Ugrás a tartalomhoz

Nagyméretarányú térképezés 2., Az 1997 előtti felmérések végrehajtásának főbb munkaszakaszai, jellemzői

Dr. Vincze László (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

2.2 Az 1997 előtti felmérési technológiák főbb jellemzői

2.2 Az 1997 előtti felmérési technológiák főbb jellemzői

A ’90-es évektől már csak digitális technológiákkal készítünk új alaptérképet, de még forgalomban vannak korábbi felmérések eredményeinek „digitális másolatai”. Ezért a digitális felmérések végrehajtásához, a felújítás szükségességének megértéséhez is ismerni kell a korábbi térképi adatok előállítási technológiáit. 1997 után már csak az 1996-97 évek fordulóján kiadott DAT szabvány és szabályzatok előírásainak figyelembevételével történhet térképkészítés.

Az 1800-as évek közepétől több tucat szakmai utasítás és szabályzat vonatkozott a nagyméretarányú felmérések és térképkészítések végrehajtására, amelyek alapvetően befolyásolták a készült térképek tartalmi és pontossági, megjelenési szabályait. Mielőtt ezek fontosabb feladatainak tárgyalására rátérnénk, tekintsük át a felmérések kialakulásának történetét röviden.

2.2.1 A nagyméretarányú felmérések rövid története

Amint az 1. mudulban utaltunk rá, a nagyméretarányú térképezés története összeforrott a szakigazgatási szervezet kialakulásával és fejlődésével.

Hazánk területének kataszteri felmérését – II. József osztrák császár 1785-1790 közötti – végrehajtásában példás, de felhasználását illetően sikertelen kísérletét követően az 1849-ben kihirdetett parancs (pátens) értelmében a földadó ideiglenes bevezetése érdekében rendelték el. A rendszeres felmérést az 1853-ban indított háromszögelésre támaszkodva 1856-ban kezdték meg, az 1894-ig Állandó Kataszter elnevezéssel működő intézményrendszeren belül. 1894-1918-ig Országos Kataszteri Felmérés keretében történtek a munkálatok, majd 1918-tól Állami Földmérés elnevezés alatt végezték a feladatokat, Felmérési felügyelőségek szervezetben [1].

1860-ig vetület-nélküli rendszerben, M=1:2880 méretarányban, öles szelvényezésben készítették a térképeket, grafikus, mérőasztalos felméréssel, majd bevezették a sztereografikus vetületi rendszereket.

1869-ben magyar nyelven megjelent az „Utasítás a kataszteri felmérés végrehajtására”, ami a munkálatok egységesítést szolgálta.

A felméréseken alapuló általános földadó-kataszter létrehozását 1878-ban rendelték el, a földminőségi adatokra és a kataszteri tiszta jövedelemre alapozva, amely 1885-ben lépett hatályba.

Ugyanebben az évben adták ki a „telekkönyv”-re vonatkozó rendeletet, amely a magántulajdon védelmét és a földnek, mint hitelfedezetnek a gazdaság élénkítésében betöltött szerepét erősítette.

Mindkét nyilvántartásnak az alapját kataszteri térképek adták.

1908-ban került bevezetésre a Fasching Antal által kidolgozott három hengervetületi rendszer. Ettől kezdve nagyrészt ezekben a rendszerekben történtek a kataszteri felmérések előbb öles, majd méteres szelvényezésű térképeken.

1909-ben elrendelték a földadókataszter kiigazítását és ettől kezdve kell a művelési ág változásokat is folyamatosan vezetni.

1910-ben jelent meg az „Utasítás az országos kataszteri felmérés végrehajtására” c. kiadvány, majd az Eljárási utasítás, amely pontos mintákkal, táblázatokkal kiegészítve segítette a kataszteri mérnökök munkáját.

A nagyméretarányú munkálatok keretében jelentősek voltak az 1920-as években történt „földhöz-juttatások”, majd az azt követő tagosítások.

1927-ben elrendelték a méter bevetését, az ún. metrikus méretarányok alkalmazását, bár a mértékegység 1971-ig még sok tekintetben az öl, a területi mértékegység pedig a négyszögöl, illetve a katasztrális hold maradt.

1943-ban jelent meg az „Utasítás az országos felmérés végrehajtására”, majd 1954-ben a Szabatos felmérések végrehajtására vonatkozó utasítás. Előbbi az egyéb települések felmérését, utóbbi a városok és ipartelepek felmérését, szabályozta.

A második világháborút követő évek változásai nagyban érintették a térképi (elsősorban külterületi) ábrázolást is.

Az 1945-évi földreform keretében történt házhelykiosztások és földosztások megváltoztatták a térképi állapotot, majd az 1949-től kezdődött tagosítások részben ismét visszarendezték a nagyobb méretű tábla-szerkezetet a külterületeken.

Ekkortájt kezdték meg a háború során elpusztult háromszögelési hálózat felújítását és az új magassági alapponthálózat kialakítását.

1957-től megkezdődtek a térképhelyesbítések és térképfelújítások; de ahol a változások mértéke nem tette lehetővé a felújítást, újfelméréseket végeztek. Ekkor kezdtek hazánkban elterjedni a fotogrammetriai technológiák (sík- és sztereofotogrammetriai térképfelújítások és újfelmérések) és egyre-másra megjelentek az ezeket szabályozó utasítások is.

Szakmai szempontból jelentős volt az 1969-ben megjelent kormányrendelet (12/1969 sz.) a földmérési és térképészeti tevékenységről. Ebben új, egységes alapponthálózat kialakítását és egységes országos térképrendszer létrehozását tűzték ki célul. Új rendszerű szabályozásokat vezettek be: nem technológia-függő, hanem követelményeket meghatározó szabályzatok jelentek meg (A-jelű és F.1, F.3, F.7, stb. Szabályzatok).

Az 1970-es években megkezdődött az egységes ingatlan-nyilvántartás térképi alapjainak biztosítása is: kezdetben még a korábbi vetületekben, de 1972 után már megnyílt a lehetősége az EOTR bevezetésének, és 1975-ben meg is jelent az EOTR-ben végzett felmérések szabályozása. Bár egyes térképfelújítások még folytak a korábbi vetületekben, de újfelmérést már csak az EOTR-ben volt lehetséges végezni. Ekkortájt az ún. ÉVM (Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium) programja keretében számos város új térképének elkészítésére került sor, de több kisebb település is új felmérésre került.

1981 után az újfelmérések üteme kissé lassult, mégis rendszeresen került sor a jelentősebb települések térképeinek korszerűbb formában történő kiváltására.

- o -

A különféle rajzszerkesztők (akkor még alacsony verziószámmal) közül hazánkban is megjelent AutoCAD, Microstation, Gemini és mások a ’70-es évektől előrevetítették a térképek korszerű megjelenítését, amihez a numerikus és fél-automatizált felmérések (Pusztaszabolcs, Martonvásár, Pázmánd, Hajmáskér, stb.) és feldolgozások tapasztalatai jelentősen hozzájárultak.

1988-90-es években kezdődött meg a geodéziai azonosítók rendszerének kidolgozása, amely a Digitális Földmérési Térképek (DFT) készítésnek ideiglenes szabályozásához és kísérleti városi digitális felmérésekhez vezetett (Győr, Szeged, Budapest egyes kerületei).

Megjelent az első magyar nyelvű Interaktív digitális Térképszerkesztő Rendszer is (ITR 1.0), amely még kétmonitoros változatban segítette a munkát: az egyiken az adatbevitel történt, a másik megjelenítette a grafikát.

Részben lassította, részben segítette a térképek digitális előállításának ügyét az 1992-től megindult (kb. egy évtizedig tartó) ún. földprivatizációs kiosztási kampány, amelynek keretében az eddigi legnagyobb volumenű földkimérések történtek, de már numerikusan és digitálisan. Utóbbi azt jelentette, hogy temérdek mennyiségű digitális „adatmorzsa” készült, amely egy ideig „arra várt”, hogy egységesítés után egyesítsék és a külterületek új, digitális alaptérképe váljék belőle.

Az egységesítést segítette az 1995-ben megjelent 21/1995 sz. miniszteri rendelet, amely az elemszemléletű digitális térképi tartalom rétegkiosztását és pontkódolását szabályozta többek között, amivel megteremtődött az elszigetelten keletkezett kiosztások egyesítésének alapja.

Ekkortájt már (1992-96 között) dolgoztak a korszerű, objektum-szemléletű digitális alaptérképi adatbázis előállításának koncepcióján, aminek eredményeképpen megjelent a DAT Szabvány, a digitális alaptérkép fogalmi modellje és a megvalósítását segítő DAT1 és DAT2 szabályzat (1996-97).

„A földhivatalok számítógépesítése” c. Európai Uniós PHARE segélyprogram keretében ugyanebben az időszakban alakították ki a Térképi Alapú Kataszteri Rendszer Országos Számítógépesítése (TAKAROS) koncepcióját és az azt támogató két programot: az Ingatlan-nyilvántartási Informatikai rendszert (IIR) és a KÉKES nevű térképi adatokat kezelő szoftver felületét. Utóbbi ugyan még nem a végleges DAT-térképek kezelését volt hivatott támogatni (hiszen a PHARE program előbb befejeződött), de már objektum-szemléletű kezelésben nyújtott tapasztalatokat a hazai fejlesztőknek.

1997-től – ugyan nem jelentős mennyiségben, de – megindult a DAT adatbázisok előállítása. Ennek érdekében különféle ún. DAT-konverterek születtek a forgalomban levő térképszerkesztőkhöz (ITR-DAT, Microstation-DAT, AutoCAD-DAT, stb. változatokban), amelyek hatékonyan támogatták az adatbázisok létrehozását. Elkészült a FÖMI fejlesztésében az a szoftver is, ami az új adatbázisoknak a DAT1 szabályzat M-3 melléklete szerinti belső konzisz–tenciáját volt hivatott felülvizsgálni, ezáltal biztosítani.

Az új digitális térképi adatbázisok megjelenítésére és egyéb tekintetben történő felülvizsgálatára az NKP Kht a GeoNet2000 Kft-től 1999-ben megrendelte a DATView 2 nevű (kezdetben Microstation alapú) szoftvert, majd megbízást adott a változásvezetés menedzselésére alkalmas változat kifejlesztésére is.

2001-ben azonban ismét megtorpant a korszerű térképi adatbázisok létrehozásának lendülete: az EU-hoz való csatlakozás feltételeként az agrártámogatások ellenőrzéséhez szükséges digitális térképi alap létrehozása egyszerűbb szerkezetű térképek gyors előállítását kívánta meg a külterületekről. Ezért ismét elemszemléletű Külterületi Vektoros Térképek előállításában fogtak 2002-2005 között a KÜVET program keretében. Ez lényegében abból állt, hogy a külterületen ekkor már nagy mennyiségben (70-90%-ban) rendelkezésre álló numerikus és digitális adatokat kellett egységes állománnyá összerakni és a hiányzó részeken a papír-alapú nyilvántartási térképek digitalizálásával teljes állománnyá kellett alakítani. Ez a feladat sikeresen fejeződött be 2005 végére.

Közben elkészült a DAT állományok változásait kezelő szoftver-változat is (DATView 2.4), melyet néhány körzetben be is vezettek. Ehhez további fejlesztések is születtek (pl. DATVision), melyek a digitális változási vázrajzok elkészítését támogatták, illetve módosult az F.2 jelű szabályzat, ami a követelményeket korszerűsítette (2002-től), majd a 21/1995 sz. rendelet módosításaként további pontosítások születtek a szabályozásokban.

Újabb lendületet adott a digitális alaptérképek készítésének a BEVET program, melynek keretében a belterületek nyilvántartási térképeinek digitális másolatai készültek el, néhány település újfelmérése mellett (2004-2007 között).

A GeoNet2000 Kft időközben elkészítette a közvetlen Windows felületre írt térképkezelőjét (DATView 3.0*), amelyet a fővároson kívüli földhivatalok nagy részében 2008-ban üzembe is állítottak.

Ugyancsak jelentős lépés a hazai nagyméretarányú digitális térképezés történetében az ITR Windows-os változatainak (3, 4 és várhatóan 5) elkészülte, ami tovább szolgálja az előállítás feladatait.

2009-re fejezte be a FÖMI azt a térképi adatkezelő programot, amely DATR néven – ugyancsak ORACLE-alapon – alkalmas a DAT állományok fogadására és 2010-től általánosan használatos a körzeti földhivatalokban a főváros kivételével, ahol kezdetben a svájci állam támogatásával átadott InfoCAM, majd a TOPOBASE programot használják erre a célra.

Megjegyzés: ma már DAT-ban áll rendelkezésre az egész ország területe, esetenként a fenti térképek digitális másolataként.

Ezeknek a térképműveknek az adatminősége általában megegyezik az alaptérkép grafikus értékű megbízhatóságával.

2.2.2 A DAT előtti alaptérképkészítések és főbb szakaszai

Az 1997 (különösen 1990) előtti térképkészítéseket általában az állami földmérési vállalatok (Budapesti és a Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat, Kartográfiai Vállalat: BGTV, PGTV, KV) végezték, csak kisebb mértékben a földhivatalok. A megbízás közvetlenül feladatkiadás formájában érkezett és a megbízottnak csupán tudomásul kellett vennie, hogy ő végzi a feladatot és erre kellett a legjobb felkészültsége szerint vállalkoznia. Legtöbbször nemcsak a települések és a fekvések nevesítése történt meg ezekben a megbízásokban, de a felmérési technológia kijelölése is. Tehát csak egy műszaki tervet kellett elkészíteni és a feltárt adatokra elvégzett díjszámítást, a munkát máris teljes „erőbedobással” kellett végezni.

Az adott terület felmérésének feladatairól részletes műszaki terv, majd dokumentáció készült az ún. felmérési törzskönyvben.

A műszaki terv döntő fontosságú a munkára nézve. A műszaki terv a vállalkozási szerződés melléklete ugyan, de a törzskönyvhöz csatolva, a szabályzatokkal együtt adja meg a teljes műszaki végrehajtás követelményeit.

A jó műszaki terv előre áttekintve részletez minden munkafázist végiggondolva azt, hogy az éppen aktuális feladat végrehajtásakor hol kell a szabályzatokban nem, vagy nem kellően leírt esetekkel számolni; milyen eljárást kell itt követni.

A műszaki terv a díjszámítás fontos megalapozója és ami legalább ilyen fontos: a munka végzőjének számos segítséget nyújthat.

A műszaki terv mellékletét jelentő vázlaton a munkára jellemző adatok, továbbá a munka végrehajtásával és a díjszámítással kapcsolatos adatok területi elrendezése egyaránt szemlélhető.

A földmérési alaptérképek készítése a korábbi időszakban általában az alábbi munkaszakaszokból állt:

  • előkészítő munkák (műszaki terv készítése, adatgyűjtés, a község, a belterület és a zártkert elhatárolása);

  • alappontsűrítés;

  • részletmérés (földrészletek elhatárolása, kisalappontok létesítése, mérések és számítások);

  • térképezés és helyrajzi számozás (a földmérési alaptérkép, a műanyaglap-másolat és az átnézeti térképek elkészítése);

  • területszámítás (a földrészletek és alrészletek területszámítása, területjegyzék készítése);

  • zárómunkák (belső és minősítő vizsgálat, vég-összehasonlítás, állami átvételi vizsgálat és nyomdai sokszorosítás).

Megjegyzés: a belső vizsgálat minden munkaszakasz szerves része, mert a hibák kijavításával kerülhető el a hibák halmozódása.

A továbbiakban az F.7 szabályzat alapulvételével a munkaszakaszok sorrendjében röviden ismertetjük a részletes felmérés szakmai előírásait, tárgyalunk technológiai kérdéseket, és bemutatjuk a munkaszakaszokhoz kapcsolódóan elkészítendő rajzi és írásbeli munkarészeket. A domborzatábrázolást jelenleg nem részletezzük.

2.2.3 A felmérések főbb módozatai

A terepi vagy geodéziai adatgyűjtésen alapuló felmérés alakult ki a legkorábban. Egyben ez a módszer a legpontosabb, de a legköltségesebb térképkészítési eljárás is. Ugyanakkor a felmérés és térképszerkesztés szinte minden munkafázisát (eltekintve néhány valóban sajátos feladattól, mint pl. a légifelvételekből történő adatnyerés) magában foglalja.

Fotogrammetriai felmérési módszerek

A fotogrammetriai módszerek viszonylag nagy területek gyors (de a geodéziai megoldásoknál kevésbé pontos), ám mégis gazdaságos felmérési módszereit kínálja. 1960 és 1985 között elsődlegesnek számító módszer volt a nagyméretarányú felmérésben a fotogrammetria, akár az egyképes, akár kétképes (sztereofotogrammetriai) eljárást tekintjük. Nagy területek vagy hosszan elnyúló területsávok gyors felméréséhez (esetleg domborzatmodell előállítása céljából) ma is egyedülálló megoldás, bár új digitális alaptérkép vízszintes értelmű tartalmának létrehozására jelenleg csak nagy körültekintéssel alkalmas (lásd a 7. modult).

A fotogrammetriai technológiával készített felméréseket is az F.7. jelű Szabályzat szerint kellett elkészíteni. Ezért a fenti munkaszakaszok nagyrészt ott is megtalálhatók, de az eltérő technológia miatt sajátosan módosulnak. A térkép tartalmában, a pontosságban, a végtermékek megjelenési formájában eltérés azonban nem lehet.

Fotogeodéziai felmérési módszerek annak érdekében alakultak ki, hogy a terepi (geodéziai) felmérések pontosságát a légifelvételekből történő információnyerés előnyeivel kombinálják.

Térképkészítés a meglévő térképek átdolgozásával

Amint korábban is előfordult, az új térkép már meglévő adatok újrafeldolgozásával is készülhet (lásd az átdolgozás-áttérképezés feladatát), de az analóg térképek mielőbbi digitális kezelhetősége érdekében a külterületek jelentős részén az analóg térképek digitalizált másolata egészíti ki az egyébként numerikusan vagy eleve digitálisan meglévő, és a terepen is kitűzött adatokat. E feladat során előbb a meglévő numerikus-digitális adatok egységesítését kell elvégezni, majd a hiányzó területeken digitalizálással kell számszerűvé tenni, végül megszerkeszteni a térképet. Tudni kell azonban, hogy a digitalizálással történő átalakítás nem igazi digitális adat, csupán a grafikus térképi tartalom számítógépen való kezelhetőségét teszi lehetővé.

Megemlítendők még az ún. térképfelújítások, amikor a térképi tartalom nem teljes egészében került újra felmérésre, hanem elsősorban azt állapították meg, hogy az érvényes térképi tartalomból mi változott – adott hibahatáron felül – és csak annak az előállítására irányul a felmérés és feldolgozás. Ettől függetlenül az adott fekvés vagy település alap-, és átnézeti térképsorozata teljes egészében újra sokszorosításra kerül, és a területek listája (a területjegyzék) is a teljes fekvésre együtt készül el.

Végül megjegyezzük, hogy városok, városias belterületek felmérését a városmérések végrehajtására kiadott szabatos felmérési utasítás (SzFU) szerint is elrendelhették, de a földmérési alaptérkép készítésére kiadott általános rendelkezéseit mindenkor alkalmazni kellett. Szabatos felmérésnél a technológia klasszikus, numerikus földi felmérés, és az alappontsűrítésre és a részletmérésre vonatkozó hibahatárok szigorúbbak, továbbá a térképek műszaki tartalma részletesebb volt egyéb területek felmérésénél.

2.2.4 A felmérések általános dokumentálása

A felmérések általános dokumentálása a felmérési törzskönyvben (korábban: felmérési napló) történt.

A felmérési törzskönyv - mint a nevéből is kiderül - végigkíséri a földmérési alaptérkép készítésének teljes folyamatát: vezetése az adatgyűjtéssel kezdődik és az állami átvétellel fejeződik be.

A felmérési törzskönyv (a DAT előtti felmérések esetében) 1-10-ig számozott törzslapból (később 15 részre tagozódott) és 1-3-ig számozott betétlapokból áll

A törzslapok iratgyűjtő jellegűek, összehajtott A3 méretű lapok. A külső oldalon a törzskönyv száma mellett a rendeltetése is fel van tűntetve. A további oldalakon előre nyomtatott táblázatok segítetik az egyértelmű és egységes felhasználást. A törzslapokon rendelkezésre álló hely gyakran nem elegendő minden lényeges bejegyzés elhelyezésére, ezért legalább 3-féle ún. betétlapot is tartalmaznak: általános bejegyzések számára (1.sz.), a hibahatárral szabályozott tulajdonságok vizsgálatához (2.sz.), illetve a hibahatárral nem szabályozott tulajdonságok vizsgálatához (3.sz.).

Az 1. sz. törzslap külső oldalán felsorolt törzslapokról első pillantással láthatjuk, hogy a számozás sorrendje egyben technológiai sorrendet is jelent. Ugyanitt a betétlapok darabszámának feltüntetése a törzskönyv bizonylat-jellegét hivatott erősíteni.

A törzslapokon és a betétlapokon túlmenően előfordul, hogy külön mellékleteket (rajzokat, vázlatokat), jegyzőkönyveket kell a törzskönyvhöz csatolnunk. Ez egyszerűen úgy történik, hogy a megfelelő törzslapba tesszük, annak megfelelő alátörésével besorszámozzunk.

Összefoglalható tehát, hogy a felmérési törzskönyv a felmérési munka fontos dokumentuma. Nem csupán a munkafolyamatokat kísérhetjük általa figyelemmel, de megtalálhatjuk benne a legfontosabb adatokat, az elvégzett vizsgálatokat, a munka minősítését és az állami átvétel dokumentumait is.