Ugrás a tartalomhoz

"B" Tételű modul - Természetvédelem

Szaktudás Kiadó Ház ZRt. (2008)

Szaktudás Kiadó Ház ZRt. a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül

2. A genetikai változatosság csökkenése

2. A genetikai változatosság csökkenése

A változó környezethez (környezeti feltételekhez) való alkalmazkodás alapja a genetikai variáció. Az ivarosan szaporodó élőlények esetén az adaptációs képesség fontos jellemzője a heterozigótaság. Kis populációkban jelentős lehet a genetikai sodródás (az allélgyakoriságok véletlenszerű megváltozása). A kis gyakoriságú allélok nagy valószínűsséggel tűnnek el kis populációból. Természetes populációknál a migráció és a mutáció általában ellensúlyozza a genetikai sodródás hatását. A mutáció csak kellően nagy populációban képes hatékonyan pótolni a genetikai sodródás miatt csökkenő változatosságot.

A kis populációméret több káros genetikai hatásra érzékennyé teszi a populációkat:

  • beltenyésztéses leromlás;

  • káros mutációk véletlenszerű felhalmozódása;

  • hibridizációs leromlás (introgresszió);

  • evolúciós flexibilitás csökkenése.

Ezek a kedvezőtlen hatások a populációméret további csökkenését okozhatják és ezáltal növelhetik a kipusztulás veszélyét.

2.1 A beltenyésztéses leromlás

A természetes populációkban számos mechanizmus gátolja a közeli rokonok közötti párosodást. Bizonyos populációkban ezek a mechanizmusok legyengülhetnek, előfordulhat önmegtermékenyítés, illetve közeli rokonok közötti megtermékenyítés. Ennek eredménye a beltenyésztéses leromlás, ami az utódok nagyobb halálozási ill. kisebb szaporodási rátájában, vagy kisebb életképességű, esetleg steril utódokban nyilvánul meg. A beltenyésztés káros hatásainak magyarázata az, hogy növekszik a káros allélok homozigóta formában való megjelenésének lehetősége. A beltenyésztéses leromlás komoly gondot jelent a zárt térben végzett természetvédelmi vagy gazdasági célú szaporítási, tenyésztési programok végrehajtásakor.

2.2 Káros mutációk véletlenszerű felhalmozódása

A káros mutációk véletlenszerű felhalmozódása a mutációval keletkező káros gének fixálódását jelenti. Az ily módon rögzült gének tovább csökkentik a populációméretet, növelve ezzel az újabb káros gének fixálódásának esélyét (ez az öngerjesztő folyamat végül a populáció kihalásához vezethet). A kisebb szaporodási rátával bíró élőlényeket jobban veszélyezteti.

2.3 A hibridizációs leromlás (introgresszió)

A természetben viszonylag ritkán párosodnak a más fajhoz tartozó egyedek. Gátló mechanizmusok a földrajzi, ökológiai, viselkedésbeli, fiziológiai és a morfológiai izoláció. Ha egy faj ritka, élőhelye erősen leromlott, előfordulhat, hogy megfelelő pár híján egyes egyedek más közeli rokon faj egyedeivel párosodnak. Az így keletkezett utódok gyakran sterilek (pl. öszvér) vagy csökkent életképességűek. Ezt a jelenséget nevezzük hibridizációs leromlásnak. Hasonló hatást okozhat eltérő alfajok, ökotípusok vagy távoli populációk egyedei közötti szaporodás is.

2.4 Az evolúciós flexibilitás csökkenése

A természetes szelekció elméletének ismeretében a populáció génkészletében az adaptív értékű génhelyeken előforduló, pillanatnyilag nem hasznos, ritka allélok megléte elengedhetetlenül fontossá válhat akkor, ha a populációnak megváltozott környezeti viszonyokhoz kell alkalmazkodnia. A kisméretű populációkat jellemző kisebb genetikai diverzitás éppen ezt az alkalmazkodó képességet csökkenti.