Ugrás a tartalomhoz

Élőhely-kezelés

Dr. Kozák Lajos (2008)

Debreceni Egyetem a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül

2.3. A folyószabályozások hatása, kezelési lehetőségek

2.3. A folyószabályozások hatása, kezelési lehetőségek

2.3.1. A folyószabályozások hatása

A hazai folyószabályozások elsősorban a védelmi és terelőgátak építését, a gátak közé szorítással a folyó hullámterének a leszűkítését, a lefutás kiegyenesítését jelentik a kanyarulatok átvágásával, valamint gyakori a hajózhatóságot, vagy az áteresztési keresztmetszet növelést célzó mederkotrás is. Ezen kívül duzzasztógátak építésével is megváltoztatja az ember az áramló vizek életét. Ezen medermódosítások következtében jelentősen megváltoznak az élőhelyek, az egyes élőhely-típusok arányai. Megváltoznak az áramlási viszonyok, a mederkotrások pedig jelentős mennyiségű biomasszát is eltávolítanak. Ezek a hidrológiai, vízminőségi, geomorfológiai hatások jelentkeznek a flóra és fauna változásában is. A gyorsabban levonuló árhullám megnöveli a folyó sebességét, a mederbevágódás mértékét, ami a környező területek talajvízszint csökkenését is magával hozza. Az így előálló mezőgazdasági területeken is jelentkező hiányzó vízmennyisé pótlására csatornákból, tározókból, kutakból emelnek ki vizet. Mindezek összességében a teljes folyómenti terület vízháztartásának a felborulásához vezet. A fauna változását elsősorban az ívóhelyek, védett helyek, különböző életciklusoknak megfelelő helyek számának és kiterjedésének a csökkenése, eltűnése okozza. A főág izolálása megszünteti a kapcsolatot a holtmedrekkel, az árterületi tavakkal, mocsarakkal. Még ha nem is válnak mezőgazdasági területté az alluviális medencék, akkor is kevésbé diverz és kevésbé dinamikus rendszereket hoz létre a talajvízszint csökkenése, az elárasztott időszakok megszűnése. Az elárasztott árterületek sekély, felmelegedő vizeiben ívó halak állományai jelentősen károsodnak.

A közepes vagy nagy vízállások idején így ármentessé váló területekre jelentős infrastruktúra települ: szántóterületek, települések jelennek meg, melyek részben még a hullámtér elsősorban nyári gát által védett területein is előfordulnak. Magas vízállás esetén a hullámtéri betelepüléseket mind elmossa a víz, de az áradások a mentett oldali értékek kapcsán is gondok sorát jelentik. Az áradó víz szeméttelepek anyagát mossa a folyóba, ennek hozadékaként egészségügyi kockázatok is felmerülnek. Az árhullám gyorsabb levonulását segítendő gyakori vízügyi beavatkozás a hullámtéri ártéri erdők letermelése, illetve a gátmagasítás. Az ártéri erdők megszűntetése természetvédelmi szempontból kiemelt kockázat, hiszen így az élővilág terjedésében, a populációk kapcsolatban maradásában fontos szerepet játszó összefüggő zöldfolyosók tűnnek el. Az ilyen módon szabályozott folyóknál az esztétikailag szép folyópart is eltűnik, ami a turizmusra is károsan hat.

2.3.2. Az áramló vizek revitalizációja

A folyószabályozások tipikus formában a nagy és közepes folyóinknál jelentek meg, de kisebb-nagyobb mértékben hasonló folyamatok zajlottak le a kisvízfolyások esetén is. Nem egy természetes patak, csermely, ér a mederkotrásoknak, kiegyenesítéseknek köszönhetően napjainkban sokkal inkább mesterséges csatorna jellegű. A nagyobb folyók és a kisvízfolyások revitalizációja, újra élővé tétele más-más mértékben és léptékben valósítható meg. Mindkét esetben vízminőségi és medermorfológiai szempontból is kezelni kell a kérdést. A kezelés az élővilág egészére, a mederlakó vízi szervezetekre és az ártéri élővilágra egyaránt hatással van.

A folyók mentén nem a gátak magasítása legyen a cél, hanem sokkal inkább a keresztgátak és a nyári gátak eltűntetése, valamint a fő védvonalak kintebb helyezése, ezzel a hullámtér megnövelése. Ez természetesen az odatelepült infrastruktúra miatt csak nagy anyagi ráfordítással, és csupán korlátozott mértékben valósítható meg, de vannak olyan területek ahol kivitelezhető lenne. A Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése keretében számos úgynevezett vésztározó létesítése van folyamatban pl. a Tisza mentén. Ezek a vésztározók a jelentős többletvíz kezelését hivatottak szolgálni. Igazán költséghatékony kivitelezés és működtetés akkor várható, ha a valamikori természetes vagy mesterségek meder kilépési pontokhoz, az úgynevezett fokokhoz kapcsolódna a kialakításuk, védvonalként részben az ártér természetes öblözeteinek határvonalát felhasználva. Ez esetben szerves elemeként lehetne bevonni e tározókat egy kialakítandó komplex ártéri gazdálkodási rendszerbe, ahol a pusztán a vészhelyzetek elkerülése helyett, rendszeresen kivezethető, gazdaságilag hasznosítható mennyiségű vízzel lehetne folyamatosan számolni. A hagyományos tájhasználat eme komplexe vagyonvédelmi, természetvédelmi és gazdasági kérdésekre is gyógyírt nyújtana. A folyóvíz által megterített területeken nem lenne lakó, vagy ipari, mezőgazdasági épület, és a szántó művelés helyett a magasabb térszíneken ártéri gyümölcsösök és ártéri erdők, a mélyebb területeken ártéri legelők, míg a legmélyebb fekvésű részeken a víz visszatartásával ártéri halgazdálkodás szolgálhatná a gazdasági érdekeket. Ez így egyben az érintett területek foglalkoztatás ügyi, turisztikai fejlesztési lehetőségét is jelentené, valamint természetvédelmi szempontból is üdvözítő lenne, hiszen a hagyományos extenzív haszonvételi formák segítik a biodiverzitás megőrzését, növelését, teret hagynak a természetes és természetközeli élőhelyeknek is, valamint a kultúrtörténeti értékek (szokások, mesterségek, állat- és növényfajták, tájfajták) védelmét is szolgálják, nem beszélve a terület tájképi értékének növekedéséről.

Kisvízfolyások esetén a kisebb területi érintettség miatt sokszor egyszerűbb beavatkozásokkal és könnyebben lehet lépéseket tenni a revitalizáció felé. Egyik megoldásként a műtárgyak eltávolítása után a magára hagyott patakok, csermelyek újra létrehozzák természetes formájukat, de a kisebb vitalitású vizek, illetve az ember által érintettebb területek esetén a kezelés szükségszerű szokott lenni. Ennek során meg kell szűntetni a meder teljesen egyenes, csatornaszerű lefutását. A kanyarulatok segítik a víz önállósodását, a saját maga általi mederalakítás megéledését. A kialakuló mikroélőhelyek kiváló élettereket hoznak létre, ami már esetleg fajok betelepítéséhez is megadja a kellő alapot. E téren azonban fontos, hogy a lehető legpontosabban feltárjuk a vízfolyás múltját, történetét, eredeti élővilágának összetételét. Ahol szükséges a partvédelem, pl. települések belterületén, közutak mentén, ott azt nem a meder kibetonozásával kell megoldani, hanem pl. bálás nádszegély telepítésével, rőzsefonat rézsűvel, illetve fák telepítésével. Ez utóbbiak élőhely alakító szerepe különösen fontos, hiszen a gyökérzetükkel stabilizálják a partoldalt, árnyékolják a vizet, párologtatásuk segíti a partvonal száradását, búvó, fészkelő és táplálkozó helyet jelentenek sok élőlénynek (ízeltlábúak, madarak, denevérek), és a partoldal esztétikai értékét is növelik. A vízbe lógó gyökérzet búvóhelyet jelent a halaknak, rákoknak, a vízbe hulló nagyobb ágak, esetleg bedőlő törzsek csendes vízmozgású öblözeteket hoznak létre.

2.3.3. Holtágak, holtmedrek kezelése

A holtmedrek kialakulása természetes járású folyók életének a velejárója. Az alluviális folyók széles területet bejárva, rendszeresen változó mederben folynak, a kanyarulatok levágódása, a főágtól való időszakos elszigetelődése természetes jelenség. A folyószabályozások során mesterséges kanyarátvágásokkal sok ilyen terület jött létre. Ugyanakkor az ármentesítés következtében a főággal közepes vízállás esetén is összeköttetésben lévő parapotamon, a csak nagyvíz idején kapcsolódó plesiopotamon, valamint a csupán jelentősebb áradások idején vízutánpótlást kapó paleopotamon területek közül utóbbi kettő gyakran véglegesen elszakad az áramló víztől, a rendszeres vízutánpótlástól. Ezen holtmedrek közül sok feltöltődött, vagy rekreációs célú hasznosítás alá került. Vannak azonban még szép számmal igen értékes növény- és állatvilágnak otthont adó szinte érintetlen állapotúak, és a különböző mértékű változásokon átesettek egy része is jelentősen jobb állapotba hozható. A természetvédelmi kezelésüknek az alapját a holtág vízforgalmának és az élővilág ökológiai vízigényének ismerete jelenti. Ennek tudatában a cél a természeteshez közeli vízszintingadozás és a kívánatos vízminőség biztosítása. Ennek érdekében vízpótlást, vízbevezetést, vízvisszatartást, időnként a víz elengedését kell megoldani. A természetes folyóélethez hasonló vízszintingadozás kialakítása természetes zavaró hatásnak minősül, ami a szukcessziós változásokat rendszeresen visszaveti, így a mozaikos élőhely-szerkezet dinamikus állandóságát hozza létre. Az eutrofizáció megakadályozása miatt fontos a bevezetett víz tápelem tartalmának a kontrollálása is. A feliszapolódás a feltöltő szukcesszió természetes velejárója, azonban, ha a cél a fiatal állapotban tartás, akkor szükség lehet a mederkotrásra, a megfelelő vízmélység és a szabad vízfelületek biztosítása érdekében. A mederkotrást csak szakaszolva, egyszerre a helyreállítandó mederszakasz legfeljebb 15-20%-át érintően szabad elvégezni

2.3.4. A duzzasztóművek természetvédelmi szempontú értékelése

A folyók szabályozásának egyik formája a vízátfolyás megváltoztatása keresztgátak, duzzasztók építésével. A duzzasztóművek alapvetően az energiatermelés szolgálatában állnak, bár duzzasztással öntöző-, vagy ivóvíz bázis, esetleg halastavi gazdálkodás vagy a hajózhatóság megteremtését is célozhatják. A duzzasztóműveket az áramló vizekre telepítik, ami által közvetlen hatásként jelentkezik a vízi életterek fizikai, áramlástani viszonyainak a módosulása, a vízkémiai paraméterek megváltozása, az üledék felhalmozódás felerősödése, a lerakott hordalék minőségének megváltozása (lassabb vízáramlás miatt a finomabb hordalék is lerakódik). Ugyanakkor közvetett hatások is érzékelhetőek, úgy mint a víztest trofikus jellemzőinek megváltozásából adódó elemösszetétel változás, vagy a kapcsolódó szárazföldi életterek vízháztartási, vízforgalmi viszonyainak átalakulása, a talajvízszint változása. A folyóvízi életközösség átalakulása általában diverzitás csökkenéssel jár, és különleges, áramló vízterekben kialakuló mikroélőhelyekhez kötődő fajok végleges eltűnése következhet be. A kagylók és halak számára a duzzasztóművek, vízlépcsők fizikai terjedési akadályt is jelentenek. Ez egyes vándorló életmenet stratégiát (katadrom és anadrom) mutató fajok végleges eltűnéséhez, de legalábbis nagyobb mortalitáshoz, jelentős állománycsökkenéséhez vezet.

Az élővilágra gyakorolt hatások közül kiemelendő a vízkémiai paraméterek változása. A duzzasztók felvizének lassúbb folyásúvá váló szakaszainak, és a tározóterületek felületének párolgása miatt nagymértékben megnő a víz sótartalma, míg az eutrófabb állapot eredményeként az alvízi folyószakaszon az oldott szervetlen foszfortartalom nő meg. A duzzasztott részben megnövekedett üledék-felhalmozódással szemben a vízlépcső alatti szakaszon a megnövekedett sebességű folyó megbontja a part korábbi jellemző természetes szerkezetét. Elgondolkodtató adat az is, hogy a hatalmas felületű víztározók létesítésével a légkör vízgőztartalma (a vízgőz jelentős üvegházhatású anyag) olyannyira megnőhet, hogy az üvegházhatást okozó gázok emissziója a megtermelt energia mennyiségére vonatkoztatva felülmúlhatja a hagyományos, fosszilis tüzelőanyagokat alkalmazó erőművek kibocsátását. De nem csak a vízgőz járul ehhez hozzá, hanem az is, hogy a duzzasztott, lassúbb folyású szakaszokon a vízben beinduló reduktív folyamatok jelentős mennyiségű metánt termelnek. A hegy- és dombvidéki duzzasztóknál lelassuló, időnként állóvízi, a síkvidéki duzzasztók tározóterében szinte teljesen állóvízi körülmények alakulnak ki. Ez nem csak az áramláskedvelő fajok megritkulását és eltűnését hozza magával, hanem eutrofizációt vált ki. Ez különösen gyorsan bekövetkezik, ha előzetesen ipari és kommunális szennyvizek, mezőgazdasági területekről származó tápelemek is terhelik a vizet. Rövid idő alatt baktériumok, algák, alsóbbrendű állatok szaporodnak fel a vízben. A mély vízben lerakódó szerves anyagokból anoxibionta folyamatok keretében metán, kén-hidrogén és ammónia képződhet. A rothadó iszap nehézfémek felhalmozódási helye lehet, valamint meleg nyári időszakban a vírusok, patogén baktériumok elszaporodása sem kizárt.

A duzzasztás mind a felvízi, mind az alvízi szakaszon akár több tíz kilométer távolságra elnyúlóan megváltoztatja az élőhelyi körülményeket, így az élővilág összetételét. Az érv, ami szerint a folyó életközössége egy adott távolságon túl regenerálódik, csak részleges vigasz, mert az érintett szakaszokon akár endemikus fajok tűnhetnek el, illetve egyes folyókat olyan sűrűn megtűzdeltek már napjainkra ilyen duzzasztóművekkel, hogy gyakorlatilag nem marad érintetlen szakasz. A fentebbi szakasz duzzasztott területeiről származó eutróf jellegű víz, az alsóbb szakasz duzzasztóműveinek álló vizű tározótereinek már akár szuper-eutrofizációját is kiválthatja. Halak esetén nem csak a vándorlási akadály szerepelhet negatívumként. Az alvízi szakaszon az alacsonyabb vízszintű folyóban a hidrosztatikai nyomás csökkenésével a túltelített állapotba került oldott gázok letális szintű gázbuborék-traumát okozhatnak a halakban, aminek halpusztulás a következménye. A halközösségek összetételének változása során gyakori jelenség, hogy az érzékenyebb fajok eltűnnek, míg a sokszor adventív, jobb alkalmazkodó képességű fajok térhódítást mutatnak.

Kutatások bizonyítják azt, hogy a duzzasztott-szabályozott folyók partján több mint 40%-kal kevesebb növényfaj található, mint a hasonló földrajzi helyzetű és adottságú természetes folyók partján. A duzzasztók megépítése után a partmenti növényzet diverzitása ugyan átmenetileg emelkedhet, viszont ezt követően folyamatosan csökken, és soha nem éri el a természetes folyók mentén kialakult vegetáció diverzitását. A folyópartoknak a szabályozott vízjárás miatt megnőtt stabilitása csökkenti az árterek élőhely-mozaikosságát, és egy vagy néhány faj dominánssá válásával a diverzitás nagyfokú csökkenése következik be. Az állatvilág a természetes vagy természetközeli vegetáció visszaszorulását, az élőhelyi diverzitás csökkenését kényszerűen követi.

Ezeket a negatív hatásokat nem igazán ellensúlyozza az, hogy egyes esetekben a duzzasztók például száraz, sivatagos területeken új élőhelyek létesítésében játszhatnak szerepet. A biológiai problémák egy részére vannak legalább részleges megoldást nyújtó áthidaló megoldások, pl. a természetes vízhozam ingadozásának utánzása, hallépcsők építése a vándorló halak számára.

A kisebb gátak közvetett módon hasznosak lehetnek a növényzet számára, például talaj-, és árvízvédelmi szempontból. A vízlépcsők léptékénél jóval kisebb, pl. mezőgazdasági célú duzzasztásoknál kedvező hatások jelentkezhetnek a vadállomány számára, de akár egyes rovarfajok, szitakötők diverzitása is növekedhet. Ezen pozitívumok azonban eltörpülnek a negatív hatások mellett. Ráadásul jelentős árhullám érkezése estén előfordulhat, hogy a duzzasztott területről is el kell engedni a felgyűlt vizet, ami hirtelen még jelentősebb árhullám kialakulását is eredményezheti, tehát az árvízvédelmi előny sem miden esetben érvényesül.

A vízlépcső turbináin történő átkelés jelentős mortalitást okoz a halaknál. A halak turbináktól történő távolságtartására alkalmazható egy kíméletes módszer. Bizonyos frekvenciájú hangokra érzékenyek egyes fajok, ami lehetőséget ad ilyen hangfrekvencia sugárzásával az adott fajok távol tartására, bár ez a turbinák, és a zsilipelés miatti zajszennyezést tovább növeli. A vándorlásban fizikai akadályként jelentkező hatás elkerülő utak, úgynevezett hallépcsők kialakításával enyhíthető, azonban teljesen megnyugtató eredményt az esetek többségében ez sem hoz. És mindezek természetes nem oldják meg az élőhely átalakulása által kiváltott problémákat

A szabályozott vízjárás okozta változásokat mérsékelni lehet a folyó természetes vízjárásának utánzásával. Ehhez egyfelől egy meghatározott minimum vízmennyiséget mindenkor a folyó duzzasztót követő szakaszába kell juttatni, illetve az átengedett víz mennyisége kisebb időbeli ingadozást kell mutasson, ami meg kell közelítse a természetes vízjárás szezonális ingadozását. A Szigetköz esetén hasonló megoldásokkal próbálkoznak. Ez ugyan hoz némi eredményt, de természetesen megközelítően sem tudja létrehozni az eredeti állapotokat.

Ma még ritka, de volt már rá példa, hogy a negatív hatások, és a nem eléggé gazdaságos működtetés miatt lebontottak duzzasztóműveket. A vizsgált esetekben további lényeges beavatkozások nélkül is látványos revitalizációja következett be a vízi és a folyómenti élőhelyeknek.