Ugrás a tartalomhoz

"B" Tételű modul - Természetvédelem

Szaktudás Kiadó Ház ZRt. (2008)

Szaktudás Kiadó Ház ZRt. a TÁMOP 4.1.2 pályázat keretein belül

Magyarország növényzeti beosztása

Magyarország növényzeti beosztása

Alföld flóravidéke (Eupannonicum)

Az Alföld eredeti növénytakarójának - erdős sztyepp - kialakításában az éghajlatnak volt nagy jelentősége.

Az egykori nagykiterjedésű erdős-sztyep vegetáció utolsó hírmondói közül való a nyurga növésű macskahere (Phlomis tuberosa) (forrás: Pannon enciklopédia)

A pannóniai flóratartományon belül legnagyobb kiterjedésű, magába foglalja a Kisalföldet is. Az Alföld jórészt ma már mezőgazdasági táj; az eredeti természetes növénytakaró csak kisebb-nagyobb foltokban határmezsgyéken, kunhalmokon vagy kisebb erdőtöredékekben maradhattak fenn.

  • Löszterületek:

    A löszfelszínekhez kötődő növénytársulások eredetileg 7-8%-át tették ki hazánk területének. Seprőfüves társulások, löszpusztarétek (pusztai csenkesz, amelyhez kunkorgó árvalányhaj, zsályák, tarackbúza, tátorján). A lösz zárótársulása a tatárjuharos lösztölgyes. Az erdő cserjeszintje és aljnövényzete fajokban gazdag (törpemandula, galagonya, kecskerágó, som, fagyal, ill. salamonpecsét, erdei gyöngyköles). A zonális lösztölgyes legszebben a ma szigorúan védett Kerecsendi erdőben maradt fenn. Számos védett növényfaj a közül legszebb az odvas keltike, a tavaszi hérics és a törpemandula.

  • Homokterületek:

    • Nyílt homokpusztagyepek:

      A mésztartalmú homokon a magyar csenkeszes homokpusztagyep jött létre. A Duna-Tisza közére jellemző gyep homokpusztáink legszebb, bennszülött, mediterrán és pusztai fajokban gazdag növénytársulása.

    • Mészszegény homokterületek jellemző társulása a mészkerülő nyílt homokpusztagyep (pl. Nyírség)

    • Homokpusztarét: (barázdált csenkesz, árvalányhaj)

    • Nyáras-borókás: Kiskunság- Bócsa, Bugac, Orgovány

    • Nyílt homoki tölgyesek: Állományai száraz termőhelyeken, leggyakrabban buckatetőkön, melegebb lejtőkön, foltszerűen jelennek meg. Fajösszetételükben száraz tölgyesek, erdőssztyeppek és homokpuszták növényei egyaránt megtalálhatók.

    • Zárt homoki (gyöngyvirágos) tölgyesek: állományai a kevésbé tagolt, magasabb talajvízszintű homokterületekhez kötődnek (Debrecen: nagy erdei Öregtölgyes). A gyöngyvirágos tölgyesek uralkodó faja a kocsányos tölgy. Sűrű cserjeszintjükben a mogyoró, a fagyal, galagonya, tatár juhar és a som a leggyakoribb.

  • Borókás társulás Bugac környékén (forrás: internet)

  • Vízhez kötődő társulások

    A folyószabályozások előtt az Alföld tavaiban, folyó. és állóvizei mentén, kiterjedt árterületein a vízhez kötődő társulások széles skálája alakult ki. Az egykor terjedelmes vízi, ártéri, mocsári és lápi növénytársulásoknak napjainkra csak töredékei maradtak fenn, de még így is a folyók mentén találjuk a legtöbb természetes/természetközeli erdőt.

  • Az árterek legalacsonyabb, tartós vízborítású részein: bokorfüzesek

  • Az alacsony ártér magasabb térszínein: fűz-nyár (puhafás) ligeterdők.

  • A magas ártereken: tölgy-kőris-szil (keményfás) ligeterdők. Az Alföld egykor uralkodó erdőtársulása. A Felső-Tiszavidék ligeterdeinek sajátos vonását a gyertyános-tölgyes foltok, ill. gyepszintjükben hegyvidéki bükkösök és gyertyánosok elemei adják meg. A kárpáti sáfrány pedig már alhavasi elem. A Dráva menti síkság különlegességét pedig a szubmediterrán jellegű tölgy-kőris-szil ligeterdő éger-kőrises változata adja.

  • A folyóvízi-ártéri növény társulások állományai többnyire folyóink ártereire szorultak vissza. Legszebb részletei ma természetvédelmi területek: Gemenc, Mártély, Tőserdő, tiszacsegei hullámtér stb.

  • A bátorligeti lápréten él a jégkorszaki reliktumként számon tartott zergeboglár. A kosbor-félék is igen gyakoriak. Az üde lápréteken nyílik a szibériai nőszirom is.

    Bátorligeti láp (forrás: internet)

  • Az Alföld egyedülálló növényföldrajzi értékei a dagadólápok (tőzegmohaláp) és ingólápok. Híres a csarodai Bábtava, a beregdaróci Nyíres-tó tőzegmohalápja (tőzegáfonya, tőzegeper, rovarevő harmatfű stb.). A kállósemjéni Mohos-tó ingólápjának hajdani lebegő nádszigete a talajvízszint csökkenése miatt legyökerezett. Valódi úszólápot a Vajai-tóban és a Soroksári-Duna-ágban láthatunk.

  • Sziki növénytársulások

    A 18-19. században fellépő másodlagos szikesedés nyomán nőtt meg jelentősen területük. Legnagyobb területei: Hortobágyon, de kisebb-nagyobb foltjai szinte minden alföldi tájunkon megtalálhatók. A társulások térbeli megjelenése igen mozaikos. Más-más társulások alakultak ki - a mikrodomborzat, a talajvízszint helyzete, valamint a felszíni vízborítás tartóssága által meghatározott - száraz és nedves szikeseken. Nedves szikesek: rendszerint mocsarakkal, magas sásosokkal, nádas okkal érintkeznek, és a talajvízszint az év nagy részében közel van a felszínhez. Fehér tippan dominanciája. Zárótársulása: a tatárjuharos sziki tölgyes. Területük - az erdőirtások és folyószabályozások nyomán ¬minimálisra csökkent. Maradványa az Ohati és az Újszentmargitai erdő.

  • Kisalföld

    A növényföldrajzi kép nagyon hasonlít az Alföldéhez. Ez a hasonlóság különösen a táj keleti felének homokpusztai növényzetében érvényesül. Nyugat, délnyugat felé haladva szegényedik kontinentális fajokban, ugyanakkor atlanti és déli elemek jelennek meg benne.

    • Az ártéri növény társulások sorozata leggazdagabban a Szigetközben, a Duna-ágak mentén alakult ki.

    • A Duna mellett a Lajta, Répce, Rába és Marcal árterein is gazdag ligeterdők jöttek létre.

    • A vízi-lápi és ártéri növény társulások páratlan együttesét őrzi a Szigetközi Tájvédelmi Körzet.

    • A Győr- Tatai-teraszvidék keleti felében még a Duna- Tisza-közére jellemző nyílt homokpusztai társulások jöttek létre.

    • Ott, ahol a homokterület eléri a Bakony északi lábát, maradhatott fenn az erdeifenyős erdőssztyepp erdejét őrző homokpusztai erdei fenyves. Ősi állományát Fenyőfőn védetté nyilvánították.

Az Északi-középhegység flóravidéke (Matricum)

Növényzeti képének kialakításában meghatározó tényező az éghajlat volt. Az Északi-középhegység flóravidékén a klímazonális erdők szabályos magassági övezetekbe rendeződtek. A hegyvidék fekvéséből, ill. az ebből adódó klimatikus különbségekből következik egy sajátos kettősség:

  • a Börzsöny, Mátra, Bükk hűvös tetőin, északi lejtőin és szurdokvölgyeiben már kárpáti jellegű a vegetáció,

  • a melegebb déli lejtőkön melegkedvelő, "igazi" pannon növénytakaró alakult ki A hegységek déli, dombvidéki előterében, melegkedvelő növény társulások tenyésztek. Ma már csak töredékei fedezhetők fel, az egykori tatárjuharos tölgyeseknek, törpemandulásoknak és löszpuszta-gyepeknek. Pl. Hegyalja (Bodrogszegi: Várhegy). A Gödöllői-dombságon különlegesek a mezei juharos tölgyesek.

  • 250-450 m közötti tszf. magasságban (a déli lejtőkön akár 600 m-ig, az északin inkább csak 400 m-ig): cseres-tölgyesek

  • A cseres-tölgyesek ritka fafaja a magyartölgy (Kács). Lombozata jól átengedi a fényt, ezért a cserjeszintje eléggé fejlett (galagonya, kecskerágó, som, fagyal stb.). Gazdag gyepszintjében a csenkesz-, perje- és sásfélék, valamint a pillangósvirágúak a leggyakoribbak. Számos ismert virágos növény díszíti (ibolya, baracklevelű harangvirág, sárga gyűszűvirág, sátoros margitvirág stb.).

  • 400-600 m között: gyertyános-tölgyesek. Északi lejtőkön akár 400 m alatt is megjelenhetnek, a déli kitettségű felszíneken viszont 600 m fölé is felhúzódnak. Zárt lombkoronája miatt cserjeszintje fejletlen. Aljnövényzetében lombfakadás előtt számos - a bükkösökkel megegyező - gumós-hagymás növény virít. Általánosan elterjedt a pirosló hunyor.

  • 600 m feletti részeken: bükkösök. Az erdő csaknem kizárólagos fafaja a bükk. Állományainak közös jellemzője a teljesen zárt lombkorona és az ebből fakadó hűvös erdőklíma. Két legelterjedtebb társulás a szubmontán és a montán bükkös.

  • A szubmontán bükkösök 800 m alatt fejlődtek ki.

  • A montán bükkösök (sisakvirágos bükkösök) 800 m feletti térszíneket uralják. Aljnövényzetében a kárpáti sisakvirág és a karcsú sisakvirág a két leggyakoribb faj.

  • Bükk-fennsík: aljnövényzetükben magashegységi növényekkel (bérci rózsa, sugár kankalin. havasi ribizke stb.).

  • Tokaj-Zempléni hegyvidék É-i részén a bükkösök már Kárpáti flóratartományba tartoznak. Tömeges benne a lila virágú ikrás fogasír.

  • Kemény alapkőzetű, csekély talajborítottságú felszíneineken: sziklagyepek, lejtősztyepprétek., bokorerdök.

  • Vulkáni kőzeteken:

    • Kárpáti szilikát-sziklagyepek. A magashegységek sziklai növényzetének megfelelő sziklagyepeknek csak néhány állománya - fűzéri Várhegy, Szarvaskő (Bükk), a Sas-kő (Mátra) és több kisebb állomány a Börzsönyben - él az országban. Híres ritkaságai közé tartozik a szirti páfrány, a szirti haraszt, a magyar kőhúr. Szilikát-sztyepprétek: Állományaik a meleg, száraz lejtőkön, alacsonyabb tetőkön díszlenek. Csenkeszfélék, árvalányhajak. Természetvédelmi szempontból fontos területek, mert számos ritka növény találta meg itt életfeltételeit (piros kígyószisz, csillag őszirózsa, kökörcsinfélék, kosborfélék stb.). Mészkerülő erdők: A mészkerülő bükkösök az Északi¬-középhegység magasabb fekvésű, csapadékosabb térszínein gyakoribbak. Pl. Tokaj-Zempléni-hegyvidék északi lejtőin (áfonya, több korpafűféle és körtike faj). Cserjéi közül kiemelendő az országban egyedül itt élő fekete lonc (Hollóháza).

  • Mészkőhöz kötődő növénytársulások:

    • Mészkő-sziklagyepek: nyúlfarkfüvek, korai fehér szegfű és a tátrai hölgymál. Melegkedvelő relilctuma a szirti pereszlény (Bélkő).

    • Lejtősztyepprétek: kiterjedése az erdőirtások hatására jelentősen megnövekedett. Pusztai csenkeszek, árvalányhaj, a gyöngyperje stb. Az Aggtelek-Rudabányai-hegyvidék bennszülött faja a tornai vértő, reliktumfajai közül pedig az osztrák sárkányfű a legnevezetesebb.

    • Sajmeggyes bokorerdők: Délies kitettségű mészköveken, sekély rendzina talajokon jöttek létre. Fokozottan védett növénye a husáng (Bükk: Bélkő).

    • Molyhos (meleg vagy mészkedvelő) tölgyesek: Gyepszintjében szubmediterrán és pontusi fajok keverednek.

  • Az Északi-középhegység flóravidékén a mikroklímától, ill. a domborzattól függő növénytársulások is képviseltetik magukat.

  • Hársas-kőrises szikla erdők: A bükkösök régiójában, főleg mészkőterületek köves, sziklás meredek lejtőin maradtak fenn. A társulás a boreális fázis kevert erdejének maradványának tekinthető.

  • Sziklai bükkösök: Lombkoronaszintjükben a bükk mellett a tiszafa (jégkori reliktum) is megtalálható. Fajgazdag gyepszintjében számos jégkori reliktum és kárpáti elem előfordul.

  • Szurdokerdők: sötét, mély, kőtörmelékes völgyekben alakultak ki. Aljnövényzetében számos páfrányfajjal és ritka alhavasi fajokkal (sárga ibolya, havasi ikravirág) is találkozhatunk. .

  • Szubmontán égerligetek: a hegyi patakok mentén. Páfrányok (Tokaj-Zempléni-hegyvidék északi része: struccpáfrány), sásfajok és virágos növények.

Növényföldrajzi ritkaságokként tartják számon az Északi-középhegység területén előforduló lápokat (keleméri Mohos-tavak, Egerbaktai-tó, siroki Nyírjes-tó). Átmeneti lápoknak tekinthetők, mivel különböző mohák (lombos-, tőzegmohák) és gyapjúsás fajok alkotják állományaik fő tömegét. Itt is megél a kereklevelű harmatfű (rovaremésztő növény).

Az Északi-középhegység területén őshonos fenyvesek nem fordulnak elő. A Bükk-fennsík borókái viszont őshonosak. Sok helyen találkozhatunk ültetett fenyvesekkel. Erdőirtások nyomán jöttek létre a kaszálással fenntartott hegyi kaszáló rétek (karcsú sisakvirág, a szibériai nőszirom, a szibériai sárkányfű, tárnicsok, szártalan bábakalács).