Ugrás a tartalomhoz

Geodéziai hálózatok 5., GNSS hálózatok, GNSS technológiával végzett alappontsűrítés

Dr. Busics György (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

5.3 A GPS/GNSS mérések végrehajtása

5.3 A GPS/GNSS mérések végrehajtása

5.3.1 A gyakorlati mérési módszerek csoportosítása

Elöljáróban ismételten ki kell emelnünk, hogy geodéziai célra (amikor cm-es ponthibát kívánunk meg), csak relatív módszerek jöhetnek szóba; ezt támasztották alá a 4-3. táblázatban szereplő számadatok. Az egyetlen vevővel történő ún. abszolút helymeghatározás (single point positioning, SPP) méteres/tíz méteres hibákkal terhelt, ami az eredményül kapott térbeli koordinátákban ugyanilyen mértékben jelentkezik. (Megjegyezzük, hogy geodéziai szempontból is van alkalmazási területe az abszolút módszernek, amikor a munkaterületen nem rendelkezünk adott pontokkal, vagyis ha önálló térbeli hálózatot hoznánk létre. Ilyenkor egyetlen viszonyító pont helyzetét SPP-mérésből határozzuk meg.)

A geodéziai gyakorlatban tehát csak a relatív módszereknek van szerepük a GNSS-technológiák esetében is, mint ahogyan más földi eljárásoknál általában. A GNSS relatív helymeghatározás azt jelenti, hogy két (vagy több) antenna (vevő) egymáshoz viszonyított térbeli helyzetét határozzuk meg. Nevezhető ez térbeli vektor-, vagy térbeli bázismeghatározásnak, vagy akár térbeli polárispont meghatározásnak is. A végeredmény a pontok közötti ΔX, ΔY, ΔZ koordináta-különbség. A mért vektornak azt a végpontját, amelyhez viszonyítva határozzuk meg a vektor másik végpontjának helyzetét, referenciapontnak nevezzük. Annak a vevőnek a neve, amely a referenciaponton – rendszerint hosszabb ideig – végez észlelést, bázisvevő, referenciavevő vagy röviden egyszerűen csak bázis vagy referencia.

5-8. ábra. A relatív helymeghatározás végeredménye azon két pont közötti térbeli vektor három összetevője, amely pontokon a vevők szimultán mérést végeznek

A relatív mérést úgy kell értelmezni, hogy a mért vektor mindkét végpontjáról, azonos időpontokban, ugyanazokat a műholdakat észleljük. A két földi ponton végzett mérések egyidejűsége (szinkronitása, szimultán volta) továbbá az észlelési paraméterek azonos beállítása ezért fontos feltételt jelentenek a relatív mérés szervezésénél. A „relatív” jelző helyett a szakirodalomban gyakran a „differenciális” jelzőt használják az egyidejűleg két ponton végzett mérésre és feldolgozásra. A „relatív” jelzőt gyakran a fázismérésre használják, tehát a geodéziai célú mérésekre, míg a „differenciális” jelzőt inkább a navigációnál alkalmazott, valós idejű kódmérésre értelmezik. Mindkét jelző ugyanazt fejezi ki: az egymáshoz viszonyított pontmeghatározást, amelynek célja a GPS-mérést terhelő, számos szabályos hibahatás lényeges csökkentése esetleg kiküszöbölése.

5-9. ábra. A technológiai jellemzők egy lehetséges csoportosítása

Emlékeztetni kell még arra, hogy a kód-összehasonlítás hibája önmagában méteres (esetleg deciméteres), míg a fázismérésé milliméteres. A csak kódmérést használó vevők így nem tartoznak a geodézia (így ezen jegyzet) körébe, alkalmazásuk viszont a térinformatikai adatgyűjtésben és más területeken jelentős lehet. Geodéziai pontosság csak fázisméréses vevőkkel érhető el.

A továbbiakban a fázismérésen alapuló relatív mérés gyakorlati technológiáit az 5.9 ábrán bemutatott csoportosítás szerint fogjuk rendszerezni.

Statikus és kinematikus módszer. Ez lesz az első szempont, amelynek alapján csoportosítjuk a lehetséges relatív módszereket. Statikus módszernek nevezzük a Földhöz (és egymáshoz) képest mozdulatlan helyzetű vevők közötti relatív helymeghatározást. A GPS-korszak kezdetén a geodéziában szinte egyeduralkodó volt a statikus módszer. A GPS mérés egyik előnyös tulajdonsága, hogy – hasonlóan a mobil távközléshez – mozgás közben, "kinematikusan" is végezhető. A kinematikus módszer azt jelenti, hogy mozgó vevő(k) helyzetét határozzuk meg az ismert ponton telepített álló vevőhöz (referenciaponthoz) képest. A mozgó vevő angol elnevezései: rover (vándor); mobile (mozgó). A módszerrel elérhető pontosság az észlelés típusától (kódmérés vagy fázismérés) függ. A pontossági igények növelése esetén a statikus módszer jelentősége megmarad, de a kinematikus módszerek elterjedését a mérési időtartamban jelentkező megtakarítás nagyban elősegíti.

Valós idejű és utólagos feldolgozás. A geodéziai célú relatív helymeghatározás a GPS-korszak kezdetén csak utófeldolgozással, vagyis a különböző vevők mérési eredményeinek irodában történő kiolvasása és a mérést követő együttes számítása útján volt lehetséges. A méréssel gyakorlatilag azonos időben (real-time) történő számítás feltétele volt a referenciaállomás adatainak (illetve korrekcióinak) azonnali továbbítása, vagyis az adatkommunikáció megoldása, ami először a kódmérésen alapuló DGPS technikánál valósult meg. A geodéziai célú, fázismérésen alapuló, valós idejű relatív helymeghatározás az 1990-es évek közepén, az RTK technológia szoftveres és kommunikációs megvalósításával jött létre. A valós idejű geodéziai helymeghatározás jelentősége egyre nagyobb lesz, mert a feladatok jelentős része ezt igényli, és mert a megbízhatóság az azonnali visszajelzés miatt jelentősen javulhat.

Egybázisos és több-bázisos megoldás. Egybázisos megoldásról beszélünk, ha az új pont koordinátáinak meghatározásában csak egyetlen adott pont (egy bázis – single base) vesz részt. Ha egy új pont meghatározásához több pontról mért vektorokat használunk fel, akkor több-bázisos megoldást (multi-base solution) említünk. Az egy-, illetve több bázis értelmezhető egy- vagy több referenciapontként, egy- vagy több vektorként illetve egy- vagy több adott pont koordinátájaként vagy korrekciós adataként és vonatkoztatható mind a valósidejű, mind az utólagos feldolgozásra. A valósidejű multibázisos megoldás magyar elnevezése: hálózatos RTK. Az utólagos feldolgozásnál eredeti értelemben azt nevezték multibázisos megoldásnak, amikor egy mérési perióduson belül több vevőt használtak egyidejűleg, ún. szinkron mérési periódusokban történt a mérés és a feldolgozás. Tágabb értelemben nevezhetjük azt a technológiát is multibázisosnak, amikor egyetlen új pont meghatározásához több adott pontot használunk fel.

Autonóm mérés és szolgáltatásra épülő mérés. Az autonóm mérés azt jelenti, hogy a felhasználó saját maga biztosítja a relatív helymeghatározás feltételeit, vagyis a szimultán észlelést, amihez legalább két vevő szükséges, továbbá – valós idejű megoldáshoz – az adatkommunikációs feltételeket. Ennek előnye a függetlenségben, autonómiában van, mert így a felhasználó nem függ más szolgáltatóktól. A felhasználók számának növekedése viszont felveti az ésszerűség és gazdaságosság szempontjait, vagyis azt, hogy a felhasználók referencia-adatokkal (nyers mérési eredményekkel vagy korrekciókkal) való ellátását központilag, szervezetten célszerű megoldani. Ez az egyik ösztönzője a GNSS infrastruktúra kiépítésének.

A GNSS szolgáltatás színvonala. Ha GNSS szolgáltatásokat veszünk igénybe, akkor a GNSS infrastruktúra kiépítettsége, a referenciaadatok köre, az adatszolgáltatás módja, az adatkommunikációs megoldások, a rendelkezésre állás biztosítása, egyszóval a szolgáltatás-minőség lényeges befolyással bír a technológiára. Az infrastruktúra első szintjének tekintjük a passzív GPS hálózat (OGPSH) meglétét; második szintjének az aktív hálózatot utólagos adateléréssel; harmadik szintnek a valós idejű szolgáltatásokat az aktív hálózatban. Infrastruktúra nélküli állapotról beszélünk, ha térbeli hálózat hiányában csak a hagyományos vonatkoztatási rendszerekre lehet támaszkodni – ez volt a helyzet az 1990-es évek elején Magyarországon. A GNSS szolgáltatásokhoz sorolhatók a feldolgozó központ támogató szoftverei, illetve a központi szoftver nyújtotta lehetőségek.

Az 5-1. táblázatban összefoglaló, áttekintő célzattal bemutatjuk az egyes GPS mérési módszereket. Az egyes „kategóriák”, elnevezések nem merevek és a gyakorlatban gyakran összemosódnak. Például az újabb navigációs vevőkben beépített lehetőség a DGPS korrekció vétele, így DGPS-módban is mérhetünk. Az RTK esetében is kinematikus mérést végzünk, csak éppen valós idejű a feldolgozás.

5-1. A gyakori mérési és feldolgozási módszerek áttekintése fejlődési sorrendben. táblázat -

Abszolút vagy relatív

Valós idejű vagy utófeldolgozásos

Kódmérés vagy fázismérés

Pontossági kategória

navigációs

abszolút

valós idejű

kódmérés

tízméteres

DGPS

differenciális

valós idejű

kódmérés

méteres

statikus

relatív

utófeldolgozás

fázismérés

milliméteres, centiméteres

kinematikus

relatív

utófeldolgozás

fázismérés

centiméteres

hagyományos RTK

relatív

valós idejű

fázismérés

centiméteres

hálózatos RTK

relatív

valós idejű

fázismérés

centiméteres


A geodéziai pontmeghatározás céljának figyelembevétele. Amennyiben az 1-5 cm-es ponthibájú geodéziai célú igényből indulunk ki, ezen belül is lehetnek olyan további megfontolások, amelyek a technológiát befolyásolják. A geodéziai helymeghatározás irányulhat alappontokra vagy részletpontokra, ezen pontcsoportokon belül további rendűségi osztályokra. Ha pontok kitűzése a munka célja, akkor csak valós idejű módszerek jöhetnek szóba. Ha mozgásvizsgálat a cél, akkor a mozgás jellegének, időbeli lefolyásának függvényében ismételt statikus mérések vagy kinematikus mérések jöhetnek szóba. A helymeghatározás irányulhat térbeli koordináták, csak vízszintes koordináták vagy csak magasságok meghatározására. A következőkben a geodéziai gyakorlatban jelenleg alkalmazott mérési módszereket, előnyös és hátrányos tulajdonságaikat, alkalmazási területüket tekintjük át.

5.3.2 Statikus mérési módszerek

Hagyományos statikus módszer

A statikus mérés során rendszerint több vevő mér hosszabb ideig együtt (szimultán) az új, illetve az adott pontokon. Nyilvánvaló, hogy a relatív statikus módszernek csak úgy van értelme, ha a meghatározandó vektor két végpontján álló műszerekkel egyazon időpillanatban ugyanazon műholdakra végzünk észlelést. Biztosítani kell tehát az egyidejűséget (szinkronitást) és azt, hogy a környezet esetleges takarása ellenére is legalább négy azonos hold észlelése megvalósuljon mindkét végpontról. Azt az időtartamot (amit kezdő időponttal és befejezési időponttal adunk meg), amikor a GPS vevőberendezésekkel egyidejűleg, folyamatosan, ugyanazon mesterséges holdakra végzünk észlelést, mérési periódusnak nevezzük (angol elnevezése: session). A periódusok jelzésére a gyakorlatban 0-tól kezdődően az arab számokat használjuk, vagy az abc kisbetűit. Egy vevővel egy mérési kampány során rendszerint több pontot is mérünk: a két mérendő pont között eltelt időtartamot átállási időnek nevezzük. A statikus mérés sorrendjéről, beosztásáról (ki, mikor, melyik vevővel, hol mér) egy beosztást, egy menetrendet készítünk, különösen akkor, ha a munkaterületen sok vevő vesz részt a kampányban – ez a mérési ütemterv (bővebben az 5. modul 5. fejezetben). A GPS-korszak kezdetén a relatív statikus módszer volt az egyetlen, geodéziai célra alkalmas mérési eljárás. Ma általában akkor beszélünk hagyományos statikus módszerről, ha 10 km-nél hosszabb vektorok, szélső pontosságú meghatározására törekszünk. Ez a nagy kiterjedésű hálózatok, mozgásvizsgálati hálózatok létesítésénél fordul elő, tehát nem alappontsűrítési feladat. A mérési periódus időtartama ilyenkor órákban mérhető. A mérési időtartam függvénye a bázis hosszának, a műholdak számának, a mérés céljának, a vevő és a feldolgozó szoftver típusának. Csak a statikus módszer biztosítja a szélső pontossági igények kielégítését (μP<5mm). A módszer hátránya – a többi GPS módszerhez viszonyítva – a mérés hosszú időtartama.

5-2. Hagyományos statikus mérés időtartama kétfrekvenciás vevővel. táblázat -

vektor hossza

nappal

éjjel

15-30 km

60-120 perc

60 perc

30-60 km

120-180 perc

120 perc


Gyors statikus módszer

A feldolgozó szoftverek fejlődése az 1990-es évek elején a lehetővé tette a statikus módszernél a mérési idő csökkentését. A gyors statikus módszer (angolul: fast static, rapid static) az előzőekben ismertetett statikus módszertől lényegét tekintve nem különbözik, de csak 10-15 km-nél rövidebb vektorok mérésekor beszélünk gyors statikus módszerről. Feltételezzük továbbá, hogy négynél több (lehetőleg 5-6) műhold észlelhető és jó a műholdgeometria (GDOP<4).

5-3. Ajánlott minimális mérési időtartam gyors statikus méréshez. táblázat -

Vevő típus

Mérési periódus időtartama

L1 egyfrekvenciás vevő

20 perc + 2 perc/km

L1+L2 kétfrekvenciás vevő

10 perc + 1 perc/km


A szakirodalom szerint kerülni kell az olyan mérési ablakokat, amikor a DOP érték jelentősen változik. Az ajánlott periódusidő függ a vektor hosszától és az egy- vagy kétfrekvenciás mérés lehetőségétől. Az 5-3. táblázatban szereplőknél kedvezőbb periódusidők is elérhetők.

A statikus méréseknél a térbeli pontmeghatározásnak (hálózatépítésnek) három típusát különböztethetjük meg: poláris, hálózatszerű és sokszögelés-szerű elrendezés.

Poláris vagy radiális elrendezésről beszélünk, ha az egyik vevő mindig ugyanazon ponton (referenciaponton) észlel, míg a másik (vagy a többi) vevő periódusonként más-más pontokat keres fel. A gyors statikus méréseknél ez a leggyakoribb elrendezés. Autonóm módban a „saját” referenciapontot a munkaterület közepén célszerű kiválasztani (csak 5 km-nél rövidebb vektorokat kelljen mérni, így csökken a periódusidő), olyan helyen, ahol nincs szükség a vevő állandó felügyeletére (bekerített, őrzött területen, laposépület tetején ...).

A referenciapontnak tehát nem kell adott pontnak lennie, sokkal fontosabb, hogy a GPS-mérés zavartalansága szempontjából (kitakarás) és a védettség szempontjából (fellökés, lopás veszélye) a legideálisabb helyen legyen. Természetesen arról gondoskodnunk kell, hogy a "mozgó" vevővel ismert pontot vagy inkább több pontot is felkeressünk, amelyekről a referenciapont helyzetét a számítás során legelőször meghatározzuk. A referenciavevő tehát állandóan, megszakítás nélkül észlel (tápellátásáról kell gondoskodni), míg a másik vevő felkeresi a lehetőleg néhány km-en belül elhelyezkedő pontokat és azokon a bázistávolságtól függően 5-25 perces statikus mérést végez. Mivel minden ponton csak egyszer állítjuk fel az antennát, a hibás pontraállás vagy a hibás antennamagasság felfedésére nincs ellenőrzési lehetőség. Az ilyen pontok térbeli poláris pontnak nevezhetők.

5-10. ábra. Gyors statikus mérés szimbolikus ábrázolása; a baloldalon: saját referencia; jobb oldalon: permanens állomás (vagy virtuális RINEX) szolgáltatásként átvéve

Tekintettel arra, hogy Magyarországon is kiépült az aktív hálózat, saját bázis helyett regisztrált felhasználóként letölthetjük egy 10 km-nél közelebbi permanens állomás nyers mérési adatait is. 2007 márciusa óta lehetőség van az ország területén bárhol kiválasztott tetszőleges pontra (célszerűen a munkaterületünk közepére) fiktív mérési eredményeket generáltatni a GNSS központ ún. GNWEB szolgáltatásán keresztül. Ez a virtuális RINEX szolgáltatás utófeldolgozáshoz, ami az aktív hálózat állomásainak másodpercenként beküldött és archivált mérési adatain alapszik. A felhasználó megadhatja a referencia-mérés helyét, kezdő és befejező időpontját, az adatrögzítés időközét majd Interneten keresztül letöltheti a fiktív referenciapont adatait. A mérés és feldolgozás tekintetében nincs különbség az autonóm megoldáshoz képest, mégis érdemes külön tárgyalni ezt az esetet. Ha ugyanis az OGPSH pont helyett permanens állomást vagy virtuális referenciát használunk, azzal lényeges gazdasági előnyhöz jutunk. Nem kell saját referenciapontot üzemeltetnünk: nincs szükség műszerbeszerzésre (vagy a meglévő műszert másra használhatjuk), nem kell a referenciapontra szállítani és ott őrizni a vevőt, helyette a környező pont adatai Interneten keresztül letölthetők.

5-11. ábra. Példa:5 új pont mérése gyors statikus módszerrel, poláris elrendezéssel

Az 5.11. ábra olyan poláris elrendezést mutat (mellette a mérés időbeli lefolyásával), amikor 5 új pont meghatározása a feladat. A folyamatosan üzemelő vevő (V3 jelű referenciavevő) az 1-es ponton mért, míg a másik két vevővel (V1, V2) az észlelők egymástól függetlenül négy új pontot (1, 2, 3, 4) és két adott pontot (A, B) kerestek fel. Az ábrából az is látható, hogy a referenciavevő itt új ponton üzemelt. Hasznos, ha több adott pontot is bevonunk a mérésbe. Példánkban az 1. referenciapont koordinátáit két adott pontról számtani közepeléssel vagy kiegyenlítéssel, tehát ellenőrzéssel tudjuk számítani. Példánkban egy olyan, úgynevezett kötött hálózatot mutattunk be, amely két adott pontot tartalmaz. Ha egyetlen egy adott pontja sincs a hálózatnak, szabad hálózatnak nevezzük.

Hálózatszerű elrendezésről beszélünk akkor, amikor az egyes periódusokban, több vevővel mért, a vevők közötti vektorokat minden kombinációban tartalmazó geometriai alakzatok egy vagy több ponttal, az ún. kapcsolópontokkal illeszkednek egymáshoz. Periódusonként tehát egy önálló vektorhálózatot hozunk létre, ezek összekapcsolásából áll elő a teljes térbeli hálózat. Ilyenkor ellenőrzési lehetőséget jelent a különböző periódusokban mért azonos vektorok összehasonlítása, vagy pedig ugyanazon pont két periódusban mért koordinátáinak egybevetése, valamint a vektorsokszögek záróhibáinak kimutatása. A GPS rendszer sajátossága, hogy a hálózat alakjára nem kell tekintettel lenni a tervezés során.

5-12. ábra. Példa: 5 új pont mérése hálózatszerű elrendezéssel két módon

Az 5.12. ábrán látható hálózat ugyanazon két adott pontból és öt új pontból áll, mint az előző ábrán, de a hálózatot most hálózatszerű elrendezésben mért periódusokból hoztuk létre, ami a mellette lévő mérési ütemterv alapján követhető. A felső táblázatból kiolvasható ütemezés szerint olyan mérési periódusokat alakítottunk ki, amelyek kapcsolópontjain (3, 4 és A jelű pontok) két egymást követő periódusban kerül sor mérésre. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ilyen kapcsolóponton a vevő akár szünet nélkül észlelhetne két periódusnyi időtartamot. Ez esetben azonban a pontraállás és az antennamagasság-mérés esetleges hibái nem fedhetők fel. Ezért tanácsos a két periódus közötti szünetben új pontraállást végezni (ahogyan azt tették az OGPSH mérésekor). Ellenőrzést jelent az 1-2 vektor kétszeri független mérése. Az alsó mérési ütemterv szerint két periódus között nincsenek helyben maradó kapcsolópontok, hanem független periódusokból áll össze ugyanaz a hálózat. Az ellenőrzés szempontjából előnyös, hogy két pont kivételével minden állásponton kétszer, egymástól függetlenül kellett az antennát felállítani, de a megnövekedett szállítási költségek miatt ez a megoldás nem feltétlenül gazdaságos.

GPS sokszögelésről akkor beszélünk, ha két adott pont között úgy határozunk meg új pontokat (többnyire két vevővel), hogy az egyes szomszédos periódusok között rendre az egyes sokszögpontok jelentik a kapcsolópontot (5.13. ábra). Ha egy A adott pontról haladunk a B adott pont felé az 1, 2, 3, ... új pontokon keresztül, akkor az első periódusban az A-1 vektort mérjük, az 1-es ponton lévő műszer marad, betölti a kapcsolópont szerepét, az A ponton lévő műszer átmegy a 2-es pontra és indul a második periódus mérése, majd folytatódik ugyanígy a 2-3, 3-4, ... vektorok mérése a B pontig.

Visszatéréses módszer

Alapjában véve egy vektor megismételt statikus méréséről van szó. Az azonos referenciaponthoz képest a mérendő pontokat többször (több periódusban, több alkalommal) mérjük meg. Angol elnevezései: reoccupation (újbóli felkeresés, ismételt pontraállás), intermittent static (megszakított statikus mérés), pseudokinematic (mozgás közbeni többszöri mérés). A módszer értelmét az adja, hogy az ismételt mérés más műhold-konfiguráció mellett történik, s ezzel a helymeghatározás pontossága javítható; illetve gyengébb feltételek mellett, a gyors statikus méréssel azonos pontosság érhető el. A feldolgozó szoftvernek támogatnia kell a különböző időpontokban mért vektorok együttes kiegyenlítését. A gyakorlatban nem terjedt el, mivel kétszer kell mérni a vektorokat.

5.3.3 Kinematikus mérési módszerek

A fázismérésen alapuló kinematikus módszerek közös jellemzője, hogy a mérés kezdetén szükség van a vivőhullám egész periódusai számának (a fázismérés alapegyenletében N-nel jelölt értéknek, az ún. ciklus-többértelműségnek) a meghatározására, minden egyes vett műholdra. A mérés kezdő időpontjára vonatkozó N értékek meghatározását inicializálásnak nevezzük. Ha a jelvétel az összes észlelhető műholdra folyamatos, akkor a fázismérés a maradék távolság meghatározása mellett a kezdő időponttól indulva az egész periódusok számlálását is jelenti. Ha egy GPS-hold mérési jeleinek vétele megszakad, akkor ciklusvesztésről vagy ciklusugrásról beszélünk. Amennyiben a kapcsolat (a jelvétel) visszaáll, a kiesett periódusok száma meghatározható számítási eljárással, amennyiben a többi (legalább négy) műhold észlelése folyamatos volt. Ha a kinematikus mérés közben négy alá csökken az észlelt műholdak száma, akkor újra-inicializálásra van szükség. Az inicializálás elvégzésére szolgáló gyakorlati eljárások közül kettőt emelünk ki.

Inicializálás statikus méréssel. Vagyis álló, mozdulatlan műszerrel határozzuk meg a mozgó vevő kiindulási pontjának helyzetét. Ezt a kiindulási pontot inicializáló pontnak nevezzük. Az eljárás előnye, hogy a pontot a referenciaponttól viszonylag távolabb (de lehetőleg 10 km-en belül) a bejárandó munkaterületen, ideális környezetben helyezhetjük el, hátránya viszont, hogy a statikus mérés időveszteséget jelent, mert a referenciaponttól való távolságtól és a vevőtől (egy- vagy kétfrekvenciás) függően 5-30 perces statikus mérés szükséges.

Inicializálás mozgás közben. (On The Fly ambiguity resoluition, rövidítve: OTF). Az 1990-es évek közepe óta léteznek olyan szoftverek, illetve műszerek, amelyek megoldják nemcsak az N értékek, hanem a koordinátakülönbségek meghatározásának problémáját is a mozgó vevőnél menet közben ("repülés közben", „röptében”). Az inicializálást tehát nem mérési eljárással, hanem matematikai modellel, szoftveres úton oldották meg. Az OTF-inicializálás előnye nyilvánvaló: valóságos terepi körülmények között a tereptárgyak és mesterséges objektumok kitakarása erősen korlátozza a kinematikus módszerek alkalmazását, nehezen találunk olyan munkaterületet, ahol ne lenne szükség újrainicializálásra. Az OTF inicializálás „hatótávolsága” kezdetben 10 km volt, ami fokozatosan növekedett akár 50 km-ig. Kezdetben feltétel volt az is, hogy a folyamatos észlelés időtartamának el kellett érnie egy minimális értéket, ez több perc volt, ami néhányszor tíz másodpercre csökkent. Az OTF inicializálás az ún. RTK-műszerek sajátja, ez a lehetőség lényegesen kiterjeszti a GPS geodéziai alkalmazási területeit és a hatékonyságot.

Félkinematikus (stop and go) módszer

Az álló vevőt felállítjuk a referenciaponton, a mozgó vevővel pedig elvégezzük az inicializálást az előzőekben leírtak szerint, a műszer és a terep adta lehetőségeknek megfelelően, lehetőség szerint OTF módszerrel. A mozgó vevővel ezután felkeressük a mérendő pontokat. Adatrögzítés természetesen a pontok közötti mozgás közben is történik, de ezek a mérési adatok érdektelenek számunkra. Közeli pontok esetében elképzelhető az antenna gyalogos, tartórúdon történő mozgatása, de gyakoribb a gépkocsin való szállítás. Utóbbi esetben meg kell oldani az antennának a gépkocsira való gyors felhelyezését és leemelését úgy, hogy ne legyen közben jelvesztés (például mágneszárral). A mérendő ponton legalább egy, (egyes műszereknél kettő) epocha mérésére kerül sor a pontszám és az antennamagasság beadása után, ami csupán néhány másodpercet, esetleg egy percet vesz igénybe, majd felkereshető a következő pont. A mérést követően tehát az útvonalnak csak azon pontjai kapnak koordinátát, ahol megálltunk és felállítottuk az antennát, pontosabban csak ezek a terepen is azonosított és a mérésnél pontszámmal jelölt pontok helyzetére vagyunk kíváncsiak.

5-14. ábra. Félkinematikus mérés utófeldolgozással: saját bázis vagy permanens állomás

A módszer leggyakoribb elnevezése ezért Stop and go, magyar megfelelője: félkinematikus módszer. Az antennát 1,7–2,0 m-es fix tartórúdra helyezzük (így az antennamagasság nem változik, beírása is szükségtelen az első bevitelt követően). Lényeges a szelencés libella kiigazítása. A mérés vezérlését általában a tartórúdra helyezett billentyűzeten/vezérlőn keresztül oldjuk meg. Az adatrögzítési időköz meghatározása a beállítható értékek (1-60 sec) közül optimalizálási feladat. Rövid átállási idő esetén kisebb (3-6 sec) időköz beállítása célszerű, hogy rövidebb ideig kelljen a felkeresendő pontokon tartózkodni. Hosszabb átállási idő esetén a memóriahellyel takarékoskodhatunk, ha nagyobb időközt (10-15 sec) állítunk be. A tartórúd esetleges mozgása a mérendő ponton (ha nem tudjuk kitámasztani a rudat), mint zaj, mint mérési hiba jelentkezik.

Az ellenőrzés érdekében a mozgó vevővel menet közben ismert pontokat is felkeresünk, vagy visszatérünk a kezdőpontra, vagy a mérést ismert ponton fejezzük be.

A félkinematikus módszer a referenciaponthoz közeli, kisebb munkaterületen gazdaságosan használható felmérési alappontok és kisalappontok meghatározására, egymáshoz közeli részletpontok bemérésére, nyílt terep magassági felmérésére, keresztszelvény felvételre. A félkinematikus módszer előnye a gyorsaság, hátránya a statikus módszerekhez képest, hogy a mérendő pontok között is folyamatos jelvétel szükséges. A félkinematikus módszer pontossága: 1-2 cm + 1 ppm.

Folyamatos kinematikus módszer

A folyamatos kinematikus (continuous kinematic, true kinematic) módszer lényegét tekintve megegyezik az előzőekben leírt félkinematikussal, de míg ott csak a mozgó vevő által bejárt útvonal mentén lévő, egyes kiválasztott pontok koordinátái érdekeltek bennünket, addig itt maga az útvonal a fontos. Miután az inicializálást követően a mozgó vevő útnak indul, előre beállítható időközönként (ált. 1, 2, 3, 5, 10 másodpercenként) automatikusan kerülnek rögzítésre a mozgás közbeni fázismérés eredményei.

A folyamatos kinematikus méréshez praktikusan valamilyen járműre van szükség, amelyen a mozgó antennát biztonságosan el tudjuk helyezni. Burkolt utakon való közlekedéshez az antenna elhelyezhető tetőcsomagtartón, vagy mágneszárral közvetlenül a jármű tetején. Az antennát egy gyalogos felmérő hátizsákján is lehet rögzíteni.

Az egyes pontokat nem pontszámmal, hanem a GPS időrendszerben megadott időponttal jellemezzük, ez természetesen automatikusan megtörténik. Ha az útvonal bejárásakor mégiscsak szükség lenne egyes jellemző pontok megkülönböztetésére, akkor azt külső jeladással (trigger) lehet megtenni. Maga a GPS vevő is adhat időjelet (time marker) az adatrögzítés időpontjában s ezzel vezérelhet egy külső eszközt. (pl. hajó vízmélységmérőt, légifényképező kamarát). Kinematikus méréseket csak igen kedvező észlelési ablakra érdemes tervezni. A módszer pontossága: 1-2 cm + 1 ppm.

5.3.4 Valós idejű módszerek

A valós idejű (real-time) relatív helymeghatározás szinte egyidős a GPS megjelenésével, mert mindig is igény volt az abszolút helymeghatározás pontosságának javítására. A kezdetben megjelent eljárás neve differenciális GPS, röviden DGPS (Differential GPS). Lényege az, hogy a referenciavevőt egy ismert helyzetű ponton telepítik. A vevő meghatározza helyzetét (SPP) és a mért és a számított pszeudótávolságok különbségét, az ún. differenciát valamilyen távközlési csatornán keresztül közli a mozgó vevővel. A mozgó vevő az általa mért kódtávolságot megjavítja a kapott korrekcióval és így számítja ki koordinátáit. Itt tehát azzal a feltételezéssel élünk, hogy a hibaforrások illetve hibahatások nagy része (pályahiba, műhold órahiba, ionoszféra és troposzféra hatása) a referenciavevőnél és a felhasználónál ugyanaz. A DGPS azt célozza, hogy növeljük meg az abszolút helymeghatározás pontosságát, de ne nekünk kelljen a referenciavevőt telepíteni, üzemeltetni, hanem annak adatait szolgáltatásként vegyük át. Minél több a felhasználó, annál inkább megéri egy ilyen DGPS korrekciós jelszolgáltatásnak a fenntartása. A módszert kezdetben az óceánon, a parttól többszáz km-re mozgó hajók pontosabb (néhány méteres) helyzet-meghatározására használták, amelyhez speciális, erre a célra szolgáló rádióadót és GPS referenciaállomást telepítettek és a vételhez is DGPS típusú, a rádiójelek vételére is alkalmas készülékre volt szükség. Ma a DGPS korrekciók vétele a legtöbb navigációs vevőbe beépített lehetőség. A DGPS korrekciók formátumára szabványt dolgoztak ki az USA-ban amit folyamatosan fejlesztenek. Az adatformátum a létrehozó bizottságtól kapta a nevét: RTCM format (RTCM: Radio Technical Commisssion for Maritime Services). Mivel ma már nemcsak a GPS alaprendszert használhatjuk, DGPS helyett DGNSS módszerről beszélünk. A DGNSS technológiánál a műholdas vagy a földi kiegészítő rendszer szolgáltatásaként kódtávolság-korrekciókat veszünk igénybe valós időben. A mért hatótávolságokat ezzel megjavítva, az SPP megoldásnál pontosabb koordinátákat kapunk. A műholdas kiegészítő rendszerek esetében a korrekciós adatszolgáltatás geostacionárius műholdon át történik. A földi kiegészítő rendszerek esetében a kommunikációs csatorna lehet: URH rádióadó, radióbacon (parti őrség rádiónavigációs adója), kereskedelmi rádióadó oldalsávja (RDS), mobiltelefonos szolgáltatás (GSM). Magyarországon is volt többféle próbálkozás, jelenleg a permanens állomások kódméréses korrekcióinak Internetes továbbítása látszik a leggyakorlatiasabb megoldásnak. A kódméréses adatok a rover tárolt adataival relatív módban utólag is feldolgozhatók, ekkor utófeldolgozásos DGNSS-ről beszélünk.

Az előzőekben vázolt, hagyományosnak nevezett DGPS módszer (ordinary DGPS) esetében feltételeztük, hogy a referenciaponton számított korrekciók érvényesek minden felhasználónál. Ez nyilvánvalóan csak első közelítésben igaz, mert a referenciavevőtől való távolság növekedésével a pontosság romlik. Ez a pontosság-csökkenés elkerülhető, ha egy referenciapontokból álló hálózatot telepítünk, amelynek révén a különböző korrekciók modellezhetők és helytől függően számíthatók. Ehhez szükség van a hálózatban folyamatosan működő monitorállomások mellett egy adatfeldolgozó főállomásra is. A referencia-pontok hálózata (GPS-array) lényegében a NAVSTAR GPS vezérlő alrendszerét váltja fel. A vázolt koncepció a nagy területre kiterjesztett DGPS, angol elnevezése: Wide Area Differential GPS (WADGPS). A korrekciós adatok továbbítása ilyen nagy területre csak kommunikációs műholdakon keresztül valósítható meg gazdaságosan (hasonlóan televíziós műsorokat sugárzó műholdakhoz), erre a célra geostacionárius pályán elhelyezkedő műholdakat használnak fel. Két ilyen megvalósult műholdas kiegészítő rendszert érdemes megemlíteni: az USA-ban a WAAS (Wide Area Augmentation System), Európában pedig az EGNOS (European Geostationary Navigation Overlay Syervice). Az EGNOS korrekciós jelek vétele ingyenes szolgáltatás, amelyet az Európai Unió biztosít. Pontossága 3-5 méter. A legtöbb navigációs vevő már alkalmas ilyen jelek vételére. Hátránya, hogy az Egyenlítő felett elhelyezkedő távközlési műhold jele a mi földrajzi szélességünkön alacsony magassági szög alatt vehető, ami sokszor korlátozott.

A hagyományos RTK

5-15. ábra. Hagyományos RTK: ismert vagy ismeretlen ponton felállított referenciával

RTK (Real Time Kinematic) módszer alatt fázismérésen alapuló, valós idejű, autonóm módban működő, relatív GNSS vevő-együttest értünk, amely cm-es pontosságú helymeghatározást és kitűzést tesz lehetővé. A Trimble cég kezdetben, 1994-ben, az első RTK vevők kibocsátásakor GPS mérőállomásnak nevezte el a rendszert, de ma inkább az RTK rövidítés terjedt el. Lényegében a geodéziai mérőállomások funkcióit lehet utánozni GPS-szel is: az RTK rendszer birtokában a terepen lehetséges az adatfeldolgozás, ezzel lehetővé válik a cm-es pontosságú kitűzési és a real-time felmérési feladatok megoldása, amire a hagyományos utófeldolgozásos GPS technika nem képes. Az RTK beépített eleme a menet közbeni (OTF) inicializálás. Lehetőségünk van mérés közben figyelni a pontossági mérőszámokat, így rögtön eldönthetjük a kapott eredmény felhasználhatóságát. Lényegét tekintve a mérési módszer félkinematikus (Stop and go) vagy folyamatos kinematikus lehet, de nem szükséges ezen módszerek definiálása előre, mozgás közben bármelyik alkalmazható. Az RTK műszer-együttes részei:

Referenciaállomás (reference). Olyan kétcsatornás GPS vevő és antenna, amelyet ismert helyzetű ponton állítanak fel. A referenciapont WGS84 vagy helyi rendszerű koordinátáinak az antennamagasságnak a bevitele vezérlőegységen keresztül történik. A műszerhez egy saját rádió-adó tartozik, amelyik engedélyezett frekvencián a mérési adatokat sugározza néhány kilométeres körzetben. A rádió a jelvételt meghiúsító terepi vagy mesterséges akadályok esetén GSM telefonnal váltható ki.

Mozgó vevő (rover). Olyan kétcsatornás, rádió-vevővel kiegészített GPS műszer, amely a referencia-vevő összes mérési adatát (kód- és fázisméréseit) veszi, továbbá beépített számítóegysége (RTK szoftver) révén az adatfeldolgozást is azonnal elvégzi. A vevőt rendszerint hátizsákban helyezik el, az antenna-tartó rúdra pedig olyan vezérlő egységet szerelnek, amelynek kijelzőjén a mozgó vevő aktuális pozíciója, illetve a kívánt kitűzési adatok figyelemmel kísérhetők. Amennyiben transzformációs paramétereket is definiáltunk, a felmérés vagy kitűzés helyi rendszerben is elvégezhető. Az RTK alappontmeghatározásra, részletmérésre, kitűzésre és mozgásvizsgálatra alkalmazható.

Az RTK esetében az azonnali helymeghatározás és kitűzés lehetősége a fő előny, továbbá az, hogy mérés közben ismerjük a kapott eredmény pontosságát, megbízhatóságát. A két vevő közötti adatkommunikáción túl a gyors statikus és kinematikus módszereknél leírt feltételeket kell biztosítani, tehát: jó műhold-geometria, legalább öt hold jelének folyamatos vétele.

A hálózatos RTK

A hálózatos RTK egy nagyobb földrajzi térségben összehangoltan működő permanens GNSS-állomásokat jelent, amelyek adatait feldolgozó központ gyűjti és elemzi abból a célból, hogy a méréseket befolyásoló tényezőket modellezze, és szolgáltatásai révén lehetővé tegye a térségben tevékenykedő felhasználók igényeinek kielégítését a nagypontosságú, megbízható és hatékony valós idejű helymeghatározás érdekében. Ez a meghatározás a következő feltételek teljesülését jelenti:

A bázisállomások és a központi szolgáltatások valóban folyamatosan működnek a hét minden napján, a nap 24 órájában. Az ún. rendelkezésre állás garantált szolgáltatás.

A bázisállomások biztonságos működését (az adatok jóságát, integritását) is garantálni kell. A mérési adatok folyamatos ellenőrzésére, a szolgáltatott adatok helyességének felügyeletére eljárásokat kell működtetni.

Legalább egy feldolgozó központra feltétlenül szükség van, ahol megfelelő hardveres, szoftveres és kommunikációs háttér és felügyelő személyzet biztosítja a működést.

A központnak valós idejű (azonnali) adatokat kell szolgáltatnia a felhasználók felé.

5-16. ábra. Hálózatos RTK mérés; referencia: virtuális (VRS)

Magyarországon a GNSS Szolgáltató Központ a FÖMI Kozmikus Geodéziai Obszervatóriumában, Pencen működik. A hálózat-alapú működés azon tulajdonságát használják ki, hogy a referenciavevők ismert helyzetű pontokon folyamatosan mérnek, így az állomások között értelmezett ciklus-többértelműség, a műhold pályahibák, a légköri- és más hatások számíthatók, majd a hibahatásokból adódó korrekciók a felhasználók számára valós időben továbbíthatók, az ehhez szükséges technikai feltételek adottak. A felhasználó szempontjából megvalósítható az egy vevővel végzett, cm pontosságú GNSS mérés.

Az egybázisos megoldáshoz képest előnyös a felhasználó nagyobb biztonsága (egy állomás kiesése miatt nem hiúsul meg a mérés), valamint, hogy nagyobb pontosság érhető el. Ugyanakkor az infrastruktúra minden elemének: az egyes permanens állomásoknak, a központi szervernek és szoftvernek, valamint az adatátvitelnek folyamatosan és hibátlanul kell működnie, aminek megvalósítása nem kis feladat. A felhasználó úgy érzékeli, hogy egyetlen mozgó vevővel mér cm-es pontossággal, a háttérben azonban a teljes földi kiegészítő rendszer üzemel. A gyakorlatban eddig három elgondolást (ún. koncepciót) valósítottak meg szoftveres úton, ezeket a következőkben hálózatos RTK-technológiáknak tekintjük.

A VRS (Virtual Reference Station) koncepciót Lambert Wanninger dolgozta ki 1997-ben, s azt beépítették a Trimble cég műszereibe. E koncepció szerint a mozgó vevőnek először el kell küldenie földrajzi helyének közelítő koordinátáit a központba. A központ erre a helyre lokalizált mérési eredményeket vagy korrekciókat generál, majd ezeket a virtuális adatokat továbbítja a mozgó vevőnek. A felhasználó számára a VRS olyan, mint egy közelben lévő „igazi” referenciaállomás.

Az FKP rövidítése német eredetű (Flächen-Korrektur-Parameter), ugyanis a német geodéziai szolgálat ilyen módon kezdeményezte az ottani SAPOS aktív hálózatban a korrekciók szabványosítását. Az elv szerint az állomáshálózati kiegyenlítés alapján a központ külön-külön határoz meg korrekciós paramétereket minden egyes permanens állomáshoz. A távolságfüggő korrekciók modellezésére permanens állomásonként meghatározott felületet használnak. A gyakorlatban a legegyszerűbb lineáris modell (kiegyenlítő sík) is hatékonynak bizonyult. A síkfelület dőlésének É-D-i és K-Ny irányú összetevője a két korrekciós paraméter.

A MAC-koncepció (Master Auxiliary Concept–MAC) célja az, hogy minden lényeges információt továbbítson a mozgó vevőnek, de tömörített formában, elkülönítve a gyors és lassú változású korrekciókat. Csak az ún. főállomás nyers mérési adatait továbbítják teljes terjedelemben, a többi állomás esetében csak a főállomás adataihoz viszonyított különbségeket, ezáltal kisebb sávszélesség szükséges. A felhasználói oldalon az eredeti nyers mérések tetszőleges módon feldolgozhatók.

5-17. ábra. Hálózatos RTK lefedettség 2009 decemberében