Ugrás a tartalomhoz

Természeti erőforrás és környezetgazdálkodás 6., 6 KÖRNYEZETSZABÁLYOZÁS GAZDASÁGI ÉS JOGI ESZKÖZEI

Dr. Tenk Antal (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

6.3 A társadalmi jólét jellemzői

6.3 A társadalmi jólét jellemzői

A természeti környezet – általános értelemben – a társadalom létezésének szükségszerű feltétele. A természeti környezetnek a természeti erőforrásokban megtestesülő része képezi a természeti termelési tényezők halmazát. Minden szükséglet-kielégítésre alkalmas gazdasági jószág eredendő állapotában része a természeti környezetnek vagy mint nyersanyag, vagy mint energiahordozó. Ez a megállapítás a munkaeszközökre és a fogyasztási javakra egyaránt igaz. A termelés lényege, hogy a természet erőit és javait közvetlen emberi szükségletek kielégítésére alkalmas állapotba hozzuk. Lényegében a tudományok fejlettségének mindenkori szintjétől függ, hogy az ember milyen mértékben képes a természeti környezeti tényezőket gazdasági erőforrásként hasznosítani (például új elemek, anyagok, energiaforrások bevonása a gazdálkodási láncolatba, „hulladékfaló” baktériumok munkára fogása a szennyvíztisztításban stb.). A gazdálkodás számára tehát a környezet elsőként mint termelési tényezők halmaza jelenik meg.

A természeti környezet számos olyan hasznos jószágot, szolgáltatást nyújt az embernek, amelyek közvetlenül – tehát minden további átalakítási folyamat közbeiktatása nélkül – alkalmasak emberi szükségletek kielégítésére. Ez a képesség a közgazdaságtani használati érték fogalom kritériuma. Ilyen alapvető természeti használati érték például a tiszta levegő, a természetben található, még iható vízforrások, a vadon termő gyümölcs stb. Kissé leegyszerűsítve a természeti környezeti tényezők közgazdaságtani értelmezéséről eddig leírtakat azt mondhatjuk, hogy azok a környezeti tényezők tartoznak a termelési tényezők halmazába, amelyek csak bizonyos átalakítás után alkalmasak fogyasztási igények kielégítésére. Ez az átalakítási folyamat maga a termelés. A termelési folyamatból kikerülő javak használati értékké (hasznos tulajdonsággal rendelkező jószággá) válnak.

A természeti környezet sajátos közgazdasági tartalommal bír azokban az esetekben, amikor a legalapvetőbb termelési tényezőknek, a munkaerőnek a reprodukciós színtereként vesszük tekintetbe (üdülés, pihenés, turizmus). Mára önálló gazdasági ággá nőtte ki magát az idegenforgalom, fejlesztése természetvédelmi-környezetvédelmi kérdéseket is érint.

Az egyes nemzetgazdaságok fejlődése, a polgárok jóléte mindig is szorosan függött a természeti erőforrásokkal való ellátottságuktól. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok bővülésével ez a függőség fokozatosan lazul, de azért a természeti erőforrás-ellátottság még napjainkban is jelentős nemzetgazdasági tényező, számos nyersanyag és energiahordozó (például kőolaj és növekvő intenzitással az ivóvíz stb.) pedig világgazdasági szinten is stratégiai szerepre tett szert.

A környezeti problémák (például a nem megújuló erőforrások beszűkülése, a megújulni képes erőforrások – levegő, víz, talaj – fokozódó szennyezése, s ezzel reprodukciós képességük korlátozása stb.) fölerősödésével és globalizálódásával egyre nagyobb figyelem fordul a környezeti és a gazdasági erőforrások hatékony felhasználását érintő kérdések felé, mint például (1) mennyiségük, minőségük számbavétele; (2) változásuk iránya és oka; (3) a negatív tendenciák kezelhetősége, a lehetséges ellenlépések megtétele.

A modern árutermelés viszonyai között a jólét mértékét az áruk árösszegével, a monetarizált (pénzben kifejezett) értékösszeggel azonosítják. A társadalom fejlődésének, gyarapodásának mércéjeként pedig a hozzáadott érték növekedését tekintik. A „hozzáadott” szó e rendszer értelmezésében azt jelenti, hogy növekedés figyelhető meg a teljes megtermelt és elérhető gazdaság és jólét mennyiségében. Ha azonban a valóságos gazdaságot akarjuk megkapni, akkor a hozzáadott értékből le kell vonni azt az értékrészt, amely a számbavételkor ugyan pozitív értékként kerül elszámolásra, de mégsem növeli a tényleges gazdaságot. Ilyen például az utólagos helyreállítást szolgáló környezetvédelem.

A piaci árukat előállító tevékenység hatással van (nem ritkán negatív hatással) a nem monetarizált használati értékekre is, így annak is megvan a lehetősége, hogy egy adott hozzáadott érték önmagánál nagyobb levont értéket hozzon létre. Másképpen fogalmazva: egy adott gazdasági tevékenység, mely a hozzáadott értéket tekintve eredményes, a valódi gazdaság és jólét csökkenését is eredményezheti.

Ma, amikor az ökológiai krízis egyre inkább ráirányítja a figyelmet a nem megújuló erőforrások kritikus jelentőségére, valamint a megújuló erőforrásokat, az ökoszisztémát ért károsodások megfordíthatatlan természetére, a GDP növekedési ráta elveszti jelentőségét a társadalom jólétének mutatójaként. Többen mutattak rá arra a tarthatatlan helyzetre, hogy a nemzeti termék növekményeinek számításakor figyelmen kívül hagyják az okozott környezeti kárt, viszont a környezetvédelemre fordított munkát a GDP növekményeként számolják el. Ez a torzítás azt jelenti, hogy a GDP-statisztikában kifejeződő növekedési ráta túlértékeli a jóléti fejlődést. Ha azonban lehetségesnek tartjuk a gazdasági növekedést, tekintet nélkül annak káros környezeti hatásaira, akkor éles ellentmondás jön létre a gazdaságpolitika és a társadalmi elvárások között. A reális ítéletalkotáshoz tudnunk kellene, hogy a bruttó termék mekkora hányadának kell fedeznie a gazdasági tevékenység okozta károkat és veszteségeket, és helyettesíteni azon környezeti funkciókat, amelyek azelőtt ráfordítás nélkül rendelkezésre álltak. Tisztában kell lennünk azzal, hogy milyen mértékben fognak visszafordíthatatlanul károsodni a termelési folyamat következményeként a megújuló erőforrások. Hasznosulhatnak-e gazdaságilag kielégítő módon, vagy ökológiai fejlesztési intézkedésekkel képesek bővülni (például talajjavítás, szennyvíztisztítás stb.)? A nem megújuló erőforrásokkal kapcsolatban milyen vonzatai vannak a termelésnek? Milyen szerepe van az újbóli hasznosításnak (recirkuláltatásnak)? Mekkora a termelés okozta környezeti kár? Milyen ágazatok termelnek toxikus anyagok kibocsátása nélkül, vagy melyek jelentősen csökkentett emisszióval?

Ha az elengedhetetlen módosításokat a jövőben számításba vesszük, akkor elérhető, hogy a módosított GDP rövid és hosszú távon az egyén és a társadalom szintjén egyaránt a jólét reálisabb mérőszáma legyen. A fenntartható fejlődés elvárásait alkalmazva a rövidtávú gazdasági programok szintjére tisztázni kell, hogy mely típusú, milyen hosszan tartó és milyen gyorsütemű növekedés hozható összhangba a fenntarthatósággal.

A GDP-nek mint fejlődési mutatónak az egyik fő hiányossága, hogy nem veszi számba a természet ingyenes szolgáltatásait; a tiszta levegőt, az ózonpajzsnak a Nap káros sugarait kivédő szolgáltatásait sem. A GDP a szennyező tevékenységekkel is és a későbbi tisztítással is nő, azt a benyomást keltve, hogy a szennyezés a gazdaság számára kettős haszon. A GDP nem veszi figyelembe a természeti erőforrások kimerülését (pusztulását), sőt a gazdasági döntések szempontjából meghatározó időtávon többnyire pozitív változásként kezeli azt. (Így például egy őserdő kivágása termelésnövelő tényező, ugyanakkor az oxigéntermelés ezért bekövetkező kiesése nem jelenik meg csökkentő elemként).

A fenti példák is bizonyítják, hogy a GDP-re hagyatkozva nem lehet reálisan gondolkodni és dönteni a fenntartható fejlődésről. Ugyanakkor a GDP használata indokolt lehet az üzleti befektetések tervezése során és a szükséges pénzkínálat meghatározásakor. A társadalmi fejlődés reális megítéléséhez azonban találnunk kell e makromutatónál reálisabb indikátorokat.[1]



[1] /5/ Valkó, L.: Környezetgazdaságtan, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Budapest, 2006.