A különböző szénfajták (antracit, feketekőszén, barnakőszén, lignit) a XIX. század közepétől (az ipari forradalomtól) a világ legfontosabb energia-nyersanyag funkcióját töltötték be. Ezt a pozíciót a XX. század közepéig tartották. Ezután a szénnél előnyösebben kitermelhető és szállítható, sokoldalúan felhasználható és nagyobb fűtőértékkel rendelkező szénhidrogének kerültek vezető helyre. A szén továbbra is számottevő energiahordozó maradt, azonban szűkebb felhasználási körben elsősorban hőerőművek fűtésére, kohászati koksztermelésre vagy a lakossági fűtésre használják, viszont teljesen kiszorult a közlekedésből, a vegyiparból, ahol az egyik legfontosabb nyersanyag volt.

A szén un. primer (elsődleges) energiahordozó, a fogyó természeti erőforrások közé tartozik. A primer jelleg azt is jelenti, hogy gyakorlati felhasználásra más, un. szekunder (másodlagos) energiává történt átalakítás után kerül, mint villamosenergia, koksz stb.

A világ nagy feketekőszén-előfordulásai döntően a földtörténeti ókori (elsősorban karbon kor) kőzetekhez kötődnek. Kína rendelkezik a legnagyobb készlettel, de az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, Lengyelország, Oroszország, Ukrajna, Dél-Afrika, Ausztrália és Kolumbia is jelentős előfordulások helyszínei. Egyúttal ezek az országok a meghatározó feketekőszén-termelők is. Az utóbbi évtizedekben az energia a nyersanyagok közötti nemzetközi verseny hatására számos országban – ahol kedvezőtlenebb geológiai feltételek mellett drágábban termelték a szenet – a szénbányák jelentős részét bezárták (pl. Nagy-Britannia), egykori nagy széntermelő országok pedig olcsóbb szén importjára kényszerülnek (pl. Franciaország). A barnakőszén termelése világméretekben Eurázsiára koncentrálódik, ahol a legnagyobb termelő Németország. Jelentős kitermelés folyik Csehországban, Lengyelországban is. Az Egyesült Államok rendkívül nagy barnakőszén-készleteinek bányászata csak a közelmúltban indult meg. Ennek az energiahordozónak nemzetközi kereskedelme nem számottevő.

A kőszénnek a világpiaci ára kevésbé ingadozó. Ennek egyik oka, hogy a kereskedelmi relációk stabilak. A világpiaci árat általában a nagy termelékenységű vagy olcsóbb munkaerővel dolgozó bányászattal rendelkező országok termelési költségei határozzák meg. A szállítási költségek a tengerhajózásban a legalacsonyabbak, ezért a tengerpartokhoz közeli termelők, ill. felhasználók ilyen szempontból előnyben vannak.

A szén szerepe a hazai gazdaságban. A szén hazánk egyik legfontosabb természeti erőforrása. A magyar gazdaság fejlődésében a múlt század végétől felgyorsult iparosítás során az energiagazdaság alapját képezte és az 1960-as évekig a vezető energiaforrás volt. A hazai ipari körzetek – elsősorban a nehézipari jellegűek – a szénmedencékre települtek, többnyire egy egész vertikumot alkotva. Ilyen értelemben, ebben az időszakban az ásványi nyersanyagok közül tehát a szén volt a legfontosabb ipartelepítő tényező is. A tőkés gazdaság korszakában a legkedvezőbb geológiai feltételek között lévő és legjobb minőségű szenek bányászata folyt, olcsó munkaerővel, aminek eredményeként a kitermelés rendkívül gazdaságos volt.

Összességében megállapítható, hogy a szénféleségek a magyar gazdasági fejlődésben jelentős szereppel bírtak, elősegítették az ipar fejlődését, kétségtelenül nem elhanyagolható gazdasági növekedést motiváló hatásukkal.

Az ötvenes évek kezdetétől elindult erőltetett iparosítás következtében – különösen a nehézipar fejlesztése során – a szénkitermelés nagy súlyt kapott. A termelés gyorsított felfuttatása elsősorban a mennyiségi eredmények elérését célozta. Ennek érdekében a bányászati kapacitások növelésére került sor, nagyszámú új akna megnyitásával, a régiek bővítésével. A kedvezőtlenebb geológiai feltételek mellett kitermelhető rétegeket is bevonták a termelésbe, így a korábbinál rosszabb minőségű szenek bányászatának mennyisége megnőtt. Megkezdődött – nagyobb volumenben – a lignitbányászat is.

A hatvanas évektől megváltozott az energiakoncepció. A volt KGST országok az egykori Szovjetuniótól elegendő és főleg olcsó szénhidrogénekhez jutottak. Mindezt elősegítette a szállítási infrastruktúra kiépítése is (csővezetékek). Olyan felhasználási területeken is megjelent és meghatározóvá vált a kőolaj, ahol korábban szóba sem jöhetett (villamos erőművek, vasút). A gazdaságirányítás reformja 1968 után felvetette a gazdaságosság kérdését. A drágán termelhető hazai szenek egy része a versenyt nem tudta felvenni, ezért a legrosszabb földtani feltételek mellett alacsony fűtőértékű szenet termelő szénbányászati aknák jelentős részét bezárták. Az ésszerűsítés hatására átmenetileg valamelyest javult a szénbányászat gazdaságossága.

A hetvenes évek nagymértékű világpiaci olajár emelkedése a gazdaságirányítást válaszút elé állította. Az egyik lehetőség volt: a szükséges kőolaj beszerzése a konvertibilis valutájú piacról. Ennek feltétele azonban az volt, hogy az iparfejlesztés és tőkebefektetés prioritásai megváltozzanak. Nagyobb hangsúlyt fektetve a feldolgozóiparra, elsősorban a korszerű gépipari, elektronikai ágazatokra, aminek gyors termékszerkezet-váltásra, a technika legújabb eredményeinek bevezetésére lett volna szüksége.

A 70-es évek szénprogramjai Magyarországon. Az energiaválság miatt a világpiacon átmenetileg a szén ára is megnövekedett. A cél a széntermelés növelése volt, melyet a Kormány két program keretében fogalmazott meg. Az egyik az un. eocénprogram, amely a tatabányai, oroszlányi és a dorogi medencékben a minőségi barnakőszén bányászatának fokozását célozta nagy teljesítményű, gépesített új bányák nyitásával, elsősorban a hőerőművek ellátása érdekében.

A másik a liászprogram volt, a mecseki medencék széntermelésének növelése, a kohókoksz-termelés érdekében. A liászprogram a kezdetekkor leállt, mert hiányzott a szükséges pénz, ill. válságágazattá vált a vaskohászat. Ezért nem volt szükség a prognosztizált kokszmennyiségre, emiatt gyakorlatilag új aknák építése nem kezdődött el. Az eocénprogram is erre a sorsra jutott, azonban ez valamivel tovább szolgálta (kis részben szolgálja) a magyarországi széntermelést.

Súlyos gazdasági hatása volt annak, hogy a szénbányászati beruházások az iparfejlesztéstől jelentős tőkét vontak el. Ez volt az egyik oka, hogy az ipari szerkezetátalakítás elmaradt. A beruházott tőke egy része befagyott, sohasem térült vissza.

A nyolcvanas évek közepétől ismét egy új helyzet állt elő. Jónéhány kormányintézkedés nyomán a szénbányászati vállalatok rendkívül nehéz pénzügyi helyzetbe kerültek, amelyen a szén árának növelése sem segített. A stagnáló gazdaság szénigénye nem növekedett. A szén iránti minőségi igények fokozódtak és ismét kiütközött számos bánya gazdaságtalansága.

A helyzet romlásához hozzájárult, hogy több szénmedencében a működő aknák rétegei kimerültek. Újabb bányák nyitására vagy újabb rétegek feltárására tőke hiányában nem kerülhetett sor, így a bányákat be kellett zárni. A szénbányászat területileg leszűkült, mely folyamat napjainkban is tart.

A magyarországi szénkészletek nagysága. Az ország – kutatásokkal igazolt – összes földtani szénvagyona kb. 10 milliárd tonna. Ebből a műrevaló (ipari) készlet kb. 5 milliárd tonna. Ez azt jelenti, hogy a kitermelhető szénvagyonnak ennyi a gazdasági paraméterekkel meghatározható része, ennek kitermelése feltehetően gazdaságos lehet. (Természetesen ez a megállapítás nem foglalja magában a világpiaci árakon történő nemzetközi összehasonlítást, esetleg a komporatív előnyöket vagy hátrányokat.)

A műrevaló készlet (5 milliárd tonna) %-os megoszlása:

A műrevaló készlet 15%-án folyik kitermelés. Ezek az adatok a 90-es évek elejét illusztrálják, ugyanis napjainkban a műrevaló vagyon kategóriájába több szakember szerint mindössze a külszíni fejtéssel kitermelhető lignitkészletek sorolhatók. Ezzel szemben vannak szénmedencék (főleg lignit-előfordulások), amelyek feltárása még el sem kezdődött.

Összességében – a jelenlegi termelési szintet figyelembe véve – hazánk közel kétszáz évre elegendő földtani széntartalékkal rendelkezik. Ezen kívül figyelembe kell venni azt, hogy az un. reménybeli szénvagyon – ami földtani meggondolások alapján feltételezett széntelepek becsült ásványi mennyisége – meghaladja a gazdaságosan kitermelhető (műrevaló) készletek nagyságát. Elméletileg tehát távlati energiafejlesztési koncepciók alapjául is szolgálhatnak. A szénbányászat reális jövője azonban a földtani készletekkel önmagukban nem határozhatók meg.

A magyarországi szénmedencék jellemzői, minőségi mutatói. A hazai szénmedencék és a szénfajták a következőkkel jellemezhetők:

A szén minősége különböző mutatókkal határozható meg (1. táblázat), közülük a legfontosabb a fűtőérték (a tényleges energiatartalom), a hamu- és kéntartalom. A hamutartalom az égést befolyásolja, de gazdasági vonatkozása is van. Ilyen szenek esetében jelentős mennyiségű nem hasznosítható anyag szállítását is el kell végezni, ami fajlagosan megnöveli a szállítási költségeket. A magas hamutartalom környezetet szennyező is egyben, hiszen egy része a levegőt, más része a talajt szennyezi, ill. szilárd hulladékként okoz gondot. Súlyos környezetszennyező hatása van a kénnek is. A szén elégetése kapcsán a kénből kéndioxid keletkezik, a levegő nedvességtartalmával keveredve savas esővé válik (nagyban „elősegítve” az erdők pusztulását). További összetevője a szeneknek a nedvességtartalom, amely különösen a lignitek esetében magas.

Ezek a mutatók határozzák meg alapvetően a használati értéket, a szenek hasznosíthatóságát (kokszolás, gázgyártás, fűtés vagy a csak erőművekben felhasználható szenek).

A magyar széntermelés közel háromnegyedét a hőerőművek használják fel, második helyen áll a lakossági felhasználás.

Forrás: Magyar Statisztikai Zsebkönyv ’96. KSH. Budapest, 1997.

A széntermelés jövője Magyarországon. A széntermelés jövőjét illetően jelenleg számos bizonytalanság van. Ennek egyik oka, hogy nem alakult még ki határozott, előremutató energiapolitika. A szénkészletek további kitermelése akkor indokolt, ha gazdaságossá tehető:

Az előzőekben leírtak ellenére a magyarországi szénbányászat teljes vagy esetleges megszüntetése sok vitát vált ki napjainkban is. A hőerőművek üzemeltetése azonban továbbra is hazai szenet igényel.

A szénhidrogének – a kőolaj és a földgáz – a világ energiagazdaságában vezető szerepet töltenek be. A kőolaj egyben stratégiai energiahordozó is, mert számos vezető gazdasági hatalom biztonsága függ tőle. A kőolajkészletek és egyben a kitermelés is – bár az előfordulások száma nagy – néhány meghatározó jellegű térségre koncentrálódik, ezek: Közép-Kelet (Szaúd-Arábia, Irak, Kuvait, Irán, Egyesült Arab Emirátusok stb.), Oroszország (a Volgától keletre, elsősorban Nyugat-Szibériában), Kazahsztán, Észak-Amerika (Egyesült Államok, Mexikó és Kanada), Latin-Amerika (Venezuela), Észak-Afrika (Líbia, Algéria), az Északi-tenger alatti olajmezők (Nagy-Britannia, Norvégia). A felsorolt térségek és a Távol-Kelet egyben nagy kőolajexportálók is (kivéve Egyesült Államokat).

A kőolaj importja szintén néhány nagy térségre koncentrálódik, mint az Egyesült Államok, Brazília, Németország, Franciaország, Olaszország, Japán.

A földgáz kitermelésének jelentős része a kőolajtermelő térségekre összpontosul, a kőolajjal együtt vagy attól elkülönülve. A legnagyobb termelő Oroszország. Jelentős kitermelés folyik az Egyesült Államokban, Kanadában, Algériában, az Északi-tenger alatti földgázmezőkön (Nagy-Britannia, Hollandia, Norvégia). A földgáz világkereskedelme a kőolajhoz viszonyítva kevésbé jelentős. Legnagyobb importőr Európa, ahová csővezeték-rendszereken keresztül Oroszországból és az Északi-tenger alatti földgázmezőkről, ill. különleges tankhajókon (hűtött állapotban, kb. -160 °C-on) folyékony állapotban érkezik Algériából és a Közép-Keletről a földgáz.

A kőolaj azért tekinthető stratégiai energiahordozónak, mert a világpiaci ára rendkívül érzékenyen reagál a világpolitika eseményeire. A termelésben, szállításban, finomításban és elosztásban továbbra is a nagy nemzetközi monopóliumok– elsősorban Egyesült Államok – súlya jelentős.

Az 1973-as arab-izraeli háború után előállt rendkívüli helyzetben megerősödött a nemzetközi olajkartell, az OPEC (Organization of Petroleum Exporting Countries), amely 12 olajexportáló országot (arab államokat), Iránt és a többi más olajexportáló fejlődő országot tömöríti. Az OPEC rendkívül magasra emelte az olajárakat, ami nemzetközi energiaválságot idézett elő.

A magas olajárak később estek, mert a kereslet csökkent vagy stagnált. A 80-as évek elején az Északi-tenger alatti brit és norvég termelés felfutott, az OPEC-hez nem tartozó nagy exportőrök (pl. Mexikó) növelték kitermelésüket. A kereslet viszonylagos csökkenését elősegítette, hogy a vezető tőkés ipari országok korszerűsítették energiafogyasztó berendezéseiket (pl. a gépkocsikat). Mindezek következtében az olajárak hosszú időn keresztül stabilan 17-19 $/hordó = barrel = 158,89 l alakultak. A 2000-es évek elején ez az érték 25-35 $ között mozog. 2008 nyarára 142 $-ra emelkedett. Az OPEC az esetleges olajáreséseket a kínálat csökkentésével, kitermelési kvótákkal igyekezett kivédeni. Az OPEC országok a világ kőolajexportjának kb. 60%-át adják, a világpiacon olajáraik meghatározók. A földgáz ára általában fűtőérték arányosan követi az olaj árát.

A kőolaj un. primer energiahordozó, felhasználása másodlagos energiahordozóként, olajfinomítványok formájában nyer alkalmazást (benzin, dízelolaj, – háztartási és nehéz fűtőolaj, az utóbbit elsősorban hőerőművek és kazánok fűtésére használják). A földgáz döntő hányadát viszont elsődleges energiahordozóként tüzelik el (háztartások, hőerőművek, ipari kazánok). Mindkét szénhidrogénfajtának igen nagy a vegyipari felhasználása is (petrokémia). A szénhidrogének fogyasztásának gyors növekedése és a világ energiamérlegében a vezető helyre kerülésének okai a következőképpen foglalhatók össze:

A magyarországi szénhidrogén termelés. Magyarország földtani felépítése, szerkezete kedvezett annak, hogy a különböző tengeri üledékek képződése közben szénhidrogén-telepek keletkezzenek. A harmadkorban létrejött hazai előfordulások száma jelentős, de a készletek többnyire csekélyek és csak kevés olyan előfordulás van, ahol a készletének nagysága gazdaságossá teszi a kitermelést.

A szénhidrogének fontosságára utal, hogy az elmúlt évtizedekben széleskörű geofizikai és geológiai kutatások folytak, amelyek eredményeként az ország területének 70%-a már fúrásokkal megkutatott. Több fontos új lelőhelyet is sikerült felkutatni (pl. Dél-Alföld), viszont kevésbé van remény további nagyobb lelőhelyek felfedezésére (esetleg a nagyobb mélységekben). A magyar kőolajok jó minőségűek. Termelésükre és behozatalra a 2. táblázat világít rá.

A kőolajtermelés területi megoszlása Magyarországon a következő:

Forrás: Magyar Statisztikai Zsebkönyv ’99. KSH. Budapest, 2000.

A hazai földgáznak többféle geológiai előfordulása ismert, így:

Amíg az előbb említett gázelőfordulások közül az első kettő az olajjal összefüggő gázok, addig a szabadgáz független a kőolajtelepektől, önállóan földrajzilag is elkülönül azoktól. A hazai földgáz minősége jó. A földgázból értékes kondenzátumok választhatók le (propán, bután, gazolin).

A hazai földgáztermelés területileg kevésbé egységes, mint a kőolajtermelés, ez a szabadgáz-előfordulások nagy számának is köszönhető. A kitermelő területek megoszlása a következő:

Dél-Dunántúlon elszórtabban található, döntően kisebb szabadgáz előfordulások kitermelése:

A kőolajtelepeket az olajfinomítókkal, a földgáztelepeket a fő felhasználó körzetekkel csővezetékek kötik össze, ezenkívül az olajfinomítványoknak külön csővezetékeik vannak. Ezzel a korszerű szállítási móddal a szállítási költségek jelentősen csökkentek.

A szénhidrogének kitermelése széles körű felhasználási lehetőségei és környezetkímélőbb hatása miatt elsőrendű gazdasági érdek. Annak ellenére, hogy a hazai termelés összességében a szükségletek egy részét tudja kielégíteni, a magas világpiaci árak miatt járul hozzá nagy mértékben az ország energiaellátásához. Gazdaságosságuk közvetlen és közvetett módon mérve felülmúlja a hazai szénféleségekét. Az ipari készletek azonban hosszú távú ellátást nem tesznek lehetővé. Mindkét szénhidrogén esetében a termelés csökkenésére lehet számítani (ami a kőolajnál már megkezdődött).

A szénhidrogén igények a jelenben és a jövőben csak import segítségével fedezhetők. A magyar import sokáig kizárólagos ellátója az egykori Szovjetunió volt. A szállítás a KGST közös és kétoldalú, magyar-szovjet olaj- és földgázvezetékeken történt. Ezenkívül Magyarország az orosz termelési beruházásokhoz jelentős tőkebefektetéssel is (Tengiz-Janburg) hozzájárult. Az orosz fél a befektetett tőkét földgázszállítással fizette vissza.

A politikai átalakulás következtében indokolttá vált a szénhidrogén import egyoldalú orientációjának megváltoztatása. Ennek érdekében Győr és az ausztriai Baumgarten között épült csővezeték teremt kapcsolatot a nyugat-európai földgázvezeték-rendszerrel.

Bár a szén-dioxid gáz nem tartozik az energiahordozók közé, földtani elhelyezkedése és kitermelése hasonló azokhoz. A szén-dioxid fontos természeti erőforrás, részben ipari (szárazjég, hűtéshez), részben bányászati célokra használják (az olajkutakba juttatják vissza az olajrétegek kisajtolása érdekében). Magyarország európai viszonylatban a gazdag szén-dioxid-készletekkel rendelkező országok közé tartozik. Az iparinak minősíthető vagyon közel 30 milliárd m³, ami a jelenlegi termelési szint (190 millió m³) mellett több mint egy évszázadra elegendő készletet jelent. A vagyon többsége szabadgáz, átlagosan 86%-os szén-dioxid-tartalommal. A legnagyobb előfordulásai Mihályi-Répcelak a Kisalföldön, Ölbő, Mezőcsokonya, Budafa a Dél-Dunántúlon, Rákócziújfalu Szolnok közelében. Kitermelés Budafán és Mihályi-Répcelakon folyik. Emellett Répcelakon palackozó üzem működik és szárazjég-gyártást is folytatnak.

Magyarországon uránércet Kővágószőlősön (a Mecsek hegységben, Pécs közelében) a földtani ókor végi permi homokkőben fedeztek fel, melynek kitermelése 1995-ben megszűnt. Itt az üledékes eredetű uránium lencsés szerkezetű telepekben dúsult fel. Az érctelepek dőlésben helyezkednek el, ezért a bányászat már megközelíti az 1000 méteres mélységet, ami jelentősen megnöveli a kitermelési költségeket.

Szerepe, jelentősége. Kitermelése az 1950-es évek közepén kezdődött el a magyar-szovjet együttműködési szerződés keretében. A bánya közelében az ércet előzetesen dúsították, majd a meddőanyagok nagy részétől megszabadítva a Szovjetunióba exportálták. Az atomerőművekkel szembeni negatív vélemények miatt az urán iránti igénynövekedés mérsékeltté vált. Az atomerőművekben használatos fűtőelem gyártására, ill. az azt megelőző dúsításra – mivel ahhoz rendkívül nagy tőkeigényű berendezésekre lenne szükség, amit az uránérc geológiai készlete sem tesz indokolttá -, az ország nem vállalkozhat. A paksi atomerőmű fűtőelem-szükségletét ebből adódóan orosz importból fedezik.

Ezen energiaforrás alatt a földkéreg belső hőenergiája értendő. A hőállapot kifejezésére két mutatószámot alkalmaznak, ezek:

A feltételezések szerint a Kárpát-medence alatt a földkéreg vékonyabb, ezért kedvezőbbek az előbb ismertetett értékek. Ezeknek az adottságoknak a következtében 3000 m alatti mélységben a hőmérséklet meghaladja a 160 °C-t. A geotermikus energiát a Föld mélyében levő vízkészlet reprezentálja, azaz a jelenlegi technikai feltételek mellett a geotermikus energiát csak a mélységben lévő vizek kiemelésével lehet felhasználni. Ugyanis a hazai mélységi tartományokban a különböző rétegekben, víztartó vagy karbonátos kőzetekben rendkívül nagy vízkészlet helyezkedik el.

A magyarországi kitermelés és felhasználás. A korábban is ismert hévízforrások mellett az olaj- és földgázfurások során nagy számú hévízlelőhelyet tártak fel, amelyek döntő hányada kihasználatlan.

A jelenlegi hévízkitermelés napi fél millió m³, aminek összesített fűtőértéke (teljes hőkihasználás esetén) egy millió tonna kőolaj fűtőértékével azonos. Jelenleg a kitermelés a tárolt hőenergiának csak mindössze 73 milliomod része.

A működő hévízforrások gyógyfürdőket látnak el, lakótelepeket, kisebb üzemeket, irodákat fűtenek, a mezőgazdaságban üvegházak fűtésére használják. A mélységi hévízkészlet 50%-a a Dél-Alföld, 20%-a az Észak-Alföld alatt található.