Ugrás a tartalomhoz

Természetvédelmi ökológia

Dr. Bihari Zoltán, Dr. Antal Zsuzsanna, Dr. Gyüre Péter (2008)

Debreceni Egyetem a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül

2.9. Hierarchia a társas kapcsolatokban

2.9. Hierarchia a társas kapcsolatokban

Az erőforrások szűkössége esetén az állatok állandó konfliktusba kerülnek egymással azok megszerzéséért. A költséges harc és az erőforrások stabil elosztása miatt különböző stratégiák alakultak ki. A terület védelme, a teritorialitás az egyik stratégia, míg a másik a szabályozott társas kapcsolatok Lehetnek. A csoportosan élő állatoknál alakult ki a hierarchikus rendszer, a rangsor. A rangsor biztosítja, hogy az egyedek folytonos harc nélkül juthassanak a szükséges és elégséges forrásokhoz, ugyanakkor megmaradhassanak a csoportban. Rangsor csak az egyedi felismerésre képes állatok körében figyelhető meg, melynek három típusát ismerjük:

  • despotizmus

  • lineáris rangsor,

  • piramidális rangsor

Despotizmus: A despotizmusban nincs igazán rangsor, hanem egy uralkodó van és számos egyenrangú dolgozó. Az államalkotó rovarok körében ismert. A poszméhek nőstényei, melyek tulajdonképpen egymásnak testvérei, együttes munkával építik fel a költőkamrákat. Amint a munka befejeződik és peterakásra kerül sor, az egyik egyed feltűnően agresszívvé válik és megakadályozza nővéreit a peterakásban. Minden méhsejtben a saját petéit helyezi el, és ha egy másik egyed mégis petézne, megeszi annak petéit. A peték lerakásával megszűnnek a konfliktusok, és királynőnek ismerik el a petéző egyedet, miközben teljes odaadással gondozzák annak kikelő lárváit.

A háziméheknél, termeszeknél ez a rendszer már olyan méretekig specializálódott, hogy a méhanya külsőre is megkülönböztethető a terméketlen dolgozóktól.

A lineáris rangsort szokás csípésrendnek is nevezni, mivel legtisztább formájában a házityúkok körében figyelhető meg, melyeknél a harc csípkedésekben nyílvánul meg. Ez a csoportszerkezet maximum 10 fős csoportban érvényesül igazán. A lényege, hogy minden állat alá-fölé rendeltségi viszonyban van, nincsenek egyenrangúak. A domináns állatot alfával, a rangsor végén álló állatot omegával jelöljük. Az alfa az összes többi tyúkot csípkedheti. A béta az alfa kivételével a többit, a gamma az alfa és béta kivételével a többit csípheti, és így tovább. A rangsorban leghátul álló egyedet minden csoporttag csípkedi. Lineáris rangsorral találkozhatunk a gímszarvasnál is.

Piramidális rangsor főleg az emlősökre jellemző. Ez is több szintű rangsort jelent, de azonos szinten több egyed is lehet. Itt is találhatunk egy abszolút rangelsőt, melyet 1-2 trónkövetelő követ. Konfliktusok csak az egymást követő szintek egyedei között alakulnak ki, tehát az 1.-2.; 2.-3.; 3.-4. rangú állatok tűznek össze alkalmanként és a rangsorban távol állók (pl. 2.-4. szint) nem. A rangsorban alól álló állat elismeri a több szinttel felette álló uralmát. A magasabbrendű állat azonban csak a pozíciójára veszélyt jelentő, közvetlen alatta álló egyeddel érezteti rendszeresen fölérendeltségét. Ilyen rendszerben élnek például a majmok családjai és hordái.

A rangsor a gerincesek körében elterjedt szociális kapcsolatrendszer, melynek számos előnye van. A csoport-szintű előnyöket 3 pontban lehetne összegezni:

  • kevesebb konfrontáció

  • legkiválóbb genetikai adottságok érvényesülése

  • összetartó erő.

A farkasok hordájában valóban „farkastörvények” uralkodnak. A leterített szarvasból a legerősebb, egyben a rangsorban is elöl álló egyedek fogyasztanak először. Folyamatos mozgások és vicsorítások tartják távol az alacsonyabb rangú társakat, amelyeknek csak elcsent cafatok jutnak, amíg a falkavezér(ek) jól nem laktak. A rangsorban hátrébb állók nem veszik fel a harcot, hanem kényszeredetten várnak a sorukra. Pontosan érzékelik, hogy korábban már megküzdöttek, és eldőlt, kié az elsőbbség. Innettől kezdve nem kifizetődő újabb és újabb harcot vállalni. Összességében tehát csökkent a konfliktusok száma! Mindenki tudja, hol a helye a falkában. A továbbiakban a rangsorban előrébb állók már csak erődemonstrációt végeznek, ha meg akarják erősíteni pozíciójukat. Az alacsonyabb rangúak ez alapján is meg tudják állapítani az erőviszonyokat és csak abban az esetben kerül harcra sor, ha a feltörekvő egyed elég erősnek érzi magát, hogy felvegye a harcot az előrelépés érdekében.

A rangsor első pozíciója számos kiváltságot biztosít. A rangelső sokkal több nőstényt fedez be, mint az alacsonyabb rangú hímek. Páviánoknál megfigyelték, hogy peteérés idején a nőstény a vezérrel párzik, annak ellenére, hogy azon kívül más hímekkel is kapcsolatot létesíthet. Így az utódok többsége a vezérhímtől származik.

A dámvad bikák a barcogó helyen gyűlnek össze és barcogóteknőt kaparnak. A barcogóhely központi helyén a legerősebb bika helyezkedik el. A szélen lévő hímekkel egyszerűbb lenne a párzás, mégis a tehenek a legerősebb állatot választják. Ugyanígy tesznek a siketfajdok is a dürgőhelyen: a legerősebb kakast választják. A viselkedés jelentősége, hogy a domináns hím által hordozott kiváló tulajdonságokat kódoló gének öröklődnek át az utódokba. A populáció szempontjából nagy jelentőséggel bír, hogy mindig a legalkalmasabb génszekvencia terjedjen el.

A csoport az összetartását nem közvetlenül a rangsornak köszönheti, de annak közvetett hatásai mindenképpen segítik azt. A csoport szétesne, ha állandó konfliktusok hiúsítanák meg az együtt élést. A rangsor csökkenti a konfliktusok számát. A csoport az idegenekkel szemben agresszívan lép fel. Az alacsonyabb rangú állatoknak a csoport elhagyása sem jelenthet alternatívát, hiszen más csoportok rendkívül agresszívan viselkednek velük szemben, nem fogadják be őket. Ezért a legadaptívabb viselkedés mégis a maradás, és idővel a tapasztalatok birtokában, a magas rangú egyedek gyengülésével, előre lépni kedvezőbb pozícióba.

A rangsor kedvező pozíciójú helyeiért meg kell küzdeni. A küzdelem azonban a lehető legkisebb kockázattal kell, hogy járjon. A győztesnek nem célja, hogy megsemmisítse a másikat, csak az elsőbbséget akarja elismertetni, így a vesztes, amennyiben módjában áll távozni, sértetlenül megteheti. A komolyabb következmények elkerülésére alakult ki a behódoló magatartás.

A behódolás fontos mozzanata az agresszivitást kifejező testrészek elfedése. A róka befejezi a vicsorgást, elfordítja a fejét. A szarvasok lehorgasztják agancsukat és elfordulnak. Minden legyőzött állat kerüli a szemkontaktust. A felborzolt tollat, szőrt, úszókat lesimítják. Gyakori a kölykökre jellemző viselkedés megjelenése. Vékony, magas behódoló hangokat hallathat az állat, mint pl. a kutya nyüszítése. A kutya a nyakát is odatartja legyőzőjének, amely nem harap belé, hanem érzékelve a megadást, győztesként elvonul.

Néhány fajnál, mint pl. a vaddisznóknál is, már néhány napos korban elkezdődik a versengés például az első pár csecsekért, melyek több tejet adnak, mint a hátsóbbak. A fészekben a madárfiókák közül is a legerősebbek jutnak több táplálékhoz. A csoportban történő folyamatos versengés alakítja ki a hierarchiát. Az egymást követő győzelmek "önbizalmat" adnak az állatnak. Kísérletben megfigyelték, hogy az az állat, melyet eleinte gyengébb vetélytársakkal párbajoztatnak, az magasabb pozícióig jut el, mint az, amelyik már az elején vereséget szenvedett.

A csoportban a rangot a státuszt jelző bélyegek is közvetítik a tagok felé. Ha ez a bélyeg elveszlik, sérül, akkor hirtelen visszaesik a rangsorban az állat. Jól látható ez a gímszarvasoknál az agancsváltás időszakában, mikor a domináns hímek hirtelen lecsúsznak a rangsorban, ha lehullatják agancsukat.

A kedvező pozíció eléréséért szövetségek is alakulhatnak a csoportban. Ez főleg közel rokoni alapon történhet. A páviánoknál, oroszlánoknál például a testvérek együtt léphetnek fel a vetélytársak ellen. A nőstények rangsorát is meghatározhatja az, hogy a párjuk milyen rangban van. Domináns hím nősténye szintén domináns a csoportban.