Ugrás a tartalomhoz

Kartográfia + Webmapping 4., Térképek tervezése és szerkesztése

Dr.Pődör Andrea (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

4.6 Megfelelő jelkulcs kialakítása és a jelek tervezése

4.6 Megfelelő jelkulcs kialakítása és a jelek tervezése

Sok térképnél megfigyelhető, hogy a térképen használt jelek többsége a topográfiai tréképek jelkulcsából ered, mivel a térképi jelek viszonylag kis választéka elegendő ahhoz, hogy bemutassuk a terepi illetve térbeli tájékozódáshoz szükséges elemeket.

Ezzel szemben a kifejezetten a tematikus tartalmat bemutató grafikus jelek esetén igen nagy változatosság figyelhető meg. Ez általában véve a különböző tematikus témák nagy számától is függ.

A jelválasztás és a megjelenítés rendszere jórészt két dologtól függ: egyrészt a térbeli jelenség geometriai formájától, másrészt az ezt leíró adatoktól. A jelválasztást befolyásoló további tényezők az adat térbeli eloszlása, méretarány, más adathalmazzal történő kapcsolat és az információterheltség.

A megjelenítés rendszerének szerkezete, amelyet grafikus jelek kombinációjából építünk fel, csak akkor ad a térképnek megfelelő vizuális hatást, ha ezeket optimálisan a megfelelő témához és térképhasználathoz, a megfigyelés szintjéhez és az elérhető adathalmazhoz hangoltuk.

A jelmagyarázat a legtöbb térkép és különösen a tematikus térképek nélkülözhetetlen tartozéka, mivel azok a grafikus elemek, amelyek egy térbeli téma bemutatását szolgálják, igen különbözőek lehetnek. Ezért általában mindig szükség van a magyarázatra.

4.6.1 A színek megfelelő alkalmazása az általános és a tematikus térképek jelkulcsának tervezésénél

Sokan foglalkoztak azzal, hogy a színeknek milyen szerepe van a térképeken, és hogyan lehet a színeket optimálisan használni. A térképészek a színeknek mindig nagy jelentőséget tulajdonítottak. A színek nagy mértékben elősegíthetik a térképek átláthatóságát és olvashatóságát azáltal, hogy bemutatják a különböző térképi elemek térbeli szerkezetét és ezek rangsorát, vonzzák a szemlélő figyelmét és stimulálják a térképhasználót. A sikeres grafikai kommunikációnak, és a tervezési eljárásoknak (amelyeket a térképészek az információ megjelentésére, szimbolizálására használnak) lehetővé kell tenniük a térképhasználó számára, hogy könnyen és pontosan megismerhesse a térképen ábrázolt térbeli adatokat.

A tematikus térképeknek is nagyon fontos grafikai komponense a szín. A színek három paraméterét — színárnyalat, érték és telítettség — a térképészek számtalan módon használhatják fel a minőségi és mennyiségi értékek szemléltetésében. A színek megfelelő használata nemcsak a térkép áttekinthetőségét és olvashatóságát javítja, hanem a grafikai elemek által keltett esztétikai érzetet is, ezáltal stimulálja a szemlélőt. Ezen térképi elemek relatív fontossága ellenére igen kevés kutatási téma foglalkozik azzal, hogy a térképhasználó hogyan érzékeli és érti azt a módot, ahogyan a térképen a színeket alkalmazzák. Ennek eredményeként a színek használatában főként a konvenciók és a térképkészítők által előnyben részesített színkompozíciókat alkalmazzák.

Janet E. Mersey “Colour and Thematic Map Design” (1990) című tanulmányában részletesen foglalkozik ezzel a kérdéskörrel a statisztikai térképek gyakorlati alkalmazásán keresztül. Ő írja: “Ahhoz, hogy objektív állandókra alapozott színes térképi tervezés terén sokkal szigorúbb szabályokhoz tudjunk igazodni, szükséges, hogy megfelelő kísérleti tesztelés alapján vizsgáljuk a színes térképek kommunikációs hatásosságát. Az effajta teszt képes meghatározni azt, hogy egy adott szín ugyanazon módon képeződik-e le a térképhasználó fejében, ahogy azt a térkép készítője elképzeli.”

A színeket árnyalatuk, értékük és intenzitásuk alapján vizsgálják. A színárnyalat a spektrum meghatározott tartománya által létrejött érzet a szemünkben (vörös, zöld, kék stb.), az érték arra vonatkozik, hogy a szín világos vagy sötét, az intenzitás pedig a telítettségére, erősségére és tisztaságára utal. A szem nem igazán érzékeny a színek és értékek közti különbségek felismerésében (jobban meg tudja különböztetni a színárnyalatok közti különbségeket, mint az értékek közötti eltéréseket). Amikor a színek elkülönülnek, például egy térképi szituációban, csökken a színek közötti különbség felismerésének a képessége.

Potash (1977) szerint 8–9 színárnyalat különböztethető meg nehézség nélkül, míg az értékek tekintetében Robinson (1953) szerint a nem gyakorlott szem 6–10 fokozatnál többet nem képes megkülönböztetni. Általában a hideg színek esetén kevesebb, míg a meleg színek esetén több árnyalatot vagyunk képesek elkülöníteni.

A színeknek az a különleges tulajdonsága is adott, hogy bizonyos színek a térben kiemelkednek (a vörös), míg mások távolabbinak tűnnek (kék). Ez a szemlencsénk fiziológiai természetéből fakad, amely lencsék a vörös színt kevésbé, míg a kéket a legjobban törik meg. Ezért a tematikus térképészetben igen sokszor alkalmazzák a fontosabb jelek színeinek kiválasztásánál.

Bizonyos speciális színtani jelenségeket is figyelembe kell venni a térképek tervezésénél. A szimultán kontraszt például olyan fiziológiai jelenség, mely hatással van mind a színek, mind az értékek megjelenésére. Amikor egy színárnyalatot egy másik vesz körül, megváltoztatja annak a hatását. A legismertebb példa: ha zöld színfoltot kék vesz körül, a zöld felületi folt színe zöldessárgára változik. Még szembetűnőbb a váltás egymás mellé helyezett értékek esetén, mely jelenséget gyakran vizuális indukciónak is hívják. Például egy alacsonyabb értékű színfoltot (világosabb szín) magasabb értékű vesz körül, akkor ez még világosabbnak tűnik. Ennek főként a mennyiségi értékeket ábrázoló tematikus térképeken van jelentősége.

Nagyon erős egy másik konvenció a térképészetben, amely a színek által gyakorolt szubjektív hatáson alapszik. E konvenció szerint sötét színhez magas, világosabb színekhez alacsony értéket társítunk. Térképi szituációban a színek egymás mellé helyezve is lehetnek, jelölhetnek névleges vagy mennyiségi adatokat, a térkép témájával absztrakt és asszociatív viszonyban is állhatnak. Ezzel a témával kapcsolatban további információkat találhat a Kartográfia 3. modulban.

4.6.2 A színek a térképhasználóra gyakorolt hatásának vizsgálatai

McCarty és Salisbury (1961) végezték az első ilyen irányú kísérletet. Izovonalas térképek esetén vizsgálták a különböző hatásokat. Négyfajta színrendszert foglalt magába tanulmányuk: szürke fokozat, egy színárnyalat monokromatikus értékei, számos szín multikromatikus fokozatainak sorozata, valamint spektrális sorozatok. A három, fokozatokon alapuló, színsorozat között nem volt különbség, azonban a spektrális sorozatok rosszabb eredményt mutattak. (A legjobb eredményt az ötfokozatos skála hozta). David Cuff (1973) foglalkozott kifejezetten a statisztikai térképek színeivel. Az ő megállapítása az, hogy egy szín egyszerű progresszív sorozatával lehet hatásosan ábrázolni a mennyiségi sorozatokat. Miller (1974). Saunders (1961–1962) iskolás gyermekekkel végzett vizsgálatoknál például azt tapasztalta, hogy az eredmények nem a hagyományos színsorozatokat, hanem az élesen elkülönülő színeket alkalmazó tesztek esetén sokkal jobbak.

4.6.3 A térképi ábrázolás minimális nagyságai

A térképi ábrázolás minimális nagyságának meghatározása azért lényeges, hogy a térkép olvashatóságát biztosítsuk. A minimális nagyságot három fő tényező befolyásolja. Egyrészt az emberi látóképesség határai, a nyomdatechnika, ill. a térkép rendeltetése (falitérkép).

A minimális nagyságot is különböző szempontok szerint lehet értelmezni. Létezik az a minimális nagyság, amikor az ábrázolt objektum már érzékelhető a térképen (észrevesszük), a következő fokozat, amikor különbséget tudunk tenni az alakjuk között, és az utolsó fázis, amikor már ugyanazon forma nagyságbeli különbségeit is képesek vagyunk érzékelni. Ez utóbbi esetben minden jelnél külön tapasztalati úton tudjuk csak meghatározni a minimális nagyságot. Egy fekete pont esetén az átmérőnek 0,1 mm-nek kell lennie ahhoz, hogy érzékelni tudjuk, míg egy négyzet esetén ez az érték 0,15 mm. Ahhoz, hogy a formáját pontosan felismerjük egy pont átmérőjének 0,3 mm-nek, egy négyzetnek pedig 0.4 mm oldalúnak kell lennie.

Mivel a térképészetben általában fontos, hogy az egyes elemek jól elkülöníthetőek legyenek nem elég, hogy az ábrázolt objektum jelét egyszerűen csak észrevegyük. Ezért az első kategóriát figyelmen kívül szoktuk hagyni.

Abban az esetben, ha normál körülményeket (egészséges szem, normális megvilágítás és szokásos távolság) feltételezünk akkor a fekete vonal minimális vastagsága 0,05 mm ugyanez színes vonal esetén 0,08-0,1 mm, a minimális vonalköz pedig 0,25 mm.

A színfelületek minimális nagyságának el kell érnie az 1 mm2-t ahhoz, hogy a szín felismerhető legyen. A közöttük lévő térköz minimális nagysága 0,15-0,2 mm.

Mindezek az értékek teljesen eltérnek akkor, ha falitérképet készítünk, mert ebben az esetben nem a szokásos távolságból nézzük a térképet (ebben az esetben nem is beszélhetünk mm-es távolságokról), illetve, ha webes felületen jelenik meg a térkép.

A számszerű értékek mellett a minimális nagyság függ a rajzi sűrűségtől és a kontraszthatástól. Nagyon sűrű tartalom esetén nagyobb a minimális jelnagyság és vonalvastagság, ezzel szemben egy szigetet az óceánban pontszerűen is ábrázolhatunk, ha jó a kontraszthatás.