Ugrás a tartalomhoz

Tájrendezés és tájvédelem 2., A tájak rendszertani (természeti földrajzi) alapismeretei

Dr. Dömsödi János (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

2.3 A tájak változása

2.3 A tájak változása

Tájrendezés szempontjából: a tájban az emberi környezetben található megjelenési formákat tájalkotó elemeknek, vagy tájelemeknek nevezzük. Jellegük szerint: természeti, módosított és művi tájelemek ismeretesek. A módosított elemek pl. a termesztést szolgáló teraszok, vízelvezetők, földutak, az öntözött táblák, az egyes művelési ágak stb. Az emberi tevékenység valamennyi élettelen „termékét”: az épületeket (majorokat, terménytárolókat), egyéb létesítményeket (utakat, műtárgyakat) művi elemeknek tekintjük.

Az egyes tájalkotó elemek többnyire igen bonyolult tényező-kombinációkban érvényesülnek (2. ábra).

2. ábra. A tájalkotó tényezők, elem-együttesek kölcsönhatásai (Veinitschke 1976 és Csemez 1996 után).

Az ábra bal oldalán az abiotikus, jobb oldalán a biotikus tényezők szerepelnek. A felső két hely (alapkőzet, emberi tevékenység) befolyásolatlan, ill. közvetetten befolyásolt tényező.

A domborzatban az általános felszíni formák és az egymáshoz viszonyított magasságok mellett az expozíció (lejtőhajlás) és az inklináció (lejtőszög) is kifejezésre jut.

Az éghajlat makró-, mezo- és helyi, valamint állományklímaként egyaránt érvényesül.

A vízháztartásban lejátszódó folyamatok sokirányúak, a víz körforgása gyors.

A talajban a fizikai és a kémiai tulajdonságok mellett a levegő és a vízháztartás is jelentős szerepet játszik.

A növénytakaró és az állatvilág teljesítménye azért is fontos, mert mindkettőt az ember közvetlenül hasznosítja.

A közvetlen kapcsolatokat a nyilak jelzik. Közvetett kapcsolat az alapkőzet-éghajlat kivételével valamennyi tényező között fennáll. Az ábra a kapcsolatok sokrétűségére is utal. A nyilak az egyes tényezők módosíthatóságát is érzékeltetik. Mindenféle beavatkozás a tájalkotó tényezőkben, elemekben előbb-utóbb érzékelhető változást okoz, amelynek jellege, mértéke nem lehet közömbös.

A társadalmi-gazdasági körülmények velejárója a táj folyamatos alakulása. Az egyes létesítmények „nagyságával” a tájszerkezet-változtató hatás általában arányosan növekszik. Fejlesztés nélkül a társadalmi haladás elképzelhetetlen. Az elsődleges tájszerkezet megőrzése a fejlesztés kiküszöbölését jelentené.

A létesítmények köztudottan gazdasági, társadalmi érdekeket szolgálnak és közgazdasági vonatkozásaik is számíthatók. A táj megváltoztatásának mértéke azonban alig becsülhető és nehezen prognosztizálható. A tájban végbemenő folyamatokat, a rendkívül bonyolult hatásmechanizmusokat több kötetnyi műben sem lehetne bemutatni (Csemez, 1996).

A tájváltozás, tájrendezés lényegét az ember tájalakító tevékenységén; az embereknek a tájhasználatra, földhasználatra irányuló elképzelésein keresztül lehet megismerni.

Ezért a táj rendezésére irányuló tudatos tevékenységeket; a tájalakulási, tájökológiai, tájtörténeti változásokon (példákon) keresztül célszerű végezni.

Minden beavatkozás – közvetlenül vagy közvetve – hat a tájalkotó elemekre, így a tájháztartásra, a tájszerkezetre; a táj egészére.