Ugrás a tartalomhoz

"B" Tételű modul - Természetvédelem

Szaktudás Kiadó Ház ZRt. (2008)

Szaktudás Kiadó Ház ZRt. a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül

2. fejezet - 2. Ex situ és in situ védelem összehasonlítása, formái. A két védelmi forma előnyei-hátrányai, korlátai, lehetőségei. A visszatelepítési programok sikeressége

2. fejezet - 2. Ex situ és in situ védelem összehasonlítása, formái. A két védelmi forma előnyei-hátrányai, korlátai, lehetőségei. A visszatelepítési programok sikeressége

A biológiai sokféleség megőrzésére (hosszú távon) a legjobb stratégia a természetes társulások és populációk eredeti élőhelyén való megőrzése, amit helybeni, azaz in situ védelemnek nevezünk. Előfordulhat azonban, hogy az in situ védelem nem lesz eredményes, ilyen esetben csak úgy lehet megakadályozni (valószínűleg) a faj kihalását, hogy időlegesen emberi felügyelet alatt, mesterséges körülmények között tartják. Ezt ex situ, azaz a természetes élőhelyen kívüli védelemről beszélünk.

1. Az in situ védelem

Az in situ védelem jelentősége abban áll, hogy a fajok csak természetes környezetükben képesek a változó környezethez evolúciósan adaptálódni, illetve általában csak a természetes populációkra jellemző akkora méret, amely megakadályozza a genetikai sodródásból adódó információvesztést.

Az in situ védelem létfontosságú olyan fajoknál, amelyek nehezen tűrik a fogságot.

Az ember környezet-átalakító tevékenységének fokozódását figyelembe véve azonban, jelenleg sok ritka faj esetében az in situ védelem nem járható út.

A fajok hanyatlásnak indulhatnak, és kihalhatnak eredeti élőhelyükön az alábbi okok miatt:

  • csökkenő élettér;

  • élőhely romló minősége;

  • versengés a behurcolt fajokkal;

  • betegségek;

  • kíméletlen vadászat és gyűjtés;

  • genetikai erózió és beltenyészet;

  • demográfiai és környezeti változékonyság;

2. Az ex situ védelem

Amennyiben a megmaradt populáció túl kicsi a faj fennmaradásához, vagy ha a megmaradó egyedek a védett területeken kívül élnek, akkor az in situ védelem nem lesz eredményes, és az ex situ védelem eszközeit kell alkalmazni.

Sok ex situ programnak az a hosszútávú célja, hogy végül egy új, vadon élő populációt hozzon létre, amint megfelelő számú egyed és erre alkalmas élőhely rendelkezésre áll (eredeti élőhelyéről kipusztult, de fogságban tartott pl: Dávid-szarvas, Przewalski ló).

Az ex situ védelem intézményei:

  • állatkertek, vadasparkok, akváriumok

  • magántenyésztők

  • botanikus kertek, arborétumok, magbankok.

Minden említett intézménynél, a hagyományos módszereken kívül rendelkezésre áll a mélyhűtve tárolás lehetősége.

A mélyhűtött tárolás előnyei:

  • nincs genetikai változás

  • olcsó

  • biztonságossá tehető (háború, járvány, árvíz nem fenyegeti)

A mélyhűtve tárolás hátrányai:

  • nem alkalmazható mindenütt;

  • nehezen értékelhető;

  • nincs esztétika, oktatás, kontroll szerep;

  • fennáll az elfelejtés veszélye;

  • fennáll a kozmikus sugárzás veszélye;

  • az emberi „rizikó-faktor” fokozottan érvényesül;

  • fennáll a patogén evolúció veszélye (az élő állatokban rezisztencia fejlődik ki a környezetükben előforduló baktériumok ellen)

Különbözőségük ellenére, illetőleg éppen emiatt az ex situ és in situ védelem egymást kiegészítő stratégiák, hiszen

  • az ex situ populációkból időnként szabadon b°Csáthatók egyedek, hogy támogassák az in situ védelem erőfeszítéseit;

  • a fogságban nevelt populációk megfigyelésével betekintést nyerhetünk az alapvető biológiai tulajdonságokba, ami a mindenkori védelmi stratégiák kifejlesztésének alapja;

  • a fogságban nevelt egyedek bemutatása segít tudatosítani a faj védelmének szükségességét.

Az ex situ védelem korlátai:

  • a populációméret (a genetikai sodródás kiküszöbölése érdekében, legalább néhány száz egyedre volna szükség állatkertenként);

  • az alkalmazkodás (adaptálódás a mesterséges környezethez, ami miatt probléma lehet a visszatelepítés);

  • a tanulási készségek romlása, illetve hiánya (pl. a fogságban nevelt egyed a vadonban életképtelen, nem ismeri a vándorlási útvonalat);

  • a genetikai változatosság csökkenése (a génkészlet töredéke van jelen);

  • a folytonosság nehézkes megteremtése (pl. folyamatos pénzbeli támogatás, hosszú időn keresztül kiszámítható intézmény-politika);

  • a koncentráció problémája (a kis helyen való összpontosulás miatt egy katasztrófa akár az egész populációt elpusztíthatja);

  • a feleslegben lévő állatok problémája (pl. a túlságosan könnyen szaporodó fajok esetében erkölcsi kérdések merülnek fel)