Ugrás a tartalomhoz

Természetvédelmi ökológia

Dr. Bihari Zoltán, Dr. Antal Zsuzsanna, Dr. Gyüre Péter (2008)

Debreceni Egyetem a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül

2.6. Csoportalkotás a populáción belül

2.6. Csoportalkotás a populáción belül

Az állatok a legritkább esetben töltik egész életüket magányosan. Még az amúgy remete életet élő állatok is, mint például a vakond, legalább a párzási időszakban felkeresik az ellentétes nemű fajtársukat. A különböző csoportokat eredetük és céljuk alapján a következő módon rendszerezhetjük:

  • Vérségi csoportok:

    1. telep

    2. rovarállam

    3. nagycsalád

    4. család

  • árzási csoportok:

    1. párok, háremek

    2. dürgő csoport

    3. ikrázó csoport

  • Kolóniák:

    1. háremcsoportok

    2. fészekkolóniák

    3. szülőkolóniák

    4. Társulás

    5. Alkalmi csoportosulás (aggregáció)

A vérségi csoportok közös jellemzője, hogy az egyedek között rokoni kapcsolat van.

A telep korlátozott mozgási képességű állatokra jellemző. A legjellemzőbb példa a korall állatok telepe. Az óceánok vizében élő apró csalánzók születésük után nem távolodnak el a szülő egyedektől, sőt azokon fejlődnek ki. Ennek köszönhető, hogy akár több száz méter vastagságú korall-zátonyok is kialakulhatnak, ahol természetesen csak a legfelső rétegben vannak élő egyedek. Telepet képeznek a fekete kagylók is a tengerparti sziklákon és a virágállatok a tenger mélyén.

Rovarállamot méhek, darazsak, hangyák és termeszek alkotnak. Jellemző rájuk a kasztrendszer, ahol a királynő, mint termékeny nőstény, rakja a petéket. A hímek -méheknél heréknek nevezzük őket- feladata a királynő megtermékenyítése. A dolgozók terméketlen nőstények. Feladatuk a peték és lárvák ápolása, a táplálékgyűjtés illetve a kolónia lakóinak etetése, védelme, valamint az építkezés. A rovarállam lakói közeli rokonságban vannak egymással: testvérek - féltestvérek.

Nagycsaládos csoportokra az jellemző, hogy az utódok nem hagyják el szüleiket, sőt azok utódai is a csoporttal maradnak. A prérikutyák nagycsaládjai akár több száz egyedből is állhatnak, de mindig valamilyen fokú rokonság van köztük. Szintén nagycsaládot alkotnak a vándorpatkányok, güzüegerek és a csimpánzok is.

A családot a szülő(k) és utódaik alkotják. Az utódok önállóvá válása után azok általában elhagyják szüleiket, vagy maga a szülő állat zavarja el őket. A családnak több formája is lehet, aszerint, hogy a két szülő milyen részt vállal az utódgondozásból.

  • A szülőpárcsaládban mindkét szülő azonos mértékben vesz részt a fiatalok gondozásában. A szülők és az utódok közt is kötődés van egymás iránt. Ezen fajok egyedei nem mutatnak jelentős ivari kétalakúságot. Ilyen családban élnek a hattyúk, galambok és a balkáni gerle.

  • Apa-anyacsaládnak nevezzük azt a családformát, mikor a hím és nőstény között munkamegosztás alakul ki. A sasok és ölyvek esetében csak a tojó és a fiókák közt alakul ki kötődés, a hímnek csak a fészek őrzésében és a táplálék szállításában van szerepe.

  • A tiszta anyacsaládban a hím nem vesz részt az utódgondozásban, szerepe csak a megtermékenyítésre korlátozódik. A nemek között szemmel látható különbségek vannak, mint a pajzsos cankónál, vagy a hörcsögnél.

  • Ritkán, de találkozhatunk apacsaláddal is. Az ilyen családformában a tojó miután lerakta a tojásokat, magára hagyja a hímet, amely kikölti azokat és felneveli az utódokat. Ilyen családot képez a havasi lile, az emu és a tüskés pikó is.

Szaporodási időszakban a hímek és nőstények keresik egymást, majd legalább a párzás idejére együtt maradnak. Ezek a párzási csoportok, tehát rövid időre állnak csak össze

Párokat képez a legtöbb állatfaj. A párképzés lehet alkalmi, egy szezonra szóló és életre szóló. Alkalmi párokat képző fajok párzás után elhagyják egymást és sok esetben még a nősténynél sem beszélhetünk utódgondozásról. A kígyók párzás idejére állnak párba, majd különválnak. A nőstény lerakja a tojásait és magukra hagyja őket. Ha a kikelő utódokkal együtt maradna, akkor már újabb csoportról, a családról beszélhetnénk. Az alkalmi párképzés a hüllőkre tipikusan jellemző, de a kakukk is csak párosodásra áll párba és a tojásait nem maga költi ki. A sünök például párzáskor alkotnak párt, majd megszűnik ez a kicsiny „csoport” és ellés után a nőstény utódaival újabb csoportot fog alkotni, a családot. Egy szaporodási szezonra áll párba sok énekes madár, melyek az utódok felnevelése után szétválnak. Gyakran több költésre is együtt maradhat a pár, egészen nyár végéig. Életre szóló párkapcsolatot hosszú ideig élő fajok alkotnak, például a hattyúk, gibbonok és a ragadozó madarak.

A hárem már legalább három egyedből álló csoport. Egy hím és több nőstény alkotja, melyek párzási közösséget képeznek. Jellemző hazai példa a fácán háreme. Egy hímhez 4-7 tojó tartozik. A költésben, csibenevelésben a kakas nem vesz részt. Szintén háreme van a szarvasbikáknak, melyeknek léte csak a párzási időszakra korlátozódik.

Dürgő csoportokat alkotnak a fajdfélék és a túzok is. A túzoknál március végétől május közepéig tart a dürgési időszak. Az 5-6 éves kortól ivaréretté váló kakasok látványos tánccal csalogatják magukhoz a tyúkokat a dürgőhelyeiken. Itt csoportos párosodás történik, ahol a hímek gyakorlatilag csak a párzás idejére vannak együtt a tyúkokkal.

Ikrázó csoportot halak és békák képeznek. Leglátványosabb a lazacok szaporodása. Lazacok ezrei küzdik fel magukat a folyók forrásvidékére, ahol lerakják ikráikat, melyet a hímek megtermékenyítenek. Hazánkban a békák kora tavasszal állóvizeknél csoportosulnak, ahol számtalan hím és nőstény gyűlik össze. Peterakás után a csoportosulás megszűnik, ivadékgondozásról nem beszélhetünk.

Kolóniákat alkotó állatok a csoportképzés előnyeit használják ki, mikor több százas vagy ezres óriás csoportokban nevelik fel utódaikat. Csak utódnevelés céljára csoportosulnak és utána felbomlik a kolónia.

A háremcsoport egy speciális kolónia, ahol a háremek, melyek maguk is csoportok, egy párzásra és utódnevelésre alkalmas helyen tömörülnek. Különböző fókafajokra jellemző, melyek tengerparti, nehezen megközelíthető sziklákat foglalnak el.

Ha kolóniáról beszélünk, akkor legtöbben a madarak fészekkolóniáira gondolnak. Valóban ezek a leglátványosabb kolóniák, gondoljunk csak a pingvinek, sirályok, flamingók, kormoránok, partifecskék, gémek vagy akár a varjak kolóniáira! Ezek a madarak csak a fészkelés idejére alkotnak ilyen csoportot, mely a fióka felneveléséig tart. Mindkét szülő részt vesz a költésben és a fiókák etetésében.

A denevérek szülőkolóniákat alkotnak. Májusban -fajtól függően- egy padláson, nagyobb faodúban, vagy barlangban több száz vagy ezer nőstény denevér gyűlik össze. Megszülik kicsinyeiket, majd azok röpképessé válása után, júliusban felbomlik a kolónia. Hazánk legnagyobb szülőkolóniája 4.000 denevérből áll.

A társulás az állatok olyan tömörülését jelenti, ahol a predáció elleni védelem, vagy valamely forrás megléte köti össze az egyedeket. A társulás egyedei között van vonzódás. Ilyen társulás lehet a hal-raj. A számtalan együtt mozgó állat sikeres védelmet nyújthat a ragadozók ellen. A szavannán legelésző, akár több fajból álló csorda, szintén biztonságot jelent az egyed számára. Ilyen csordát zebrák, antilopok, gazellák alkotnak például. A társulások közé sorolhatók télen a varjak, vonulás idején a darvak és ludak éjszakázó csapatai is.

Az alkalmi csoportosulások nagyon sok állatfajnál megfigyelhetők. Mindig valamilyen szűkösen rendelkezésre álló forrás körül történik a tömörülés, de az állatok nem vonzódnak egymáshoz. Az ivóhelyen nyáron madarak és emlősök is nagy számban összegyűlnek. Télen az etetők körül őzek, vaddisznók tömörülnek. A Boszporusz fölött minden évben tízezrével torlódnak össze a vonuló madarak, mivel itt a legkeskenyebb a tenger. Alkalmi csoportosulásnak nevezhetjük a tüzelő szuka kutya köré gyűlő kanokat is. Sajátos forrás, a tojásrakó hely körül gyűlnek össze a tengeri teknősök.