Dr. Kozák Lajos (2008)
Debreceni Egyetem a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül
A fentebb vázolt természetes erdődinamikai folyamatok tanulmányozható, és természetvédelmi célú kezelések során elérendő célként meghatározható folyamat- és állapotjellemzőket alakítanak ki.
A természetes erdők tájléptékű jellemzői:
Összefüggő erdős területek megléte
Tájléptékű mozaikosság = erdőtársulás-diverzitás
Természetes erdődinamikai folyamatok érvényesülése
Zárt erdőhöz kötődő, ritka fajok jelenléte
Erdőszegélyek kialakulása
Nagyvad-károsítás elviselhető mértéke
Állomány- vagy azon belüli jellemzői:
Elegyesség = fafajdiverzitás
Vegyeskorúság = kordiverzitás
Inhomogén záródás, többszintű faállomány = strukturális diverzitás
Tájidegen fa- és cserjefajok hiánya vagy csekély mértékű jelenléte
Nagyméretű, idős fák, hagyásfák, hagyásfa-csoportok megléte
Odvas fák, lábonszáradt fák, facsonkok jelenléte
Elhalt, korhadó faanyag (holtfa) megléte
Pionír fajok egyedeinek, csoportjainak jelenléte
Erdei cserjefajok előfordulása
Invazív, adventív és gyomfajok hiánya vagy csekély mértékű fellépése
Háborítatlan alom- és humuszos szint
Természetes újulat megjelenése
Összeroskadó erdőfoltok
Lékek kialakulása
Mikroélőhelyek sokfélesége
Összességében elmondható, hogy a természetes erdők állományzáródása változó, mozaikos, míg a kezelt erdőké többé-kevésbé egyenletes. Az állomány szintezettsége előbbi esetben összefolyó, sok szinttel jellemezhető, míg a kezelt erdőnél a kevés szint is elkülönülő. A természetes erdő állományképét a sokszínűség jellemzi, meghatározóak a nagyméretű fák, sok a holtfa, a korosztályok többé-kevésbé egyenletes eloszlásban vannak jelen, a fafajok száma sok és összességében az erdő heterogén képet mutat. A kezelt erdőknél a homogenitás a jellemző kép, amelyet az egy-két gazdaságilag hasznosított fafaj egyetlen korosztálya határoz meg, és alig találunk benne holt fát.