Ugrás a tartalomhoz

Természetvédelmi ökológia

Dr. Bihari Zoltán, Dr. Antal Zsuzsanna, Dr. Gyüre Péter (2008)

Debreceni Egyetem a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül

7.3. A szétterjedést befolyásoló tényezők

7.3. A szétterjedést befolyásoló tényezők

Az egyes fajok elterjedési területe alapvetően különbözhet egymástól. A jelen pillanatban megfigyelhető area legtöbbször sok évezredes, vagy milliós éves folyamatnak az eredménye. A szétterjedés folyamatát nagyon sok tényező befolyásolja. Ezek közül a két legfontosabb az idő és a távolság, mely minden faj elterjedésében közreműködött. Nyilván a leggyorsabban mozgó fajok esetében is bizonyos idő kell ahhoz, hogy nagy távolságokra eljussanak. A távolságot le kell küzdeni, ami legtöbbször tényleg küzdelmet jelent, hiszen akadályokon is át kell jutni. Az akadály leküzdése is időigényes. Óceáni szigetek esetében nagyon sok tényező együttes megléte a feltétele annak, hogy oda eljuthasson egy faj és tartósan meg is telepedjen. Ennek sikere a távolsággal fordítottan arányos. Nagyon hosszú idő alatt azonban előfordulhat, hogy minden tényező együttese jelen van. Ilyen ritka pillanat lehetett mikor a Galapagos szigetekre megérkeztek a pintyek, melyek képesek voltak megtelepedni, szaporodni, majd a helyi viszonyokhoz alkalmazkodni.

Az egyes fajok terjedőképességét alapvetően befolyásolja azok strukturális felépítése. Nyilván a repítő szőrökkel rendelkező magvak, a kis tömegű magvak könnyebben képesek a szél segítségével nagy távolságokra is eljutni. Nem véletlen, hogy főként ezek közül kerülnek ki a pionír fajok, melyek legelőször megtelepednek egy újonnan kialakuló élőhelyen, például egy bánya meddőhányóján. Az állatok közül a hatékony helyváltoztató szervekkel rendelkezők általában nagyobb területen elterjedtek. Így a madarak és a denevérek a világ minden pontjára eljutottak, és a legextrémebb helyek kivételével meg is telepedtek. A terjedőképességet segítheti az is ha olyan fejlődési állapotok vannak egy állat (pl. rovar) életciklusában, mely ellenálló, igénytelen, így esélyes arra, hogy nagy távolságot megtegyen károsodás nélkül. A rovarok petéi, bábjai például nagyobb távolságra is eljuthatnak anélkül, hogy károsodnának, hiszen ilyen fejlődési alakban táplálékra sincs szüksége. Egy vízbe hulló faág kérge alatt lévő bábot a folyó messzire elsodorhat.

A terjedést segíti, ha az élőlény fiziológiailag ellenálló a károsító hatásokkal szemben. Sótűrő petékkel rendelkező rovarok petéit a tengeráramlatok képesek messzebbre elsodorni, mint azokat, melyek károsodásra hajlamosak. A gyors anyagcseréjű állatok kevésbé alkalmasak arra, hogy tengeráramlatokkal szigeteket népesítsenek be, mint azok, melyek étlen-szojan soká kibírják. A növények közül is a tenger sójának ellenálló magvúak népesíthettek be nagyobb területeket. A kókusz termése akár 2 évig is kibírja a tengervízben úgy, hogy közben megőrzi csírázóképességét.

Az elterjedés sikeréhez nagyban hozzájárul az adott állatfaj viselkedésbeli jellegzetessége. A vándorló fajok (pl.madarak) vánulásuk során hatalmas területeket járnak be, és a számukra alkalmas területek be is népesíthetik, ha a környezeti feltételek idővel alkalmassá válnak. Jó példa erre a bütykös hattyú, mely északon fészkelt eredetileg, de az elmúlt évtizedekben megtelepedett a közép-európai területeken is. Segít újabb területek meghódításában, ha a csoportban élő állatok elverik, elüldözik a csoporttól az önállóvá váló fiatalokat, melyek kényszerűségből is újabb területeket hódíthatnak meg az elterjedési terület határán.

Az elterjedést megkönnyítheti az adott faj speciális életmódja. Folyóvizek, tengerpartok közelében élő élőlények értelemszerűen könnyebben terjedhetnek a víz segítségével, mint szárazföldi társaik. A vízparton élő faélősködők a vízbe hulló ágak segítségével könnyebben elsodródhatnak. A generalista táplálkozású fajok könnyebben megtelepedhetnek távoli élőhelyeken, mint a specialisták, hiszen nagyobb valószínűséggel találnak táplálékot.

A terjedésben a felfedező hajlam, más néven a nomadizáló genotípus jelenléte és felszaporodása gyorsíthatja új területek meghódítását. A balkáni gerle, vagy a pézsma pocok néhány évtized alatt hódította meg Közép-Európát. A nomadizáló genotípust hordozó egyedek újabb és újabb területekre jutnak el, míg a helyben maradásra hajlamos utódok helyben maradnak és szaporodásukkal stabil populációkat hoznak létre. Az új területeken leghamarabb a fiatal hímek szoktak megjelenni.

Az area nagyságát nagyban meghatározza, hogy rendelkezésre állnak-e olyan útvonalak, melyek lehetővé teszik adott faj eljutását távoli helyekre, más kontinensekre is akár. Úgynevezett faunafolyosónak (korridor) nevezzük azt az útvonalat, ahol a természetes földrajzi adottságoknak köszönhetően az állatok és növények terjedhetnek. Hazánk esetében ilyen a Duna-völgye, amin keresztül a hazai fauna jelentős része betelepítette a Kárpát-medencét az Al-Duna felől. Kisebb földrajzi léptékben zöld-folyosónak nevezzük azokat az útvonalakat, melyeken keresztül az élőlények egyik élőhelyfoltról a másikig el tudnak jutni. Sokszor ez nem összefüggő útvonal, hanem szigetszerűen elhelyezkedő élőhelyfoltok láncáról van szó. Ebben az esetben stepping stones útvonalnak nevezzük.

Az terjedési útvonalak addig tartanak, míg valamilyen barrier el nem állja el a terjedés útját. Ez leggyakrabban folyó, hegység, vagy óceán is lehet. Kulcskérdés, hogy a barrier mennyire tartós? Vannak akadályok, melyek évmilliókig fenn állnak, míg mások talán csak évtizedekig. Fizikai és ökológia barriereket különböztetünk meg. A fizikai barrier esetében az adott faj egyedei fizikailag nem képesek azt leküzdeni. Ilyen lehet például a tenger, hegység, kanyon, homokbucka vagy a láva mező. Az ökológiai barrier esetében az állat lépes lenne azt leküzdeni fizikailag, de élettanilag nem, mivel nem találja meg az állat az életfeltételeit. Ilyenre példa a sivatag, kultúrsivatag, hó, klímazóna.