Ugrás a tartalomhoz

Élővilág-védelem

Dr. Juhász Lajos (2008)

Debreceni Egyetem a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül

9.3. A növényfajok veszélyeztetettségét befolyásoló biotikus tényezők

9.3. A növényfajok veszélyeztetettségét befolyásoló biotikus tényezők

Egyes növények állományának fennmaradása, populációs jellemzői a folyamatosan változó környezethez való alkalmazkodás függvénye. A veszélyeztetettség attól is függ, hogy az egyes fajok biotikus képessége mennyire teszi lehetővé a változó környezetre adott populációs választ. Mindezt az alábbiak befolyásolják:

A populációk genetikai változatossága (variabilitása)

A nagyobb egyedszámú populáció példányai nagyobb valószínűséggel élnek túl klíma- és termőhely változást, mechanikai károsítást, mint kis példányszámú, genetikailag egymáshoz hasonló (pl.: vegetatív szaporodással létrejövő) állomány egyedei. Az állomány szaporodásbiológiai sajátossága meghatározó a túlélés szempontjából.

A faj área nagysága

A nagy összefüggő területen elterjedt fajok kevésbé, a lokálisan előfordulók elszigeteltségük és kis populációméretük miatt erősebben kitettek a kedvezőtlen behatásoknak. A fajok ritkasága beszűkült tűrőképességükre, korlátozott szaporodóképességükre is visszavezethető.

A faj terjeszkedési - pusztulási tulajdonsága

A társulásokban együttesen előforduló fajok szaporodási jellemzői eltérőek. Egyes, agresszíven terjeszkedő, több tényezőre nézve tágtűrésű, adventív fajok könnyen kiszoríthatják az eredeti társulások sajátos élettereit (niche) elfoglaló, olykor specializálódott fajokat. A megjelenésekor botanikai érdekességet jelentő növényfajok terjeszkedési stratégiájuktól függően rövid idő alatt természetvédelmi szempontból értéktelen, az őshonos fajokat teljesen kiszorító fajjá válhatnak. Különösen a bennszülött, maradványfajok válhatnak a fajok közötti ökológiai kompetíció vesztesévé (adventív fajok pl. bálványfa, ürömlevelű parlagfű, szúrós szerbtövis, kanadai küllőrojt, bíbor nenyuljhozzám, kisvirágú gombernyő, japán keserűfű stb ).

Degradációtűrés, alkalmazkodóképesség, élőhely-igény

Hazánkban egyedinek tűnik az alacsonyabb termőhelyen élő magashegyi növényfajok előfordulása. Az északi kitettségű dolomit sziklagyepek, az elegyes karszterdők, vagy a lápok számos reliktum faj élőhelyei. A termőhely bármely abiotikus tényezőjének, a mikroklimatikus jellemzők változása ezeket az alkalmazkodóképességük határán lévő fajok fenn maradását veszélyezteti elsőként (pl.: szibériai hamuvirág - Ligularia sibirica, havasi iszalag – Clematis alpina, északi sárkányfű – Dracocephalum ruyschiana)

Életmód specializáltság

A szorosan együttélő, akár koevolúciós fejlődésű fajok, amelyek más élőlényekre utaltak fajok (megporzók, termésterjesztők szimbiózisban élő partnerek) létét meghatározzák a más fajok és azokra ható kedvezőtlen feltételek. A specializált fajok életképessége ezért fokozottan veszélyeztetett. A tundraterületeken vagy az alpin zónában jellemző tőzeglápok növényei (pl.: gyapjúsások – Eriophorum spp., tőzegmoha fajok – Sphagnum spp., tőzegeper – Comarum palustre) optimális termőhelyen tenyésznek, hazánkban ezek a fajok áreaperemi helyzetben lokális, sérülékeny állományként léteznek. A Kárpát-medencében a síkságok vegetációja károsodott leginkább, az emberi beavatkozás (lecsapolás, erdőirtás, folyószabályozások, stb.) miatt, mint a domb- és hegyvidék növényzete. A kollin, montán fajok (pl.: harangláb – Aquilegia vulgaris- , az erdei szellőrózsa – Anemone sylvestris -), tömegesen megjelenő is lehet, ezek a fajok az Alföldön csökkenő állományúak, veszélyeztetettek. Az életmód specializáltságú fajok védelme elsőbbséget élveznek (pl.: sadler imola – Centaurea sadleriana -, a kisfészkű aszat – Cirsium brachycephalum -, rucaöröm – Salvinia natans) világállománya veszélyeztetett, de nálunk még életerős populációk találhatók.