Ugrás a tartalomhoz

Globális környezeti problémák és néhány társadalmi hatásuk

Dr. Anda Angéla Dr. Burucs Zoltán Dr. Kocsis Tímea (2011)

Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ

A talajokat érintő káros hatások

A talajokat érintő káros hatások

Savanyodás

Hazánkban a talajokra ható káros hatások között kiemelkedő szerepe van a savas pH-nak, és a talajvizek magas sótartalmának.

A talaj természetes savanyodását okozhatják:

- A meszes talajokban a gyökérlégzésből és az elhalt növényi részek lebomlásából származó szén-dioxid, amely vízzel szénsavat alkot és kioldja a meszet, majd azt a csapadékvíz kimossa a talajból:

CaCO3 + CO2 + H2O -> Ca2+ + 2HCO3

- A növények szelektív ionfelvételre képesek, emiatt eltolódhat a pH.

növény–COOH + K+ -> növény–COOK + H+

- A szerves N denitrifikációja miatt előbb ammónium ion (NH4+), majd salétromsav képződik, amelyből a könnyen mozgó NO3+ ion kimosódik a visszamaradó protonok pedig a talaj savanyodását eredményezik:

NH4+ + 2O2 -> 2H+ + H2O

Az emberi tevékenység miatti talajsavanyodás okai:

- a légszennyezések következtében kén-dioxid, nitrogén-oxidok és egyéb savas kémhatású anyagok jutnak a talajokra. Ezekből kénessav, majd kénsav, salétromos sav, majd salétromsav keletkezik.

- Az állattartás miatt koncentráltan juthat ammónia a légkörbe, amelyből salétromos sav, majd salétromsav keletkezik.

- Műtrágyák pazarló használata esetén karbamidból ammónia keletkezik, amely ismét savasságot okoz. Ugyanez történik a hígtrágyák esőztető berendezéssel való kiöntözése esetén is.

A következő ábra a savanyú talajok elhelyezkedését és kiterjedését mutatja hazánkban.

Szikesedés

A szikesedés a talajok sótartalmának káros megemelkedése, amely már a termesztett, vagy természetes növényállomány ozmotikus folyamatai is érinti, emiatt a talaj termékenysége erősen romlik. Főleg Na-sók okozzák, amelyek képesek kicserélni a növények számára hasznos K sókat a talajból. Amennyiben határérték fölött jelennek meg, úgy a talaj fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságaira egyaránt károsakká válnak.

A Na+ ionok vastag hidrátburkot képeznek, ezzel elfolyósítják a talajt, melynek szerkezete szétiszapolódik, szárazon, pedig repedezetté válik. Az ilyen talajokon gyakori a tócsásodás, mert a talaj víznyelő képessége romlik. Hamarabb alakul ki belvíz is, és az eróziós kártétel is növekedni fog. A szikes talajok kémhatása lúgossá válik, ami elsősorban a talaj mikroflórájára hat kedvezőtlenül. Eltűnnek belőle a lúgos pH-ra érzékeny nitrifikáló, N-fixáló, és cellulózbontó baktériumok, ezáltal a talajok természetes N-háztartása is megbomlik.

A szikesedési folyamat lehet természetes folyamatok eredménye, de gyakran az emberi tevékenységek felgyorsítják a szikesedést, ezt másodlagos szikesedésnek nevezzük (töltésezés, öntözés, okszerűtlen műtrágya használat okozhatják).

Szikesedésre ott kell számítani,

- ahol a talajvíz sekély mélységben helyezkedik el, ezért gyakran a felszín közelébe emelkedik,

- ahol az éves vízmérleg negatív, vagyis nagyobb mértékű az evapo-transzspiráció (ET), mint a csapadékösszeg. Emiatt a víz mozgása felfelé irányul a talaj kapillárisaiban, és a felszín közelébe jutva sók halmozódnak fel.

Hazánkban az öntözésre berendezett alföldi térségekben alakultak ki a másodlagosan szikesedett területek. Ezek összes területe mintegy 40 ezer ha.

A következő ábra a szikesek elhelyezkedését mutatja.

Erózió

Az erózió a talajnak víz általi lassú koptatását, ezáltal a talajréteg elvékonyítását, vagy annak gyors lefolyású rombolását, elhordását, a talajba mélyített barázdák és árkok kialakítását is jelentheti. A lényeg a víznek a talajra gyakorolt káros hatása, ami egyébként nem antagonisztikus viszonyt jelöl a két megújulni képes erőforrás között, hisz a talaj képződéséhez, annak mállási folyamataihoz, és humuszfelhalmozásához nélkülözhetetlen a víz. Éppen a víz megújulási folyamatához tartozik a csapadék kihullása a légkörből, amely a talaj termékenységének, és folyamatos képződésének is a motorja lesz. Azóta szokás az eróziót valamiféle átoknak tekinteni, mióta a természetes vegetációt megbontotta az emberi kéz, és a helyén sérülékeny, bolygatott, szántott réteget hozott létre, amely valóban gyorsított eróziónak van kitéve, a dinamikus egyensúlyt mutató természetes vegetációk lassan zajló eróziójához képest. Az eróziót kiváltó tényezők közül egyes szerzők mégis hajlamosak kifelejteni az embert, mint az alap probléma megteremtőjét. Ez teljesen tévútra vezet, és a felelősségünk elodázását jelenti, mint a környezetvédelem oly sok más területén.

Az erózió formái az érintett talajszelvény szerint:

- Felületi (réteg) erózió: Ilyenkor az erózió csak kisebb talajmélységekben tesz kárt. Ilyenek a lepel és csepperóziók.

- Mélységi erózió: a nagyobb sebességgel mozgó vizek által okozott nagyobb mélységű eróziós formák.

Az erózió formái megjelenésük szerint:

- Csepperózió: az esőcseppek romboló hatása a talajfelszínen való becsapódáskor. Ilyenkor a talajt ütés éri, melynek hatására a talajmorzsák fokozatosan szétmállanak, így a művelt morzsalékos felszínű talajréteg lassan asztal simaságúvá válik a tenyészidő során.

- Mélységi erózió: A felszínen beoldódott sókat, talajszemcséket, és kolloidokat a beszivárgó víz a talaj mélyebb rétegei felé mossa, ahol azok felhalmozódhatnak. A felhalmozási rétegben mindig jól látszik a mélységi rejtett erózió nyoma.

- Lepel erózió: a kisebb-nagyobb lejtőkön (mikro-domborzaton) a víz összefüggő lepelként mozog, és a kiemelkedő szemcséket, morzsákat magával szállítja, ahogy a beoldott sókat is. A folyamat rejtett módon zajlik, de hosszabb távon a talajkopáshoz mindenképpen hozzájárul.

- Barázdás erózió: A lejtőkön mozgó víz kisebb összefolyásokat alkot, és elér egy kritikus energiaszintet, ahol rombolni kezdi a talajt. A kritikus energiaszintet a kritikus sebességgel lehet kifejezni. Ez lesz az erózió elleni védekezés alapja is, hisz a leghatékonyabban a víznek a területen való megtartásával, vagy sebességének lassításával védekezhetünk az erózió kártétele ellen.

- Árkos erózió: a kritikus sebességet lényegesen meghaladó rohanó víz a lejtőn árkokat hoz létre, amelyek már nem művelhetők át mezőgazdasági gépekkel. Az árkok újabb záporok alkalmával tovább mélyülnek, és a szakadék feje a lejtőn felfelé haladva terjeszkedik. Az árkokat a nyári záporok elmúltával még érdemes visszatölteni a lehordott talaj hordalékkúpjaiból.

- Vízmosás: Az eróziós árkok idővel vízmosásokká terebélyesednek, ha nem alkalmaznak ellenük valamilyen erózióvédelmi beavatkozást. A vízmosás rendszerint több méter mély, és a feje suvadással terjeszkedik az emelkedőn felfelé. Katlanja akár több száz méter hosszúságot is elérhet, szélessége a mélységével arányosan több méter is lehet. Az eróziós kártétel rendszerint záporok idején történik, és a lejtők derekánál, vagy a lábuk közelében kezdődik, ahol a lefolyó víz már kellő tömegben gyülekezik, és a sebessége is eléri azt a bizonyos kritikus sebességet. A vízmosásokat rendszerint nem töltik vissza, mert az hatalmas költségeket emésztene fel, a vízmosások így végleg széttagolják a lejtőket. A beavatkozások a vízmosások stabilizálását célozzák, amit műszaki beavatkozásokkal tudnak a leggyorsabban megvalósítani. Bio-meliorációt szintén alkalmaznak erre a célra.

Az erózió a Föld szilárd kérgének kialakulása óta hat. A vegetáció csak lényegesen később jelent meg a Föld felszínén, így az erózió kezdetben hasonlíthatott a mai gyorsított erózióhoz, amit az emberi tevékenységek okoznak. Az elhordott talajt a kőzetek mállása és a szerves anyagok humifikálódása részben pótolja, így természetes vegetáció mellett a két folyamat egyensúlyi állapotban van. Ezt az állapotot természetes eróziónak nevezzük. A gyorsított eróziós folyamatok kialakulására ható tényezők a következők:

Természeti alaptényezők (eróziót kiváltó tényezők):

  • csapadék mennyisége, és intenzitása

  • lejtő hossza, meredeksége, és kitettsége

  • talaj szerkezete, víznyelő képessége

  • vegetáció minősége

Emberi tényezők (eróziót befolyásoló tényezők):

  • Vegetáció felszámolása, (szántás, erdőirtás)

  • Agrotechnika helytelen megválasztása (lejtőirányú művelés; rossz minőségű szántás, mélyművelés kiiktatása, hosszú idejű tar állapot fenntartása, gyenge táplálóanyag-ellátás)

  • Túllegeltetés és tiprás

Az eróziót elsősorban a becsülhető talajveszteség miatt tartjuk károsnak, emellett azonban egyéb káros folyamatok is kapcsolódnak hozzá. Ilyenek a talajjal együtt elhordott tápanyagok, és növényvédőszerek, amelyek az élővizekbe kerülve fejtik ki káros hatásukat az eutrofizációs folyamatokra hatva.

Az erózió mértékét több mutatóval is jellemezhetjük, amelyeket az alábbi táblázat tartalmazza.

Hazánkban a korábbi évtizedekben a nagyüzemi mezőgazdálkodás keretei között jelentősen nőtt az erózióval érintett területek aránya. Ebben többek között szerepet kaptak a megnövekedett táblaméretek, az okszerűtlen agrotechnika és a kukorica termesztés megnövekedett volumene is. A rendszerváltás óta a táblaméretekben történt felaprózódás, de összességében ma is nagyok a mezőgazdasági tábláink. Becslések szerint a dombvidéki régiókban az ország területének mintegy 25%-át érinti az eróziós kártétel.

Az erózió okozta talajveszteséget világszerte a Wischmeier-Smith egyenlettel becslik. Az egyenlet áttekintése azért hasznos, mert a benne szereplő paraméterek az erózió kiváltó tényezői, így az erózió elleni hatékony védekezés ezekre a paraméterekre alapozva történhet.

Az általános talajveszteségi egyenlet (UNIVERSAL SOIL LOSS EQUATION - USLA) (Wischmeier Smith, 1958; Wischmeier Smith, 1978) és annak paraméterei a következők:

A = R x K x LS x C x P

Ahol:

A = az éves átlagos talajveszteség t/ha

R = a csapadék eróziós index (a csapadék mennyiségétől és hevességétől függ)

K = a talaj erodálhatósági tényezője (a talajtípustól függ)

LS = domborzati tényező - a lejtő hosszától (L), és a lejtő szögétől (S) függ

C = a növényborítottság indexe (a növénytakaró típusától és a talajfedettség fokától függ)

P = emberi megelőző tevékenységi index (a beépítés fokától függ)

Talaj-degradációt okozó agrotechnikai és egyéb tényezők:

- huzamos és egyoldalú talajhasználat (monokultúra, vagy ültetvények)

- erdőirtás

- a talajszerkezet rombolása (gépesítés, vízelöntés, talajművelés)

- másodlagos szikesedés (öntözés, talaj vízszint megemelése, műtrágyázás)

- szervestrágyázás nélkülözése

Az erózió elleni védekezési lehetőségek

Az erózió elleni védelem röviden a kiváltó tényezők korlátozásával lehetséges, ennél a valóság árnyaltabb, és általában egymáshoz kapcsolódó feladatokból áll.

Három megközelítési módot szokás elkülöníteni, melyek a következők:

- agrotechnikai talajvédelem

- műszaki talajvédelem

- erdészeti talajvédelem

Az agrotechnikai talajvédelem a mezőgazdasági szakemberek kezében levő lehetőségeket tartalmazza, amelyeket a mindennapi gyakorlat részeként tudnak alkalmazni, de tágabb értelemben meliorációs beavatkozások is tartozhatnak ide.

- A művelési ágak helyes megválasztása: itt dől el, hogy a különböző lejtőkategóriákra milyen hasznosítási módokat fognak tartósan alkalmazni, és ha ez szerencsés, akkor a szántókat rendszerint nem helyezik magas lejtőkategóriájú területekre, így az erózióveszély máris csökkenni fog.

- Táblásítás: fontos a táblaméret, hisz minél hosszabb lejtőkön szaladhat le a víz, annál nagyobb mozgási energiára tesz szert, és annál inkább rombol. Fontos azonban a szintvonalakhoz igazított táblakialakítás is, amely biztosítja, hogy a művelés fő iránya a szintvonalakkal közel párhuzamos lesz.

- Sávos vetés: A lejtőre merőlegesen jobb és kevésbé jó talajvédő kultúrákból alakítanak ki sávokat, így a tábla védelme is biztosítva lesz, és jövedelmezőbb növényt is be tudnak illeszteni a veszélyeztetett területre.

- A talaj fedettségének biztosítása: fontos szempont, hogy az év minél rövidebb időszakaiban álljon takaratlanul a megművelt tábla, az elvetett állományok, pedig ne tartalmazzanak sor- és tőhiányokat. A talaj fedettségét a levélfelületi index fejezi ki, amely 3-4 m2/m2 (m2 lombfelület/ m2 talajfelület) érték között optimális. A fenti szempontokat a vetésforgó helyes megválasztásával, valamint másodvetések alkalmazásával is teljesíteni lehet.

A műszaki talajvédelmi beavatkozások általában a melioráció tárgykörébe tartoznak, de pl. települések környezetében nem szokás azokat meliorációnak nevezni. Ide tartozik a csapadék lefolyásának szabályozása (erózióvédő csatornahálózat kialakításával), a lefolyó csapadék mozgásának lassítása, tározása, a lerohanó víz által okozott károk mérséklése. A műszaki beavatkozások tartós beavatkozások, amelyek a létesítéstől számítva hosszú ideig képesek hatékonyan működni. Ennek azonban ára van, vagyis drága beavatkozásokról van szó.

- Sáncolás: A terep mesterséges hullámossá tételét jelenti az esésvonalak mentén, melynek célja a lefolyó víz lassítása, és visszatartása a beszivárgás növelése révén.

- Teraszozás: szőlő alá szokás végezni meredek domboldalakon. A teraszok olyan tereplépcsők, amelyek könnyebb művelést, és a víz jobb visszatartását szolgálják.

- Gyepes vagy burkolt levezetők: A víz talajrombolását akadályozó mesterséges felületek.

- ízmosáskötés művei: potenciális lehetőség a vízmosás feltöltése, ennél gyakrabban alkalmazzák a vízmosás fejének fixálását védfalak segítségével. A vízmosás alján készülhet hordalékfogó gát, amellyel részben a vízmosás katlanjának feltöltése is megvalósítható.

Az erdészeti védelem a fák kiváló talajkötésére alapoz. A kritikus területek beerdősítése hosszú távú védelmet jelent a lejtőn lezúduló vízzel szemben. A teljes erdősítés helyett erdősávok és cserjesávok létesítése is jó megoldást jelenthet, pl. nagyobb táblák kritikus pontjain.

A szél eróziója (defláció)

A szél munkavégző képességét régóta ismeri az ember, és széles körben használta is azt hajózásra, vagy szélmalmok mű;ködtetésére. A légmozgások a Föld légkörében állandóan zajló folyamatok, amelyek széles határok között változnak, és a víz rombolásához hasonlóan a nagyobb sebességű; szelek nagyobb rombolásra képesek. A talajok szélérzékenysége jelentősen különbözik, így már a kisebb szelek is képesek felkapni a kotús láptalajok szemcséit, vagy görgetni a homokszemcséket. Mivel láptalajból lényegesen kevesebb van, mint homokos talajból, ezért a deflációt elsősorban a homoktalajok kártételének tekintjük. A defláció első mozzanata a kifúvás, ezt követi a szállítás, majd a lezáró mozzanat a lerakódás. A defláció következménye, hogy a humuszos termékenyebb talajréteg fokozatosan elvékonyodik, és a növények is fizikai sérüléseket szenvednek a homokveréstől.

A lerakás helyén ezzel szemben a pillanatnyi vegetációt fogja részben, vagy egészen eltemetni az odahordott talaj, így ott csupasz felület keletkezik, amely ismételten ki lesz téve a defláció veszélyének.

A defláció kiváltó tényezői közül nagyon fontos a nedvesség hiánya, azaz a talajok kiszáradása. A talajszemcsék egymáshoz alig kötődnek, de a vízmolekulákhoz minden szemcse adhézióval kötődik vízmolekulák és vízmolekulák között, pedig kohézió mű;ködik. Végeredményben a víz, mint valamiféle ragasztóanyag gátolja és késlelteti a defláció kialakulását.

Egyéb kiváltó tényezőként a szél tulajdonságait szokás említeni:

-szélsebesség: a szélnek el kell érnie egy kritikus sebességet ahhoz, hogy a talajszemcsék elmozduljanak.

-turbulencia (örvénylés): a vízhez hasonlóan a gyors légáramlás turbulenciákat hoz létre. Ezek a kisebb-nagyobb örvények képesek felkapni az egyes talajszemcséket a talaj többi szemcséje közül.

A deflációra egyéb tényezők is hatnak, amelyek képesek módosítani a kiváltó tényezők hatását. Ilyenek a felszín egyenletessége, növényborítása, a szemcsék alakja és összetétele, a talaj texturája, szerves anyag és szervetlen kolloid tartalma, stb.

A szél a hófúvásokhoz hasonló alakzatokat formál az elhordott homokszemcsékből, amelyek kártételét feljebb már megemlítettük. A jellegzetesebb képződményeket szélfodroknak, szélbarázdáknak, és buckáknak szokás nevezni.

A defláció károsító hatása több módon is érvényesül:

-A talaj károsodását elsősorban a talaj szerves és szervetlen kolloidokban való elszegényedése, és a termőréteg elvékonyodása jelenti, miközben jelentős kár adódik a lerakódás helyén is.

-A defláció idején a szállított por légszennyező anyagként jelentkezik, amely a légkörben egyéb szennyezőanyagokat köthet meg a felületén, így a lerakás helye egyéb szennyezőkkel is szennyeződhet.

-A szállított por és homok megsérti a fiatalabb növények bőrszövetét, ezzel utat nyit a kórokozók támadásának is.

-A lerakott por és homok akadályt jelenthet a közutakon, valamint csatornákat is feltölthet, ezzel potenciális veszélyt teremt a vízelvezető rendszerek kiáradása miatt.

A talajok elszennyezése, és annak monitoringja (TIM)

Hazánkban a vízminőségi monitoring rendszerekhez hasonlóan talajvédelmi monitoring rendszert hoztak létre a kilencvenes években, amely megfigyelő rendszer minden fontos talajtani mutató változásait nyomon követi, melyek között a toxikus nehézfémek is szerepelnek. A TIM működtetését a 2007. évi CXXIX. Törvény a termőföld védelméről

a 33. paragrafusában szabályozta. Alább ezt a paragrafust mutatjuk be.

33. §; (1) Az állam a talajok miniségi változásainak, környezeti állapotának folyamatos figyelemmel kísérése céljából országos Talajvédelmi Információs és Monitoring rendszert (a továbbiakban: TIM) mőködtet.

(2) A TIM az ország egész területére kiterjed mővelési ágak, tulajdonjog és egyéb szempontok szerinti korlátozás nélkül.

(3) A TIM működtetéséhez szükséges monitoring tevékenységet az érintett ingatlan földhasználója, kezelője, tulajdonosa tűrni köteles. A monitoring tevékenységgel kapcsolatos munkák végzéséről az ingatlan tulajdonosát (használóját) előzetesen értesíteni kell.

(4) A monitoring-tevékenységgel összefüggő munkát végzőnek erre való jogosultságát igazolnia kell.

(5) A monitoring-tevékenység az ingatlan rendeltetésszerű használatát csak a szükséges mértékben

akadályozhatja.

(6) A TIM adatai közérdekű adatnak minősülnek.

A törvény meghatározza a talajvédelem állami feladatait, melyeket a földügyért felelős miniszter a talajvédelmi hatóság útján lát el. Meghatározza azokat a feladatokat, amelyek ellátásáról az államnak kell gondoskodnia annak érdekében, hogy a talajokról megfelelő mennyiségű adat, információ, szakszerűen feldolgozott és nyilvántartott térképanyag, stb. álljon rendelkezésre, továbbá a talajok állapotáról rendszeres mérés, megfigyelés (monitorozás) működjön. Ennek érdekében Talajvédelmi Információs és Monitoring rendszer működtetését írja elő. A talajvédelem eszközrendszerének fejlesztése, a közvélemény tájékoztatása, informálása, a talajvédelmi adatok nyilvánossága elősegíti össztársadalmi szinten a talajvédelem jelentőségének felértékelődését és a talajvédő gazdálkodás elterjedését. A talajvédelmi hatóság naprakész működéséhez szükséges talajvédelmi hatósági adatbázis kialakítását írja eli a törvény, amely a jelenleg lokálisan működő hatósági adatbázisok helyett egységes szerkezetű rendszer létrehozását eredményezi. A hatósági adatbázis a hatósági eljárások során szükséges ügyfél-azonosítások érdekében személyes adatokat is tartalmaz.

Alább a TIM rendszerben meghatározott fontosabb szennyezőket és azok mérési eredményeit mutatjuk be Marth Péter, dr. Karkalik András cikke alapján: A Talajvédelmi Információs és Monitoring (TIM) rendszer módszertana, működése, informatikai rendszere. Forrás: http://www.kep.taki.iif.hu/file/Talaj_Marth.doc

1. Toxikus elemek vizsgálata

A talajok toxikus elem tartalmának jellemzésére ez esetben az "összes" elemtartalmat mutatjuk be. Az "összes" toxikus elem tartalom meghatározása a TIM keretében tömény salétromsav-hidrogén peroxid keverékével 105 oC-on történő feltárást követően ICP technikával történt.

A kimutatási határ alatti koncentrációban előforduló elemek mérését atomabszorpciós spektrofotométerrel pontosították.

A toxikus, vagy toxikussá válható elemek közül az alábbiak mennyiségének bemutatásával kívánjuk jellemezni talajaink állapotát:

As, Cd, Co, Cr, Cu, Hg, Mo, Pb, Zn

A bemutatásra kerülő elemek forrása kettős:

-Felhalmozódhatnak a talajban természetes úton a kőzetek mállása és a talaj képződése során, tehát lehetnek geokémiai eredetűek.

-Talajba juthatnak a környezet szennyeződésével

-levegőn keresztül az ipari és közlekedési forrásokból származó nehézfém szennyeződést tartalmazó aerosoloktól,

-vízből, ipari és kommunális szennyvizek közvetlen vagy közvetett hatásaként,

-szilárd ipari hulladékokból és melléktermékekből, mezőgazdaságban alkalmazott anyagokból (pl. szervestrágya, műtrágya, talajjavító anyag, növényvédőszerek, szennyvíziszap).

A TIM talajmintáiból mért toxikus elemtartalomról több feldolgozás készült. Jelen esetben a talajok mechanikai összetétele szerint jellemző koncentráció értékeket mutatjuk be a következő táblázatban.

2. Növényvédő szermaradék vizsgálatok

1993-ban a TIM információs (I) mérőhelyei közül, amelyek a mezőgazdaságilag művelt területeket reprezentálják, 100 szelvényből a felső három genetikai szintből növényvédőszer maradvány vizsgálatok elvégzésére került sor. A vizsgálati helyek kijelölésénél fontos szempont volt, hogy az adott helyen "intenzív" mezőgazdasági termelés volt, és jelenleg is "nagyüzemi" művelés alatt áll.

A talajvizsgálatok a következő sercsoportokra terjedtek ki:

  • fenoxi-karbonsavak (herbicidek)

  • triazinszármazékok (herbicidek)

  • klórozott szénhidrogének (inszekticidek)

A fenoxi-karbonsavak közül – amelyeket elsősorban gabonafélék gyomirtására használnak nagy területen (kb. 1 millió ha) – 2,4-D; MCPA; MCPB; diklórprop valamint a mekoprophatóanyagok meghatározására került sor.

A triazinszármazékokból – melyek szintén herbicidek, kukoricakultúrákban használatosak (kb, 1 millió ha) és perzisztensek – az atrazin, aziprotrin, hexazinok, metribuzin, prometrin, szekbenmeton, terbumeton, terbutrin, terbutilerin és ametrin hatóanyagok analizise folyt.

A vizsgált klórozott szénhidrogén tartalmú rovarölőszerek a következők voltak: alfaHCH, bétaHCH, lindán, aldrin, dieldrin, endoszulfán, endrin, DDT, heptaklór és heptaklór-epoxid.

Növényvédő szer vizsgálatokra még további két alkalommal 1997 és 2000 évben került sor.

A peszticid vizsgálatok eredményeinek összefoglalása

A peszticid vizsgálati eredményeket összefoglalva megállapítható:

A vizsgálatokra 1993-ban 100 helyen került sor a talajok felső három genetikai szintjéből. 1996-97 években további 130 minta levizsgálására került sor. Az elvégzett mérési eredményből az alábbi következtetések vonhatók le :

- A vizsgált talajok kevesebb mint 1%-ban lehetett a szennyezettségi határértéket meghaladó értéket meghatározni.

- A fenoxi karbonsavak mozgékonysága a talajban nagy, a mélyebb rétegekben is kimutatható mennyiségben van jelen.

- A triazin származékok mozgékonysága a talajban közepes (mérsékelten mozgékony)

- A klórozott szénhidrogén peszticidek mozgékonysága kicsi, de a felhasználásuk (és betiltásuk) óta eltelt idő hosszúsága miatt, egyes komponensek előfordulhatnak a mélyebb rétegekben (DDT izomerek).

A klórozott szénhidrogének koncentrációja talajainkban az 1975-77 évben végzett mérésekhez viszonyítva egyharmadára, egyötödére csökkent, de jelenlétükkel még a továbbiakban is számolni kell.

3. Szerves szennyezőanyagok vizsgálata

Policiklikus aromás szénhidrogének (PAH)

Policiklikus aromás szénhidrogének a hazai talajokban:

1996-ban 33 db talajminta policiklikus aromás szénhidrogén tartalmát vizsgáltuk. A 0,1 ?g/kg-os kimutatási (detektálási) határnál a komponensek nagy része kimutatható volt.

Naftalin esetében az átlag (9,33 ?g/kg) alacsonyabb az "A" háttérértéknál, de két kiugróan magas érték is meghatározásra került. Az egyéb komponensek háttérérték alattiak.

A vizsgált mintákban az összes PAH felső határa 1379 ?g/kg, az alsó határ 4,6 ?g/kg volt. A minták PAH tartalma általában alacsonyabb az 500 ?g/kg-os háttértéknél, csupán egy-egy pontszerű szennyezés mérési eredménye haladja meg a "B" szennyezettségi küszöböt.

1997-ben 58 mintavételi helyről származó talajminta került vizsgálatra. A mérések során több esetben háttérérték feletti mennyiségben határoztunk meg komponenseket.

A határértéket meghaladó értéket elsősorban közúti szennyezésekből adódtak.

Poliklórozott bifenilek (PCB)

1996-ban 33 TIM ponton a PCB izomerek közül a következő 6 került meghatározásra: PCB 28, PCB 52, PCB 101, PCB 138, PCB 153, PCB 180.

A mérés kimutatási határa minden izomer esetében 0,001 mg/kg volt.

A mért minták közül 32 kimutatási határ alatti értéket mutat. Egy mintából volt csak kimérhető a PCB 138, ennek értéke 0,0013 mg/kg.

Az 1997-es vizsgálatnál nagyobb meghatározási érzékenység mellett 44 minta analizálását végeztük el. A 0,05 ?g/kg kimutatási határ mellett 1 minta tartalmazta csak mind a hat izomert. A PCB 101-es komponens minden mintában kimérhető volt. A mintákban mért összes PCB tartalom alsó határa 0,08 ?g/kg, felső határa 2,28 ?g/kg volt.

Poliklórozott dibenzo- dioxinok és dibenzofuránok (PCDD, PCDF)

Természetes körülmények között a geo- és bioszféra nem tartalmaz e csoporthoz tartozó vegyületeket.

A talajba légköri szennyeződések útján kerülnek, nagyobb mennyiségben találhatók, mint a településektől távoli talajokban.

Nagyfokú perzisztenciával rendelkeznek, ezen vegyületek felezési ideje a talajban 12 év felett van. Ez a magyarázata annak, hogy a szennyvíziszap mezőgazdasági hasznosítás során a PCDD és PCDF a talajban fel tud feldúsulni. A növények gyökérzetükön keresztül képesek felvenni.

Napjainkig legerősebben toxikus hatásúnak elismert ";xenobiotikumok", azaz az életidegen anyagok között (amelyek biológiailag nem szintetizálódtak) tartják számon a PCDD- t és a PCDF- et. A rendkívül toxikus dioxin ás dibrnzofurán emissziók toxikológiai értékelése ";toxicitási egyenérték" (TE) alapján történik.

1996-ban 43 talajmintából vizsgáltuk a talaj poliklórozott-dibenzo-dioxinok és dibenzo-furánok tartalmát. Az egyes komponenseket általában csak a minták néhány %- ból tudtuk kimutatni, kivételt képezett az 1,2,3,4,7,8,9 heptakloro- dibenzofurán, amely a minták 80 %- ból kimutatható volt.

A határértékrendszer az összes komponensre együtt tartalmaz határértéket. E szerint 0,5 ng/kg toxicitási egyenérték alatti és 5 ng/mg toxicitási egyenérték a szennyezettségi küszöbérték.

A vizsgált minták átlaga 2,7 ng/kg toxicitási egyenérték, de ez abból adódik, hogy egy mintából 18,58 ng/kg TE értéket mértünk és ez emelte meg az átlagot, mely ennek a méréseredménynek a kihagyásával 0,9 ng/kg TE körül alakul, amely alatta van a "B" szennyezettségi küszöbértéknek.

1997-ben is 43 db talajminta poliklórozott-dibenzo-dioxin és dibenzofurán tartalmát vizsgáltuk.

Valamennyi minta poliklórozott-dibenzo-dioxinok és dibenzofuránok együttes tartalma a háttérérték körül alakult.

A növényvédő szer maradék vizsgálatok, valamint a szerves szennyezőanyagok vizsgálati eredményei ";A felszín alatti víz és a földtani közeg minőségi védelméhez szükséges határértékekről" szóló 10/2000. (VI.2.) KöM-EüM-FVM-KHVM együttes rendelet földtani közegekre megállapított határértékek kialakításánál kerültek felhasználásra.