Ugrás a tartalomhoz

Természetvédelmi ökológia

Dr. Bihari Zoltán, Dr. Antal Zsuzsanna, Dr. Gyüre Péter (2008)

Debreceni Egyetem a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül

2.10. Territorialitás

2.10. Territorialitás

Számos állat életének döntő részét egy általa megszokott és jól ismert területen tölti el. Amennyiben ez a terület biztosítja számára a szükséges forrásokat, nincs oka, hogy elvándoroljon onnan. Sokszor azonban a források végesek és csak bizonyos számú állat eltartását biztosítják. A forrásokért történő versengés legjellemzőbben a fajtársak között zajlik, hiszen az ő igényeik megegyeznek. A szűkös források (pl. táplálék, fészkelőhely, stb.) megszerzéséért és megtartásáért állandó harc alakul ki, melynek során az egyik stratégia, hogy az állat egy jól védhető területet foglal el, a territóriumot. A territórium olyan terület, melyet az adott egyed vagy csoport a fajtársakkal szemben védelmez, és kizárólagosan használ. Territórium csak ott alakul ki, ahol valamilyen természeti erőforrásból korlátozott mennyiség van, illetve ha az egyáltalán fizikailag védhető. Jellemzően az állatvilágban a következő forrásokat szokták védeni a territoriális állatok: táplálék, ivóhely, fészkelőhely, búvóhely (alvóhely, pihenőhely), nemi partner.

Meg lehet-e fogalmazni általánosságban, hogy mekkora legyen a territórium? -hiszen rendkívül változatos az állatfajok mérete, ami nyilván fontos tényező. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy legalább akkora területet kell védenie a tulajdonosnak, ahol a szükségleteit kielégítheti. Ez logikus, hiszen lehet a territórium bármekkora, ha ott nem talál például elegendő táplálékot az állat. A territórium felső mérete is korlátozott! Nem lehet nagyobb, mint amit hatékonyan meg tud védeni.

A territórium tartásnak költsége és haszna is van. A haszon egyértelmű, hiszen forrásokhoz jut az állat, a költség pedig szintén jól látható: meg kell jelölni a határokat, azokat őrizni kell, a betolakodót el kell zavarni, sőt néha véres küzdelmet is kell folytatni. Csak akkor alakulhat ki territórium, ha a haszon nagyobb mint a költségek. Nézzünk meg egy jellemző példát! Az elefántfókák szaporodási időszakban a tengerparti sziklákon akkora helyet védenek, ahol a hárem éppen elfér. Nagyon kemény, véres harcok folynak a picinyke territóriumért. Azok a partszakaszok a kelendőek, ahol több nőstény elfér és biztonságos a sziklák felülete. Az a hím, amelyik ilyen partszakasz birtokosa, biztos lehet benne, hogy számos nőstényt megkaphat. A területvédés költségei óriásiak, hiszen súlyos sebesülések is előfordulnak, és ráadásul táplálkozni sincs lehetőségük a hímeknek, mert ha beúsznának a tengerbe, azonnal elveszítenék territóriumukat. Ekkora költség mellett a haszonnak is óriásinak kell lenni, különben nem érné meg ez az áldozat! Valóban így is van, hiszen a territórium tulajdonosa megtermékenyítheti a nőstényeket, így utódai lehetnek. A vesztes hímek azonban kiesnek a szaporodásból, tehát mindent elveszítenek!

A territórium megvédése ritkán vezet közvetlen összecsapáshoz. Ezt elkerülendő, a határokat pontosan ki kell jelölni. Ez sokféle módon történhet. Vizuális területjelzés lehet a tulajdonos puszta jelenléte. A fiatal őzbak elmenekül, ha meglátja a terület tulajdonosát. A vadkan fákhoz szokott dörgölődzni. Ilyenkor jól kihúzza magát, a hátát púposítja, hogy a dörgölődzés nyomai minél magasabban legyenek. A tigris a karmát koptatja úgy, hogy minél magasabbra nyújtózik. A dörgölődzés és a karom élesítés nyomait meglátva, az idegen hím képet alkothat mekkora termetű, milyen erős lehet a terület őrzője.

Az énekes madarak énekelnek, tehát akusztikus jeleket használnak. A sűrű erőben ez a legcélravezetőbb, hiszen a vizuális jeleket nem venné észre a betolakodó, míg a jól terjedő hang óvatosságra inti.

A vadmacskák kémiai jelzéseket alkalmaznak, mikor erős szagú vizeletüket ráfecskendezik a fatörzsre, növényzetre.

Az üreginyúl az álla alatt lévő illatmirigyek váladékával jelzi fajtársai számára a terület foglaltságát.

Azok a territoriális állatok, melyek ürülékükkel, vizeletükkel, illatmirigyeik váladékával jelölik territóriumaik határát, rendszeresen körbejárják azt, és megújítják jelzéseiket. Rádiótelemetriás vizsgálatok szerint az állat a territórium centrumában, valamint a határok mentén tartózkodik a legtöbbet. Ha egy idegen fajtárs vetődik a határra, az azonnal érzékeli a terület foglaltságát. Az esetek többségében nem történik behatolás, de ha mégis, akkor a tulajdonos megjelenésekor elmenekül a határsértő. Ritka eset, hogy összecsapásra kerüljön sor. A tulajdonos a hazai pálya előnyeit kihasználva bátran megtámadja a betolakodót. Az jellemzően menekülésre fogja a dolgot, még akkor is ha erősebb a támadónál. A tulajdonos gyakran üldözi ellenfelét, amint azonban átlépi a határvonalat, hirtelen lecsökken az agresszivitása (2.ábra).

10.ábra Az agresszivitás mértéke a territórium határát átlépve hirtelen lecsökken (Bihari Z.)

A territórium mérete részben egyedsűrűség-függő, másrészt a terület értékétől is függ. Egy táplálékban (és más adottságokban) gazdag territórium kisebb, mint a kevéssé értékes. Egy értékes területet több támadás ér, de méreténél fogva könnyebb is megvédeni.

Miért előnyös a territoriális viselkedés?

A territóriumok szorosan egymás mellett helyezkednek el. A szomszédok kölcsönösen ismerik egymás jelzéseit, elfogadják egymást és tiszteletben tartják a határvonalakat. Éppen ezért csak jelzés szintjén vannak közöttük konfliktusok. Éppen annyi territórium van egy területen, ahány állatot az eltartani képes. Ezek számára "megélhetést" biztosítanak a territóriumok és szaporodási lehetőséget. A terület nélküli kóbor egyedek azonban ki vannak szorítva a szaporodásból. Ez a rendszer ezért fontos állományszabályzó szereppel bír. Megakadályozza az időről-időre fellépő túlszaporodást.

11. ábra A territoriális és nem territoriális állatok időbeni egyedszámváltozása (K = Környezet eltartóképessége) (Bihari Z.)

A vizsgálatok ugyanakkor azt is kimutatták, hogy egy adott területen több egyed élhet territoriális rendszerben, ha valamelyik forrás korlátozottan van jelen, mintha nem lenne territórium kialakítás.

A territórium nagyobb biztonságot jelent a ragadozókkal szemben, hiszen a préda állatnak a jól ismert területen nagyobb esélye van elbújni.

Olyan területen, ahol nincs territórium, az egyedek állandó konfliktus helyzetben találják magukat, aránytalanul sok energiát fordítanak agresszív viselkedésformákra. Ezzel szemben a már kialakult territóriumok csökkentik az összetűzések számát.

Ahol a források szűkössége és a jelentkezők nagy száma miatt erős a versengés a territóriumért, azt csak a legerősebb, legjobb adottságú egyedek képesek elfoglalni. Mivel csak a territórium tulajdonosok szaporodhatnak, fontos szerepe van a természetes kiválasztásban.

Összességében tehát a territoriális viselkedésnek a következő előnyei vannak:

  • csökkenti az agressziót,

  • állományszabályzó szerepű,

  • biztosítja a lehető legtöbb állat megélhetését,

  • növeli a biztonságot a ragadozókkal szemben,

  • legjobb adottságú egyedek szaporodását biztosítja

Látjuk, hogy sok előnye van a territorialitásnak. Felmerül ezért a kérdés, hogy miért nem alakul ki ilyen viselkedés minden állatnál? Amennyiben a szükséges források korlátlanul állnak az állat rendelkezésére, nincs territórium képzés, hiszen minek védeni amiből sok van? A sáskáknak nincs territóriumuk, hiszen mindenütt találnak zöld táplálékot maguknak. A szitakötők néhány faja azonban véd egy kisebb területet, ahol folyamatosan járőrözik. Számára a táplálkozó terület fontos forrás, ami nem áll korlátlanul rendelkezésre.

Akkor is felesleges territóriumot védeni, ha túl sok a behatoló. Ekkor képtelenség őrködni a territórium felett, hiszen minden energiát felőrölne a védelem. Harmadik oka a territorialitás hiányának, ha valamely forrásból (pl. táplálék) nagyon kevés van és csak óriási területen szerezhető meg. Télen a cinegék nem tartanak territóriumot, hanem kóborolnak, hogy egyáltalán életben maradhassanak.

Territóriumképzésnek, mint láttuk, szigorú feltételei vannak, és az állat fajtól, kortól, évszaktól függően alakítja ki, vagy adja fel ezt a viselkedését.