Ugrás a tartalomhoz

Élővilág-védelem

Dr. Juhász Lajos (2008)

Debreceni Egyetem a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül

12.2. A kétéltűek (Amphibia) védelme

12.2. A kétéltűek (Amphibia) védelme

A magyar és a nemzetközi természetvédelem hamar felismerte a kétéltűek ökológiai szerepét, a veszélyeztető tényezők hatását, egyes fajok gazdasági jelentőségét. Ennek ellenére Magyarországon a kétéltűek tényleges faji védelme csak 1974-től valósult meg. Ettől az időszaktól kaptak a hazai kétéltűfajok eszmei értékkel kifejezett védelmet. A jogszabályban kihirdetett teljes faji védelem azóta is fennmaradt, tehát hazánkban az összes kétéltűfaj törvényes védelem alatt áll! Nemzetközi viszonylatban is jelentős védelmet kaptak a kétéltűek. A különböző nemzetközi természetvédelmi egyezmények számos kétéltű fajt sorolnak fel, ezek között a hazánkban előforduló fajok is szerepelnek.

12.2.1. A kétéltűek gyakorlati védelmének lehetőségei

A kétéltűek élőhelyeinek védelme

A kétéltűek törvényes faji védelme csak az egyik lehetőség ezen állatok fennmaradásának biztosítására. Önmagában a faji védelem nem elegendő. Mindenképpen gondoskodni kell a. A kétéltű populációk védelmét legjobban az élőhelyek fennmaradása biztosíthatja! Az élőhelyvédelem a védett természeti területeken biztosítható leginkább, de másutt is indokolt lehet. Különösen fontosak a természetes és mesterséges, elsősorban sekélyebb vizű állóvizek (pl.: halastavak), csatornák, kisebb természetes folyóvizek, kubikgödrök, és azok a kisvizek, amelyek tavasszal vízbőek, de nyárra akár ki is száradhatnak, vagy vízkészletük jelentősen csökken. Ezek a peterakás, és a szaporodás fő helyei, de igen sok faj állandó élőhelyét is jelentik (pl.: lápok, mocsarak, mocsárrétek). A kétéltűek vándorlási útvonalainak biztosítása

Magyarországon csak a legutóbbi években valósult meg a hatályos törvényi előírások (pl.: a 95/LIII. sz. törvény a környezet védelmének általános szabályairól és a 96/LIII. sz. törvény a természet védelméről) alapján, hogy nagyobb beruházások, elsősorban vonalas létesítmények megépítése előtt környezetvédelmi hatásvizsgálatot kell készíteni. Amennyiben e vizsgálatok megállapítják, hogy a tervezett beruházás kétéltűek mozgását (vándorlását) erősen csökkenti vagy lehetetlenné teszi, akkor műszaki megoldásokkal kell ezt biztosítani. Ilyen céllal készültek el hazánkban több autópálya mellett békaterelő rácsok, és az út alatt un. ökológiai folyosók "békaátjárók". A vándorlás elsősorban a szaporodási időszakban kifejezett, amikor a víztől messzebb eltávolodó fajok egyedei is nagy számban vándorolnak a lehetséges petézőhely felé. Ez a vándorlás a szaporodási időszak végén és a kifejlődőtt utódok révén visszafelé is megismétlődik. Ott is elrendelheti a természetvédelmi hatóság a békaterelők kialakítását, ahol az útmenti árkokból az éjszaka mozgó békák nagy tömege kerülhet az úttestre.

Békamentő akciók

Ahol a közutak mellett jelentős az időszakos békapusztulás, aktív természetvédelmi csoportok ún. békamentő akciókat szerveztek. E tevékenység lényegét az jelentette, hogy az utak mellett kialakított terelőlapok mentén leásott vödrökbe került békákat átvitték az út másik oldalára, és ott szabadon engedték ezeket. Ugyancsak a kétéltűek, elsősorban a békák mentésének aktív formája a peték össszegyűjtése és biztonságos víztérbe történő áttelepítése. Erre akkor kerülhet sor, ha a korán leívott békák olyan víztérben szaporodtak, ahol nyilvánvaló, hogy a víz hamarabb fog eltünni, mint ahogy a peték és a lárvák kifejlődhetnének. A kétéltűek védelmének egyik hatékony formája az ismeretterjesztés, tudatformálás, kétéltűekkel kapcsolatos előadások tartása, a lakosság szélesebb körének felvilágosítása. Ehhez különböző írott és elektronikus kiadványok, plakátok, táblák, előadások, szakmai műsorok szükségesek.

031 Foltos szalamandra.JPG

032. Dunai tarajos gőte.JPG

033. Alpesi gőte.JPG

034. Tarajos gőte.JPG

035. Vöröshasú unka.JPG

036. Sárgahasú unka.JPG

037. Barna ásóbéka.JPG

038. Barna varangy.JPG

039. Zöld varangy.JPG

040. Zöld leveleibéka.JPG

041. Mocsári béka.jpg

042. Erdei béka.JPG

043. Gyepi béka.JPG

044. Békaterelőrács.JPG

045. Kétéltűek szaporodását biztosító élőhelyrekonstrukció.JPG

046. Békaátjáró autópálya alatt.JPG

12.3. A hüllők (Reptilia) védelme

A legtöbb hazai hüllőfaj nem közvetlenül veszélyeztetett, azonban a veszélyeztetettek kritikus helyzetűek, míg az egyelőre stabilnak tűnő helyzetűek státusza nagyon könnyen változhat. A hazánkban előforduló 15 hüllőfaj mindegyike védett, 3 faj közülük fokozottan védelem alatt áll. A hazai fajok különböző nemzetközi egyezményekben is szerepelnek, melyek alapján nemzetközi kötelezettségeink, Európai Közösségi feladataink is vannak ezekkel kapcsolatban. Ezen kívül az egyes fajok helyzetének megítélése, az esetleges problémák kezelése nem egyszerű, mert bár a közelmúltban napvilágot látott Magyarország herpetológiai atlasza (Puky és mtsai., 2006), továbbra sem mondhatjuk el azt, hogy tökéletesen ismernénk az egyes hazai hüllőfajok elterjedését, és különösen nem állománynagyságukat. A hüllőfajaink kapcsán is igaz az, hogy az egyik legfontosabb veszélyeztető tényező az élőhelyeiknek az eltűnése, az antropogén eredetű zavaró hatások megjelenése és felerősödése, melyek vagy közvetlenül az állatokat, vagy táplálékbázisukat, pihenő és telelőhelyeiket veszélyeztetik. A hüllők viszonylag korlátozott lehetőségekkel bírnak a nagyobb távolságok megtételét, az akadályok leküzdését illetően, így akár egy út, csatorna, mezőgazdasági tábla, vagy erdősítés is izolálhatja a populációikat egymástól, illetve optimális telelőhelyeiktől, és a megfelelő terjedési utakat biztosító élőhely- illetve tájszerkezet hiányában az ilyen területekről gyorsan végleg eltűnhetnek.

A hüllők védelmét tekintve is meghatározó jelentőségű a környezeti nevelés szerepe. Csak felvilágosítással, kisgyermekkortól történő neveléssel érhető el az, hogy a babonás félelemmel tisztelt, de sokszor ebből adódóan ellenszenvvel tekintett és ok nélkül pusztított hüllőknek (e tekintetben különösen hátrányos helyzetűek a veszélyesnek tekintett kígyók) megváltozzon a megítélése. Ez nagyon fontos, mert például a rákosi vipera esetén olyan kicsi az egyedszám, hogy minden egyes egyed elpusztítása, befogása pótolhatatlan veszteséget jelent a vadon élő állomány számára.

A harmadik, számos fajt tekintve elsőszámú veszélyeztető tényező a hobbiállat tartás. Sok hüllőfaj szerepel a Washingtoni Egyezmény (CITES) nemzetközi kereskedelmüket szabályozó listáin, aminek az oka, hogy egzotikusságuk, sőt sokszor kifejezetten a veszélyességük miatt számos fajt előszeretettel tartanak hobbiállatként. Ugyanakkor olyan módon történő tartásuk, hogy a fogságba került állatok igazán hosszú életűek legyenek, sőt ott ténylegesen szaporodjanak is, nem megoldott, vagy csak nagy szakmai hozzáértéssel megvalósítható. Ez a tény pedig mindig újabb vadon élő egyedek befogását, kereskedelmi forgalomba kerülését generálja. Másik járulékos, természetvédelmi szempontból aggályos következménye a felelőtlen hobbiállat tartásnak az, hogy a feleslegessé vált, megunt egyedek gyakran végzik eredeti élőhelyüktől esetleg kontinensnyi távolságra a szabad természetben. Az így elengedett, esetleg elsmszabadult példányok nagy része elpusztul, azonban kedvező körülmények esetén életben maradhatnak, sőt akár még szaporodhatnak is, veszélyeztetve ezzel az eredeti, őshonos faunát. Erre sajnálatos módon élő példák a hazánk számos területéről előkerült ékszerteknősök.

12.3.1. A hazai hüllőket veszélyeztető tényezők

A hüllőfajaink kapcsán is igaz az, hogy az egyik legfontosabb veszélyeztető tényező az élőhelyeiknek az eltűnése, az antropogén eredetű zavaró hatások megjelenése és felerősödése, melyek vagy közvetlenül az állatokat, vagy táplálékbázisukat, pihenő és telelőhelyeiket veszélyeztetik. A hüllők viszonylag korlátozott lehetőségekkel bírnak a nagyobb távolságok megtételét, az akadályok leküzdését illetően, így akár egy út, csatorna, mezőgazdasági tábla, vagy erdősítés is izolálhatja a populációikat egymástól, illetve optimális telelőhelyeiktől, és a megfelelő terjedési utakat biztosító élőhely- illetve tájszerkezet hiányában az ilyen területekről gyorsan végleg eltűnhetnek.

A hüllőfajok megítélése vegyes képet mutat. Ugyanúgy megtalálható az irányukba mutató vonzalom, mint az ellenszenv. Európát tekintve inkább ez utóbbi az erősebb, különösen a kígyók tartoznak a "nem szeretem" állatok közé.

A hüllők védelmét tekintve is meghatározó jelentőségű a környezeti nevelés szerepe. Csak felvilágosítással, kisgyermekkortól történő neveléssel érhető el az, hogy a babonás félelemmel tisztelt, de sokszor ebből adódóan ellenszenvvel tekintett és ok nélkül pusztított hüllőknek (e tekintetben különösen hátrányos helyzetűek a veszélyesnek tekintett kígyók) megváltozzon a megítélése. Ez nagyon fontos, mert például a rákosi vipera esetén olyan kicsi az egyedszám, hogy minden egyes egyed elpusztítása, befogása pótolhatatlan veszteséget jelent a vadon élő állomány számára.

A harmadik, számos fajt tekintve elsőszámú veszélyeztető tényező a hobbiállat tartás. Sok hüllőfaj szerepel a Washingtoni Egyezmény (CITES) nemzetközi kereskedelmüket szabályozó listáin, aminek az oka, hogy egzotikusságuk, sőt sokszor kifejezetten a veszélyességük miatt számos fajt előszeretettel tartanak hobbiállatként. Ugyanakkor olyan módon történő tartásuk, hogy a fogságba került állatok igazán hosszú életűek legyenek, sőt ott ténylegesen szaporodjanak is, nem megoldott, vagy csak nagy szakmai hozzáértéssel megvalósítható. Ez a tény pedig mindig újabb vadon élő egyedek befogását, kereskedelmi forgalomba kerülését generálja. Másik járulékos, természetvédelmi szempontból aggályos következménye a felelőtlen hobbiállat tartásnak az, hogy a feleslegessé vált, megunt egyedek gyakran végzik eredeti élőhelyüktől esetleg kontinensnyi távolságra a szabad természetben. Az így elengedett, esetleg elszabadult példányok nagy része elpusztul, azonban kedvező körülmények esetén életben maradhatnak, sőt akár még szaporodhatnak is, veszélyeztetve ezzel az eredeti, őshonos faunát. Erre sajnálatos módon élő példák a hazánk számos területéről előkerült ékszerteknősök, sőt aligátorteknősök, vagy a csupaszujjú gekkók balatonszéplak-felsői illetve a budaörsi úti kis populációi (Ujhelyi, 2005).

047. Mocsári teknős.JPG

048. Vörösfülű ékszerteknős.JPG

049. elevenszülő gyík.JPG

050. Homoki gyík .JPG

051. Fürge gyík.jpg

052. Vöröshátú ürge gyík.JPG

053. Fali gyík.JPG

054. Lábatlan gyík.JPG

055. Vízisikló.JPG

056. Kockás sikló.jpg

057. Rézsikló.JPG

058. Keresztes vipera.jpg

059. Rákosi vipera.JPG

060. Rákosi vipera telep a Kiskunságban.JPG

061. Rákosi vipera telep.JPG

062. Egyedi rákosi vipera azanosítók.JPG

063. A hegylábi térségek a lábatlan gyík, rézsikló és számos gyíkfaj jellemző élőhelye.JPG

064. A száraz füves homokpuszták a zöld gyík, fürge gyík és a homoki gyík élőhelye .JPG

065. Az ártéri erdőkben a vízisikló és a mocsári teknős jellemző faj.JPG