Ugrás a tartalomhoz

Élőhely-kezelés

Dr. Kozák Lajos (2008)

Debreceni Egyetem a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül

3.12. A síkvidéki száraz gyepek főbb növénytársulásai, növény- és állatfajai, veszélyeztetettsége

3.12. A síkvidéki száraz gyepek főbb növénytársulásai, növény- és állatfajai, veszélyeztetettsége

3.12.1. Löszpusztarét

A kelet-európai sztyeppek magyarországi képviselői. Kialakulásukat alapvetően makroklimatikus és edafikus tényezők befolyásolják. Az Alföld legjellemzőbb zonális élőhelye. Főként típusos és alföldi mészlepedékes vagy réti csernozjom talajon alakultak ki. Kontinentális jellegűek, a fajaik egy része közös a középhegységi lejtősztyepprétekével. Kétszikűekben gazdagok, fajdiverzitásuk nagy. Általánosan elterjedt, jellemző fajai: pusztai csenkesz (Festuca rupicola), macskahere (Phlomis tuberosa), közönséges borkóró (Thalictrum minus), kakukkfüvek (Thymus spp.), kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata), tavaszi hérics (Adonis vernalis), pusztai meténg (Vinca herbacea) és löszfalnövényzetből áthúzódva a tarélyos búzafű (Agropyron cristatum). A Tiszántúlon a löszpusztarétek napjainkra szinte teljesen eltűntek. Legértékesebb maradványaik a Tiszántúl déli részén találhatók. Itt él az endemikus erdélyi hérics (Adonis x hybrida), a vetővirág (Sternbergia colchiciflora) és a bókoló zsálya (Salvia nutans). A bükk és mátraalji változatnak nagyobb területeken maradtak fenn állományai. Jellemző fajai: hegyi kökörcsin (Pulsatilla montana), bérci here (Trifolium alpestre), hegyi here (Trifolium montanum). A mezőföldi változat még nagyobb területeket borít, helyenként természetes állományaik is fennmaradtak. Ezekben él a tátorján (Crambe tataria). Megfelelő klimatikus viszonyok esetén, bokros fázisokon keresztül beerdősülhetnek. Degradálódáskor a kétszikűek helyett az egyszikűek vállnak dominánssá, az érzékenyebb fajok eltűnnek. Az uralkodó füvek sovány csenkeszre cserélődnek és a gyep letörpül. Az Alföld löszhátjain csak foltokban lelhetők fel (szikes puszták, idősebb mezsgyék, sáncok, bronzkori földvárak, kunhalmok) sokszor degradált vagy másodlagos állományai. Kevésbé degradált állományai találhatók a Mezőföld mély aszóvölgyeiben a Gödöllői-dombságon és a középhegységi hegylábakon. Az alföldi állományok a kipusztulástól közvetlenül veszélyeztetettek. A méréskelt legeltetés szükséges lehet, de a legmegfelelőbb kezelési mód a kaszálás.

3.12.2. A löszpusztarétek állatközössége

A gyepszint erős takarását kedvelő állatfajok kötődnek e társuláshoz. Domináns állatcsoportok: egyenesszárnyúak, poloskák, kabócák, talajszinthez kötött életmódú bogarak, bagolylepkék. Nevesebb fajok: pusztai gyászbogár (évtizedek óta nem került elő), nünükék, fénybogarak, lágybogarak, gyalogcincérek. A korlátozott kiterjedés miatt a gerinces fajok száma mérsékelt. Ilyenek többek között a fürge gyík, a zöld gyík, a fürj, a fogoly, a mezei pacsirta és a túzok. Kedvenc táplálkozó területei az alábbi madaraknak: vörös- és kékvércse, szalakóta, búbos banka. Az emlősök közül jellegzetesek a sztyeppterületek tipikus rágcsálói: az ürge, a földikutya és a törpe egér. A pusztai görény az alföldi puszták jellemző ragadozója.

3.12.3. Löszlegelő

Főleg az Alföldön a löszpusztarétek túllegeltetésével kialakult társulás. A társulás domináns faja a karcsú perje (Poa angustifolia), a csillagpázsit (Cynodon dactylon) nem játszik igazán meghatározó szerepet. Állandó fajai a tarka koronafürt (Coronilla varia), a mezei zsálya (Salvia pratensis), a fehér here (Trifolium repens), a gyomok közül az apró szulák (Convolvulus arvensis). Napjainkban elsősorban másodlagosan alakul ki útbevágások rézsűjén és védőgátak meredekebb lejtőin. Nem veszélyeztetett. A legeltetéssel szemben a kaszálással való hasznosításuk okszerű.

3.12.4. A löszgyepek természetvédelmi szempontú kezelésének főbb kérdései

Be nem avatkozás: A megőrződött állományaik beavatkozás nélkül is fennmaradhatnak, bár fajszegényebbé válhatnak, ezért ekkor is célszerű 5 évente kis állatlétszámmal legeltetni.

Kezelés: Elsődleges a feltörés, a beerdősülés és a cserjésedés megakadályozása.

Legeltetés: Felázott területeken tiltani kell. Csak mérsékelt intenzitású legeltetés engedhető meg, amelynek során a pányvázásos módszer a leginkább elfogadható.

Kaszálás: Fontos lehet a fajdiverzitás fenntartásában, azonban csak 5-6 évente célszerű végrehajtani. A pufferzóna nélküli löszgyepek szegélyének kaszálása mérsékli a gyomok betelepedésének ütemét. Kiemelkedő értékek előfordulása esetén kerülni kell e beavatkozást, vagy kézi kaszálást kell alkalmazni a magérést követően. A terület 25-35%-ának mozaikszerű meghagyása indokolt.

Égetés: Csak eseti és körültekintően kontrollált alkalmazása képzelhető el a pázsitfüvek konkurenciájának leküzdése érdekében.

3.12.5. Homokpusztarét

E társulás képviselői kilúgzott humuszos homoktalajon lelhetők fel, amelyek homoki tölgyesekkel alkotnak mozaikokat. A gyep 80-90%-os záródású. Többféle típusa ismert, amelyek domináns fajai: pusztai csenkesz (Festuca rupicola), élesmosófű (Chrysopogon gryllus), karcsú perje (Poa angustifolia) és a siska nádtippan (Calamagrostis epigeios). Jellemző fajai a szártalan csűdfű (Astragalus exscapus), érdes csűdfű (Astragalus asper), és a homoki nőszirom (Iris arenaria). A gyepekben rendszeresen megjelennek erdőssztyepp, illetve erdőszegély fajok: piros gólyaorr (Geranium sanguineum), tarka nőszirom (Iris variegata), erdei szellőrózsa (Anemone sylvestris). Degradációjuk főbb okai: legeltetés, erdősítés, beszántás. A megmaradt fajgazdag állományok fokozottan védendők. Óvakodni kell a túllegeltetéstől. A gyepek fásítását szigorúan tiltani szükséges.

3.12.6. Homoki legelő

Az Alföld egykor kiterjedt homoki legelői a túllegeltetés miatt degradálódtak vagy a homokfásításnak estek áldozatul. Főként a Nyírségben maradtak fenn kisebb-nagyobb védett foltjai. A homokbuckák kötöttebb és humuszosabb talaján alakultak ki a homokpusztarét legeltetésének eredményeként. Alacsony füvű, zárt gyep, amelyben a sovány csenkesz (Festuca pseudovina) gyepje közé a taposást jól tűrő homoki pimpó (Potentilla arenaria) állományai elegyednek. E gyepbe illeszkednek a legeltetés során megmaradó gyógy- és mérgező növények, amelyek a társulás jellemző fajai. A gyep értékes, védett növényei a homokpusztarétből itt maradt elemek: tavaszi hérics (Adonis vernalis), agárkosbor (Orchis morio), magyar kökörcsin (Pulsatilla pratensis subsp. hungarica), leánykökörcsin (Pulsatilla grandis). További ritka növényei a terpedt pimpó (Potentilla leucopolitana) és a védett piros kígyószisz (Echium russicum). Nagyobb, védett állományai: Bátorligeti Nagylegelő, Hajdúbagosi Földikutya-rezervátum. A társulás legfontosabb veszélyeztető tényezője a legelők fásítása. Fenntartásuk eszköze a szakszerű, hagyományos módszerekkel történő legeltetés.