-16. ábra):

  1. A középvonal definiálása vízszintes értelemben egymáshoz kapcsolódó elemek megadásával, amelyek lehetnek pontok, egyenesek, ívek, átmeneti ívek. Minden egyes elemnek ott kell kezdődnie, ahol az előző véget ér. Egy meghatározott nyomvonalat általában köztes helyen már nem lehet javítani, csak az egész újradefiniálása engedélyezett.

  2. A középvonal definiálása magassági értelemben, magassági ívek és parabolák sorozatának megadásával. Az egyenes szakaszokat nulla hosszúságú görbeként kell definiálni. Az egyes görbék megadása a magassági metszéspont megadásával történik. Egy meghatározott magassági nyomvonalat nem lehet javítani köztes helyen, csak az egészet újradefiniálni, azonban a vízszintes nyomvonaltól függetlenül át lehet helyezni teljes egészében. A magassági nyomvonalnak nem kell feltétlenül ott kezdődnie, ahol a vízszintes nyomvonalnak, lehet, hogy a vízszintes nyomvonal a 0+100-as szelvénynél kezdődik, a magassági pedig a 0+90-nél.

14-16. ábra Útlemek definiálása: hosszelvény, minta-keresztszelvény, magassági lekerekítés

  1. Minta-keresztszelvények definiálása kapcsolódó pontok sorozataként, mely pontok mindig az előző ponthoz vannak viszonyítva. Magasságilag egy pont lehet feljebb vagy lejjebb, mint az előző. A minta-keresztszelvények az úttól függetlenül definiálhatóak, így ugyanazt a mintát több útnál is fel lehet használni.

  2. Keresztszelvények definiálása azon minta-keresztszelvények megadásával, amelyek a középvonalhoz kapcsolódnak.

  3. Túlemelés definiálás, amely lehetővé teszi a szélesítés alkalmazását, ahol szükséges.

  4. Út-definíciók bemásolása az aktuális munkaállományba. Az utak függetleníthetők az aktuális koordináta-rendszertől. Ha a nyomvonal kezdőpontjának van koordinátája vízszintes és magassági értelemben, úgy a nyomvonalat koordináta-rendszerbe illesztettnek tekintjük. Ha a kezdőpont koordinátáit nullának vesszük, akkor a nyomvonal nincs koordináta-rendszerbe illesztve, a magasságot pedig magassági külpontosságként kell megadnunk.

  5. Ha az út koordinátás, akkor meg kell adnunk az első álláspont koordinátáit, vagy az álláspont szelvény és eltérés értékét. Ha az út nem koordinátás, úgy az álláspont definiálása csak szelvény és eltérés értékekkel lehetséges. Hasonló módon kell definiálni a tájékozó pontokat is: koordinátával vagy szelvény és eltérés értékkel.

  6. Az álláspont létesítés és a tájékozás végrehajtása után következhet a felmérés vagy a kitűzés. Koordináta-rendszerbe illesztett út esetén ez természetesen koordinátásan történik, koordináta-rendszerbe nem illesztett út esetén pedig szelvények megadásával. Ez utóbbi esetben a műszer kiszámítja a vízszintes és magassági nyomvonalból a megadott szelvényre eső középvonal helyzetét, majd az aktuális minta-keresztszelvény kerül alkalmazásra, a középvonalra merőlegesen.

Az útépítéshez kapcsolódó felmérések lényegében azonosak a poláris részletméréssel, a kitűzés pedig a koordinátával adott pontok kitűzésével egyezik meg. A döntő különbség a kitűzénél az, hogy míg általános geodéziai feladatoknál a kitűzés csak síkban történik, addig útépítésnél szinte mindig térbeli kitűzést kell végezni.

Szabad álláspont. A mérőállomások elterjedésével szükségessé vált, hogy új ponton történő felállás (ismeretlen koordinátájú pont) esetén is elvégezhető legyen a felmérési, kitűzési munka (14-17. ábra). A célszerűség és gazdaságosság azt kívánja meg, hogy az álláspont helyét ott válasszuk ki, ahol a feladat elvégzése szempontjából a legkedvezőbb. Itt felállva a műszerrel, a látható és mérhető pontok alapján először meghatározzuk az álláspont koordinátáit, majd utána elvégezzük a részletmérési vagy kitűzési feladatokat. Az álláspont helyét úgy választjuk ki, hogy a további feladat szempontjából a legjobb irányzási lehetőségeket biztosítsa. Ez lehet szántóföld közepén vagy egy telek közepén is, ahol az állandósításra nincs lehetőségünk, vagy fel sem merül ennek szükségessége. A szabad álláspont létrehozásakor két szempontra kell figyelnünk. Az egyik a pont koordinátáit olyan pontossággal határozzuk meg, hogy az megfeleljen az alappont követelményeinek, másrészt a bemért részletpontok is megfelelő pontossággal meghatározhatók legyenek. A szabad álláspont meghatározása csak belső álláspontról mért irányokkal és távolságokkal történik.

A szabad álláspont meghatározásának lehetőségei a következők:

  • három irányérték mérése, a hátrametszés esete,

  • két távolság mérése, az ívmetszés esete,

  • két irányérték valamint egy távolság mérése, a külpont meghatározásának esete.

  • több irány és távolság megmérése, kiegyenlítés lehetősége

14-17. ábra A szabad álláspont meghatározásának három alapesete

Minden műszer képes a geometriailag a megoldáshoz szükséges mérési eredmény megmérése után az álláspont koordinátáinak számítására, azonban a legtöbb esetben méréseinket fölös mérések bevonásával végezzük. Ebben az esetben a műszer kiegyenlítéssel számítja az álláspont koordinátáit, amelyet csak a maradék ellentmondások értékelése után szabad elfogadni. A régebbi változatok megkövetelték, hogy minden ismert pontra mérjünk irányt és távolságot is. Ma már ez nem követelmény; lehet olyan pont is, amelyre csak irányt vagy csak távolságot mérünk. A kiegyenlítés után eredményül - a koordinátákon kívül – a műszer meghatározza a tájékozási szöget is. Ezzel a szabad álláspont meghatározásával az álláspont létesítése is megtörténik, így utána azonnal elvégezhetjük a felmérési vagy kitűzési feladatot is.

A mérőállomások a szabad álláspont meghatározását vagy a legkisebb négyzetek módszere szerint, vagy a súlyozott legkisebb abszolút értékek módszere szerint végzik. Ezeknek a módszereknek a részletes ismertetésére a Kiegyenlítő számítások című tantárgyban kerül sorra. A szabad álláspont program kiválasztása után egyes műszerek esetében a mérendő iránysorozatot előre kell írni, míg más műszerek esetében az irányzás tetszőleges, menet közben változtatható. Amennyiben szükséges az irányok előreírása, úgy ebben az esetben a mérés közben ettől eltérni nem lehet. A számítás végrehajtásához szükséges minimális irány és távolság számítása után a műszer a következő lehetőségeket fogja felkínálni: számítom a helyzetet, további iránysorozat mérése, iránysorozat szemléje. A számítom a helyzetet lehetőség lehetővé teszi az addig mért adatok alapján az álláspont koordinátáinak meghatározását. Amennyiben a további iránysorozat mérése lehetőséget választjuk, úgy további pontokat mérhetünk, és vonhatunk be a számításba. Az iránysorozat szemléje menüpont alatt megtekinthetjük az eddig mért pontokat és mérési eredményeket. A számítás funkciót választva a műszer kiszámítja az álláspont koordinátáit, és azokat kijelzi a kijelzőre. Önmagában ez azonban nem elegendő ahhoz, hogy eldöntsük, az álláspontot a megfelelő megbízhatósággal sikerült-e meghatároznunk, ezért a műszer tájékoztat bennünket a meghatározás megbízhatóságát jellemző megbízhatósági mérőszámokról. A megbízhatósági mérőszámok sokfélék lehetnek: koordináta-középhibák, a hibaellipszis adatai vagy az álláspont létrehozása utáni tájékozás maradék ellentmondásai. A koordináta-középhibák lényegében azt mutatják, hogy az álláspont koordinátái milyen intervallum határokon belül helyezkednek el a legvalószínűbb értékhez képest, éppen ezért a legtöbb esetben ezt szoktuk használni a mérés megbízhatóságának a megítéléséhez. A hibaellipszis nagy- és kistengelyének értéke lényegében a meghatározásban jelenlévő bizonytalanság mértéke számszerűen kifejezve. Az álláspont koordinátáinak elfogadása után a poláris részletmérés vagy kitűzés további előfeltétele az álláspont tájékozása. A megbízhatóság megítéléséhez szintén egy lehetőség a tájékozás utáni maradék ellentmondások vizsgálata: az irányeltérés és lineáris eltérés feladat céljától függő pontossági követelmények szerinti megítélése. Az álláspont koordinátáit csak abban az esetben szabad elfogadni, amennyiben azok kielégítik az előzetesen velük szemben támasztott pontossági követelményeket, a hibásan definiált álláspontról mért poláris pontok koordinátái, vagy a kitűzött pontok ponthelyei is hibásak lesznek!

Sokszögvonal mérése. Sokszögvonal mérése kétféle módon történhet: vagy nyers mérési adatokat rögzítünk és a sokszögvonalat irodában, valamilyen utófeldolgozó szoftverrel számítjuk ki, vagy terepen azonnal koordinátaszámítás történik a mérőállomás beépített programjának segítségével. A mérés megkezdését ebben az eetben is az ismert pontok koordinátáinak műszer belső memóriájába töltése előzi meg. Terepen felállva a sokszögvonal kezdőpontján el kell végeznünk a sokszögvonal előírását. Meg kell adni a kezdő- és végpont, valamint a tájékozó irányok pontszámát és koordinátáját (listából választva vagy bebillentyűzve), valamint a további sokszögpontok pontszámát. A kezdő- és végponton lehetőségünk van az iránysorozat előre írására is, és akkor ebben az esetben a műszer a teljes mérési folyamatot vezérelni fogja; azonban az is lehetőség, hogy nem definiáljuk előre az iránysorozatot, és akkor a műszer a mérési folyamatnak csak a köztes sokszögpontokra eső részét fogja vezérelni, a kezdő- és végponton végrehajtott mérést nem (14-18. ábra). A végpont megadása nem minden műszer esetében szükséges, a végpont értelmezése történhet a következő módon is:

  • az álláspontról több irányba is lehet haladni (elágazás)

  • az álláspontnak adott a koordinátája

  • a bebillentyűzött állásponton van észlelés olyan pontra, amelynek van koordinátája

  • visszairányzás a kezdőpontra

  • a sokszögpontok darabszáma elér egy felső határt.

A mérési folyamat befejezése után a műszer kijelzi a szögzáróhiát valamint a koordináta-záróhibákat, és beállítástól függően a hossz- és keresztirányú záróhibákat is. Választanunk kell, hogy az eltéréseket milyen módon osszuk el; általában a hagyományos szemléletnek megfelelő elosztást célszerű választani: a szögzáróhibát egyenlő mértékben a törésszögek számának megfelelően, a koordináta-záróhibákat pedig a távolságok arányában célszerű elosztani. A hiba-elosztás megadása után a műszer számítja a sokszögpontok végleges koordinátáit, majd eltárolja azokat.

14-18. ábra Sokszögvonal előreírása, valamint a záróhibák megjelenítése

Közvetett távolságmérés. Cél két olyan pont távolságának meghatározása, amely pontok egyike sem alkalmas műszerálláspont létrehozására (14-19. ábra). A legtöbb esetben ellenőrző távolságmérésre használják, amelyet mérőszalag használata helyett ilyen módon oldanak meg. A mérési eredmény lehet ferde vagy vízszintes távolság és magasságkülönbség. Ha nem csak két pont között, hanem több pont között kell ellenőrző mérést végezni, akkor a bemérés után kétféle adatot számíthatunk:

  • távolságot mindig az előző ponttól, amelyet a polygonos távmérés módszerének nevezünk,

  • távolságot mindig az első ponttól, amelyet a sugaras távmérés módszerének nevezünk.

14-19. ábra Közvetett távolságmérés

Közvetett magasságmérés. A hozzá nem férhető (elérhetetlen) pontok magasságát közvetett magasságméréssel tudjuk meghatározni (14-20. ábra). Egy prizmát kell elhelyezni a mérendő pont alatt és indítani a közvetett magasságmérési programot. Ekkor először távolságot és zenitszöget mérünk a prizmára, majd a távcsövet a fekvőtengely körül mozgatva, a műszer folyamatosan kijelzi a pont fölött megirányzott pont magasságát. Ha az előkészítés során a prizmamagasságot is megadjuk, akkor ezt is beszámítja. Ezzel a programmal épületek, vezetékek magasságát határozhatjuk meg.

14-20. ábra Közvetett magasságmérés végrehajtása

Területszámítás. A program célja egy töréspontjaival bemért alakzat területének meghatározása (14-21. ábra). A feladat megoldásának feltétele, hogy a töréspontokra irányértéket és távolságot tudjunk mérni. Az utolsó töréspont bemérése után a bejárt terület, mint egy zárt polygon jelenik meg a kijelzőn. A terület meghatározásához legalább három pontból álló alakzat szükséges. Egy referenciasík megadásával kiszámítható a mért terület és a referenciasík alkotta test térfogata is, amely a földmunkával járó építőipari munkák egyik meghatározó geodéziai feladata (kubatúra számítás). Az alakzat területének számítása után elvégezhetjük az alakzat felosztását is adott ponton átmenő egyenes vagy adott egyenessel párhuzamos egyenes segítségével, majd az így számított töréspontokat közvetlenül kitűzhetjük.

14-21. ábra Területszámítás mérőállomással

Lejtő-százalék meghatározása. Elsősorban közművekkel (víz, villany, gáz, csatorna) összefüggő munkák esetén alkalmazzuk. A cél egy út, vezeték, cső vagy egyéb vonalas létesítmény esésének megadása százalékos formában (14-22. ábra). A műszerrel felállunk a vonalas létesítmény egy tetszőleges pontján, és lemérjük a műszermagasságot. Ugyanilyen magasságra kihúzzuk a prizmabotot, és felállunk vele a létesítmény egy másik pontján. Mérjük a prizmára a ferde távolságot és a zenitszög kijelzése helyett az esés %-os kijelzését választjuk.

14-22. ábra Lejtés százalékos megadása

Zsinórállás kitűzése. Zsinórállással az épület csomópontjait (sarkait) és a külső falait jelölik ki olyan módon, hogy fából 90° -os metsződésű állványokat szegelnek, amelyeket a leendő faltól kb. 1 méter távolságra állítanak fel. A deszkalapok felső síkját vízszintesbe állítják, rájuk zsinórokat feszítenek ki, melyek metszése adja majd meg a keresett pontokat (14-23. ábra). A feladat első lépéseként egy alapvonalat kell kijelölni. Az alapvonal valamely létesítmény tervezett pontjához igazodik. Ezután az alapvonaltól adott távolságra ki kell jelölnünk a terepen egy úgynevezett referencia egyenest, amelyhez képest a zsinórállás már egyszerűbb kitűzési módszerekkel is kijelölhető. A referencia egyenes az alapvonalhoz képest hossz-és keresztirányú eltolással, adott esetben elforgatással is rendelkezik.

14-23. ábra Zsinórállás kitűzése

Műszerhibák. Mérési program a legfontosabb műszerhibák meghatározására. Ezek segítségével a műszer kollimáció hibáját, a fekvőtengely ferdeség hibáját és az indexhibát tudjuk meghatározni. A kollimáció és az indexhiba meghatározásához elegendő egyetlen pont irányzása két távcsőállásban. Ebben az esetben célszerű meredek irányt választani, mert ugyan az indexhiba nem függ össze a zenitszöggel, azonban a kollimáció hiba hatása a zenitszög függvényében változik, meredek irányok esetében növekedik, vízszinteshez közeli irányok esetén pedig csökken. Ha egy mérési folyamatban szeretnénk meghatározni az indexhiba, kollimáció hiba valamint a fekvőtengely ferdeség értékét is, úgy célszerű egy függőleges egyenesre, egy függőzsinórra három különböző helyen mérni. Egyik irány megközelítően vízszintes legyen, a másik két irány meredek, a vízszintestől felfelé és lefelé, lehetőleg minél meredekebb irányba. A mérést követően a műszer számítja az egyes hibákat jellemző értékeket. A műszerekbe általában beállítható ez az érték, vagy a meghatározás után rögzítődnek a következő meghatározásig. A hibákból adódó korrekciókat a műszer automatikusan beszámítja a körleolvasásokba, és javítja a leolvasás értékét.

Homlokzatfelmérés. A program egy előre definiált referenciasík és az irányvonal döféspontját számítja. Általában épülethomlokzatok felmérésére használják, amikor a mérendő pontokra csak irányt tudunk mérni (14-24. ábra). A referenciasík megadásának a következő lehetőségei vannak:

  • A referenciasíkot két pontjával adjuk meg, és feltételezzük, hogy a falsík függőleges. Az épület falsíkjának két pontjára kell mérnünk; erre a két pontra helyezhetünk prizmát vagy fóliát is, de direkt reflex (falfelületről visszaverődő jel) üzemmódban is dolgozhatunk.

14-24. ábra Referenciasík definiálása a sík három pontjának megmérésével

  • A falsík három, nem egy egyenesre eső pontjára mérünk irányt és távolságot. A három pont által definiált sík lesz a referenciasík, amely értelemszerűen már nem csak függőleges lehet. Ez a referenciasík definiálásának leggyakoribb módja.

  • A falsík háromnál több pontjára mérünk irányt és távolságot. A program egy kiegyenlítő síkot fog számolni, és minden a sík meghatározásába bevont pont esetében kiírja a maradék ellentmondásokat. A síkra kevésbé illeszkedő pontokat ki tudjuk hagyni a számításból.

A referenciasík definiálása után sorra megmérjük a homlokzat mérendő pontjait poláris részletméréssel. A program számítja ezek koordinátáit vagy a síkhoz kötött rendszerben, vagy a műszer koordináta-rendszerében. A nem a falsíkban elhelyezkedő épületelemeket külpontos pontként kell kezelni, és meg kell adni a ki-vagy beugrás mértékét. Ha prizma nélküli üzemmódban dolgozunk (direkt reflex), akkor a műszer automatikusan kiszámítja ezeknek a pontoknak a referenciasíktól való távolságát.

A homlokzatfelmérés elvét használják a geodéziai műszerek más speciális feladatoknál is. Ezeknél a feladatoknál a cél az, hogy egy előre definiált alak és a megvalósult alak közötti eltéréseket meghatározzuk a felület letapogatásával. Ennek típikus példája az úgynevezett konvergencia mérés. Ebben az esetben valamilyen föld alatti létesítmény (pl. alagút) terhelés hatására bekövetkező alakváltozásának mérése a cél. A műszer egy előre definiált minta-keresztszelvénnyel hasonlítja össze a tényleges mérésből kiértékelt keresztszelvényt, és az eltéréseket pontonként kimutatja. Mérnökgeodéziában gyakran előforduló feladat, amikor valamilyen mérnöki szerkezet megvalósult alakját kell felmérni és összehasonlítani egy tervezett alakkal; ebben az esetben is a létesítmény alakjelző pontjainak műszeres szkennelése jelenti a megoldást.(14-25. ábra)

14-25. ábra A bal oldalon konvergencia mérés látható egy alagút esetében, középen egy hajógyárban a megvalósult szerkezeti elemek felmérése, jobb oldalon pedig egy felületmérés eredményeként előállított épület modellje



[1] több változós függvények síkbeli ábrázolására és az egymáshoz tartozó értékrendszerek megállapítására szolgáló ábra