Ugrás a tartalomhoz

A természeti erőforrások gazdaságtana

Dr. Kajati György (2011)

EKF ttk

Tartalom

Tartalom

Energiapolitikai irányzatok

Energiapolitikai modellek

A tananyag kifejtése

Az energiapolitika az energiaellátás stratégiája. E fogalomba beletartozik az energiaellátás és az energiagazdálkodás feltételrendszerének a kialakítása, a jövőbeni energiaigények és a számításba vehető energiaforrások tartós összhangjának a biztosítása, a gazdasági fellendülés szempontjainak figyelembevétele, valamint a társadalmi érdekek érvényesítése. Az energiapolitikában az ellátásbiztonsági, illetve jogalkotási feladatok mellett szerepet kap a fogyasztóvédelem, a környezetvédelem, a nemzetközi kötelezettségek teljesítésének a feltételrendszere is (Szerdahelyi Gy. 1998).

Az energiapolitika fő célja a lakosság és a gazdaság energiával való biztonságos ellátási lehetőségének megteremtése a környezetszennyezés és a szolgáltatási árak társadalmilag elfogadható szinten tartása mellett, azaz alapvető rendeltetés, hogy az ország indokolt energiaszükségletének kielégítését kellő előrelátással megalapozza. Ennek megfelelően kellene megalkotni az energetika működéséhez szükséges technikai, gazdasági szociális modelleket, az intézményi struktúrákat, a törvények és kapcsolódó joganyagok alapelveit, s meghatározni a megvalósítás főbb eszközeit (Járosi M. – Kacsó A. 2004).

Energiapolitikai irányzatok

Az energetikával szembeni követelményeket megfogalmazva az ellátásnak a fenntartható fejlődés érdekében általános elvárásoknak kell megfelelnie (legyen megbízható, mindenki számára elérhető, gazdaságilag életképes, társadalmilag elfogadható és környezetileg megfelelő), azonban szakértők között komoly szembenállás tapasztalható az állam szerepvállalásának megítélése kapcsán. Elméletileg két élesen elkülöníthető vonulat említhető, amelyek a gyakorlatban ritkán jelentkeznek tiszta formájukban (Rohr G. –Szuppinger P. 2002).

Az egyik felfogás a piacközpontú megközelítésre helyezi a hangsúlyt, amely szerint az energiapolitika a társadalom és a gazdaság működéséhez szükséges energia rendelkezésre állását szolgáló, fő irányokat kijelölő kormányzati magatartás (Szergényi I. 2000). A liberális stratégiai irányvonalaknak megfelelően az energiapolitika nem az energetika minden területére kiterjedő cselekvési program, hanem csak azokat az alapvető stratégiai irányvonalakat, kereteket jelöli ki, amelyek alapul szolgálhatnak az egyes ágazati és nemzetközi együttműködési programok, valamint a piackonform jogi és közgazdasági szabályok kidolgozásához, működéséhez.

A másik megközelítés abból az alapkritériumból indul ki, hogy az energiapolitikának a gazdaságpolitika szerves részeként a nemzeti érdekeket, a közjót kell szolgálnia rövid és hosszú távon egyaránt. Az ebből következő stratégiai irányelvek alapján az energiaellátás olyan közszolgáltatás, amelynek elsősorban a fogyasztó érdekeit kell szolgálnia (Petz E. 2006).

A két irányzat célkitűzéseit összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy az energiaellátás biztonsága mindig megkérdőjelezhetetlen alapelv (2. táblázat). A konzervatív felfogás viszont olyan prioritásokat is nevesít, mint a legkisebb költség elve, a megfelelő árszabályozás, a tulajdonosi struktúra meghatározása vagy a működőképes ellátórendszer, amelyek a liberális megközelítés szerint az energiapiac liberalizációjától automatikusan megvalósulnak. Az erős állami szerepvállalást bátorító elmélet céljai között a lakossági támogatáspolitika létrehozása a gondoskodó, jóléti szemléletet tükrözi, amely teljesen hiányzik a liberális megközelítésből (Rohr G. –Szuppinger P. 2002).

Mindkét felfogásban találunk hasonló célkitűzéseket (az utolsó négy alapelv), azonban a legnagyobb szembenállás az állami szerepvállalás mértékének megítéléséből fakad. Ha az állam stratégiai és felügyeleti, ellenőrzési funkciót vizsgáljuk, akkor a két irányzat álláspontja között többé-kevésbé konszenzus fedezhető fel.

A tulajdonosi és szabályozási funkciók területén azonban már lényeges eltérések mutatkoznak. A liberális közgazdasági elméletek szerint az államnak teljes mértékben ki kell vonulnia a piacról, így a legkisebb társadalmi veszteséget a szabad verseny adja. A konzervatív célkitűzések értelmében a társadalmi érdekek védelmét az állam a tulajdonosi jogok megtartása mellett tudja érvényesíteni.

2. táblázat: Energiapolitikai irányzatok fontosabb célkitűzései

(Rohr-Szuppinger munkája alapján, 2002)

A liberális modell az egyik legfontosabb állami szerepkörnek a szabályozási funkciót tartja, ugyanis a szabad verseny érvényesítése és társadalmi érdekek bevonása következtében a szabályozók aránya a piaci liberalizáció után növekszik (Ferenczi G. 1996). A konzervatívok az előzőekben említetteken kívül fontosnak tartják még az árszabályozást.

A konzervatív szemléletmódhoz a hagyományos mérnöki modell áll közelebb, míg a neoliberális piaci modell a napjainkban egyre inkább jellemző globális folyamatoknak felel meg (3. táblázat).

Ki kell emelnünk a legkisebb költség elvét, amely az egész villamosenergia-rendszerben egy sokparaméteres optimalizációs eljárás eredményeként jöhet létre.

A rendszer rendkívül összetett és bonyolult, a költségeket kialakító és befolyásoló tényezők száma igen nagy, így a minden szempontból optimális állapotot valószínűleg csak megközelíteni lehet (Petz E. 2002a). Ehhez tudományosan megalapozott komplex vizsgálatokra van szükség, amelyek a műszaki, környezeti, gazdasági és társadalmi folyamatokat is egyaránt figyelembe veszik és a rendszerszemléletet is szem előtt tartják.

A neoliberális szemlélet képviselői szerint a szabadpiaci verseny képes lesz a legkisebb költség elvének eleget tevő optimális állapotot megteremteni és fenntartani, ezt azonban a mérnöki megfontolások alaposan kérdőre vonják. Az árvita a mai állapotok tükrében még nem dönthető el, azonban a közeljövő eseményei rengeteg tanulságot szolgáltatnak majd.

3. táblázat: Az energia-ellátás mérnöki és piaci szemléletének összehasonlítása

(Saját szerkesztés Petz alapján, 2006)

A 3. táblázatból két fontos eseményt kell kiemelnünk, a Kaliforniai szindrómát és az Enron megablamázst:

2000 végére az amerikai piacgazdaságban addig ismeretlen energiakrízis egy 1996-os állami határozat miatt alakult ki. Az akkor elfogadott dereguláció a kaliforniai áramszolgáltatónak eladott nagybani áram árát a szabadpiaci viszonyokra bízta, ám a lakosság felé eladott áramra felső értékhatárt szabott meg. Az áramhiány leküzdésén egy kanadai cég segített, amely 500 megawattnyi áramot küldött a térségbe. A folyamatban egyesek a piacnyitás csődjét látják és a régi, államilag ellenőrzött monopolrendszerhez szeretnének visszatérni, mások az okokat a nem megfelelő törvényi keretekben látják és a gyorsabb, teljes körű piacnyitást szorgalmazzák.

Az amerikai energiapiac kilencvenes évekbeli felszabadítását kihasználva az Enron saját erőműveit sorra eladta, s az ezredfordulóra az ország legnagyobb, 100 milliárd dolláros forgalmú áram-nagykereskedőjévé vált. A Fortune Magazin által Amerika leginnovatívabb vállalatának választott cég éveken keresztül különböző csatlakozó vállalkozásokat használt arra, hogy nyereségadatait mesterségesen felpumpálja, míg szaporodó adósságait elrejtse a befektetők szeme elől. Mindezek kiderülvén az Enron részvényeinek ára 2001-ben néhány hónap alatt 90 dollárról 30 centre zuhant, így az amerikai történelem legnagyobb csődjét produkálta a vállalat.

Energiapolitikai modellek

Mielőtt rátérnénk a szakmai modellek ismertetésére, célszerű az energetika kapcsolat-rendszerét a földrajzi környezetben általánosan vizsgálni (2. ábra). A természeti környezettel ellentmondásos kölcsönhatásban van, ugyanis a természeti erőforrásokat hasznosítja a társadalom és a gazdaság érdekében, ugyanakkor jelentős sebeket is ejt benne (levegő- és vízszennyezés, tájrombolás stb.). Az energetika a társadalom és gazdaság erőforrásait is hasznosítja, hogy azok igényeit kielégíthesse. Az államra hárul a szabályozás feladata, azonban ennek fejében jövedelmet, esetleg költségvetési hiányt biztosít számára. A részletes elemzés nem célunk, azonban kijelenthetjük, hogy az energetika bonyolult kölcsönhatásban van környezetével, így a földrajzi kutatások során erre mindig tekintettel kell lennünk.

2. ábra: Az energetika „helye”. Kölcsönhatásokat követő modellrendszer

(Forrás: Ősz, évszám nélkül)

Az energiapolitikai irányzatok célkitűzései alapján az energiagazdaság alapvető követelményeit rendszerbe foglalhatjuk (van der Linde 2004). Szakemberek úgynevezett energiapolitikai célháromszögeket határoztak meg, amelyek középpontjaiba több tényezőt is állítottak: energiapolitika, villamosenergia-ipar, energiaellátás, fenntarthatóság (3. ábra).

3. ábra: Az energetikai háromszög

(Forrás: A, van der Linde, 2004 ; B, Hatvani, 2005 ; C, Bonekamp, 2001; D, Molnár, 2006)

Véleményünk szerint az energiagazdaság (illetve energetika) megjelölése lenne a legmegfelelőbb, ugyanis összetettebb jellegénél fogva átfogó feladata, hogy a társadalmat és a gazdaságot a földrajzi környezetben optimális feltételek mellett energiával ellássa. A háromszög csúcsaiban a legfontosabb irányelvek jelennek meg, amelyek az energiapolitikában a legfontosabb prioritásokat élvezik. Az első az ellátásbiztonság, a második pedig a környezetvédelem (az utóbbi időkben már felváltja a fenntarthatóság), amelyek szinte mindegyik modellben jelen vannak. A harmadik irányelv meghatározása többféleképpen történik, napjainkban a versenyképesség használata a legelfogadottabb. Meg kell ismét jegyezni, hogy ezen irányelvek követelményei a legtöbb esetben ellentmondásban vannak egymással (pl. növeli a költségeket az ellátásbiztonsági és a környezetvédelmi alapkövetelmények teljesítése), így az energiapolitika kialakítása és megvalósítása során egy ideális egyensúly elérése a követendő cél.

Ellátásbiztonság:

Ellátásbiztonság szempontjából fontos szerepe van a primer energiahordozókhoz való hozzáférésnek, az energiatermelő és -átalakító kapacitások nagyságának és megbízhatóságának, az import esetében a függőség foka mérséklésének és a diverzifikált beszerzésnek, valamint a stratégiai készleteknek és tartalék kapacitásoknak (van der Linde – van Geuns 2005).

Fenntarthatóság, környezetvédelem:

A fenntartható fejlődés feltételeinek biztosítása területén – ami a természeti erőforrások kímélésének, valamint a környezet megóvásának és a környezeti szennyezés mérséklésének követelményét jelenti – a globális gondolkodás evidencia. Egyetlen ország erre irányuló intézkedései semmit sem érnek, ha a többi ország nem teljesíti saját feladatát.

Az energetika és a környezet kölcsönhatása megkívánja a koordinációt a fenntartható fejlődés érdekében (Szergényi I. 1999). A villamosenergia-termelésnek és –szolgáltatásnak is jelentős hatása van a környezetre, így az energiapolitikában is nagy hangsúlyt kap a környezet védelme.

Ennek megvalósítása érdekében a környezet szennyezésének és károsításának megelőzésére (elővigyázatosság elve) és a lehetséges szennyezéseket azok forrásánál való megakadályozására (megelőzés elve) törekszik, valamint a szennyezésért annak okozóját teszi felelőssé (szennyező fizet elv).

Versenyképesség, gazdaságosság:

Ez a követelmény egyrészt magának az energiaellátásnak a gazdaságosságára, költséghatékony működésére, másrészt az energetika által a nemzetgazdaság versenyképességére gyakorolt pozitív hatásra vonatkozik (meg kell azonban jegyezni, hogy számos ország esetében ez a pozitív hatás még nyomokban sem fedezhető fel). Az ipari versenyképességhez helyesen kialakított, stabil és kiszámítható, a piaci mechanizmusokat tiszteletben tartó szabályozási keretekre van szükség.

Az energiapolitikának ezért a költséghatékony megoldásokat kell favorizálnia és a különböző politikai lehetőségek és azok energiaárra gyakorolt hatásainak alapos gazdasági elemzésén kell alapulnia.

Dugstad, E. és Roland, K. (2005) (A szerzők a skandináv villamosenergia-ipar piacnyitásának tapasztalatait összegzik. Érdekesség, hogy a közös villamosenergia-piac mellett az országok az energiapolitikai prioritásokat eltérő módon alkalmazzák.) az energiapolitikai háromszög középpontjába a villamosenergia-ipart helyezi és az alapelveket is részletesebben elemzi (4. ábra). Az ellátásbiztonságot nagymértékben meghatározza a stabil piac és a geopolitikai instabilitás viszonya, míg a rendszer hatékonyságát a monopol szabályozás és a verseny összefonódása adja. A környezet védelme esetében a természetvédelmet, a klímaváltozást és a levegőszennyezést emelik ki, valamint a nukleáris energia felhasználásának környezeti veszélyeit hangsúlyozzák.

Az összetettebb energetikai modellek közül még kiemeljük Bernot és szerzőtársainak elméleti munkáját (5. ábra). Az energiafelhasználás rendszerének középpontjába a vállalkozót helyezik és a tudást tekintik a fejlesztés meghatározó elemének (Bernot et al 2004). A meglehetősen bonyolult modellben az előbbiekben felsorolt prioritások a stratégia-politika-küldetés kapcsolatrendszerében lelhetők fel. Meghatározó a szerepe az államnak (adminisztráció, ösztönzők, pártok, politikai érdek, törvényhozás stb.), valamint a szomszédos és nemzetközi rendszerekre is tekintettel van a struktúra. Külön ki kell emelni, hogy a földrajzi környezet mindegyik eleme, így a természeti, a társadalmi-kulturális-szociális, a gazdasági és a műszaki-infrastrukturális környezet is megjelenik a modellben.

4. ábra: Az energiapolitikai háromszög

(Forrás: Dugstad – Roland, 2005)

5. ábra: Az energiafelhasználás piacgazdasági modellje

(Forrás: Bernot et al, 2004)

Összefoglalásként megemlítjük, hogy az energiapolitikát az energiaellátás stratégiájának tekintjük, melynek legfontosabb alapelvei az ellátásbiztonság, a fenntarthatóság (több alkalommal ezt a környezetvédelem helyettesíti) és a versenyképesség. Két élesen elkülöníthető energiapolitikai irányzatot említhetünk, amelyek gyakran kerülnek viták kereszttüzébe. A nemzeti érdekeket jobban szem előtt tartó konzervatív szemléletmódhoz a hagyományos mérnöki modell áll közelebb, míg a piacközpontú liberális modell a napjainkban egyre inkább jellemző globális folyamatoknak felel meg.