Ugrás a tartalomhoz

Élőhely-kezelés

Dr. Kozák Lajos (2008)

Debreceni Egyetem a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül

1.2. A természetvédelmi célú élőhely-kezelés kivitelezése és típusai

1.2. A természetvédelmi célú élőhely-kezelés kivitelezése és típusai

A természetvédelmi célú beavatkozások napjainkban a többé-kevésbé lehatárolható, illetve önálló működési egységet képező táj szintjén kerülnek megtervezésre, ugyanakkor a konkrét beavatkozások a tájban összefüggő rendszert alkotó élőhely-komplexumok egy lehatárolt egységét, egy-egy élőhely típusát érintően kerülnek gyakorlati kivitelezésre. Ennek megfelelően az élőhely-kezelések tervezése során le kell határolni az egyes érintett, illetve érinteni kívánt élőhelyeket. A lehatárolt élőhelynek meg kell határozni a természeti értékét, el kell végezni az élőhely alapállapot felmérését. Ez azért nagyon fontos, mert a beavatkozás, a kezelés tervezéséhez is fontos alapinformációkat szolgáltat, valamit az élőhely-kezelés, a beavatkozás sorozat hatását is csak akkor tudom értékelni, ha az előálló új állapotot tudom mihez hasonlítani. Ez akkor is igaz, ha egy adott állapot fenntartása a célom, mert az állapotfenntartás sikeressége is csak az alapállapottal összehasonlítva értékelhető. A tevékenység értékelése pedig alapvető fontosságú, mert bár az egyes fő élőhely-típusok alapvető kezelési módja kapcsán már rendelkezünk tapasztalatokkal, de az egyes konkrét esetek mindig hordozhatnak magukban olyan elemeket, melyekre még nem volt példa, így a beavatkozásom, kezelésem megfelelőségének az ellenőrzése mindig fontos. Különösen igaz ez olyan élőhelyek esetén, melyek rendkívüli veszélyeztetettségük, ritkaságuk, különleges természeti értékeik miatt kiemelt jelentőségűek, és így az esetleges negatívirányú változások feltárása kiemelt jelentőségű. A kezelés kidolgozásához nagy segítséget nyújthat a terület, élőhely, az ottani élővilág történetének feltárása, a tájtörténeti kutatás. Az alapinformációk birtokában egy hosszú távú természetvédelmi koncepciót kell megalkotni, melyben meg kell határozni a kezelési prioritásokat, meg kell tervezni a beavatkozásokat, a hasznosítási módokat és természetesen az állapotváltozást nyomon követő monitoring rendszert is. A cél az kell legyen, hogy egy önműködőd, a táj élőhely-komplexumába illeszkedő rendszer maradjon meg, illetve alakuljon ki. A Montecucolli hármas szabálya itt egy kicsit módosul, mert az ehhez szükséges hármas fogat a következőképpen áll össze: pénz-szakértelem-koncepcionalitás (rendszerszemlélet). Ez természetesen különböző szakterületek, úgy mint a biológus, a mérnök, az agrár, a halászati, a vadgazdálkodási, turisztikai szakember, stb. együttműködését feltételezi. A valóságban sajnálatos módon nem valósulhat meg minden élőhely-kezelés ilyen alaposan felépített módon. Ugyanakkor minta jellegű projektek voltak, vannak, és lesznek, melyek az alapos előkészítés és kivitelezés, valamint eredménymérés alapján egyéb területekre vonatkoztatva adtak, adnak és fognak adni megoldási csomagokat, melyeket „csupán” a helyi viszonyokhoz kell adaptálni.

A természetvédelmi szempontú élőhely-kezelésnek alapvetően öt fő módját különböztetjük meg:

A prezerváció azt jelenti, hogy biztosítjuk a szukcessziómenet kedvező környezeti feltételeit, de más módon nem avatkozunk be a természetes folyamatokba, azaz pl. nem akadályozzuk meg egy sekély tó feltöltődését.

A konzerváció esetén egy kedvezőnek ítélt szukcessziós állapot megőrzése a cél. Így például kaszálással, vagy legeltetéssel akadályozzuk meg egy gyepterület becserjésedését, beerdősülését.

Az élőhely rekonstrukciók esetén az a cél, hogy még megmaradt maradványok segítségével egy kívánatos, korábban megvolt állapotot érjünk el. Ilyen beavatkozás pl. a Hanság területén folyó Nyirkai-Hany vizes élőhely-rekonstrukció, melynek során a terepviszonyok alakításával, a megfelelő vízutánpótlással és vízkormányzással a valamikori hansági lápvilág kis maradvány foltjaira alapuló, nagyobb kiterjedésű lápos vizes élőhely létrehozása a cél.

A rehabilitációs beavatkozások jelentik talán a legnagyobb nehézséget, és alapvetően a legvégső megoldást. Ez esetben ugyanis egy nyomtalanul eltűnt, de az adott terület ősi elemeihez tartozó élőhely mesterséges kialakítása a cél. Az ilyen beavatkozások során az élőhely fizikai jellemzőinek újbóli kialakítása is nagy nehézségekbe ütközhet (pl. egy lecsapolt lápterület, ahol már évtizedek óta szántóföldi művelés folyik, mind terepmorfológiai, mind vízrajzi, mind talajtani szempontból teljesen eltérő állapotot jelent), nem beszélve arról, hogy az eredeti génállományt képviselő élővilágnak hírmondói sincsenek már meg. Éppen ezért a sikeres kivitelezhetőség és értékmentés miatt mindenképpen inkább a meglévő maradványok kiterjesztésének, azaz a rekonstrukciónak kell előnyt élveznie.

A kreáció olyan tevékenység, melynek során az adott területen korábban nem létező, de a tágabb környezetben feltételezhetően valamikor meglévő, a tájat színesítő, őshonos fajokból álló élőhely-típus kialakítása a cél. Nagyon költséges és önműködő rendszer létrehozása szempontjából sok buktatót rejtő módszer. A természetvédelem lehetőség szerint nem is él vele, sokkal inkább a kultúrtájakat színesítő, leginkább rekreációs célú élőhely kialakítását célzó tevékenységek során kerül elő.