Ugrás a tartalomhoz

Kartográfia + Webmapping 4., Térképek tervezése és szerkesztése

Dr.Pődör Andrea (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

4.8 A nyomdai előkészítés

4.8 A nyomdai előkészítés

A térképész utolsó feladata a térképkészítés során a nyomdai előkészítés, amennyiben a végtermék hagyományos papírtérkép. Nagyon fontos, hogy munkánk tartalmilag a lehető legpontosabb, formailag pedig tetszetős legyen, de a végső megjelenítés szempontjából legalább annyira lényeges a nyomdai előkészítés.

A nyomdai előkészítés végterméke annyi színösszetevőkre bontott nyomdakész film, ahány színből tervezzük térképünk nyomtatását. A leggyakoribb a szubtraktív színkeverés három alapszíne (cián, bíbor, sárga) és a fekete színek használata (ún. négyszínnyomás) (4.13. ábra). Természetesen használhatunk előre meghatározott direkt színeket is (pl. Pantone színskála), illetve az előbb említett négy színt is kiegészíthetjük újabb színekkel. Nem árt azonban figyelembe venni, hogy a színek számának növelése a nyomdai költségek emelkedéséhez vezet.

4.13. ábra. Színes és színösszetevőkre (cián, bíbor, sárga, fekete) bontott kép

Mielőtt a színrebontást elkészítenénk, érdemes térképünket nemcsak tartalmilag, de műszakilag is átnézni. Az egyik ilyen fontos dolog, hogy ellenőrizzük az overprint beállításokat.

Az „overprint” fogalma

A térkép sok, egymás fölött és alatt elhelyezkedő színes felületet tartalmaz, pl.: erdőn keresztül folyó patak, településen áthaladó út, a színes háttér fölötti névanyag, stb. Nekünk kell eldöntenünk, hogy egy adott színfolt az alatta lévő színfelületeket változatlanul hagyva azokra rányomódjon (azaz tulajdonképpen átlátszóként viselkedjen), avagy kiszorítsa maga alól a háttér színét. Az első esetben felülnyomásról (overprint) beszélünk. Ekkor a felül lévő folt színe hozzáadódik a háttérhez. A második eset a kiszorítás (overprint kikapcsolva), ekkor a hátteret elkülönítetten szemlélve láthatjuk, hogy annak színkivonatán megjelenik a felül lévő folttal megegyező formájú fehér felület. Ennek következtében a felső folt megtartja eredeti színét. (4.14. ábra)

4.14. ábra Sárga háromszög helytelen és helyes overprint beállítással (felső sor: overprint bekapcsolva: a felülnyomott sárga szín zöld lesz (kék+sárga=zöld); alsó sor: overprint kikapcsolva: a szín jól jelenik meg

Vektorgrafikus programok esetében általában a kikapcsolt overprint beállítás (kiszorítás) az alapértelmezett. Érdemes azonban bizonyos térképi elemek esetén az overprintet bekapcsolni. Ezek a következők:

Minden fekete (K100) vonal vagy felület.

Mivel ez a legsötétebb szín, így mindent elfed. Fölösleges tehát kiszorítani az alatta lévő tartalmat. (4.15-A ábra) Bizonyos programok megkönnyítik a dolgunkat, mivel színrebontáskor kiválaszthatjuk az „always overprint black” (a fekete mindig felülnyom) beállítást, így nem kell az összes fekete elemet egyenként beállítani. Általánosságban a világos alapon sötét vonalas elemek esetén célszerű bekapcsolni az overprintet. Ez a beállítás nem feltétlenül látszik a képernyőn, kivéve a legkorszerűbb grafikus programok esetén.

Vékony sötét vonalak, pl.: szintvonal (barna), patak (kék)

Víznevek (kék)

Itt azért érdemes arra ügyelni, hogy a nevet lehetőleg világos, homogén háttér elé helyezzük. (4.15 -B ábra)

4.15 ábra. A: fekete háromszög helytelen overprint beállítással(pontatlan nyomtatás következtében kialakuló “szellemkép”)B: Víznév kevésbé szerencsés és szerencsés elhelyezése

Ezeken kívül számos esetben nekünk kell mérlegelnünk. Sosem szabad elfelejtenünk, hogy a képernyőn szemlélt kép látványa nem azonos a nyomdából kikerülő térképével. Ennek oka az, hogy a monitor nem képes megjeleníteni az overprint beállításokat, amelyek a nyomdai végterméken viszont látszanak.

Műszaki jelek

Térképünket műszaki jelekkel is el kell látnunk. Ezekre a jelölésekre a nyomdában van szükség a különböző színkivonatok egymásra illesztése, a kész nyomat vágása, esetleg hajtogatása során.

Vágójelek

A vágás szempontjából lényeges, hogy a tartalom hogyan tölti ki a papírt. Eszerint megkülönböztetünk keretes és kifutós térképet. Az előbbi esetében a tartalom a keretig tart. A vágójelek vékony fekete vonalak, amelyek a kereten kívül helyezkednek el, csúcsuk egyértelműen kijelöli a vágás vonalát.

A kifutós térképek teljesen betöltik a papírt. Biztonsági okokból célszerű ilyenkor a térképi tartalmat a vágott méreten túl minden irányban megnövelni kb. 3 mm-rel. Ezt nevezzük túltöltésnek. Erre azért van szükség, hogy pontatlan vágás esetén se jelenjen meg zavaró fehér csík a lap peremén. Túltöltött térképeken a vágójelek szárait a túltöltés mértékének megfelelően eltávolítjuk egymástól. A szakaszok meghosszabbításának metszéspontjai meghatározzák a vágás helyét. (4.16 ábra)

Ragasztási tükör

A kifutós térképeken a névanyag határait jelölő képzeletbeli vonalat ragasztási tükörnek nevezzük. Ez a vonal a térkép vágott széleitől a túltöltés mértékével megegyező távolságban befelé helyezkedik el. (4.15 ábra) Használata azért lényeges, hogy a térkép szélein szereplő névanyag ne legyen félbevágva még pontatlan vágás esetén sem. A szakkifejezés még a hagyományos térképelőállítási technológiához kötődik.

4.16. ábra. Keretes és kifutós térkép (piros szaggatás: túltöltés, vágott méret, ragasztási tükör). A térképen kívüli vékony vonalak az illesztőjelek

Illesztőjelek

A vágott térképi tartalmon kívül eső részen általában kereszt alakú illesztőjeleket (legalább 3 db) helyezünk el. A nyomdában ezek segítségével illesztik és nyomják egymásra a különböző színeket. Fontos, hogy az illesztőjelek színre bontáskor minden színkivonaton szerepeljenek, így ezért a színük C100M100Y100K100 (négyszínnyomás esetén) (4.17. ábra).

4.17. ábra. Vágó- és illesztőjel, műszaki szöveg

Hajtogatási jelek

Hajtogatott térképek esetén a vágott tartalmon kívül elhelyezkedő vékony fekete vonalak jelölik a hajtási éleket, amelyek mentén a hajtogatógép majd összehajtja a térképlapot. Mivel a megvágott térképet hajtogatják össze, ezért a hajtásjelnek a vágott tartalmon belül kell elhelyezkednie. Ha bármilyen összehajtott térképet, egyéb nyomdaterméket alaposan nagyítóval megszemlélünk, akkor esetleg látszik egy kicsit ez a vonal, de hajtás menti „sérülés” általában láthatatlanná teszi.

Műszaki szöveg

A színrebontott fóliák közötti könnyebb eligazodást segíti, ha a térképi tartalmon kívül megírjuk a színkivonatok neveit, a fájl nevét vagy a térkép címét, esetleg a készítés dátumát. A műszaki szövegben a színek elnevezését saját színükkel írjuk meg, a többi információt pedig C100M100Y100-as színnel (négyszínnyomás esetén) (4.17. ábra).

Ha a megfelelő műszaki jelekkel elláttuk térképünket és az overprint beállítások is rendben vannak, akkor elvégezhetjük a színrebontást. A legtöbb műszaki jelet a színrebontást végző szoftver automatikusan (is) el tudja helyezni a térképlapon.

A hagyományos térképkészítés során ez a munkafázis tartalmazta a maszkok (színfelületek), a raszterezett felületek elkészítését, az azonos színű tartalom egy fólián való megjelenítését (összeforgatás). A digitális technológia során feladatunk leegyszerűsödik, mégis van néhány dolog, amire figyelni kell.

A nyomdai előkészítési feladatokat levilágító stúdiókban, nyomdákban végzik el az általunk átadott digitális anyag (Postscript vagy PDF állomány) alapján. A levilágító berendezés nem más, mint egy különleges nyomtató. Hagyományos társaitól abban tér el, hogy papír helyett filmre dolgozik, és nem egy darab színes nyomatot állít elő, hanem a sokszorosítás során nyomtatni tervezett színek számától függően több, a rajzi elemeket fekete színnel tartalmazó filmet.

A filmek alapján színes próba előállítására is van lehetőség. Ez az ún. proof (legismertebb fajtái a Cromalin, Matchprint) mind a térkép készítőjének, mind a nyomdának segítséget nyújt a helyes színbeállítások ellenőrzésére, ezért célszerű a térkép egy részletgazdag területéről elkészíttetni.

A mi feladatunk tehát annyi, hogy olyan állományt készítsünk, ami az adott levilágító berendezés számára megfelelő beállításokat tartalmazza. Természetesen ennek alapvető feltétele, hogy előzőleg a gépünkre feltelepítsük a megfelelő levilágító meghajtóprogramját. Ezután az általunk használt vektorgrafikus program nyomtatási menüjében kiválasztjuk az adott levilágítót, ugyanúgy mint ahogyan papírra való nyomtatáskor is tesszük. Most viszont a nyomtatás eredménye nem egy színes papírkép, hanem egy printfájl.

Az alábbiakban részletesen ismertetjük a legfontosabb beállításokat:

Felbontás (dpi)

Vektoros állományunkról raszteres kép keletkezik a levilágítás során hasonlóan a papírnyomathoz, ezért meg kell adnunk a felbontást, azaz, hogy egységnyi távolságon hány különálló képpontot jelenítsen meg a nyomat. A felbontás mértékegysége a dot/inch (pont/hüvelyk).

Nyomdai rács (lpi)

Térképünk különböző telítettségű színfoltokat tartalmaz. Mivel minden egyes árnyalatot korlátozott számú (jellemzően négy) színből kell előállítanunk, ezért a felületet egységnyi apró területekre (ún. raszterpontokra más néven rácspontokra) osztjuk. Attól függően, hogy egy-egy raszterpontot milyen arányban töltünk ki az adott színnel, annak különböző telítettségű árnyalatait kapjuk. (4.18. ábra) A raszterpontok méretét a nyomdai rács értékének beállításával adjuk meg. Mértékegysége a line/inch (vonal/hüvelyk) azt mutatja, hogy egy hüvelyknyi távolságon hány rácspont különíthető el.

4.18. ábra. 1 db raszterpont nagyított képe (A: 37,5%-os raszter; B: 62,5%-os raszter)

Árnyalatgazdagság

Mekkora felbontást állítsunk be? Gyakorlati tapasztalatból tudjuk. hogy 300-400 dpi-s felbontásnál az emberi szem már nem tudja elkülöníteni az elemi képpontokat, tehát a raszteres kép élvezhető lesz. Levilágítás esetén ez azonban nem elég. Nézzük, miért nem. Ha 300 dpi-s felbontás mellé 150 lpi-s rácssűrűséget választunk, akkor egy raszterpontot 300/150=2 képpontnyi oldalhosszúságú négyzeten tudunk megjeleníteni. 2X2=4 képpontnyi területen egy adott szín négy árnyalatát tudjuk megkülönböztetni. Attól függően. Hogy 1, 2, 3 vagy 4 pontot színezünk ki, 25, 50, 75 vagy 100 %-os színkitöltést tudunk ábrázolni. Ha nagyobb árnyalatgazdagságot szeretnénk elérni, akkor egy raszterpontot ennél több elemi képpontból kell előállítani. Ha egy raszterpont 16x16 képpontból épül fel, akkor az elérhető árnyalatok száma 256 (4.18. ábra). Ha a rácssűrűséget 150 lpi-nek választjuk, akkor ebben az esetben 150x16=2400 dpi-s felbontást kell beállítanunk.

A felbontást azonban nem növelhetjük korlátlanul. Nem árt ehhez figyelembe venni a nyomdagép nyújtotta lehetőségeket.

A nyomdai gyakorlatban előszeretettel használják a 2540 dpi-s felbontást és a 150 lpi-s rácssűrűséget.

A nyomtatási beállítások között láthatjuk, hogy színrebontás esetén minden egyes alapszínhez egy-egy eltérő szögérték tartozik (cián: 15°, bíbor: 75°, sárga: 0°, fekete: 45°). Ezek a különböző színű rácsok elforgatásának mértékét mutatják. Ez akkor fontos, ha egy felület több alapszín bizonyos százalékú raszteréből tevődik össze (pl.: világoszöld – C30Y40). Ha egyenletes felületet szeretnénk kapni, akkor a különböző színű rácshálókat egy meghatározott szögben kell elforgatni egymáshoz képest. Ha az elforgatás mértéke nem megfelelő, akkor a színfolt nem lesz homogén, a rácspontok periodikus sűrűsödésének, ritkulásának következtében zavaró textúra (interferencia) alakul ki. Ezt a jelenséget moarénak nevezzük. (4.19. ábra) Ennek elkerülése érdekében ne változtassunk az előre definiált szögértékeken.

4.19. ábra. Helytelen (A) és helyes (B) rácselforgatás. (A: moarés textúra, B: homogén textúra)

A fájlba nyomtatás előtt érdemes a nyomtatási előnézeten (print preview) meggyőződni arról, hogy a leendő nyomaton valóban szerepel-e a teljes térképi tartalom, illetve utoljára ellenőrizni az overprint beállításokat. Levilágítás után természetesen a színre bontott filmeket is átnézzük a fenti szempontok szerint. Anyagilag még mindig kevesebbe kerül itt észrevenni egy-két hibát, és ezért valamelyik színkivonatot újra levilágíttatni, mint a nyomtatás után szembesülni valamilyen komolyabb problémával.