Ugrás a tartalomhoz

Nagyméretarányú térképezés 14., Kitűzések

Dr. Vincze László (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

14.5 Egyéb kitűzések

14.5 Egyéb kitűzések

14.5.1 Kitűzés sokszögeléssel egyidőben

A kitűzési feladat során:

  • magukat a kitűzendő pontokat is meghatározhatjuk sokszögpontként (ez különösen köríven fekvő pontok esetében célszerű), de

  • azok közelében meghatározott, a kitűzéshez szükséges alappontokat is egyidejűleg meghatározhatjuk a sokszögeléssel, a kitűzéshez (14.6 ábra).

a.) Az előbbi esetben ki kell számítani a középponti szögekből a törésszögeket illetve a húrok, mint sokszögoldalak hosszát.

Az első és az első oldal hossza: , a továbbiak értelemszerűen, pl. a második törésszög: és így tovább.

Akkor lehet előnyös ez a megoldás, ha a kitűzendő pontok száma kevés, a pontok nagy területen szóródnak szét, a kitűzés pontossági követelményei nem nagyok, a távolságokat fizikai távmérővel mérjük és sokszögvonal számítási program is áll rendelkezésre. Különösen szűk völgyekben való kitűzéskor előnyös. Ekkor folyamatosan szabad sokszögvonalban számítjuk az álláspontokat. 3−4 pontból álló sokszögvonal állítható így össze, amelyet a végén ismert alapponthoz kell kapcsolni.

Tájékozó irányt lehetőleg a vonal közepén is kell mérni, hogy a sokszögpontok helyzetét ellenőrizhessük a kitűzés közben is. A sokszögpont előzetes koordinátáit használjuk fel ekkor, hogy a tájékozó irány és az előző oldal által bezárt szög mért és a két irányszög különbségéből számított értékét összehasonlíthassuk. A szög eltéréséből (e) számíthatjuk a lineáris eltérést (E):

Ecm = e"

ahol t a tájékozó irány hossza. E értéke nem lehet nagyobb, mint a kitűzés hibahatára.

Ha az ellenőrzésre mért irány közel merőleges a megelőző oldalra és annál nem hosszabb, oldalmetszéssel is meghatározhatjuk a sokszögpontot. A „lemetsző” irányt a megelőző oldal alapján tájékozzuk. Az így számított pont és a megelőző pont koordinátákból számított távolsága a sokszögoldal mért hosszától nem térhet el a kitűzésre megadott hibahatárnál nagyobb mértékbe.

A vonalas záróhiba elosztása után megállapítható, hogy a koordináták változása a kitűzésre megadott hibahatárnál kisebb-e.

Ha a változás a hibahatárnál nagyobb, a kitűzött pontokat áthelyezzük a vonalas záróhibával párhuzamosan, arányos távolsággal, vagy − ha ez megengedhető − a kitűzési méretek alapján számított koordinátákat tekintjük a kitűzött pontok végleges koordinátáinak, és elfogadjuk a kitűzést.

b.) Amennyiben elsőre csak a kitűzendő pontok közelében szeretnénk alappontokat létesíteni (hogy majd azokról hajtsuk végre a fő vagy részletpontok kitűzését), akkor annyi szabadságunk van, hogy az alappontot elég csak közelítő helyére elhelyezni, majd pontosan bemérjük és polárisként vagy szabad vonalban kiszámítjuk a koordinátáit (erről a részletpontot is kitűzhetjük). Ezután kiszámítjuk a következő alappont helyére vonatkozó irányt és távolságot, amelyekkel ugyancsak hasonlóan végezzük el a kitűzést, illetve bemérést (14.6 ábra) Természetesen ekkor is tájékozhatunk a közbenső pontokon és egy ismert pontba csatlakozva záróhibát is számolhatunk, amelyek alapján esetleg a kitűzött pontokat kissé (sokszög-oldalhossz-arányosan) helyesbíthetjük.

14.6. ábra: Kitűzés sokszögeléssel egy munkafázisban

Amennyiben a végponton észlelt eltérés nem hanyagolható el, annak irányát (általában elég iránytűvel) és távolságát (cm nagyságrendű) egy kézi mérőszalaggal rögzítve korrekciókat kell végezni az egyes pontokon, esetleg a sokszögpontoknak új koordinátát számítva megismételjük a kitűzést.

A terepen meghatározott sokszögpontokból egyidejűleg – mindkét esetben – poláris részletmérést (bemérést) is végezhetünk.

14.5.2 Kitűzés tájékozott főirányról

A tájékozott főirányról való kitűzésnél a kitűzendő pontokat a koordinátarendszer valamelyik tengelyével párhuzamos egyenesről tűzzük ki, derékszögű adatokkal. Ezt a módszert főleg ipartelepeken használják, de alkalmazására akkor is sor kerülhet, ha a kitűzendő létesítmények sarokpontjai valamely koordináta tengellyel párhuzamosak

14.7. ábra: Kitűzés tájékozott főirányról

A tájékozott főirányokról való kitűzés elvét a 14.7. ábra szemlélteti. A művelet elvégzéséhez a kitűzendő létesítmény közelében alappontot keresünk fel, vagy határozunk meg. Az alapponton szögmérő műszerrel állunk fel és legalább három ismert alappontra iránymérést végzünk. Az alappontok koordinátáiból számítjuk a mért irányok irányszögeit (δi), képezzük a tájékozási szögeket, illetve a középtájékozási szöget az ismert összefüggés szerint :

zK = , ahol ti a tájékozási irányok kilométerekben kifejezett hossza.

A kitűzést a 14.7. ábrának megfelelően végezhetjük az A pontból kiindulva. Az A pontban kijelöljük a koordinátarendszer valamelyik tengelyével párhuzamos egyenest. Az irányszög (δ), a középtájékozási szög (zK) és a leolvasás () között fennálló ismert összefüggésből

= δ − zK ;

a kijelölendő tájékozott főiránynak megfelelő irányérték számítható. Minthogy a tájékozott főirány párhuzamos a koordinátarendszer valamelyik tengelyével, az egyes főirányoknak megfelelő irányérték az alábbi:

+x = 360° − zK ; +y = 90° − zK ;

−x = 180° − zK ; −y = 270° − zK .

A tájékozott főirányokról való kitűzésnél a kitűzési méreteket igen egyszerűen − a tengelyek párhuzamossága miatt −, különbségképzéssel számíthatjuk:

Δyi = yi − yA ; Δxi = xi − xA ,

vagyis a kitűzendő pont koordinátáiból kivonjuk az alappont koordinátáit. A főirányokra mérjük a pontok talpponti méreteit, azokra merőlegesen az egyes részletpontoknak megfelelő távolságokat. Szabatos kitűzésnél a pontok talpponti méreteinek kimérése után szögmérőműszerrel tűzzük ki a merőlegest a talppontról, ha az ordináta 10 m-nél hosszabb.

14.5.2.1 Kitűzés akadály esetén

Amennyiben a kitűzendő létesítmény közelében nincs alappont, vagy nem tudunk róla tájékozó irányokat mérni. Ilyenkor a létesítménytől távolabb lévő alappontot használjuk fel az egyik főirány kitűzésére, majd ezen kerek távolságra segédpontot jelölünk ki (14.8 ábrán S1 pont). Innen tűzzük ki a főirányra merőleges irányt.

14.8. ábra: Főirányról történő kitűzés akadály esetén

A kitűzési méreteket ekkor is kivonással kapjuk, csak az A pont koordinátái helyett az S1 segédpont koordinátáival számolunk. Az S1 pont koordinátái:

YS1 = yA ; XS1 = xA + t1

Kedvezőtlen mérési körülmények között, nehéz terepviszonyoknál előfordul, hogy az alappontról kitűzhető főirányok egyikével sem tudjuk megközelíteni a létesítményt. Ilyenkor az alappontról valamelyik főiránytól 10° kerek többszörösével (α) eltérő irányú segédegyenest tűzünk ki, és az egyenesen kerekértékű 10, 20 stb. méterre segédpontot jelölünk ki. (14.8 ábrán S2 pont.) Ezután a segédponton szögmérőműszerrel felállunk, és kitűzzük a segédegyenessel ismert szöget (90° − α) bezáró és a koordinátarendszer valamelyik tengelyével párhuzamos egyenest.

14.5.2.2 A kitűzés vizsgálata

A kitűzés megbízhatóságára jó ellenőrzést ad, ha a kitűzött egyik részletponton iránysorozatot mérünk. Számítjuk és megvizsgáljuk utána az egyes tájékozási szögek és a középtájékozási szög közötti különbségeket, és az ezekből képezhető lineáris eltéréseket. Egyik eltérés sem haladhatja meg a hibahatárt.

A kitűzött pontokat összeméréssel is ellenőrizhetjük. A pontokat egymással, korábban kitűzött pontokkal, alapponttal, vagy a főirányok valamilyen kerek értékkel megadott pontjával mérjük össze.

Igen jó ellenőrzést ad a mérésre, ha pl. a főirányok közelében lévő (E) alappont talpponti méretét és az ordinátát megmérjük (14.8 ábra), majd ezekből és a pont koordinátáiból számítjuk az S1E távolságot.

Az összehasonlított értékek közötti eltérés a kitűzés hibahatárát nem haladhatja meg.

14.5.2.3 Új létesítmény beillesztése a környezetébe

Ipartelepek fejlesztésénél gyakori, hogy valamilyen új létesítményt kell beilleszteni a meglévő építmények közé. A vizsgálat során bemérjük a főirányon, illetve a segédegyenesen a kapcsolatos építmények pontjait.

Utána képezzük a mérési eredményekből kapott (aim ; bim) és a koordinátákból számított (aisz ; bisz) kitűzési méretek között mutatkozó eltéréseket:

Δai = aim −aisz ; Δbi = bim − bisz .

Az egyes pontokra vonatkozó eltérések középértékével (Δa ; Δb) javítjuk a kitűzendő részletpontok kitűzési méreteit:

Δai = aisz + Δa ; Δbi = bisz + Δb .

14.5.3 Kitűzés elő- és oldalmetszéssel

Egyes pontokat előmetszéssel is kitűzhetünk. Ekkor mindkét előmetsző irányon 2 pontot jelölünk ki lehetőleg úgy, hogy közrefogják a kitűzendő pontot. Megkeressük a két egyenes metszéspontját (például a 2−2 kitűzött pont között kifeszített zsinórokkal). Az egyik egyenesen 2 ponttal kitűzött szakaszon közvetlenül is megjelölhetjük a másik irányból beintett metszéspontot.

14.9. ábra: Kitűzés előmetszéssel

Ha az előmetsző irányokon a kitűzendő pont ugyanazon oldalán jelöljük ki a 2−2 pontot, közvetlenül beállással is kijelölhetjük a kitűzendő pontot.

Amennyiben egyidőben két műszerrel tudunk mérni, a kitűzés a kétféle beintéssel egy fázisban elvégezhető.

Kivételesen oldalmetszéssel is elvégezhető a kitűzés.

14.10. ábra: Kitűzés oldalmetszéssel

Az A és B pontok ismert pontok, de pl. a B pont magaspont (esetleg messze levő pont), nem lehet róla méréseket végezni.

Az A pontból a koordinátáival adott P pontra kitűzött egyenesen (14.10 ábra), a P pont közelében segédpontot (S) tűzünk ki. S-en felállva megmérjük az α szöget, és a t távolság kiszámítása után az ábra szerint tűzzük ki a P pontot az S ponton túl, vagy S-ből A felé, ha α < β.

A kitűzés előkészítésekor már kiszámíthatjuk a β szöget és a BP távolságot, koordinátákból β = δPB − δPA .

A t távolság számítása a mért α szög ismeretében zsebszámológéppel a terepen is elvégezhető: .

14.5.4 Egyenesek és törtvonalak (közvetett) kitűzése

Az egyenesek kitűzésével általánosságban a Geodézia, a szabatos kitűzésekkel pedig a Mérnökgeodézia c. tantárgyak foglalkoznak. Ebben a tárgyban ezért csupán néhány olyan közvetett kitűzési módot ismertetünk, amelyek alkalmazására leginkább akkor kerül sor, amikor a tanult eljárásokkal, pl. összeláthatóság hiányában a feladatot megoldani nem tudnánk. Itt tárgyaljuk továbbá a vonalas létesítmények töréspontjainak és egyenes szakaszainak a kitűzését.

14.5.4.1 Végpontjaival adott egyenes kitűzése

14.5.4.1.1 Főpontok kitűzése

A két végpont koordinátáival megadott egyenes kitűzésénél először a végpontokat, mint alakjelző főpontokat tűzzük ki ortogonális vagy poláris módszerrel. A végpontok kitűzése után rendszerint az a feladatunk, hogy az egyenesen a végpontok között, vagy azokon túl további pontot vagy pontokat jelöljünk ki. Ennek célja részint az, hogy az egyenesen hosszmérést végezhessünk, esetenként az, hogy a kitűzött ponton szögmérő-, vagy szögkitűző műszerrel felállhassunk, és az egyenessel szöget bezáró irányokat jelölhessünk ki. Sokszor azért tesszük, mert az egyenest több helyen meg kell jelölni.

14.11. ábra: Egyenes kitűzése akadály esetén

Gyakran előfordul, hogy a végpontok összelátását épület, vagy más tereptárgy akadályozza (14.11 ábra).

Ilyenkor egy tetszőleges egyenest tűzünk ki (az ábrán AC’ irány).

Ezen az egyenesen pl. szögprizmával felkeressük a B pont talppontját a B’ pontot. Az AC’ egyenesen kijelöljük a D’ és E’ helyeket úgy, hogy az azokról kitűzött merőlegesek az épület mellett haladjanak el. Ezután megmérjük a D’, E’, B’ pontoknak az A-tól való távolságát, valamint a B’ B merőleges távolságot. Az ábrán látható hasonló háromszögek alapján az ordináta-értékek a következőképpen számíthatók:

és

Ezek alapján kitűzhetjük az AB egyenes két pontját D-t és E-t. Ha szükséges, ezek távolságát is számíthatjuk az alábbi képletek felhasználásával:

, illetve

Kitűzésnél olyan esettel is találkozhatunk, amikor az összelátást fák akadályozzák, és a feladatot lehetőleg faírtás nélkül kell megoldanunk.

Ilyenkor a 14.12 ábrának megfelelően a kezdőponton (A) felállított szögmérő-műszerrel olyan hosszú közelítő irányt jelölünk ki, amíg csak faírtás nélkül eljutunk (az ábrán S1 pontig).

Ezután a közelítő irányt (AS1) önmagával párhuzamosan eltoljuk úgy, hogy olyan irányt kapjunk, amelyen irtás nélkül jó messzire be lehet látni az erdőbe,

vagy a facsoportok közé. A párhuzamos eltolást úgy végezzük, hogy az a AS1 egyenes két alkalmas pontján (S1 és S2) szögprizmával merőlegest tűzünk ki, és a két merőlegesre ugyanazt a távolságot mérjük fel. Ha ezen a segédegyenesen haladva a fák közül nem jutnánk ki, akkor újra eltoljuk a kezdőirányt önmagával párhuzamosan, majd az így kijelölt segédegyenesen haladunk tovább.

Tételezzük fel, hogy a 14.12. ábra szerinti szituációban már az első segédegyenessel elértük a célunkat, újabb felvételére nincs szükségünk. Ezen az egyenesen felkeressük az egyenes végpontjának (B) talppontját (B").

A feladat visszavezethető az előzőre akkor, ha megmérjük a tAS1 és a tS1’B" távolságokat, valamint a tBB" merőleges hosszát. Ugyanis a tBB" távolságból levonva a párhuzamos eltolás mértékét (a) eredményül a tBB’ távolságot kapjuk. Hasonló háromszögekből a tC’C és a tD’D távolságok számíthatók, ha ismerjük az AC’ és AD’ távolságokat. (Szabadon választhatók).

A D pont kitűzéséhez szükséges tD"D távolság a tD"D = tD`D +a összefüggésből levezethető.

Ha a δAB irányszöget ismerjük, és az A pontból tájékozó irány mérhető, közvetlenül is kitűzhetjük polárisan az AB egyenest például azért, hogy az összelátást akadályozó növényzetet eltávolítsuk.

Szabatos kitűzéseknél a segédegyenesről való kitűzési eljárás nem alkalmazható. Ilyen feladatoknál a részletpontok koordinátáit, mint mérési vonalpontokat a kitűzés előtt ki kell számítani, majd az így megadott pontokat alappontokról poláris vagy ortogonális módszerrel tűzzük ki.

Az egyeneseket a végponton túl meghosszabbíthatjuk (14.13. ábra), ha a B végponton szögmérő műszert állítunk fel és megirányozzuk a másik végpontot (A-t), majd áthajtjuk a távcsövet és kijelölünk egy segédpontot.

14.13. ábra: Egyenes meghosszabbítása a végponton túl

Az eljárást a második távcsőállásában megismételjük. Az adott egyenes meghosszabbítása a két kijelölt pont középhelyzete (S). Az egyenest ilyen módon legfeljebb az AB távolság fele értékével szabad kihosszabbítani.

14.5.4.1.2 Részletpontok kitűzése

Az egy km alatti egyenes részletpontjainak kitűzését közvetlen hosszméréssel is elvégezhetjük. Kitűzéskor gondosan megmérjük a végpontok közötti távolságot, és megállapítjuk a mért és a koordinátákból számított távolság közötti különbséget. Az eltérésből kiszámítjuk a távolság egységére eső javítást és ebből a kitűzési méretek javítását a

Δi = ti

a már ismert összefüggés alapján. Az így számított értékekkel a kitűzött méreteket megjavítjuk. A hosszmérésnél a szalagvégeket műszerrel intjük be az egyenesbe.

Szabatos kitűzésnél egyes részletpontokon megmérjük a 14.13. ábra szerint értelmezett ε szöget és számítjuk az E lineáris eltérést. Az ε szög általában kicsi, 1 percnél rendszerint kisebb érték, és így a lineáris elmozdulás mértéke számítható az alábbi képletből:

A kitűzött pontot értelemszerűen a 180°-nál kisebb szög szögfelezője irányában Ecm-rel helyezzük át.

Fizikai távmérő (mérőállomás) alkalmazásával a részletpontok kitűzése egyszerű és gyors. A részletpont közelében az egyenesen kitűzünk egy segédpontot, megmérjük a távolságát a kezdőponttól, majd szalaggal kitűzzük a részletpont és a segédpont közötti távolságot az egyenesen. Egyes korszerű elektrooptikai kitűző műszerek folyamatosan, digitálisan jelzik a távolságot, és a reflektor mozgatását az egyenesen rádiótelefonon közvetlenül lehet irányítani.

14.5.4.1.3 Szakaszvégpontok kitűzése

Hosszú egyenesek kitűzésénél az egyenest több szakaszra bontjuk. Szakaszvégpontként a kitűzendő pontok közül azokat választjuk ki, amelyek egymástól való távolsága nem haladja meg az 1 km-t, és természetesen összeláthatók. Kiszámítjuk a szakaszvégpontok koordinátáit, és a főpontokkal azonos módon tűzzük ki azokat.

A szakaszvégpontokat a közelükben lévő alappontokból rendszerint polárisan tűzzük ki. Ha nincs alappont a közelben, hosszúoldalú sokszögeléssel célszerű az alappontsűrítést elvégezni.

14.14. ábra: Elméleti szakaszvégpont kitűzése

A szakaszvégpont elméleti pont is lehet.

A 14.14. ábra szerint például kitűzhetjük az 1. számú pontot az egyenesen C pont talppontjaként, számított koordinátái alapján, polárisan C pontból. Az 1. számú pont koordinátáit pl. előmetszéssel kiszámíthatjuk. Az A ponton átmenő előmetsző irány δAB irányszöggel, a C ponton átmenő irány a δAB + 90° iránnyal jellemezhető. Az eljárás előnye, hogy a legrövidebb poláris iránnyal tűzhető ki C-ből az 1. számú pont. Ha megmérjük az 1. számú pontban az 1C és az 1A irányok közötti szöget (90°), egyaránt ellenőrizhetjük az alappontok összhangját és a kitűzés megbízhatóságát.

Ha a kitűzendő pont 2 szakaszpont közé esik és távolsága az egyenes végpontjától adott, ebből le kell vonni az egyenes végpontjától a szakaszpontig számított távolságot és az így kapott hosszat kell a szakaszponttól kimérni. A szakaszban mért távolságot arányosan javítani kell a szakasz mért és számított hosszának a különbségével.

14.5.4.1.4 Egy pontjával és irányszögével adott egyenes kitűzése

A kitűzés legegyszerűbb módja az, hogy az egyenes egy tetszőleges pontjának a koordinátáit kiszámítjuk, és a pontot, mint főpontot a legközelebbi alappontról kitűzzük. Minden további feladatot visszavezetünk, ezáltal a két végpontjával adott egyenessel kapcsolatos feladatokra.

Ha az egyenes mentén nincs alappont, 1 km-ig úgy is kitűzhetjük az egyenest, hogy az adott pontban a kitűzendő egyenesnél hosszabb tájékozó irányokat mérünk, kiszámítjuk a középtájékozási szöget (ZK) és az irányértéket a kitűzéshez az:

ℓ= δ − ZK összefüggéssel.

Az irányt két távcsőállásban tűzzük ki, és közepeljük a kitűzött ponthelyeket. A távolságot 200 m-ig komparált mérőszalaggal mérhetjük kétszer, azon felül fizikai távmérőt (mérőállomást) kell használni. A kitűzés ellenőrzése céljából a kitűzött ponton lehetőleg mérjünk tájékozó irányokat, és végezzük el a tájékozást.

14.5.4.1.5 Törtvonalak kitűzése

Egyenes szakaszokból álló törtvonalak kitűzésénél a feladat két adott ponthoz csatlakozó, több oldalból álló sokszögvonal töréspontjainak a terepen való kijelölése. Vonalas létesítmények, drótkötélpályák, távvezetékek kitűzésénél a végpontok többnyire igen távol vannak egymástól, emiatt összekötésük csak törtvonallal lehetséges. Az egyenes szakaszokon megfelelő sűrűségben még részletpontokat is kell kitűzni. Ilyen estben először a főpontokat (a törtvonal sarokpontjait és a szakaszpontokat), majd az így meghatározott szakaszokon lévő részletpontokat tűzzük ki.

a.) A törtvonaltöréspontjai koordinátákkal adottak, vagy a földmérési alaptérkép másolatának kiegészítésével készített tervezési térképen vannak feltüntetve. Előbbi esetben a térkép alapján kitűzzük a töréspontok közelében meghatározandó alappontok helyét. Az alappontok koordinátáit célszerű a fedett terepi viszonyokhoz és a vonalas létesítmények alakjához is jól alkalmazkodó hosszúoldalú sokszögelés módszerével vagy GPS-berendezéssel meghatározni.

Az alappontok és a töréspontok koordinátáinak ismeretében a kitűzési méretek számíthatók, a kitűzés elvégezhető. A kitűzést ilyenkor polárisan végezzük, és a 2 szomszédos sokszögpont a megfelelő tájékozást biztosítja.

A végpontjaival adott egyenes kitűzésénél leírtak szerint a hosszú egyeneseket egy-két közbeiktatott ponttal rövidebb szakaszokra bontjuk. A szakaszvégpontok koordinátáit meghatározzuk, számítjuk a kitűzési méreteiket és a töréspontokkal együtt tűzzük ki azokat.

b.)Kisebb pontossági követelmények mellett, vagy kevésbé jelentős, rövidebb vonalas létesítmények előzetes kitűzésekor a térképen tervezett töréspontok közelében térkép-terepazonos pontokat választunk ki a térkép tartalmából. A pontok azonosságát a terepen végzett mérésekkel ellenőrizzük, és a közöttük kijelölt mérési vonalakról kitűzzük a töréspontokat a térképről (tervrajzról) lemért derékszögű kitűzési méretekkel. A szakaszvégpontok kitűzési méreteit ugyancsak a térképről mérjük le. A szakaszpontok között a részletpontokat a térképről (helyszínrajzról) lemért (és a méretváltozással javított) távolságokkal tűzzük ki. A végméret különbségét a részletpontokra arányosan el kell osztani. Az előzőekben a javításra megadott képletben a számított végméret (tsz) most a térképről lemért végméretre vonatkozik.

Hosszú egyenesek kitűzött szakaszpontjaiban ellenőrizni kell, hogy a pont a szomszédos szakaszpontok közötti egyenesen van-e? Szükség esetén a kitűzött pontot át kell helyezni.

Hosszú egyenes szakasz térképi hosszának mérése helyett a szakasz végpontjainak a koordinátáit mérjük a térképről (helyszínrajzról vagy tervrajzról) lehetőleg őrkeresztekre támaszkodóan (lényegében digitalizáljuk a töréspontokat). A szakasz hosszát a lemért koordinátákból számítjuk. Pontosabb az így megállapított távolság, mert a térképpapír beszáradásából származó méretváltozás a hosszú egyenes mentén nem egyenletes. Legtöbbször a szakaszvégpontok különböző térképszelvényekre esnek, és a szelvények különböző mértékű beszáradása is nehezíti a méretváltozásból származó hiba megbízható javítását. Előfordulhat, hogy őrkeresztek nincsenek a rajzon, ekkor olyan pontokat célszerű választani, amelyeknek ismerjük a koordinátáit és így a levett pontok átszámíthatók országos rendszerbe.

A térképen ábrázolt vonalak töréspontjai közelében nem mindig lehet térkép-terepazonos pontokat találni. Ilyen helyen numerikus alappontot kell a kitűzéshez meghatározni, és a térképi pontot a térképről származtatott koordinátái alapján kell azt kitűzni. Ezzel azonban vigyázni kell, mert a grafikus térképi ábrázolás nem mindig van összhangban a numerikus pontokkal.

Mezőgazdasági utak építést megelőző feladataihoz, vízrendezési feladatoknál, általában a területrendezés során alkalmazhatunk ilyen kitűzéseket, de ma már egyre ritkább, mert a korszerű eszközök (Pl. GPS vagy a mérőállomások) ugyanolyan gyorsan dolgoznak grafikus értékű adatokból, mint numerikusból.