Ugrás a tartalomhoz

Természeti erőforrás és környezetgazdálkodás 6., 6 KÖRNYEZETSZABÁLYOZÁS GAZDASÁGI ÉS JOGI ESZKÖZEI

Dr. Tenk Antal (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

6.5.1 A környezetszabályozás törvényi módszerei

6.5.1 A környezetszabályozás törvényi módszerei

A közvetlen törvényi szabályozás hatósági előírások (utasítások és tilalmak) formájában kísérli meg kényszer hatása révén a környezetpolitikai célokat elérni. A környezetvédelem legrégebbi tradíciójú eszközeit alkotják. Az utasítások esetén bizonyos mértékű környezetterhelés még megengedett, a tilalmaknál viszont a környezetet károsító magatartás teljes egészében tilos. A hatósági előírások vonatkozhatnak a szennyezőanyagok kibocsátására (emisszióra), a szennyezettségi állapotra (az immisszióra), a termelési folyamatokra és az előállított termékekre, szolgáltatásokra. Az emissziós előírások a még kibocsátható szennyező anyagok mennyiségét és koncentrációját határozzák meg, határértékek (normák) formájában. A szennyezettségi állapothoz (immisszió) kapcsolódó előírások is zömmel határértékben jelennek meg. A határértékek betartása érdekében különböző intézkedéseket is hozhatnak, például előírhatják a szennyező termelés csökkentését vagy leállítását, a beruházások engedélyeztetését az érintett régióban. A termelési folyamathoz kapcsolódó előírások vonatkozhatnak a termelés inputjára, például meghatározott nyers- vagy üzemanyag felhasználásának tiltása, esetleg a felhasználható mennyiség, az összetétel megszabása stb. Előírhatják, vagy éppen megtilthatják bizonyos technológiák alkalmazását.

A termékekre vonatkozó előírások meghatározhatják azok alakját, anyagösszetételét, a forgalomba-hozatal feltételeit stb.

A közvetlen törvényi szabályozás előnyei:

  • Az utasítások és tilalmak egyértelműek, a várható reagálás nagy biztonsággal előrelátható. Ezért az igen veszélyes emisszió elkerülésénél, az egészség közvetlen veszélyeztetésénél a közvetlen törvényi szabályozásnak nincs alternatívája.

  • Az előírások betartása elvileg könnyen ellenőrizhető.

  • Az előírások bevezetésével viszonylag gyors eredményt lehet elérni.

  • A határértékek tudományos megalapozásával ökológiai hatásosságuk fokozható.

A közvetlen törvényi szabályozás hátrányai:

  • A közvetlen törvényi szabályozás gazdaságilag nem hatékony. Miközben az egyes berendezésekre vagy berendezéstípusokra egységes követelményeket ír elő, a környezet egy meghatározott állapotának minimális költségek melletti elérését nem biztosítja (ökonómiai kritérium).

  • A különböző fajlagos tisztítási költségekből az is következik, hogy az előírások betartása zavarhatja a versenyfeltételeket. A kis- és közepes nagyságú üzemeket általában nagyobb környezetvédelmi költségek terhelik, s így ez a szabályozás nem versenysemleges.

A közvetlen törvényi szabályozást funkcióképessége érdekében hatékony szankciórendszerrel kell kiegészíteni. A hatékony szankciórendszer alappillérei a

  • szigorú és rendszeres ellenőrzés,

  • közgazdaságilag megalapozott bírságrendszer.

Megfelelő ellenőrzés nélkül – éppen a vállalati ellenérdekeltség miatt – a környezetvédelmi intézkedések komolytalanná, alacsony hatékonyságúvá válnak. Ha az ellenőrzés megfelelő, akkor a második kritikus pont a bírságolási rendszer kialakítása. A bírságnak ebben a rendszerben visszatartó, „elrettentő” erővel kell rendelkeznie. Ez pedig a bírságok közgazdasági megalapozását kívánja meg. A termelő lényegében a következő alternatíva előtt áll: a határértékeket meghaladó módon szennyez, és akkor bírságot fizet, vagy az előírt szintre csökkenti a kibocsátásokat, ez viszont pótlólagos beruházási és üzemeltetési költségekkel jár (például tisztítóberendezéseket szereltet fel és üzemeltet). A gazdálkodó tehát a bírság összegét a pótlólagos környezetvédelmi beruházások és azok üzemeltetési költségeivel veti össze. A bírságnak akkor van visszatartó ereje, ha annak nagysága úgy van megállapítva, hogy a vállalatnak inkább kifizetődő a beruházás és üzemeltetés költségeit vállalnia, mint a bírságot fizetnie.

A közvetlen törvényi szabályozás sikerét a fejlett piaci viszonyok, a vállalati gazdálkodás „kemény” közgazdasági környezete érdemben elősegíti. A versenyt nélkülöző piaci viszonyok, a „puha” gazdálkodási feltételek viszont az eredményességét nagymértékben csökkentik (például az inflációhoz nem igazított bírságtételek és az önbevalláson alapuló bírságolás hatástalanná teheti a rendszert). Ma már az országok széles körében ismerik el, hogy eredményes környezeti politika közvetlen szabályozás esetén is a szennyezés következményeit elkerülhetetlenül viselő lakosság támogatása nélkül nem valósítható meg.