Ugrás a tartalomhoz

Tájrendezés és tájvédelem 4., Tájrendezési (tervezési) formák

Dr. Dömsödi János (2010)

Nyugat-magyarországi Egyetem

4.7 A művelési ág változás (és kapcsolata a táj- és területrendezéssel)

4.7 A művelési ág változás (és kapcsolata a táj- és területrendezéssel)

A tájhasználat, földhasználat kapcsolatában a „felépítmény” a művelési ágak rendszere (szántó, rét, legelő, erdő stb.), az „alépítmény” a geomorfológiai felszín (hegyek, völgyek, medencék, síkságok, turjánok, vápák stb.) ahol az egyes művelési ágak elhelyezkednek.

A táj változása, „rendezése” leginkább, leggyakrabban, vagy szembetűnőbben az egyes művelési ágak változtatásával történik. (Trianon után a legjelentősebb, ilyen arányú állandó változás az erdőtelepítések, fásítások miatt következett be.)

4.7.1 A domb- és hegyvidéki gyepek (legelők, rétek) aránya, alakítása

Hegységeink legtöbbjében (ma még) számos hegyi kaszáló, rét, ún. irtásrét található. Az ilyen területek – amelyek a nyitottságot illetően a beerdősülés legkülönbözőbb fázisaiban voltak és vannak – biztosítanak élőhelyet számos réti virágnak, állatnak.

Az erdőkben folyó tervszerű gazdálkodás már nem teszi lehetővé hasonló területek kialakulását, mivel a rendelkezések előírják a megsemmisült, ill. üres foltok betelepítését. A meglévő hegyi kaszálók természeti értékeinek megőrzése ezért kiemelt természetvédelmi feladat. Ezek a területek két kategóriába sorolhatók:

  • erdővel körülvett, erdőn keresztül megközelíthető gyepek, kiterjedésük többnyire 50 ha alatti, összkiterjedésük néhány ezer ha,

  • a hegyvidéki völgyek oldalában és dombvidéken lévő, lényegesen nagyobb kiterjedésű, akár több száz hektáros gyepek többnyire legelőterületek (országos kiterjedésük nem ismert).

A zárt erdővel körülvett gyepek fennmaradásáról hosszú távon is a természetvédelem regionális szervezete gondoskodhat. A nagy kiterjedésű gyep, legelő, állatállomány hiányában – kaszálással – nehezen fenntartható. A jövőben a legelő állatokra vonatkozó agrártámogatást úgy kellene kialakítani, hogy a hegyi kaszálórétek körzetében az állattartást motiválja, ill. fokozza. Az istállózó állattartás (beruházás, energiaigény, koncentrált szennyvíz stb.) visszaszorítható.

A legeltetés régiónként megfelelően differenciált támogatása nagyban hozzájárulna az ország jelenlegi tájszerkezetének – azon belül a természeti értékek – megőrzéséhez is. Ez fontos része a vidékfejlesztésnek, ill. a vidéki létfeltételek megőrzésének és javításának.

4.7.2 Az alföldi gyepek (legelők, rétek) aránya, alakítása

Az ország gyepterületének nagyobb része (1,1 millió ha) az Alföldön található. A kedvezőbb, nedvesebb talajadottságú, nagyobb fűtömeget adó rétek (többnyire gépi kaszálással), a területek többi része (főként homokos, szikes területeken) legelő.

A legelőterületeken a rendszerváltozás óta a legelő állatok folyamatos csökkenése miatt egyre nagyobb területeken mutatkoznak az alullegeltetés jelei. (Alullegeltetésnek azt a folyamatot nevezzük, amikor a legelő állatok alacsony száma, vagy a kívánatosnál rövidebb ideig történő jelenléte miatt a legelőkre nem jellemző növényfajok betelepülnek és tartósan fennmaradnak. Ez a folyamat hosszabb távon a legelő bebokrosodásához, vagy beerdősüléséhez vezet. Az Alföld nagy részén azonban a folyószabályozások miatt megváltozott vízviszonyok lehetetlenné teszik a természetes úton történő újraedősülést. Ez azt jelenti, hogy még ott is igen nehezen tud erdő kialakulni, ahol megindult a bokrosodás. Ezek a területek többnyire már csak faültetvények létesítésére alkalmasak. A legelő, vagy kaszáló gazdag élővilágához képest egy faültetvény kialakítása minden esetben természeti értékcsökkenéssel jár együtt. A használaton kívüli legelőkön beinduló szukcesszió (a növényzet fejlődésének egymást követő sorozata) tehát nem jut el a tájra valamikor jellemző erdőtársulásig, hanem megáll egy bokorfoltos állapotban. Kedvező körülmény, hogy az alföldi legelőterületek nagyobb részén a kedvezőtlen talajadottságok lassítanak mindenféle növényzetfejlődést, ezért a legeltetés gyakori elmaradása miatt kialakuló negatív hatások kiküszöbölésére – a módszeresebb beavatkozások megtervezésére – több idő áll rendelkezésre. Szem előtt kell tartani, hogy a magyarországi természetes vagy természetközeli gyepek megőrzése nemcsak a lakosság egy részének megélhetését és a táj arculatának fenntartását biztosítja, hanem az adott területekhez kötődő rendkívül gazdag élővilágot is. A nagy kiterjedésű nyílt területeket a régiók (kistájak) szintjén kell megvizsgálni, értelmezni és a jövőbeni hasznosításukat is ez alapján kell meghatározni, megtervezni. A védett területek környezetében lévő nagy kiterjedésű gyepek megőrzése kiemelt feladat. Mindenképpen biztosítani kellene, hogy e területek között a természetes kapcsolat – zöldfolyosó – fennmaradjon.

4.7.3 Átmeneti gyepek létesítése

A hozzávetőlegesen egy millió ha átalakításra alkalmas szántó nagyobb részén várhatóan erdőt, vagy faültetvényt lehet telepíteni. Az erdőtelepítés azonban éves szinten kb. 15 000 hektárnál nagyobb területen nem igen tervezhető. Ezért az erdőtelepítéssel egyidejűleg az ún. átmeneti gyepesítéseknek is fokozódik a szerepe, jelentősége, mert ezáltal a lehető legolcsóbban tudunk gondoskodni arról, hogy az erózió, defláció ne rombolja az ország talajkészletét.

Az átmeneti gyepesítés megakadályozhatja azt is, hogy a felhagyásra kerülő szántókon gyomtenger alakuljon ki. A gyepek időnkénti karbantartó munkái (pl. két évenkénti szárzúzás) lényegesen olcsóbbak, mint a gyom- és bokortenger visszaszorítási költségei.

4.7.4 A szántók erdők kapcsolatának, és átalakításának természetvédelmi, földhasználati szempontjai

Magyarország legjelentősebb természeti kincse a termőtalaj, ennek ellenére az utóbbi évtizedekben a talajvédelemre kevés figyelmet fordítottunk, ezért jelentősen megnövekedett az erózió, defláció. E folyamat visszaszorítása alapvető feladat. A szántók csökkentésével kapcsolatos gazdasági kényszer és az Uniós elvárás összekapcsolható a talajpusztulás elleni védekezéssel.

A Bakonyban, a Mecsekben és a számos más hegy- és dombvidéki területen a művelési ágak aránya, kapcsolata olyan, hogy hatalmas szántóterületek – és erodált termőterültek – érintkeznek közvetlenül erdővel. Ezek erdősítése esetén a területre jellemző élővilág viszonylag gyorsan tud alakulni. A termőhelynek megfelelő erdősítéssel az ilyen területeken valódi erdőkkel (és nem biológiailag értéktelen ültetvényekkel) gazdagodunk. Az ország drasztikusan átalakított tájain ezekre különösen nagy szükség lenne.

A hegy- és dombvidéki szántók helyenkénti erdősítése azért is kívánatos, mert olyan térségeken növekedne az erdők kiterjedése, ahol azok a táj szerkezetének legfontosabb meghatározói, szemben az alföldi területekkel, ahol a nagy kiterjedésű nyílt területeket kell lehetőleg megőrizni.

A viszonylag jó termőképesség miatt a tulajdonosok várhatóan nehezen fognak művelési ág változtatásra ráállni, ezért jelentős szerepe lehet a pozitív szabályozóknak (pl. meg kellene szüntetni az eróziós veszélynek fokozottan kitett szántóterületekre vonatkozó támogatást, ugyanakkor kiemelt erdősítési támogatást kell biztosítani).

Az ország legkülönbözőbb területein találhatók kisebb-nagyobb kiterjedésű olyan szántóterületek is, amelyek természetes gyepekkel határosak, ill. azokban szigetszerűen helyezkednek el. (Ezek jelentős részét a privatizáció és a kárpótlás után alakították gyepből szántóra.) Az ilyen területeken támogatás hiányában nem eredményes a gazdálkodás, azonban a természetes növényzet ezeket viszonylag gyorsan vissza tudja foglalni anélkül, hogy a visszaállítás bármilyen ráfordítást igényelne. A kb. egy millió ha művelésből kieső szántóföld jövőbeni hasznosítása (átalakítása) akkor biztosítható, ha minél többféle alternatívát kínálunk a tulajdonosoknak, ill. ha a tulajdonosok a helyi és egyéni adottságok alapján a legkedvezőbb megoldást tudják választani. Az ajánlott földhasználati módok, ill. művelési ág változások a következők:

  • erdőtelepítés,

  • fásítás,

  • hullámterek bővítése,

  • halastavak építése,

  • nádasok létesítése,

  • ugaroltatás,

  • gyepesítés,

  • átmeneti gyepesítés,

  • mocsarak, lápok (vizes élőhelyek) visszaállítása.

Erdőtelepítés. Az átalakításra kerülő szántók nagyobb részén erdőket és faültetvényeket célszerű létesíteni. Ez várhatóan hosszú munkafolyamat (15 000 ha/év), néhány évtizeden belül egyenletes eloszlással, minőségi csemetékkel, fő fajokkal (tölgy, bükk, kőris, gyertyán) és elegy fajokkal (cseresznye, berkenye, juhar stb.). Fontos, hogy a természetes gyepek és kopárok, amelyek számos unikális természeti érték őrzői, kimaradjanak ebből a folyamatból.

Fásítás. Biológiai értelemben a faültetvények az erdőkkel nem azonosíthatók. Faültetvényeket ott indokolt létesíteni, ahol az erdőtelepítés feltételei nincsenek meg (pl. ahol a talajvíz túl mélyre süllyedt). Ilyen területeken többnyire csak tájidegen, de alkalmazkodó fafajokat lehet telepíteni (pl. akác, esetleg fekete fenyő).

A szántóból kikerülő területek nagy része talajgenetikailag nem tartozik az ún. barna erdőtalajok közé, vagyis ezeken a területeken sosem voltak erdők. Következésképpen ezeken ma sem lehet – nem célszerű – erdőt telepíteni. Ezek a területek is várhatóan fásításra kerülnek.

Bizonyosra vehető, hogy a jövőben az új ültetvények elsősorban akácból fognak állni. A fekete fenyő ültetvények várhatóan folyamatosan visszaszorulnak, mert a fa minősége nem megfelelő, kitermelésük veszteséges. Különösen az alföldi homoki gyepek helyére – a korábbi gyakorlat szerint – nem célszerű fekete fenyő ültetvényeket telepíteni.

4.7.5 Hullámterek, halastavak, nádasok

Folyók, hullámterek bővítése. A klasszikus vízrendezések, folyószabályozások során sok helyen túl szűkre szabták a hullámtereket. A határainkon kívül levő vízgyűjtő területeken történő folyamatoknak ki vagyunk szolgáltatva, egyre nagyobb maximális vízszintek alakulnak ki, és veszélyeztetik a folyók közelében lévő településeket is. Vannak azonban olyan térségek, ahol a jelenlegi védvonal messze esik a településektől, ezért lehetőség kínálkozik a hullámtér kiszélesítésére. Számolni kell azzal, hogy a mentett oldalon lévő szántók egy része bekerülhet a hullámtérbe. Ez a folyamat várhatóan lassúbb lesz, azonban ezáltal is jelentős mennyiségű szántóterület alakulhat át.

Halastavak építése. A nagyobb számú, de kisebb kiterjedésű és főként völgyzárógátas tavak a Dunántúlon, a kisebb és kevesebb körgátas tavak pedig inkább az Alföldön találhatók.

Az olcsóbb, gravitációs vízutánpótlódással működő további tavak létesítése célszerű. A tavak a tározott víz által javítják a mikroklímát, gazdag élővilágnak adnak otthont, vagyis létesítésük természetvédelmi szempontból is kívánatos. A fejlesztést nehezíti, hogy alig akad olyan több száz hektáros összefüggő földterület, ahol a kedvező tulajdoni szerkezet, a megfelelő mennyiségű víz és a beruházásokhoz szükséges tőke együttesen rendelkezésre áll. A néhány tíz hektár kiterjedésű halastavak önfenntartó képessége kérdéses lehet. A mezőgazdasági beruházások támogatása a földtulajdon rendezése (tömbösítése), a gyakran belvizes szántók helyzete – mindezek – hosszútávon is alternatívái a halastó kialakításának.

Nádasok létesítése. A nád, mint egyik legősibb természetes építőanyag, igen keresett termék itthon és külföldön is.

A nem védett szikes, szikesedésre hajlamos (szoloncsák, szoloncsák-szolonyec, kérges szolonyec) területek, vagy a lápos réti talajok vizenyős területei alkalmasak elsősorban és nagyobb kiterjedésben nádas telepítésére, ill. nádas művelési ágak kialakítására akkor, ha időnként eláraszthatók, ill. természetes úton is víz alá kerülnek.

Az egykori nagy kiterjedésű ártéri területek jelentős részén kívánatos volna ez a földhasználati mód. Az alluviális térszíneken számos felszínközeli (gyakran megemelkedő) talajvizű és a felszíni vizeket összegyűjtő mélyedés alkalmas a nádas természetes megtelepedésére, nádas művelési ág kialakítására. Ehhez nem szükséges nagy értékű beruházás, csak az esetenkénti vízvisszatartást, ill. –bevezetést kell biztosítani. (A támogatások szempontjából is kedvezőbb az ilyen esetleges (induló) beruházás, mint a folyamatos veszteséges gazdálkodás.)

4.7.6 Ugarok, gyepek, láprekonstrukciók

Ugaroltatás. A nyugati országokban is a több évszázados pihentetési mód reneszánsza következett be (a területen szünetel a termelés, csak némi karbantartást végeznek). Ennek fő oka azonban nem a pihentetés, hanem a túltermelés, mivel terményfeleslegek keletkeznek (ugyanakkor a szegény országok ezeket nem tudják megvásárolni). A jelenlegi hazai ugaroltatásnak akarva-akaratlanul gazdasági okai, körülményei vannak. Az új tulajdonosok nem rendelkeznek megfelelő mennyiségű forgótőkével, eszközökkel ahhoz, hogy a földet maradéktalanul megműveljék, ugyanakkor az eladásra nincsenek rákényszerítve. Az EU-ban a túltermelés enyhítésének általánosan alkalmazott gyakorlata a termelés felhagyása, amely egyben agrár-környezetvédelmi, természetvédelmi szempontból is kívánatos. Az ugaroltatás elsősorban azokon a területeken indokolt, ahol a felhagyott szántó a természetes gyep irányába kezd átalakulni.

Ahol a hibás gazdálkodás miatt túlzott elgyomosodás (gyomtenger) alakult ki, ott inkább az átmeneti gyepesítést kell alkalmazni.

Gyepesítés, átmeneti gyepesítés. A nagyobb kiterjedésű, összefüggő szántók átalakítása során célszerű volna minél mozaikosabb tájat kialakítani. Az erdőtelepítés és a faültetvény létesítés mellett erre legalkalmasabbak a gyepterületek. A gyepek létesítése azonban főként attól függ, hogy van-e, ill. lesz-e megfelelő számú állatállomány a fűhozamok hasznosítására. A kérődző állatállomány számának jelenlegi fokozatos csökkenése sajnos ellentmond a szántóból kieső területek jelentősebb arányú gyepesítésének. Nem zárható ki azonban, hogy a kereslet közelítően visszaálljon az 1980-as évek állatállományára, vagyis a mainál kedvezőbb rét- és legelőhasznosítás alakuljon ki. Az állatállomány növekedése nélkül is lehetőség van arra, hogy az istállózó állattartás csökkentésével és a legelőn tartott állatok számarányának növelésével kedvezőbb gyephasznosítás alakuljon ki. A juhászati ágazatnak is jelentős belföldi tartalékai vannak, és a kecske tenyésztése is további lehetőségeket kínál a gyepek kihasználására és bővítésére.

Átmeneti gyepesítés. Mindig szem előtt kell tartani, hogy a legjelentősebb természeti kincsünk a termőtalaj, ezért annak megóvása minden esetben – és különösen a földhasználati reformokban – kiemelt feladat.

Azt, hogy az átmenet – a gyep létesítése – milyen időszakra terjed ki, a sokféle tényező, ill. az egyes térségek sajátos adottságai miatt nem, vagy csak anygon nehezen lehet előre megtervezni. Lehet, hogy csak néhány évig, esetleg évtizedekig tart a gyepesítés. A talajvédelem céljából létesítendő átmeneti gyepesítéseket célszerű államilag támogatni.

Egykori természetes lápterületek rekonstrukciója. A lápképződés befejeződése előtti időszakban nyilvánvalóan csak jelentéktelen hasznosításról, ill. terület-felhasználásról beszélhetünk (zömmel sás, nád, kisebb részt vizes láperdők stb.). A lápképződés befejeződése utáni talajállapotban is a „láp” és a „víz” fogalma csaknem elválaszthatatlan, ezért a hasznosításban, akár mezőgazdasági, erdészeti hasznosítás, vagy a lápokban lévő nyersanyagok (tőzegek, lápföldek, lápi mész) kitermelése a cél, a vízrendezésnek van (volt) alapvető, meghatározó szerepe.

4.7.7 A hullámtéri, alluviális területű (mély fekvésű) legelők, rétek, szántók aránya, alakítása

A hazai folyókat kísérő hullámtereken, ill. völgytalpakon termő fű a beltartalmi értékei és a hozamai vonatkozásában kedvező adottságú. Ez a gazdasági szempont indokolja valamennyi hullámtéri gyep fenntartását. A hullámtéri szántóterületek felszámolásának megkezdése után, a helyükre telepítendő erdők miatt e térségek erdősültsége (ami pozitív folyamat) azonban akár kétszeresre növekedhetne, vagyis a folyamat együtt jár a nyílt térségek fogyatkozásával is. A táj változatos szerkezetének és az ahhoz kötődő élővilágnak a megőrzése csak úgy biztosítható, ha nyílt területek is fennmaradnak. Ezért az átalakulási, ill. átalakítási folyamat előtervezésében tájökológusoknak is részt kell venniök.

Az egyre nagyobb mértékű háziállat fogyatkozás miatt a nem, vagy alig használt ártéri rétek, legelők súlyosan veszélyeztetik a gyalogakác (ámorfa) riasztó, agresszív elterjedését. A használaton kívüli gyepterületeken ez a növény oly mértékben képes elterjedni, hogy sűrű állománya csaknem lehetetlenné teszi a gyep művelési ág visszaállítását. Az ártereken eluralkodó káros folyamat megakadályozására, a gyep állagmegőrzésére kiemelt figyelmet kell fordítani.

A hullámterek jelenlegi földhasználata közelítően azonos arányban oszlik meg a szántók, az erdők és a gyepek (rét, legelő) között. A szántók jelentős része magánkézbe került. Az időnkénti áradások nitrogénben, foszforban gazdag iszapot terítenek szét és ez nemcsak a gazdasági, hanem a gyomnövényeknek is kedvez. A gyomok elleni védekezés kézi erővel ma már lehetetlen, a vegyszeres védekezés pedig a víz veszélyeztetettsége miatt megengedhetetlen. Mindezek miatt a szántóföldi művelést célszerű volna mielőbb megszüntetni, mert ezek mai állapotukban is alkalmasak pl. fűz-nyár vagy tölgy-kőris-szil ligeterdők telepítésére. Ezek a korábban nagy kiterjedésű természetes erdőtípusok, ma már az ún. veszélyeztetett erdőtársulások kategóriájába tartoznak. A szántóterületek csökkentését elsősorban a hullámtereken kellene kezdeni. (Ezt a folyamatot az állam többféleképpen segítheti: pl. meg kell szüntetni az ártéri szántókra vonatkozó támogatást; fokozatosan biztosítani kell az erdősítésekre vonatkozó (kiemelt) támogatást stb.) Biztosítani kellene, hogy a hazai folyókat kísérő hullámterek teljes területe (kb. 150 000 ha) a Környezetileg Érzékeny Területek kategóriájába kerüljön. Egyidejűleg gondoskodni kellene arról is, hogy a legeltetéssel, kaszálással történő hasznosítás fennmaradjon (Haraszti L. 1999).

Az állatlétszám eloszlását, arányait a rét, legelő arányaihoz kell igazítani. Az ehhez szükséges állami támogatást a Környezetileg Érzékeny Területekre vonatkozó (az EU számos országában már működő szabályozási) alapból lehet biztosítani.