Ugrás a tartalomhoz

Természeti erőforrás és környezetgazdálkodás 2., Az ásványi nyersanyagok előfordulása és hasznosítása Magyarországon.

Dr. Dömsödi János (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

2.2 Az energiaforrások gazdaságföldrajzi adottságai

2.2 Az energiaforrások gazdaságföldrajzi adottságai

Az ország természetföldrajzi helyzetét elsősorban fekvése, a tágabb és szűkebb környezetéhez viszonyított helyzete határozza meg. A tágabb környezet, a Földön elfoglalt helyzetünk, azaz az Egyenlítőtől és a pólusoktól való közel egyenlő távolság, az északi mérsékelt övi fekvés, amely számos éghajlati és gazdasági következményt is rejt magában.

Hazánk Európának a közepén, a Kárpát-medence középső részén helyezkedik el. (A földrajzi Közép-Európa: a Német-középhegységtől, ill. az Elbától a Bugig és a Balti-tengertől az Alpok, a Száva, valamint a Kárpátok vonaláig terjedő térség.) Magyarország a tengerparttal nem rendelkező európai országok egyike. Országterületünk fekvése természetföldrajzi szempontból átmeneti és összekötő jellegű Nyugat-, Kelet- és Délkelet-Európa között. Ez megmutatkozik számos természetföldrajzi sajátosságban, így az éghajlatban, a vízrajzban, a természetes növénytakaróban és a talajviszonyokban is.

Az ország területének nagyobb hányadán feltöltődött alföldek és medencék terülnek el, így az ezeket elválasztó, közepes magasságú hegy- és dombvidékek viszont már kisebb kiterjedésűek. A földtörténet korai korszakaiból csak kevés és kisebb, többnyire szigetszerűen elhelyezkedő hegység maradt fenn, amelyek elsősorban üledékes kőzetekből (pl. mészkő) állnak.

A felszínen és a bányaművelés mai technikai körülményei között elérhető mélységben találhatók azok a rétegek, amelyek a földtörténet fiatalabb időszakában alakultak ki. Összefüggő területen nagyobb ércképződéssel járó vulkánizmus nem volt, annak ellenére, hogy a hegységek egy része a vulkánizmus hatására alakult ki.

Az ország területét megszakításokkal több földtörténeti időszakban kisebb-nagyobb tengerek borították. Ennek eredményeképpen nagy területeket foglalnak el azok az üledékes kőzetek, amelyek ezekből a tengerekből rakódtak le vagy elzárt tengeröblökben képződtek. Ennek köszönhető, hogy hazánkban több helyen is találhatók szénmedencék vagy szénhidrogén (kőolaj és földgáz) előfordulások. Egyes ásványi nyersanyagok viszont a tengerek közötti időszakokban szárazulatokra került kőzetek lepusztulásából, átalakulásából származnak.

A gazdaságföldrajzi helyzet egyik fontos eleme és egyre jelentősebb tényezője a világgazdaság dinamikus központjaihoz, centrumaihoz viszonyított elhelyezkedésünk. A világgazdaság egyik nagy térségéhez, az Európai Unió országaihoz történő csatlakozásunk, viszonylagos közelségünk, kedvező szállítási idő és költségek mellett teszi lehetővé a hagyományos közös piaci kapcsolatok, valamint a gyorsan fokozódó termelési együttműködések szállítási feladatainak megoldását. Az 1992-ben megnyílt Duna-Majna-Rajna-csatorna olcsó vízi útja tovább javítja közlekedés-földrajzi helyzetét országunknak, de a másik két, tőlünk távol fekvő világgazdasági központ, az Egyesült Államok és a Csendes-óceáni térség országai felé is kiutat, csatlakozási lehetőséget jelent.

Bár Magyarország Európa gazdasági középpontjától keletre helyezkedik el, lényeges, hogy a földrajzi, geometriai központtól (Plzen) alig tér el kissé délkeletre, viszont a földrész népességi középpontjában található (a népességszámmal súlyozott középpont a szlovákiai Nagyszombatnál van). A szállítási súlypont szintén hazánk közelébe esik, mivel a tőlünk keletre fekvő országokban a szállításigényesség az átlagnál nagyobb. Gazdaságföldrajzi szempontból tehát hazánk határozottan része a közép-európai régiónak.

Az országterület kontinentális elhelyezkedése a tengerparti fekvésű országokhoz viszonyítva rontja egyébként a centrális elhelyezkedésünkből származó előnyös közlekedés-földrajzi helyzetünket, mivel megnöveli a szállítási, átrakodási költségeket és a vízi szállítás helyett a sokkal drágább vasúti és közúti szállítás igénybevételét kívánja meg.

Az ország földrajzi fekvése, forgalmi helyzete, a Kelet-Nyugat-, valamint Észak-Dél-Európa országaihoz viszonyított központi elhelyezkedés tranzit (átmenő) szállításokra és idegenforgalmi célú hasznosításra ad lehetőséget. Az országnak az európai kontinensen elfoglalt centrális forgalmi helyzetéből adódó előnyök kihasználását a vasúti és közúti kapcsolatok egyaránt alátámasztják. A vasút forgalmának több, mint 20%-a a tranzitforgalomból származik és az ehhez kapcsolódó 20 millió tonnás tranzitszállítás a világon a legnagyobb.

A közepesnek minősített nyersanyag-ellátottságunkat európai viszonylatban kell értelmezni, márpedig Európa közismerten a nyersanyagokban kevéssé bővelkedő kontinensek közé tartozik. Ebből az a következtetés vonható le, hogy hazánk ellátottsága szerénynek mondható. A nyersanyagok kitermelési körülményei és költségei az európai átlagnál is kedvezőtlenebbek.

A kisebb természeti potenciál korlátokat szab a gazdaság, különösen az ipar fejlesztési irányának, struktúrájának. Az ország csekély területe, alacsony népességszáma, gazdaságának viszonylagos kis terjedelme, a technikai és tudományos fejlődés szabta követelményeikhez képest túlságosan is behatárolt piacot jelent a gazdasági élet nagyon sok ágának. Gazdaságunk nyílt jellege teszi csak lehetővé, hogy gazdaságos méretű üzemeket alakítsunk ki és a fejlesztést, kutatást is olyan területekre összpontosítsuk, ahol nagyobb kockázat nélkül hatékony méretek érhetők el.

A nemzetközi munkamegosztásra ráutalt olyan kis országok, mint hazánk, csak a külkereskedelmi érzékenység fokozódásával, a gazdaságtalan és alacsony termelékenységű tevékenységek fokozódó leépítésével tarthatnak lépést a nemzetközi versenyben. A nyitott gazdaság a meglévő adottságok, az export fejlett technikájú ágazatokra való koncentrálását és az import diverzifikálását kívánja meg. A termelés nemzetközi méreteinek elégtelenségéből adódó problémákat az integráció és a specializáció elmélyítése útján lehet megoldani.

Az energiaforrásoknak különleges helye van a gazdaságban, mert a termelés összes ágazatának, a szolgáltatásoknak, a közlekedésnek és nem kevésbé a lakosság létfeltételének alapját képezik. Az előbbiek következtében az energiatermelés és a felhasználás között szoros összefüggés van, többek között az, hogy az energia nyersanyagok ára többszörösen megjelenik a gazdaságban, befolyásolva a termelési költségeket, számos fajlagosan nagy energiaigényű termék gazdaságosságát is.

A termelés költségei mellett más költségek is jelentkeznek, mint a szállítás költségei, a szállítóeszközök által lekötött tőke stb.

A mai korszerű szemléletben nem tekinthetünk el a környezetvédelemtől sem. Itt elsősorban azt kell mérlegelni, hogy az energiahordozók bányászatának milyen környezeti hatásai vannak (pl. külszíni fejtések, meddőhányók), másodsorban az energiahordozók felhasználása milyen maradandó környezeti hatást fejt ki?

2.2.1 Szénbányászat

A különböző szénfajták (antracit, feketekőszén, barnakőszén, lignit) a XIX. század közepétől (az ipari forradalomtól) a világ legfontosabb energia-nyersanyag funkcióját töltötték be. Ezt a pozíciót a XX. század közepéig tartották. Ezután a szénnél előnyösebben kitermelhető és szállítható, sokoldalúan felhasználható és nagyobb fűtőértékkel rendelkező szénhidrogének kerültek vezető helyre. A szén továbbra is számottevő energiahordozó maradt, azonban szűkebb felhasználási körben elsősorban hőerőművek fűtésére, kohászati koksztermelésre vagy a lakossági fűtésre használják, viszont teljesen kiszorult a közlekedésből, a vegyiparból, ahol az egyik legfontosabb nyersanyag volt.

A szén un. primer (elsődleges) energiahordozó, a fogyó természeti erőforrások közé tartozik. A primer jelleg azt is jelenti, hogy gyakorlati felhasználásra más, un. szekunder (másodlagos) energiává történt átalakítás után kerül, mint villamosenergia, koksz stb.

A világ nagy feketekőszén-előfordulásai döntően a földtörténeti ókori (elsősorban karbon kor) kőzetekhez kötődnek. Kína rendelkezik a legnagyobb készlettel, de az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, Lengyelország, Oroszország, Ukrajna, Dél-Afrika, Ausztrália és Kolumbia is jelentős előfordulások helyszínei. Egyúttal ezek az országok a meghatározó feketekőszén-termelők is. Az utóbbi évtizedekben az energia a nyersanyagok közötti nemzetközi verseny hatására számos országban – ahol kedvezőtlenebb geológiai feltételek mellett drágábban termelték a szenet – a szénbányák jelentős részét bezárták (pl. Nagy-Britannia), egykori nagy széntermelő országok pedig olcsóbb szén importjára kényszerülnek (pl. Franciaország). A barnakőszén termelése világméretekben Eurázsiára koncentrálódik, ahol a legnagyobb termelő Németország. Jelentős kitermelés folyik Csehországban, Lengyelországban is. Az Egyesült Államok rendkívül nagy barnakőszén-készleteinek bányászata csak a közelmúltban indult meg. Ennek az energiahordozónak nemzetközi kereskedelme nem számottevő.

A kőszénnek a világpiaci ára kevésbé ingadozó. Ennek egyik oka, hogy a kereskedelmi relációk stabilak. A világpiaci árat általában a nagy termelékenységű vagy olcsóbb munkaerővel dolgozó bányászattal rendelkező országok termelési költségei határozzák meg. A szállítási költségek a tengerhajózásban a legalacsonyabbak, ezért a tengerpartokhoz közeli termelők, ill. felhasználók ilyen szempontból előnyben vannak.

A szén szerepe a hazai gazdaságban. A szén hazánk egyik legfontosabb természeti erőforrása. A magyar gazdaság fejlődésében a múlt század végétől felgyorsult iparosítás során az energiagazdaság alapját képezte és az 1960-as évekig a vezető energiaforrás volt. A hazai ipari körzetek – elsősorban a nehézipari jellegűek – a szénmedencékre települtek, többnyire egy egész vertikumot alkotva. Ilyen értelemben, ebben az időszakban az ásványi nyersanyagok közül tehát a szén volt a legfontosabb ipartelepítő tényező is. A tőkés gazdaság korszakában a legkedvezőbb geológiai feltételek között lévő és legjobb minőségű szenek bányászata folyt, olcsó munkaerővel, aminek eredményeként a kitermelés rendkívül gazdaságos volt.

Összességében megállapítható, hogy a szénféleségek a magyar gazdasági fejlődésben jelentős szereppel bírtak, elősegítették az ipar fejlődését, kétségtelenül nem elhanyagolható gazdasági növekedést motiváló hatásukkal.

Az ötvenes évek kezdetétől elindult erőltetett iparosítás következtében – különösen a nehézipar fejlesztése során – a szénkitermelés nagy súlyt kapott. A termelés gyorsított felfuttatása elsősorban a mennyiségi eredmények elérését célozta. Ennek érdekében a bányászati kapacitások növelésére került sor, nagyszámú új akna megnyitásával, a régiek bővítésével. A kedvezőtlenebb geológiai feltételek mellett kitermelhető rétegeket is bevonták a termelésbe, így a korábbinál rosszabb minőségű szenek bányászatának mennyisége megnőtt. Megkezdődött – nagyobb volumenben – a lignitbányászat is.

A hatvanas évektől megváltozott az energiakoncepció. A volt KGST országok az egykori Szovjetuniótól elegendő és főleg olcsó szénhidrogénekhez jutottak. Mindezt elősegítette a szállítási infrastruktúra kiépítése is (csővezetékek). Olyan felhasználási területeken is megjelent és meghatározóvá vált a kőolaj, ahol korábban szóba sem jöhetett (villamos erőművek, vasút). A gazdaságirányítás reformja 1968 után felvetette a gazdaságosság kérdését. A drágán termelhető hazai szenek egy része a versenyt nem tudta felvenni, ezért a legrosszabb földtani feltételek mellett alacsony fűtőértékű szenet termelő szénbányászati aknák jelentős részét bezárták. Az ésszerűsítés hatására átmenetileg valamelyest javult a szénbányászat gazdaságossága.

A hetvenes évek nagymértékű világpiaci olajár emelkedése a gazdaságirányítást válaszút elé állította. Az egyik lehetőség volt: a szükséges kőolaj beszerzése a konvertibilis valutájú piacról. Ennek feltétele azonban az volt, hogy az iparfejlesztés és tőkebefektetés prioritásai megváltozzanak. Nagyobb hangsúlyt fektetve a feldolgozóiparra, elsősorban a korszerű gépipari, elektronikai ágazatokra, aminek gyors termékszerkezet-váltásra, a technika legújabb eredményeinek bevezetésére lett volna szüksége.

A 70-es évek szénprogramjai Magyarországon. Az energiaválság miatt a világpiacon átmenetileg a szén ára is megnövekedett. A cél a széntermelés növelése volt, melyet a Kormány két program keretében fogalmazott meg. Az egyik az un. eocénprogram, amely a tatabányai, oroszlányi és a dorogi medencékben a minőségi barnakőszén bányászatának fokozását célozta nagy teljesítményű, gépesített új bányák nyitásával, elsősorban a hőerőművek ellátása érdekében.

A másik a liászprogram volt, a mecseki medencék széntermelésének növelése, a kohókoksz-termelés érdekében. A liászprogram a kezdetekkor leállt, mert hiányzott a szükséges pénz, ill. válságágazattá vált a vaskohászat. Ezért nem volt szükség a prognosztizált kokszmennyiségre, emiatt gyakorlatilag új aknák építése nem kezdődött el. Az eocénprogram is erre a sorsra jutott, azonban ez valamivel tovább szolgálta (kis részben szolgálja) a magyarországi széntermelést.

Súlyos gazdasági hatása volt annak, hogy a szénbányászati beruházások az iparfejlesztéstől jelentős tőkét vontak el. Ez volt az egyik oka, hogy az ipari szerkezetátalakítás elmaradt. A beruházott tőke egy része befagyott, sohasem térült vissza.

A nyolcvanas évek közepétől ismét egy új helyzet állt elő. Jónéhány kormányintézkedés nyomán a szénbányászati vállalatok rendkívül nehéz pénzügyi helyzetbe kerültek, amelyen a szén árának növelése sem segített. A stagnáló gazdaság szénigénye nem növekedett. A szén iránti minőségi igények fokozódtak és ismét kiütközött számos bánya gazdaságtalansága.

A helyzet romlásához hozzájárult, hogy több szénmedencében a működő aknák rétegei kimerültek. Újabb bányák nyitására vagy újabb rétegek feltárására tőke hiányában nem kerülhetett sor, így a bányákat be kellett zárni. A szénbányászat területileg leszűkült, mely folyamat napjainkban is tart.

A magyarországi szénkészletek nagysága. Az ország – kutatásokkal igazolt – összes földtani szénvagyona kb. 10 milliárd tonna. Ebből a műrevaló (ipari) készlet kb. 5 milliárd tonna. Ez azt jelenti, hogy a kitermelhető szénvagyonnak ennyi a gazdasági paraméterekkel meghatározható része, ennek kitermelése feltehetően gazdaságos lehet. (Természetesen ez a megállapítás nem foglalja magában a világpiaci árakon történő nemzetközi összehasonlítást, esetleg a komporatív előnyöket vagy hátrányokat.)

A műrevaló készlet (5 milliárd tonna) %-os megoszlása:

  • 12,2%-a feketekőszén;

  • 15,4%-a minőségi (elsősorban dunántúli) barnakőszén;

  • 5,6%-a alacsony fűtőértékű (főleg észak-magyarországi) barnakőszén;

  • 66,8%-a külszíni fejtéssel kitermelhető lignit.

A műrevaló készlet 15%-án folyik kitermelés. Ezek az adatok a 90-es évek elejét illusztrálják, ugyanis napjainkban a műrevaló vagyon kategóriájába több szakember szerint mindössze a külszíni fejtéssel kitermelhető lignitkészletek sorolhatók. Ezzel szemben vannak szénmedencék (főleg lignit-előfordulások), amelyek feltárása még el sem kezdődött.

Összességében – a jelenlegi termelési szintet figyelembe véve – hazánk közel kétszáz évre elegendő földtani széntartalékkal rendelkezik. Ezen kívül figyelembe kell venni azt, hogy az un. reménybeli szénvagyon – ami földtani meggondolások alapján feltételezett széntelepek becsült ásványi mennyisége – meghaladja a gazdaságosan kitermelhető (műrevaló) készletek nagyságát. Elméletileg tehát távlati energiafejlesztési koncepciók alapjául is szolgálhatnak. A szénbányászat reális jövője azonban a földtani készletekkel önmagukban nem határozhatók meg.

A magyarországi szénmedencék jellemzői, minőségi mutatói. A hazai szénmedencék és a szénfajták a következőkkel jellemezhetők:

  • a szénmedencék kiterjedése korlátozott;

  • a szénmedencék többségében kedvezőtlenek az un. geológiai viszonyok (a széntelepek és környezetük adottságai, mint a szénrétegek vastagsága, elvékonyodása);

  • a karsztvíz jelenléte.

A szén minősége különböző mutatókkal határozható meg (1. táblázat), közülük a legfontosabb a fűtőérték (a tényleges energiatartalom), a hamu- és kéntartalom. A hamutartalom az égést befolyásolja, de gazdasági vonatkozása is van. Ilyen szenek esetében jelentős mennyiségű nem hasznosítható anyag szállítását is el kell végezni, ami fajlagosan megnöveli a szállítási költségeket. A magas hamutartalom környezetet szennyező is egyben, hiszen egy része a levegőt, más része a talajt szennyezi, ill. szilárd hulladékként okoz gondot. Súlyos környezetszennyező hatása van a kénnek is. A szén elégetése kapcsán a kénből kéndioxid keletkezik, a levegő nedvességtartalmával keveredve savas esővé válik (nagyban „elősegítve” az erdők pusztulását). További összetevője a szeneknek a nedvességtartalom, amely különösen a lignitek esetében magas.

Ezek a mutatók határozzák meg alapvetően a használati értéket, a szenek hasznosíthatóságát (kokszolás, gázgyártás, fűtés vagy a csak erőművekben felhasználható szenek).

A magyar széntermelés közel háromnegyedét a hőerőművek használják fel, második helyen áll a lakossági felhasználás.

1. táblázat - Magyarországi szénmedencék szenének minőségi mutatói

Szénmedence

Átlag fűtőérték

(KJ/kg)

Hamutartalom

%-ban

Kéntartalom

%-ban

Borsod és Ózd

9736

24,4

2,2

Dorog

16885

20,2

3,5

Közép-Dunántúl

11382

23,5

2,8

Mecseki

15775

43,5

3,0

Nógrádi

11238

33,9

2,6

Oroszlányi

13331

25,5

3,0

Tatabányai

14576

24,4

4,3

Visontai

6561

22,2

1,5


Forrás: Magyar Statisztikai Zsebkönyv ’96. KSH. Budapest, 1997.

A széntermelés jövője Magyarországon. A széntermelés jövőjét illetően jelenleg számos bizonytalanság van. Ennek egyik oka, hogy nem alakult még ki határozott, előremutató energiapolitika. A szénkészletek további kitermelése akkor indokolt, ha gazdaságossá tehető:

  • Elsősorban ott, ahol a termeléssel kapcsolatos kockázatok minimálisra csökkenthetők. Korszerű műszaki megoldásokkal a termelés folyamatossága biztosítható, a környezeti kockázat csökkenthető, a karsztvíz okozta következmények elkerülhetők.

  • Másodsorban a további fejlesztés döntően a nagy készletekkel rendelkező szénelőfordulásokban történhet, ahol korszerű, jól gépesíthető bányák nyithatók.

Az előzőekben leírtak ellenére a magyarországi szénbányászat teljes vagy esetleges megszüntetése sok vitát vált ki napjainkban is. A hőerőművek üzemeltetése azonban továbbra is hazai szenet igényel.

2.2.2 Szénhidrogén termelés

A szénhidrogének – a kőolaj és a földgáz – a világ energiagazdaságában vezető szerepet töltenek be. A kőolaj egyben stratégiai energiahordozó is, mert számos vezető gazdasági hatalom biztonsága függ tőle. A kőolajkészletek és egyben a kitermelés is – bár az előfordulások száma nagy – néhány meghatározó jellegű térségre koncentrálódik, ezek: Közép-Kelet (Szaúd-Arábia, Irak, Kuvait, Irán, Egyesült Arab Emirátusok stb.), Oroszország (a Volgától keletre, elsősorban Nyugat-Szibériában), Kazahsztán, Észak-Amerika (Egyesült Államok, Mexikó és Kanada), Latin-Amerika (Venezuela), Észak-Afrika (Líbia, Algéria), az Északi-tenger alatti olajmezők (Nagy-Britannia, Norvégia). A felsorolt térségek és a Távol-Kelet egyben nagy kőolajexportálók is (kivéve Egyesült Államokat).

A kőolaj importja szintén néhány nagy térségre koncentrálódik, mint az Egyesült Államok, Brazília, Németország, Franciaország, Olaszország, Japán.

A földgáz kitermelésének jelentős része a kőolajtermelő térségekre összpontosul, a kőolajjal együtt vagy attól elkülönülve. A legnagyobb termelő Oroszország. Jelentős kitermelés folyik az Egyesült Államokban, Kanadában, Algériában, az Északi-tenger alatti földgázmezőkön (Nagy-Britannia, Hollandia, Norvégia). A földgáz világkereskedelme a kőolajhoz viszonyítva kevésbé jelentős. Legnagyobb importőr Európa, ahová csővezeték-rendszereken keresztül Oroszországból és az Északi-tenger alatti földgázmezőkről, ill. különleges tankhajókon (hűtött állapotban, kb. -160 °C-on) folyékony állapotban érkezik Algériából és a Közép-Keletről a földgáz.

A kőolaj azért tekinthető stratégiai energiahordozónak, mert a világpiaci ára rendkívül érzékenyen reagál a világpolitika eseményeire. A termelésben, szállításban, finomításban és elosztásban továbbra is a nagy nemzetközi monopóliumok– elsősorban Egyesült Államok – súlya jelentős.

Az 1973-as arab-izraeli háború után előállt rendkívüli helyzetben megerősödött a nemzetközi olajkartell, az OPEC (Organization of Petroleum Exporting Countries), amely 12 olajexportáló országot (arab államokat), Iránt és a többi más olajexportáló fejlődő országot tömöríti. Az OPEC rendkívül magasra emelte az olajárakat, ami nemzetközi energiaválságot idézett elő.

A magas olajárak később estek, mert a kereslet csökkent vagy stagnált. A 80-as évek elején az Északi-tenger alatti brit és norvég termelés felfutott, az OPEC-hez nem tartozó nagy exportőrök (pl. Mexikó) növelték kitermelésüket. A kereslet viszonylagos csökkenését elősegítette, hogy a vezető tőkés ipari országok korszerűsítették energiafogyasztó berendezéseiket (pl. a gépkocsikat). Mindezek következtében az olajárak hosszú időn keresztül stabilan 17-19 $/hordó = barrel = 158,89 l alakultak. A 2000-es évek elején ez az érték 25-35 $ között mozog. 2008 nyarára 142 $-ra emelkedett. Az OPEC az esetleges olajáreséseket a kínálat csökkentésével, kitermelési kvótákkal igyekezett kivédeni. Az OPEC országok a világ kőolajexportjának kb. 60%-át adják, a világpiacon olajáraik meghatározók. A földgáz ára általában fűtőérték arányosan követi az olaj árát.

A kőolaj un. primer energiahordozó, felhasználása másodlagos energiahordozóként, olajfinomítványok formájában nyer alkalmazást (benzin, dízelolaj, – háztartási és nehéz fűtőolaj, az utóbbit elsősorban hőerőművek és kazánok fűtésére használják). A földgáz döntő hányadát viszont elsődleges energiahordozóként tüzelik el (háztartások, hőerőművek, ipari kazánok). Mindkét szénhidrogénfajtának igen nagy a vegyipari felhasználása is (petrokémia). A szénhidrogének fogyasztásának gyors növekedése és a világ energiamérlegében a vezető helyre kerülésének okai a következőképpen foglalhatók össze:

  • a sokoldalú felhasználás (adottságainak, magasabb fűtőértékének köszönheti a korlátozottabb használhatóságú szénnel szemben);

  • a tőkeigényes kutatás és termelésbe állítás után a kitermelés költségei fajlagosan alacsonyak;

  • a szállítás egyszerűsége (a kőolaj, a finomítványok, avagy a földgáz nagyméretű tankhajókon és csővezetékeken keresztül olcsón szállíthatók).

A magyarországi szénhidrogén termelés. Magyarország földtani felépítése, szerkezete kedvezett annak, hogy a különböző tengeri üledékek képződése közben szénhidrogén-telepek keletkezzenek. A harmadkorban létrejött hazai előfordulások száma jelentős, de a készletek többnyire csekélyek és csak kevés olyan előfordulás van, ahol a készletének nagysága gazdaságossá teszi a kitermelést.

A szénhidrogének fontosságára utal, hogy az elmúlt évtizedekben széleskörű geofizikai és geológiai kutatások folytak, amelyek eredményeként az ország területének 70%-a már fúrásokkal megkutatott. Több fontos új lelőhelyet is sikerült felkutatni (pl. Dél-Alföld), viszont kevésbé van remény további nagyobb lelőhelyek felfedezésére (esetleg a nagyobb mélységekben). A magyar kőolajok jó minőségűek. Termelésükre és behozatalra a 2. táblázat világít rá.

A kőolajtermelés területi megoszlása Magyarországon a következő:

  • Algyő-Szeged-Kiskundorozsma (a termelés 70%-a),

  • a Duna-Tisza-köze déli részén, Kiskunhalas térsége (a termelés 7%-a),

  • Délnyugat-Dunántúl Budafa-Kiscsehi-Lovászi Zalakaros térsége könnyű olajokkal és Nagylengyel térsége sűrűbb olajjal (a termelés 11%-a),

  • a fennmaradó 12% pedig elszórtan az ország különböző részein.

2. táblázat - A szénhidrogének termelése és behozatala

Megnevezés

1980

1988

1994

1999

2007

Kőolajtermelés (ezer tonna)

2031

1947

1631

1243

840

Földgáztermelés (millió m3)

6142

6272

5564

3693

2650

Kőolaj import (ezer tonna)

8336

7262

5821

5933

Földgáz import (millió m3)

4045

5371

5063

8704


Forrás: Magyar Statisztikai Zsebkönyv ’99. KSH. Budapest, 2000.

A hazai földgáznak többféle geológiai előfordulása ismert, így:

  • a sapkagáz: a kőolajtelep felett elhelyezkedő, azzal hidrodinamikai kapcsolatban álló gáz (40%);

  • az oldott gáz: a kőolajtelepeken oldott (elnyelt) gáz, ami a kitermelés során az olajtól szétválasztható (6%);

  • a szabad gáz: a kőolajtelepektől függetlenül helyezkedik el (54%).

Amíg az előbb említett gázelőfordulások közül az első kettő az olajjal összefüggő gázok, addig a szabadgáz független a kőolajtelepektől, önállóan földrajzilag is elkülönül azoktól. A hazai földgáz minősége jó. A földgázból értékes kondenzátumok választhatók le (propán, bután, gazolin).

A hazai földgáztermelés területileg kevésbé egységes, mint a kőolajtermelés, ez a szabadgáz-előfordulások nagy számának is köszönhető. A kitermelő területek megoszlása a következő:

  • Algyő (a termelés 40%-a),

  • Üllés (a termelés 15%-a),

  • Martfű, Gyomaendrőd, Kisújszállás ( a termelés 17%-a),

  • Hajdúszoboszló (a termelés 7%-a),

  • Kiskunhalas-Szank-Zsana (a termelés 10%-a).

Dél-Dunántúlon elszórtabban található, döntően kisebb szabadgáz előfordulások kitermelése:

  • Görgeteg-Babócsa, Mezőcsokonya, Vízvár, Lovászi (a termelés 3%-a),

  • elszórtan 8%.

A kőolajtelepeket az olajfinomítókkal, a földgáztelepeket a fő felhasználó körzetekkel csővezetékek kötik össze, ezenkívül az olajfinomítványoknak külön csővezetékeik vannak. Ezzel a korszerű szállítási móddal a szállítási költségek jelentősen csökkentek.

A szénhidrogének kitermelése széles körű felhasználási lehetőségei és környezetkímélőbb hatása miatt elsőrendű gazdasági érdek. Annak ellenére, hogy a hazai termelés összességében a szükségletek egy részét tudja kielégíteni, a magas világpiaci árak miatt járul hozzá nagy mértékben az ország energiaellátásához. Gazdaságosságuk közvetlen és közvetett módon mérve felülmúlja a hazai szénféleségekét. Az ipari készletek azonban hosszú távú ellátást nem tesznek lehetővé. Mindkét szénhidrogén esetében a termelés csökkenésére lehet számítani (ami a kőolajnál már megkezdődött).

A szénhidrogén igények a jelenben és a jövőben csak import segítségével fedezhetők. A magyar import sokáig kizárólagos ellátója az egykori Szovjetunió volt. A szállítás a KGST közös és kétoldalú, magyar-szovjet olaj- és földgázvezetékeken történt. Ezenkívül Magyarország az orosz termelési beruházásokhoz jelentős tőkebefektetéssel is (Tengiz-Janburg) hozzájárult. Az orosz fél a befektetett tőkét földgázszállítással fizette vissza.

A politikai átalakulás következtében indokolttá vált a szénhidrogén import egyoldalú orientációjának megváltoztatása. Ennek érdekében Győr és az ausztriai Baumgarten között épült csővezeték teremt kapcsolatot a nyugat-európai földgázvezeték-rendszerrel.

Bár a szén-dioxid gáz nem tartozik az energiahordozók közé, földtani elhelyezkedése és kitermelése hasonló azokhoz. A szén-dioxid fontos természeti erőforrás, részben ipari (szárazjég, hűtéshez), részben bányászati célokra használják (az olajkutakba juttatják vissza az olajrétegek kisajtolása érdekében). Magyarország európai viszonylatban a gazdag szén-dioxid-készletekkel rendelkező országok közé tartozik. Az iparinak minősíthető vagyon közel 30 milliárd m3, ami a jelenlegi termelési szint (190 millió m3) mellett több mint egy évszázadra elegendő készletet jelent. A vagyon többsége szabadgáz, átlagosan 86%-os szén-dioxid-tartalommal. A legnagyobb előfordulásai Mihályi-Répcelak a Kisalföldön, Ölbő, Mezőcsokonya, Budafa a Dél-Dunántúlon, Rákócziújfalu Szolnok közelében. Kitermelés Budafán és Mihályi-Répcelakon folyik. Emellett Répcelakon palackozó üzem működik és szárazjég-gyártást is folytatnak.

2.2.3 Uránérc

Magyarországon uránércet Kővágószőlősön (a Mecsek hegységben, Pécs közelében) a földtani ókor végi permi homokkőben fedeztek fel, melynek kitermelése 1995-ben megszűnt. Itt az üledékes eredetű uránium lencsés szerkezetű telepekben dúsult fel. Az érctelepek dőlésben helyezkednek el, ezért a bányászat már megközelíti az 1000 méteres mélységet, ami jelentősen megnöveli a kitermelési költségeket.

Szerepe, jelentősége. Kitermelése az 1950-es évek közepén kezdődött el a magyar-szovjet együttműködési szerződés keretében. A bánya közelében az ércet előzetesen dúsították, majd a meddőanyagok nagy részétől megszabadítva a Szovjetunióba exportálták. Az atomerőművekkel szembeni negatív vélemények miatt az urán iránti igénynövekedés mérsékeltté vált. Az atomerőművekben használatos fűtőelem gyártására, ill. az azt megelőző dúsításra – mivel ahhoz rendkívül nagy tőkeigényű berendezésekre lenne szükség, amit az uránérc geológiai készlete sem tesz indokolttá -, az ország nem vállalkozhat. A paksi atomerőmű fűtőelem-szükségletét ebből adódóan orosz importból fedezik.

2.2.4 Geotermikus energia

Ezen energiaforrás alatt a földkéreg belső hőenergiája értendő. A hőállapot kifejezésére két mutatószámot alkalmaznak, ezek:

  • A geotermikus mélységlépcső, ami a földkéreg mélysége felé haladva az 1 °C hőmérséklet emelkedéséhez tartozó távolságot mutatja méterben. Ennek átlagos földi értéke 30-33 m, a Kárpát-medence alatt ez az érték 17-25 m.

  • A geotermikus gradiens, ami egységnyi mélységnövekedéshez tartozó hőmérséklet-emelkedéssel egyenlő. Ennek földi értéke 30-33 °C/km. Magyarország alatt ez az érték 42-56 °C/km.

A feltételezések szerint a Kárpát-medence alatt a földkéreg vékonyabb, ezért kedvezőbbek az előbb ismertetett értékek. Ezeknek az adottságoknak a következtében 3000 m alatti mélységben a hőmérséklet meghaladja a 160 °C-t. A geotermikus energiát a Föld mélyében levő vízkészlet reprezentálja, azaz a jelenlegi technikai feltételek mellett a geotermikus energiát csak a mélységben lévő vizek kiemelésével lehet felhasználni. Ugyanis a hazai mélységi tartományokban a különböző rétegekben, víztartó vagy karbonátos kőzetekben rendkívül nagy vízkészlet helyezkedik el.

A magyarországi kitermelés és felhasználás. A korábban is ismert hévízforrások mellett az olaj- és földgázfurások során nagy számú hévízlelőhelyet tártak fel, amelyek döntő hányada kihasználatlan.

A jelenlegi hévízkitermelés napi fél millió m3, aminek összesített fűtőértéke (teljes hőkihasználás esetén) egy millió tonna kőolaj fűtőértékével azonos. Jelenleg a kitermelés a tárolt hőenergiának csak mindössze 73 milliomod része.

A működő hévízforrások gyógyfürdőket látnak el, lakótelepeket, kisebb üzemeket, irodákat fűtenek, a mezőgazdaságban üvegházak fűtésére használják. A mélységi hévízkészlet 50%-a a Dél-Alföld, 20%-a az Észak-Alföld alatt található.