Ugrás a tartalomhoz

Élőhely-kezelés

Dr. Kozák Lajos (2008)

Debreceni Egyetem a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül

3.10. A száraz sziklagyepek főbb növénytársulásai, növény- és állatfajai, veszélyeztetettsége

3.10. A száraz sziklagyepek főbb növénytársulásai, növény- és állatfajai, veszélyeztetettsége

3.10.1. A száraz sziklagyepek általános jellemzői

Hegységeink változatos üledékes vagy vulkanikus kőzetein kialakult pionír társulások. A szukcessziós folyamatok a szélsőséges ökológiai viszonyok, illetve a folyamatos erózió miatt – néhány kivételtől eltekintve - rendkívül lassúak, gyakran megrekednek. A letűnt korok változatos vegetációiról tanúskodó reliktumok jelentős számú előfordulása jellemző a sziklagyepekre. A déli kitettségű lejtők fontos szerepet játszottak az egykori füves növényzet megőrzésében és későbbi elterjedésében. A védett növényfajaink több mint 50%-a kötődik a sziklagyepekhez, amelyek között több endemizmus (pl. tornai vértő – Onosma tornense, pilisi len – Linum dolomiticum) is található. Stabil társulások, amelyek legfontosabb veszélyeztető tényezői: fásítás, a turizmus és egyéb szabadidős tevékenységek. A termőhely alapkőzete alapján három csoportba sorolhatók:

3.10.3. Szilikátsziklagyepek

Gyorsan málló szilikátos alapkőzeteken találhatóak, amely minősége szerint megkülönböztethetők a bázikus szilikát sziklagyepek (andezit, bazalt, gabbró alapkőzeteken), illetve a savanyú szilikát sziklagyepek (csillámpala, gneisz, kvarcit, riolit, gránit alapkőzeteken). Az első csoport faji összetétele a mészkő lejtősztyepekéhez hasonlít, a másodikéban pedig a savanyú talajokat kedvelő növények is megjelennek.

3.10.3.1. Nyílt szilikátsziklagyep

Vulkanikus hegyeink déli kitettségű lejtőin, elsősorban andezit és riolit alapkőzeten kialakult kőzethatású talajokon megjelenő nyílt, edafikus társulás. A magasabbrendű növényfajok a sziklarepedésekben telepednek meg. Társulásalkotó növényfaja a sziklai csenkesz (Festuca pseudodalmatica), amely mellett megtalálhatjuk a hosszúlevelű árvalányhajat (Stipa tirsa) és a magyar perjét (Poa pannonica subsp. scabra). Jellemző fajai többek között a magyar kőhúr (Minuartia frutescens), a hegyi kőtörőfű (Saxifraga abscendens) és a hegyi kökörcsin (Pulsatilla montana). A mészkősziklagyepekkel közös faja egyebek mellett a rózsás kövirózsa (Sempervivum marmoreum). A száraz gyepekkel való rokonságot jelzi például a homoki pimpó (Potentilla arenaria). A túltartott vadállomány (főleg a muflon) okozhat jelentős degradációt. A megőrzésük során fontos teendő a vadállomány visszaszorítása, a legértékesebb állományainak bekerítése.

3.10.4. Dolomitsziklagyepek

Főként dolomit hegyeken kialakuló sziklagyepek, amelyeknek vegetációtörténeti okok miatt a homokpusztákkal közös fajaik is vannak (Ősmátraelmélet). A híg szénsavas víz nem oldja, ám fizikailag könnyen aprózódik (dolomitjelenség). A szélsőséges mikroklimatikus viszonyok miatt reliktumtársulásokként maradtak fenn. A déli lejtők sziklagyepeiben melegkori (harmadkor, mogyorókor), az északi lejtők sziklagyepjeiben pedig hidegkori (jégkorszak, fenyő-nyír kor) reliktumok és endemizmusok találhatók.

3.10.4.1. Nyílt dolomitsziklagyep

Leggyakrabban dolomit hegyeink meredek, déli kitettségű lejtőin, köves-sziklás váztalajon, illetve kőzethatású (rendzina) talajokon kialakuló edafikus társulás. Az élőhelyet szélsőséges klimatikus viszonyok (szárazság, nagy hőmérséklet ingadozás) jellemzik, amit csak egyes szárazságtűrő, rövid tenyészidejű, illetve pozsgás növényfajok képesek elviselni (gazdag szubmediterrán és fénykedvelő sziklai elemekben). A sziklák felszínén zuzmók tenyésznek. Domináns növényfaja a deres csenkesz (Festuca pallens), ami mellé társul a lappangó sás (Carex humilis). A társulás kiemelkedő természeti értéke a preglaciális reliktum és dolomit endemizmusként számon tartott magyar gurgolya (Seseli leucospermum). Jellemző fajai többek között az ezüstaszott (Paronychia cephalotes), a kövér daravirág (Draba lasiocarpa), a naprózsa (Fumana procumbens) és a szirtőr (Hornungia petraea). (A meszes talajú homokpusztákkal közös fajait lásd korábban!) Stabil, de aktuálisan veszélyeztetett társulás. A fő veszélyeztető tényezőit az erdősítés (fekete fenyő), illetve a turizmusból eredő problémák képezik. A fekete fenyő visszaszorítása az elsődleges feladat a megőrzésük során.

3.10.4.2. Zárt dolomitsziklagyep

Dolomit hegységeink északi lejtőinek felső régióiban, hűvösebb klimatikus viszonyok között, köves-sziklás váztalajon, illetve kőzethatású (rendzina) talajokon kialakuló zárt, alhavasi reliktumokat is magában foglaló, edafikus társulás. Domináns fajai a magyar rozsnok (Bromus pannonicus), a deres csenkesz (Festuca pallens) és a lappangó sás (Carex humilis). A társulás kiemelkedő természeti értéke a pilisi len (Linum dolomiticum), a magyar méreggyilok (Vincetoxicum pannonicum), a medvefülkankalin (Primula auricula) és a henye boroszlán (Daphne cneorum). Egyes állományai fokozatosan beerdősülnek, ám a legnagyobb veszélyt a fekete fenyővel történő erdősítés jelenti. A fekete fenyő visszaszorítása az elsődleges feladat a megőrzésük során.

3.10.4.3. Budai dolomitsziklagyep

Endemikus, kis területen kialakuló, jégkori reliktum társulás. A Budai-hegység és a Pilis egyes dolomit hegyeinek főként északi, ritkábban délies kitettségű lejtőin, köves-sziklás váztalajon vagy rendzinán jelenik meg a tölgyzónában. Uralkodó növényfaja a dealpin és reliktum jellegű budai nyúlfarkfű (Sesleria sadleriana). Erdőkkel érintkező szegélyei ritka orchideák fontos élőhelyei (pl. vitézvirág – Anacamptis pyramidalis). Stabil társulás, amelyben a szukcessziós folyamatok sebessége igen mérsékelt. Az erdősítés (fekete fenyő) és a terület taposása a fő veszélyeztető tényező. A turizmust korlátozni szükséges vagy teljes egészében ki kell zárni a területről. A fásítás határozott tiltása alapvető teendő.

3.10.5. Mészkősziklagyepek

Elsősorban a kémiai mállásra (híg szénsavas víz gyengén oldja) hajlamos mészkő alapkőzeten kifejlődő sziklagyepek, amelyek fajkészletére a kontinentális klímahatás, illetve a tengerszint feletti magasság van jelentős hatással.

3.10.5.1. Kárpáti mészkősziklagyep

Jellemzően triászkori mészkő hegyeink délies kitettségű lejtőinek köves-sziklás váztalaján vagy rendzináin megjelenő nyílt, edafikus társulás, amelyben a növények jellemzően a sziklarepedésekben telepednek meg. Állományalkotó növényfaja a deres csenkesz (Festuca pallens), jellemző fajai a teljesség igénye nélkül: a pongyola harangvirág (Campanula sibirica subsp. divergentiformis), a korai szegfű (Dianthus praecox) és a sziklai borkóró (Thalictrum foetidum). A melegkori reliktumként számon tartott szirti pereszlény (Calamintha thymifolia) és az endemikus magyarföldi husáng (Ferula sadleriana) e társulásban fordul elő a Bélkövön. Állományai a meredek lejtők kivételével beerdősülhetnek, a nagyvad állomány legelése, taposása pedig e gyepek degradációjához vezethet. A vadállomány visszaszorítása, a turizmus korlátozása bír nagy jelentőséggel a megőrzésük terén. Amennyiben indokolt, a legértékesebb területeket be kell keríteni.

3.10.5.2. Magyar nyúlfarkfüves mészkősziklagyep

Általában mészkő, ritkábban gabbró (Szarvaskő) alapkőzeten kialakult köves-sziklás váztalajokon vagy rendzinán, északias kitettségben előforduló edafikus, jégkori reliktum társulás. Domináns növényfaja az erdélyi nyúlfarkfű (Sesleria heufleriana), amelyet a Bükk több termőhelyén az endemikus magyar nyúlfarkfű (Sesleria hungarica) helyettesít. Gyakori fajai többek között az ágas homokliliom (Anthericum ramosum) és a kardos peremizs (Inula ensifolia). Ritkaságszámba menő fajainak egy része a mészkedvelő orchideák (pl. vörösbarna nőszőfű – Epipactis atrorubens) közül kerülnek ki. Aktuálisan veszélyeztetettek. Valamennyi állománya fokozottan védendő!

3.10.6. A száraz sziklagyepek állatközössége

Az ízeltlábú fauna e társulásokhoz köthető képviselői többek között a védett selymes, illetve szigonyos földibagoly, a kardoslepke, valamint különböző levélbogarak. A hüllőfajok közül a haragos sikló, a fali gyík és a pannon gyík előfordulása említhető. A sziklagyepek számos madárfaj (pl. holló) számára jelentenek fontos táplálkozó területet.

3.10.7. A sziklagyepek természetvédelmi szempontú kezelésének főbb kérdései

Be nem avatkozás: Stabil társulások, alapvetően nem igényelnek rendszeres kezelést, azonban biztosítanunk kell a zavartalanságukat.

Ritka és veszélyeztetett növényfajok elterjedésének elősegítése: A fokozottan védett növényfajok (pl. tornai vértő, pilisi len) állományait folyamatosan monitorozni szükséges, illetve fajspecifikus védelmi programokat kell megvalósítani.

Agresszív növényfajok visszaszorítása: elsősorban a fekete fenyő és bálványfa.

Területek regenerációja, helyreállítása: felhagyott bányák, illetve telepített fafajokból álló erdők területén.

Vadállomány egyedszámának visszaszorítása: elsősorban a muflon.

Turizmus korlátozása.