Ugrás a tartalomhoz

Élőhely-kezelés

Dr. Kozák Lajos (2008)

Debreceni Egyetem a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül

3.6. A nedves rétek főbb növénytársulásai, növény- és állatfajai, veszélyeztetettsége

3.6. A nedves rétek főbb növénytársulásai, növény- és állatfajai, veszélyeztetettsége

3.6.1. A láprétek kialakulásának geológiai és hidrológiai feltételei

Lefolyástalan medencékben, egykori folyóvölgyekben, buckaközi laposokban, illetve folyók árterein a tavi, lápi szukcesszió során vagy egykori ligeterdők, égeres láperdők kiirtását követően alakultak ki, jellemzően láp-, réti- és öntés talajon. E társulások alatt vékonyabb-vastagabb tőzegrétek képződik, ami a lecsapolást követően gyorsan kotusodik. A rendkívül nagy szervesanyag tartalom jelentős deflációérzékenységgel társul.

3.6.2. A mocsárrétek kialakulásának geológiai és hidrológiai feltételei

Rendszerint az ártéri ligeterdők helyén, illetve magassásosok kiszáradása következtében alakulnak ki. A társulások talaja jellemzően öntés-, réti- vagy öntés-réti talaj. A termőhely további jellegzetessége a talajvízszint jelentős ingadozása.

3.6.3. Sásláprét

Az Alföld peremvidékein, dombvidékek völgyeiben, áramló talajvizű termőhelyeken, rétláp talajon megjelenő reliktum társulás, melynek képviselői sajnos napjainkra erősen megfogyatkoztak (főként a Dunántúlon találhatóak). A terület szárazodása során a kékperjés láprét irányába változik. Domináns faja a lápi sás (Carex davalliana), ami mellé társul a széleslevelű gyapjúsás (Eriophorum latifolium), a muharsás (Carex panicea) és a magyar kékperje (Molinia hungarica). Több védett növényfajunk (pl. szibériai nőszirom – Iris sibirica, mocsári nőszőfű – Epipactis palustris, lápi hízóka – Pinguicula vulgaris, fehér zászpa – Veratrum album) fontos élőhelye. Aktuálisan veszélyeztetett, fokozott védelemre javasolt társulás. Mindennemű zavarásra érzékeny, a megóvása során alapvető teendő a talajvízszint ingadozásainak elkerülése, folyamatos áramlásának fenntartása.

3.6.4. Csátés láprét

A nedves láprétek leggyakoribb társulása, ami elsősorban karbonátos rétláp, illetve réti talajokon fejlődik ki. A társulás képére jellemzők a névadó kormos csáté (Schoenus nigricans) zsombékjai. A társulás állandó fajai a nagy szittyó (Juncus subnodulosus) és a barna sás (Carex hostiana). Gyakori kísérő faja a magyar kékperje (Molinia hungarica). Egyes állományainak jelentős természeti értékeit képezi, illetve képezte a lisztes kankalin (Primula farinosa), a havasi hízóka (Pinguicula alpina), illetve a kornistárnics (Gentiana pneumonanthe). A láposodó mocsarak szukcessziója a csátés lápréteken keresztül halad a kiszáradó láprétek, illetve a fűz- és égerlápok irányába. Megőrzésük záloga a terület vízellátásának biztosítása és a rendszeres nyár végi kaszálás.

3.6.5. Mésztelen láprét (mészkerülő kékperjés rét)

Hegy és dombvidékek völgyeinek, lefolyástalan, lápos öblözeteinek karbonátmentes, kötött, lápos réti talaján fejlődik ki átmeneti lápokból vagy különböző magaskórós társulásokból (Nyugat-Dunántúl, Zempléni-hegység). A társulás domináns növényfajai a magyar kékperje (Molinia hungarica) és a nádképű kékperje (Molinia arundinacea), amely mellé társul a csomósszittyó (Juncus conglomeratus) és a békaszittyó (Juncus effusus). Rendszeres a védett kenyérbélcickafark (Achillea ptarmica) előfordulása is. Emellett számos védett, illetve ritka növényfaj fontos élőhelye, amelyek között említhető többek között a zergeboglár (Trollius europaeus), a szibériai nőszirom (Iris sibirica) és számos orchidea (Orchis spp.), szegfű (Dianthus spp.), valamint tőzegmoha (Sphagnum spp.) faj. Stabil társulás, de okszerű kezelés nélkül becserjésedhet (fűzláp), illetve beerdősülhet (égerláp). Megőrzésük záloga a talajvíz szükséges szinten való tartása, illetve a fásszárú növényfajok visszaszorítása.

3.6.6. Meszes talajú láprét

A legelterjedtebb kiszáradó láprét társulásunk, ami karbonátos láp- és lápos réti talajon alakul ki (Dunántúl, Duna-Tisza köze). Domináns növénye a magyar kékperje (Molinia hungarica) vagy a nádképű kékperje (Molinia arundinacea), jellemző faja egyebek mellett a védett kornistárnics (Gentiana pneumonanthe), valamint a buglyos szegfű (Dianthus superbus). További kiemelkedő természeti értéket kölcsönöz a társulásnak a fokozottan védett lisztes kankalin (Primula farinosa subsp. alpigena) és a pókbangó (Ophrys sphecodes). A feltöltődési szukcesszió során mocsárrétből, magassásosokból alakulhat ki. Legfontosabb teendő a talajvíz szükséges mélységének szinten tartása, illetve nyílt vízfelületek kialakítása a szukcessziós folyamatok újrainicializálása céljából.

3.6.8. Ártéri mocsárrét

Az Alföld folyóártereinek jellemző mocsárréti társulása, ami a feltöltődési szukcesszió során alakul ki elsősorban időszakosan elöntött öntés- és réti talajon. Állományalkotó növényfaja a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis). Jellemző fajai egyebek mellet az éles sás (Carex gracilis) és a mocsári sás (Carex acutiformis). A szukcesszió folyamata a kaszálórétek, keményfaligetek irányába halad. Megőrzésük záloga a feltörések megakadályozása, illetve a szennyező tényezők hatásának megelőzése.

3.6.9. Réti csenkeszes nedves kaszálórét

Az alföldi árterek magasabb térszintjein alakul ki rendszerint homokos-vályog fizikai féleségű, üde talajon. Domináns növényfaja a réti csenkesz (Festuca pratensis), jellemző fajai a szürke aszat (Cirsium canum) és a réti boglárka (Ranunculus acris). Védett fajai lehetnek többek között a mocsári kosbor (Orchis laxiflora), egyes bangó (Ophrys spp.), illetve nőszirom (Iris spp.) fajok. Rendszeres kaszálással a fásszárú növényfajok betelepedése megelőzhető. A termőhely szárazodásának megakadályozása, a legeltetés kerülése, illetve a szennyezések megelőzése képezi a fennmaradásuk további zálogát.

3.6.10. A nedves rétek állatközössége

E növénytársulások jellegzetesen hűvösebb mikroklímája segítette elő a jelenkorénál hűvösebb időszakokban a területen elterjedt állatfajok (pl. északi gyöngyházlepke, havasi tűzlepke) megőrzését. Jellemző rovarfajaik a különböző boglárka lepkék, az általánosabb elterjedésű sáska- és szöcske fajok, illetve egyes, sásokhoz kötődő levélbogarak, valamint különböző, lédús hajtású kétszikűeken (pl. aszatfélék) táplálkozó ormányos bogarak. A kétéltű faunát a különböző béka és gőte fajok alkotják. Kiemelkedő fontosságúak e társulások a haris állományának megőrzésében.

3.6.11. A nedves rétek természetvédelmi szempontú kezelésének főbb kérdései

Be nem avatkozás: Beavatkozás nélkül az üde láprétek esetében csak lassú erdősülésére számíthatunk, de törekedni kell a megjelenő cserjék és fák eltávolítására.

Kaszálás: A mocsárrétek kezelésének leginkább okszerű módja. Időpontjának megválasztása egyedi elbírálást igényel, de mindenkor igazodjon az adott élőhely védett fajainak életciklusához. Évente kétszeri kaszálás is megengedett, ha valamely kiemelt természetvédelmi érdek ezt nem korlátozza. Az üde láprétek kaszálására rendszerint nincs szükség, de gyomosodás esetén a nyárvégi kaszálás indokolt lehet.

Legeltetés: A szárazabb mocsárrétek legeltetésére van elsősorban lehetőség, azonban káros hatások is felléphetnek. Ezek elkerülésére a szakaszolt legeltetést, illetve a legeltetés kaszálással való kombinálását javasolják.

Tájidegen fajok visszaszorítása: A visszaszorítandó lágyszárú fajok magérését megelőzően végrehajtott kaszálás, a nemkívánatos fák gyűrűzése, a megjelenő sarjak megsemmisítése, illetve az elhanyagolt területek kontrollált, téli égetése járulhat hozzá a láp- és mocsárrétek megőrzéséhez.

Területek helyreállítása: Elsősorban az üde láprétek esetében nagy jelentőségű a megfelelő vízellátás biztosítása. Az egyik legfontosabb teendő a korábban kiépített lecsapoló rendszerek hatásának kiküszöbölése. A növényzet regenerációja viszonylag lassú folyamat, amely során a gyomosodás megfékezése céljából rendszeres kaszálásra lehet szükség.