Ugrás a tartalomhoz

Élőhely-kezelés

Dr. Kozák Lajos (2008)

Debreceni Egyetem a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül

3.5. Agrotechnikai beavatkozások és azok gyepekre gyakorolt hatásának természetvédelmi szempontú értékelése

3.5. Agrotechnikai beavatkozások és azok gyepekre gyakorolt hatásának természetvédelmi szempontú értékelése

3.5.1. Természetvédelmi célú gyepkezelés általános jellemzői

A természetvédelmi kezelés csak céljaiban, illetve technikai részleteiben tér el a hagyományos agrotechnikai beavatkozásoktól, az alkalmazott technikai eszközök gyakorlatilag megegyeznek az általános célú gyepgazdálkodási gyakorlatéval. Az extenzív, hagyományos kezelési módokat kell előnyben részesíteni, ha arra az adott védett gyep kezelési helyzet alkalmat ad. Új módszerre történő áttérés esetén ajánlott a kis területen történő, előzetes kipróbálás. A kezelési módszer kiválasztásánál célszerű megvizsgálni a kérdéses terület előéletét, élővilágát, pillanatnyi állapotát is.

3.5.2. Kezelési, hasznosítási módok:

Be nem avatkozás Bizonyos gyeptípusok (pl. sziklagyepek, önfenntartó szikesek, stb.) a folyamatos monitoring mellett nem vagy csak ritkán igényelnek beavatkozást, mert a természetes folyamatok fenntarthatják e növénytársulások eredeti szerkezetét. Kisebb területeknél ez a módszer azonban kockázatos lehet a szukcessziós folyamatok előrehaladásának nem kívánt következményei miatt. A kezelés felhagyása miatt bizonyos fajok terjedése, az avar felhalmozódása (filcesedés), a kisebb kompetíciós képességű növényfajok állományának visszaszorulása várható. Mindezek miatt a be nem avatkozás sokszor nagyobb veszélyt jelent, mint a nem teljesen szakszerű kezelés.

3.5.2.1. Legeltetés

A füves területek legelterjedtebb, természetvédelmi szempontból - néhány kivételtől eltekintve - leginkább kívánatos kezelési módja. A legelő állatok szelektíven legelnek, ez elősegíti a terület mozaikosságának megőrzését, növeli diverzitását. Fontos a terület számára legkedvezőbb legeltetési mód, időszak, állatfaj, fajta, illetve állatlétszám helyes megválasztása. Bizonyos területeken és gyeptípusokon - természetvédelmi érdekből - rövid ideig alkalmazható a túl-, illetve az alullegeltetés is. A legeltethető állatlétszám meghatározásánál figyelembe kell venni a gyepterület állateltartó képességét, a gyep regenerációs képességét, a talaj sérülékenységét, valamint a területen található természeti értékek speciális igényeit. Figyelmet kell fordítani az éjszakázó és delelő helyek, kihajtási útvonalak kijelölésére is.

A túllegeltetés várható hatása: a vegetáció struktúrájának megváltozása; a növényzet záródásának megszűnése; a csupasz talajfelszín megjelenése; a társulás fajszámának csökkenése; szúrós legelőgyomok felszaporodása; talajerózió intenzitásának növekedése; életteret teremthet egyes földön fészkelő madárfajok számára.

Az alullegeltetés várható hatása: cserjésedés; előtérbe kerülhetnek a magasabbra növő fűfajok; alacsony növényfajok egyedszámának csökkenése; fajok eltűnése; mérsékelt takarást igénylő, földön fészkelő madárfajok eltűnése; tájidegen növényfajok betelepülése.

Legeltetési idő: A hagyományos legeltetési időszak a Szent György napján (április 24.) kezdődött és Szent Mihály napján (szeptember 29.) adtak számot a pásztorok. Közismert, hogy a kora tavasszal megkezdett legeltetés nyíltabb gyepstruktúra kialakulását eredményezi, a teljes szezonban folytatott legeltetés pedig jelentős taposást eredményezhet. A fészkelési időszakban végzett legeltetés fontos zavaró tényező lehet. A védett növényfajok virágzási időszakára kiterjedő legeltetés csökkenti az adott populáció reprodukciós teljesítményét. A túl nedves talajviszonyok fokozott taposást eredményezhetnek.

Legeltetési módok: A hagyományos legeltetési módok, a szabad, illetve a szabad láb alóli legeltetés a legkedvezőbbek természetvédelmi szempontból. Előnyük, hogy a terület legelési nyomása alacsony és kedvez a mozaikos szerkezet kialakulásának. Nincs szükség a tájképet rontó kerítések alkalmazására, de bizonyos érzékeny területek kihagyhatóak a legeltetésből. Hátránya, hogy a szúrós gyomok állománya megerősödhet (tisztító kaszálás szükséges). A szakaszolt legeltetés előnye, hogy az érzékeny területek kihagyhatóak a legelésből, pontosan beállítható a legelés intenzitása, hátránya a tájképi értékeket rontó szakaszhatárok jelenléte. Az adagolt, illetve sávos legeltetésnél nagy a túllegeltetés, illetve a taposási kár veszélye, a gyep homogenizálódhat. Felhagyott területek helyreállítására alkalmazható. A pányvázásos legeltetésnél a legelés pontosan ellenőrizhető, az érzékeny területek kihagyhatóak, a mozaikosság biztosítható. Hátránya, hogy csak kis létszámú állománynál alkalmazható, időigényes és számolni kell a pányvahasználat káros hatásaival is (taposási kár, fészekpusztulások).

Háziállat fajok, fajták, alkalmazhatóságuk: Az állatok általában szelektíven legelnek, a flóra egyes elemeit előnyben részesítik, másokat kerülnek és válogatnak az egyes növényi részek között is. A legelési szokások terén különbségek vannak az egyes állatfajok, illetve azok fajtái között, így azok legeltetésének eltérő a gyepekre gyakorolt hatása. A természetvédelmi kezelések során célszerű az őshonos, ellenálló fajtákat választani, ezek jobban megfelelnek az extenzív hasznosítási körülményeknek, emellett fajtafenntartási és idegenforgalmi jelentőséggel is rendelkeznek.

Juh (hortobágyi, illetve gyimesi racka, cigája, merinó, stb.)

A talajhoz közel rágnak, a szárazabb, rövid füvű legelőket kedvelik, a durvább, magasabb növényzetet kerülik, így mozaikos szerkezetet hagynak maguk után. A juhok után más állatfaj nem szívesen legel. E faj esetében a legkisebb a taposási kár, könnyen kezelhetőek, a hegyvidéki gyepek kezelésére is alkalmasak, viszont a nedves gyepek legeltetésére alkalmazásuk nem javasolt (májmétely). Fásszárú növényfajokat nem fogyasztanak, ezért azok felszaporodhatnak a juhlegelőkön. A fajták közül a racka és a cigája elsősorban a száraz gyepekre javasolható. Az utóbbi a nedvesebb legelőkön kevésbé sántul le, mint a racka. A merinó fajták a védett gyepterületek hasznosítására a nagy testtömegük miatt kevésbé alkalmasak, mint a kisebb testű, hagyományos fajták.

Szarvasmarha (magyar szürke, magyar tarka, stb.)

A magasabb növényzetet fogyasztják szívesen. A legelő szarvasmarha állomány eloszlik a területen, ezáltal egyenletesebben legel, mint a juh. A szarvasmarha a magasabb füvű területeket megnyitja így az a juhok számára is használhatóvá válik. A nedvesebb területek legeltetésére is alkalmas. Jelentősebb a taposása, ezért egyes életközösségekben (pl. homoki gyepek) degradációt okozhat. A bivalyok legelési szokásai megegyeznek a szarvasmarhákéval, azonban sokkal jobban kedvelik a nedvesebb gyepeket, mocsárszéleket. Szívesen dagonyáznak, nehezen kezelhetőek és származásuk miatt nehezen viselik el a hideget.

Ló (pl. hucul, nóniusz)

Rendkívül szelektíven legelnek, egyes területeket képesek teljesen „kilegelni”, míg másokat elkerülnek. Értékesebb gyepekre nem alkalmasak. Nagy kiterjedésű területek, valamint domboldalak legeltetésére megfelelőek.

Kecske

Agresszív, válogatás nélküli legelésük miatt felhagyott területek helyreállítására alkalmasak, de nehezen kezelhetőek. Táplálkozásukban egyenlő arányban szerepelnek fás és lágyszárú növények, így megfelelő kontroll mellett jó szolgálatot tehetnek a beerdősödés megakadályozásában. Szikesek, láprétek, sziklagyepek legeltetésére nem javasolhatók.

Lúd

Az alacsony füvű legelőket kedveli, a gyepet tövig rágja, sokszor a növények tövét is kihúzza a talajból. Ürüléke kiégeti a gyepet. A libalegeltetés után a terület csak nagyon nehezen képes regenerálódni, elgyomosodik, így értékes területeken a nagy létszámú tartásukat tiltani kell.

Természetvédelmi kezelési célokra (felhagyott, cserjésedő területeken) különösen alkalmasak a több fajból álló legelőközösségek.

3.5.2.2. Kaszálás

Természetvédelmi szempontból a legmegfelelőbb a kézi kaszálás, ami napjainkra teljesen háttérbe szorult. Helyette a kritikus helyeken a kézi, kisgépes kaszálás javasolható. A legelterjedtebb a gépi kaszálás, amely során egyszerre kerül eltávolításra a terület növényzete. Ez a mozaikosság megszűnését eredményezi, ezért a mozaikosság fenntartását kaszálatlan foltok meghagyásával kell biztosítani. A botanikai értékek, valamint a földön fészkelő madárfajok védelme érdekében fontos a kaszálás idejének helyes megválasztása. Természetvédelmi szempontból általában az évenként egyszer, az értékes növényfajok termésérését, illetve a földön fészkelő madárfajok költését követő időszakban végrehajtott kaszálás a leginkább célravezető. Mindig száraz talajviszonyok között történjen, fontos a lekaszált biomassza gyors eltávolítása a területről. Ajánlott a sávos vagy a spirálisan kifelé tartó kaszálás, illetve a középső területrész egy nappal későbbi kaszálása. A gép lassú haladási sebessége előnyös, mivel így a gépkezelő észlelheti a talajon lévő fészkeket, másrészt az állatoknak van lehetőségük kitérni. Célszerű a tárcsás vagy korongos kaszákat előnyben részesíteni (könnyebb a megfelelő tarlómagasságot beállítása  a mélyen kaszált gyep nehezebben sarjad, könnyebben kiszárad). Kötelezővé kell tenni a vadriasztó lánc használatát.

A kaszálás módjai: sávos kaszálás; mozaikos kaszálás; mozaik nélküli kaszálás (homogenizáló hatású); fűtarló nélküli kaszálás (a zsombékok eltűnését eredményezi); fűtarlót (8-10 cm) hagyó kaszálás (a zsombékos jelleg fennmarad); bekerítéses kaszálás.

3.5.2.3. Egyes fajok állományának fenntartása, növelése

Egyes ritka és értékes fajok kipusztulásának vagy populációi eltűnésének megakadályozására abban az esetekben célszerű aktívan beavatkozni, ha kicsi, már nem életképes populációk egyedszámának növelése, esetleg egy faj visszatelepítése egykori, lényegesen meg nem változott élőhelyére a cél. Szükséges lehet veszélyeztetett állományok áttelepítése biztonságos élőhelyre, amelyen belül különösen szükségszerű lehet az áttelepítés, ha „utolsó” ismert populáció élőhelye a veszélyeztetett.

3.5.2.4. Égetés

A természetes füves élőhelyeken időnként a megvastagodott avar természetes módon (pl. villámcsapás) meggyulladt és jelentős nagyságú területek égtek le. Napjainkban a tüzek keletkezésének elsődleges oka az emberi hanyagság. Főként a bekövetkezésének időpontja miatt (tavasz) igen káros egy-egy terület élővilágára. Az égetést a hortobágyi pásztorok is rendszeres alkalmazták a legelők javítására. A gyepek felgyújtása rendszerint a fűmagok érése után, ősszel, szélcsendes időben történt. Bár napjainkban az égetés megítélése nem egyértelmű, a természetes diszturbancia lényeges elemeként fontos szerepe lehet egyes elhanyagolt, gyomos füves élőhelyek megújulásában. Természetvédelmi céllal vegetációs időn kívül alkalmazható kisebb foltokban.

3.5.2.5. Gyepművelés

A természetközeli füves élőhelyek esetleges hozamnövelését célzó beavatkozásokat minden esetben a természetvédelmi szempontoknak alárendelten szabad végezni. A tápanyag visszapótlás lehetőleg természetes úton, a legelő jószágok trágyája által történjen. Kerülendő a borona, illetve a fogas alkalmazása, mivel megbonthatja a gyep szerkezetét. Meg kell azonban jegyezni, hogy a XX. század elején a terítéses trágyázást és boronálást a hortobágyi pásztorok előszeretettel alkalmazták a talaj javítására a jószágállások környékén. A gyomosodás ellen elsősorban a mechanikai módszerek (gyomkiszúrás, kaszálás) alkalmazhatóak. A felülvetés, illetve a terület felszántását követő újratelepítés nem javasolható.

3.5.2.6. Kemikáliák használata

Az értékes, védett gyepeken a műtrágyák használata tilos, mivel elősegítik a tápanyagigényesebb fajok terjedését, ami a gyepek fajkészletének elszegényedéséhez vezet. A peszticidek használata igen jelentős károkat okozhat, mivel a gyomok és a kártevők mellett ritka, védett, vagy fontos karakterfajok eltűnését eredményezheti. Kivételes esetben - egyes tájidegen fajok visszaszorítására - szelektív, közvetlenül a cél fajra kijuttatott, rövid lebomlási idejű herbicidek alkalmazhatóak.

3.5.2.7. Vízgazdálkodási beavatkozások

A folyószabályozás és a vízrendezési tevékenység során a gyepek vízviszonyait sok esetben radikálisan megváltoztatták, ezért fontos teendő a természetes vagy ahhoz közeli állapotban fennmaradt füves élőhelyek hidrológiai helyzetének helyreállítása (pl. HNP - Angyalháza, Ágota, Németsziget). A vízelvezető csatornák felszámolásával, illetve a nagyobbak szakaszolásával megszűnik a felszíni vizek elvezetése, helyreállnak az eredeti vízjárások. Ez különösen fontos a szikes gyepek, illetve a nedves rétek esetében. Szükség esetén, meg kell teremteni a mesterséges vízpótlás lehetőségét. Az egykori árterületeken a mesterséges árasztás általában nem káros, mivel a felmérések szerint mind a talaj, mind az élővilág képes átvészelni a rövid ideig tartó vízborítást. Az árasztást mindig a természetes hidrológiai ciklushoz kell igazítani. Káros szukcessziós folyamatok észlelése estén célszerű a káros jelenségeket egyéb eszközökkel (pl. legeltetés) kezelni. Új csatornák építése a védett területeken általában nem kívánatos.

3.5.2.8. Egyéb kezelési beavatkozások

Ide tartozik a tájidegen növényfajok irtása, gyérítése; cserjésedés, beerdősülés megakadályozása; nyílt vízfelületek kialakítása; természetvédelmi célú vadgazdálkodás; turista útvonalak, tanösvények kialakítása; területhatárok kijelölése; hátrányos nyomvonalú utak megszüntetése; a közlekedés rendjének szabályozása; építmények elhelyezése; nádgazdálkodás, stb. Mindezen beavatkozások esetén a védendő természeti értékek élőhelyének, állományának a megőrzése, fenntartása az alapvető pőrioritás.

3.5.3. A gyepgazdálkodás során alkalmazott technikai eszközök

  • hagyományos és kézi eszközök (aszatoló, gereben, kasza, fejsze, balta, bozótvágó),

  • motoros eszközök (elektromos és robbanómotoros bozótirtók, szegélyvágók),

  • önjáró kisgépek (robbanómotoros önjáró kaszák, szárzúzók),

  • mezőgazdasági munkagépek (tárcsák, kombinátorok, boronák, aprómagvető gépek, gyűrűshengerek a szántóföldi termelési gyakorlatból, önjáró és vontatott kaszák, szárzúzók, rendsodrók, bálázók).