Ugrás a tartalomhoz

Mérnökgeodézia 1., A szakterület kialakulása, fogalma, tartalma. A beruházások geodéziai munkáinak általános áttekintés.

Dr. Ágfalvi Mihály (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

1.2 A szakterület kialakulása, fogalma, tartalma.

1.2 A szakterület kialakulása, fogalma, tartalma.

Az emberiség történetét ismerve láthatjuk, hogy nemcsak a modern korban, hanem már ősidők óta nagyszerű létesítményeket hozott létre az ember alkotókedve, és képessége. Ezek között máig is csodáljuk sok, a történelem előtti időkben készült, ma mérnöki alkotásnak tekinthető építmény látványát. A látvány óhatatlanul felkelti az emberek kíváncsiságát, vajon milyen ismeretekkel rendelkeztek elődeink, a mai technikával is nehéz feladatot jelentő építmények kivitelezéséhez. Számos szakember (és amatőr) kísérelte meg pl. a piramisok építésének titkát megfejteni[1]

Ha a régi korok építési technikája minden esetben már nem is deríthető ki a ma embere számára, azt azonban biztosan állíthatjuk, hogy ismerték a létesítéshez szükséges technikákat, s ehhez (ami a mi számunkra igazán fontos) alapos geometriai (a szó eredeti értelmét használva: földmérési) ismeretekkel is rendelkeztek.

Az ókori geometriai ismeretek a tudományok fejlődésével kiszélesedtek, fogalmai részben átalakultak. Köztudott, hogy a geometria ma a matematika tudományának egy igen gazdag része, s szakterületünk megnevezésére ma már a geodéziát használjuk. Itt tegyünk egy kis kitérőt, amely segítheti majd szakterületünk elnevezésének a magyarázatát.

A geodézia ma használatos definíciója több évszázadon keresztül alakult ki. Sokáig a Helmert-féle meghatározás (1880) volt a mértékadó. A geodézia a földfelszín mérésének és térképezésének tudománya. A mai, korszerű, Heiskanentől és Vening-Meinesztől származó definíció szerint (1958) a geodézia elméleti és gyakorlati geodéziára osztható. Az elméleti geodézia a Föld (az égitest) méretének és alakjának a meghatározásával, míg a gyakorlati geodézia a gyakorlati helymeghatározással foglalkozik. Az utóbbi feladata a Föld felszínén és/vagy a föld alatt található természetes alakzatok és mesterséges létesítmények felmérése és térképezése. A külföldi szakirodalom ennek megfelelően az elméleti geodéziát (geodesy, Geodäsie) és a gyakorlati geodéziát (surveying, Vermessung) szavakkal is meg tudja különböztetni. Ezt a hazai szakirodalom az elméleti geodézia (felsőgeodézia)- általános geodézia (alsó geodézia) szóösszetételekkel igyekezett megoldani. A geodézia és a földmérés nálunk inkább szinonimái egymásnak.

Helmertre visszatérve láthatjuk, hogy annak a fogalomnak, melynek meghatározására törekszünk, még nyoma sincs a helmerti definícióban. Pedig nemcsak Helmert korában, hanem az azt megelőző időkben is épültek, utak, hidak és más mérnöki létesítmények. Ezek kivitelezésében, tudjuk, fontos szerepe volt a geodéziának (a földmérésnek) és az azt alaposan ismerő mérnököknek (a régi magyar mérnöki szakirodalom szóhasználata szerint az inzsellérnek). Ezek a szakemberek nem voltak geodéták (földmérők), de alapos geodéziai (földmérési) ismeretekkel rendelkeztek. Az akkori időkben dolgozó (alkotó) szakemberek ilyen, ma mérnökgeodéziai feladatnak nevezhető munkái azonban korántsem voltak olyan nagy számban, mint manapság. Az akkori szakmai felkészültséggel, és az „alsó geodéziában” használt műszerekkel a feladatok nagyrészt természetesen mégis megoldhatóak voltak. A ritkán előforduló és pontosabb mérést igénylő munkák kivitelezéséhez, alkalmanként jó kezű műszerészek és felkészült szakemberek kezéből egy-egy egyedi tervezésű, és kivitelezésű műszer szolgált.

Feltehető tehát a kérdés: mégis mikor kezdődött ennek a szakterületnek az önállósulása? A szakirodalomban több szerző pl. Hennecke (1994) a második világháború utáni időszakra teszi a szakterület fejlődésének elindulását, kibontakozását. A háború után meginduló építkezések során, a nagyméretű mérnöki létesítmények (túlnyomórészt ipari üzemek) létrehozása, a fokozott tempó mellett is megkövetelt (gyakran) szélső pontosság stb., mind azt eredményezték, hogy kialakuljon a geodézián belül egy olyan szakterület, amely a maga eszköztárával hatékonyan tudja segíteni a ma építőmérnöki munkának hívott tevékenységet.

A szakterület további fejlődését, alkalmazásának egyre szélesedő körét azok a 80-as évekbeli technikai fejlesztések is segítették, amelyek részben a geodéziai műszerek egyre magasabb fokú elektronizációját, másrészt a számítástechnika fejlődését hozták magukkal. Az elektronikus műszerek (kezdetben elektronikus tahiméterek, majd mérőállomások) és az egyre nagyobb kapacitású és műveleti sebességű hordozható személyi számítógépek kombinációja egy olyan eszközt adott a geodéták kezébe (a 80-as években ipari mérőrendszernek-IMS[2]-nek nevezeték).

1-1. ábra AGA1600 IMS

Ezekkel a műszerekkel a nagy építkezések mennyiségi csökkenés után is megtalálhatta a szakterület az újabb feladatait. A gépészeti szereléseket, a járművek (személykocsi, autóbusz, hajó, repülőgépek stb.) karosszéria gyártását segítő-irányító megoldásokról több szakirodalmi forrásban olvashatunk ma is.

Hazánkban a szakterület megjelenését, fejlődésének elindulását a nagy ipari építkezések korára, a múlt század 50-es éveire datálhatjuk (pl. Gabos Gy. – Kiss K. 1970). Miután a geodéziának ez az alkalmazott ága nálunk a kezdeti időkben elsősorban ipari létesítmények megvalósulását segítette, ezért az ipari geodézia elnevezés terjedt el, s geodéták több nemzedéke ma is így hívja ezt a szakterületet.

Koren István (1966) munkájából ismerjük a korabeli hazai helyzetet: „... a témakört akár gyakorlati, akár elméleti szempontból belülről, vagy kívülről szemlélő, állami földméréssel foglalkozó geodéták, tervező szakemberek, ipari technológusok, gépészek, építészek, mélyépítő mérnökök, kivitelezők, mérnökgeodéták, egyetemi tanárok többé-kevésbé eltérő véleményt nyilvánítanak arról, hogy mit értenek mérnökgeodézián...”.

A nemzetközi szakirodalomban sem volt egységes ennek az új alkalmazásnak az elnevezése. A földmérők nemzetközi szervezetében (FIG) folyó munkának köszönhetően azonban a szövetség az 1965 évi XI. Kongresszusán meghatározta a 6. (mérnökgeodéziai) bizottság hivatalos elnevezését francia, német és angol nyelven. Így közvetve definiálta a szakterület elnevezését is. Mai szóhasználatban az angol elnevezés engineering survey-ként, a német Ingenieurvermessung-ként szerepel a szakirodalomban. Ennek a fordításaként a hazai szakirodalomban a mérnökgeodézia kifejezés jelent meg, noha az eredeti szavak egyike sem tartalmazza a geodézia szót. Egy korábbi bekezdésben utaltam már az ezzel kapcsolatos magyar sajátosságra. A kifejezés egyre inkább meghonosodott a hazai szaknyelvben és szakirodalomban. Ezt csak erősítette, a mérnöki alkotások létrehozását segítő geodéziai munkák máig is egyetlen (és érvényes) szabályozását jelentő 29/1974. (MÉM.É.50.) MÉM számú utasítással megjelent, 1975. július 1. napjától (máig) hatályos, M1 számú Mérnökgeodéziai Szabályzat és Jelkulcs.

Tekintsük át ezek után a szakterület tevékenységi területeit. A Koren idézetből is kitűnik, hogy a műszaki-mérnöki tevékenység sok mérnöki szakterület-tudományterület együttműködésével éri el a célját. Az együttműködő szakterületek jellege és tulajdonsága az alkotástól függően változik. A mérnöki alkotások többségét térben kell megvalósítani. A geodézia, mint a térben való tájékozódás tudománya a mérnöki alkotások e többségének létrehozásában alapvető szerepet játszik. Korábbi bekezdésekben megmutattuk azt is, hogy nagy az igény az egyre nagyobb méretű, egyre bonyolultabb mérnöki alkotások létrehozására. Ez magával hozza a geodézia alkalmazási körének kiszélesítését, és a pontossági követelmények növekedését.

Ebben az összetett feladatban csak több mérnöki szakágazat együttes munkája eredményezheti a mérnöki alkotás minden követelményt kielégítő, tervszerinti megvalósulását. A szoros, alkotó együttműködés feltétele a kapcsolódó szakterületek kölcsönösen olyan mélységű ismerete, amely lehetővé teszi egymás problémáink megértését, és kedvező megoldását. Ebből következően egy mérnöki létesítmény megvalósításán dolgozó geodétának nemcsak saját szakágát kell kiválóan ismernie, hanem bizonyos fokú általános műszaki ismeretek (és gyakorlat) birtokában kell lennie.

Ezek után foglaljuk össze a mérnökgeodézia tantárgy célját: megismertetni a hallgatókat azokkal a geodéziai feladatokkal, amelyeket a felszíni és földalatti mérnöki létesítmények, telepítése, tervezése, megvalósítása és üzemeltetése során kell megoldanunk.

Ezek a feladatok sok esetben nem tartoznak a szorosan vett földmérés (geodézia) körébe, de megoldásuk során a geodézia módszereit és műszereit alkalmazzuk.

A tantárgy tanterven belüli célja ebből adódóan kettős:

  • A korábbi modulok tanulása során elsajátított szakmai ismeretek alkalmazásának bemutatása olyan összetett feladatok megoldásában, amelyek a mérnöki alkotások megvalósításánál jelentkeznek.

  • Olyan mérési eljárások, mérőeszközök és számítási módszerek bemutatása, amelyekkel a szokványostól gyakran eltérő körülmények és szigorúbb pontossági követelmények mellett is gazdaságos megoldások érhetők el.

A tantárgy témáinak kidolgozása során elsősorban a Geodézia, a Nagyméretarányú térképezés, a Geodéziai hálózatok, a Matematikai geodéziai számítások, a Műholdas helymeghatározás tantárgyakban elsajátított tananyagra, mint előzményre hivatkozunk, azt ismertnek tételezzük fel, s csak annyi ismétléssel élünk, amennyi egy téma gyorsabb és teljesebb áttekintéshez szükséges. Szoros a kapcsolat azonban a Topográfia, a Fotogrammetria tárgyakban előadásra kerülő ismeretanyaghoz is.



[1] Érdekességként megemlíthető, hogy pl. karunk egy volt diákja is felvázolt egy lehetséges megoldást érdekes könyvében, ami nem kis meglepetést váltott ki a szakemberek körében, Sörös (2001).

[2] Industrial Measuring System, Industrielle Messung System. A gépészeti gyakorlatból már jól ismert elnevezést vették kölcsön a műszergyártók. Az első ilyen nevet viselő fejlesztés a valamikori AGA gyár 1600 IMS (1970) típusjelet viselő műszere volt.