Ugrás a tartalomhoz

Természetvédelmi ökológia

Dr. Bihari Zoltán, Dr. Antal Zsuzsanna, Dr. Gyüre Péter (2008)

Debreceni Egyetem a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül

11.2. Ózonritkulás

11.2. Ózonritkulás

A levegő összetételének a megváltoztatása habár szintén lehet lokális környezetszennyezési forma, sok esetben azonban globális problémával állunk szemben. Az egyik ilyen nagy globális ökológiai dilemma a levegőszennyezés következtében kialakult ózonlyuknak elnevezett jelenség, ami rendkívül káros hatással lehet a Föld élőlényeire. Az ózonréteg, melyet három O atomból felépülő O3 molekulák alkotnak a Föld légkörében, a Föld felszínétől számítva hozzávetőleg 15-40 km-es magasságban található. Jelenléte létfontosságú, mivel a Napból érkező, a Földi élőlényekre rendkívül káros ultraibolya sugarak elnyelésében van szerepe. Az ózonréteg vastagságának a kifejezésére a brit G. Dobson-ról elnevezett dobson egységet (DU) használjuk. 1 DU az az ózonmennyiség, ami a tenger szintjén mért átlagos légnyomáson és hőmérsékleten 0,01 mm vastag réteget alkotna. A sztratoszférikus ózon (ózonréteg) átlagosan 300 dobsont tesz ki és vastagsága eltérő a sztratoszférában. Míg a trópusok felett 250-300 DU az év minden szakában, a mérsékelt égövön erős az ingadozás, akár 250 körüli, de akár 475 feletti érték is lehet. Ózonlyukról akkor beszélhetünk, ha az ózonszint 220 DU alá csökken. Mivel a tény, hogy az ózonréteg vastagsága eltérő a sztratoszférában, és, hogy ráadásul bizonyos területeken erős évközi ingadozást mutat, ami korábban nem volt ismert, hiába folytattak műszeres méréseket a kutatók és mutatták ki, hogy folyamatosan csökken az ózonréteg átlagos vastagsága, eredményeiket sokáig mérési hibaként tartották számon, mivel csak az Antarktisz fölött tapasztalták ezt a nagymértékű csökkenést. P. Crutzen, F. S. Rowland és M. J. Molina kutatók azonban 1974-ben kimutatták, hogy az ózonréteg elvékonyodása nem egyenlő mértékű a Föld minden térségében az eltérő meteorológiai körülmények miatt, és megállapították, hogy a csökkenés valóságos és globális jelenség, melynek az előidézői az ember által a környezetbe juttatott ún. CFC vegyületek. A CFC-k (a rövidítés az angol elnevezésből származik: (chlor-fluor-carbon) halogénezett szénhidrogének, amelyeket korábban széleskörűen használtak az ipari folyamatokban és termelésben, például hűtőfolyaékként, oldószerként az elektronikai iparban, habosítóanyagként, aeroszol hajtóanyagként, tűzoltó készülékek töltőanyagaként, vegyi oldószerként, zsírtalanító anyagként, a háztartások, házak számára készült szilárd habszerű szigetelőanyagok alapvető összetevőjeként és az anyagok csomagolásakor szigetelő habként. Széleskörű használatuk oka volt, hogy nincsenek hatással az emberi egészségre, mert ezek a gázok teljesen közömbösek. Ezek a gázok extrém hosszú tartózkodási idővel rendelkeznek és felhalmozódhatnak a levegőben, ráadásul van egy rendkívül negatív tulajdonságuk, amit korábban nem vettünk figyelembe, mégpedig az, hogy a sztratoszférában az ózonréteget alkotó ózonmolekulákat széthasítják. Széleskörű felhasználásuk eredménye az lett, hogy 1994-ben 92 DU-re csökkent az ózonréteg átlagos vastagsága az Antarktisz térségében, az ózonlyuk területi kiterjedése pedig tovább nőtt, és 2006-ban elérte a 26 millió km2-es nagyságot. A következmények kezdtek jól láthatóvá válni, az ózonréteg egyre nagyobb mértékben átengedte a káros UV sugarakat. A megnövekedett ultraibolya sugárzás pedig gyengíti az immunrendszert, egyre többeknél leégést, a bőr idő előtti öregedését, allergiás reakciókat vált ki, felelőssé tehető a bőrrákos megbetegedések kialakulásáért, illetve a szürkehályog egyre több embernél történő megjelenéséért, egyes állatfajoknál káros mutációk megjelenéséért. A jelenség leírását követően egyre több ország figyelt fel az ózonréteg csökkenésének problémájára, és az 1970-es évek második felétől kezdődően jogi szabályok születtek az ózonmérgek használatának korlátozásáról, vagy teljes bevonásáról. Az eddigi legnagyobb hatású eredmény az 1987. szeptember 16-án több ország által aláírt Montreáli Egyezmény az ózonréteget lebontó vegyi anyagokról, mely 1989-ben lépett hatályba. Az Egyezmény a CFC termelés és felhasználás fokozatos megszüntetését szorgalmazza. A Montreáli Egyezményt már több mint 190 tagország ratifikálta, ennek köszönhetően mára gyakorlatilag megszűnt a fejlett államokban a CFC gázok felhasználása. Az ózon réteg regenerációja megkezdődött, de még hosszú folyamat lesz, mert a szemétdombra kerülő hűtőkből még folyamatosan –bár egyre kisebb mennyiségben jut a légkörbe CFC gáz.