Ugrás a tartalomhoz

A természeti erőforrások gazdaságtana

Dr. Kajati György (2011)

EKF ttk

A tananyag kifejtése

A tananyag kifejtése

A fenntartható fejlődés fogalma

A szociális és a környezeti problémák fontosságának, e problémák, illetve megoldási lehetőségeik és a gazdasági fejlődés közötti sokrétű összefüggések felismerésével egyre inkább teret nyertek azok a nézetek, amelyek szerint e három területet együtt kell vizsgálni, s sajátosan a környezet és fejlesztés kérdéseinek együttes megközelítése szükséges.

A nyolcvanas évek elején jelent meg a "fenntarthatóság" vagy a "fenntartható fejlődés" kifejezés a nemzetközi szakirodalomban. Általános ismertségét Lester R. Brown a fenntartható társadalom kialakításával foglalkozó műve váltotta ki, amely 1981-ben jelent meg. A szerző összekapcsolta a népesség növekedését a természeti erőforrások hasznosításával és mindezt úgy kívánta megoldani, hogy a lehető legkisebb legyen a természeti környezet mennyiségi és minőségi romlása.

1983-ban az ENSZ Közgyűlés határozata alapján megkezdte munkáját az ENSZ Környezet és Fejlődés Világbizottsága, amelyet Gro Harlem Brundtland norvég miniszterelnöknő vezetett. (E huszonkét tagú bizottságnak tagja volt Láng István akadémikus is.) A Bizottság 1987-ben ,,Közös jövőnk'' címmel kiadott jelentésében a gazdasági növekedés olyan új korszakának lehetőségét vázolta fel, amely a fenntartható fejlődés globális megvalósítására épít, megőrzi a természeti erőforrásokat, s amely megoldás lehetne a fejlődő országok nagy részében elhatalmasodó szegénység leküzdésére is.

A jelentés nagyon röviden és tömören határozta meg a fenntartható fejlődés fogalmát: "a fenntartható fejlődés olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék szükségleteiket".

A fenntartható fejlődés három alappilléren nyugszik: a szociális, a gazdasági és a környezeti pilléreken és mindhármat együttesen, kölcsönhatásaik figyelembevételével mérlegelni kell a különböző fejlesztési stratégiák, programok kidolgozása során, illetve a konkrét intézkedésekben, cselekvésekben. A fenntartható fejlődés, mint általános stratégiai cél "bevonult" a nemzetközi konferenciák, szervezetek dokumentumaiba és a nemzeti kormányok cselekvési programjaiba.

A fenntartható fejlődés fogalmáról, lényegéről számos elemzés, vitairat látott napvilágot. Herman Daly megfogalmazása szerint "a fenntartható fejlődés a folytonos szociális jólét elérése, anélkül, hogy az ökológiai eltartó-képességet meghaladó módon növekednénk". 

A fejlődés alapvető célja tehát a szociális jólét, a méltányos életfeltételek lehetőségének biztosítása mindenki és egyaránt a jelenlegi és a jövőbeli nemzedékek számára, ami csak úgy lehetséges, ha közben fenntartható módon hasznosítjuk a természeti erőforrásokat, elkerüljük a káros hatásokat, s különösen a környezet állapotában bekövetkező visszafordíthatatlan változásokat.

A Világ Tudományos Akadémiáinak Nyilatkozata megfogalmazásában: "A fenntarthatóság az emberiség jelen szükségleteinek kielégítése, a környezet és a természeti erőforrások jövő generációk számára történő megőrzésével egyidejűleg." (Átmenet a fenntarthatóság felé; Világ Tudományos Akadémiáinak Nyilatkozata, Tokió, 2000).

Indikátorok

A fenntartható fejlődés alakulását jelző mutatók, mutatószámok (indikátorok) célja, hogy egy adott ország, térség, település számára egyértelműen megmutassa a fenntarthatóság felé haladás mértékét, mérje az eredményeket, valamint lehetővé tegye az összehasonlítást a különböző időszakok, illetve nemzetközi szinten az országok, térségek között.

Az elmúlt évek során többféle mutatószám-rendszert fejlesztettek ki a világban (ENSZ, EU intézményei - Eurostat, EEA, OECD, egyes országok saját rendszerei). Ezek a rendszerek lehetnek számszerűsítettek, térképi ábrázolásúak (amelyben a hasonló jellemzőket azonos színnel jelölik), de közös tulajdonságuk, hogy sok elemből álló, összetett rendszerek. Létezik egy más megközelítésű mutatószám is, az ún. "ökológiai láblenyomat". Ez azt mutatja meg, hogy egy adott ország, település a földrajzi kiterjedése hányszorosának megfelelő területet vesz igénybe ahhoz, hogy szükségleteit (élelmiszer, víz, ruházkodás, energia, szállítás, lakóhely, alapanyagok, stb.) kielégítse, illetve "megtermelt" hulladékát elhelyezze.

Az ENSZ fenntartható fejlődési mutatószám rendszere: A fenntartható fejlődés ENSZ programja (Agenda 21) 40. fejezetében szól a fenntartható fejlődés mutatószámairól, mint a jobb döntésekhez és hatékonyabb intézkedésekhez minden szinten biztos alapot nyújtó eszközről. Az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottsága indikátor-rendszerének kidolgozását 1995-ben kezdték meg több mint 30 ENSZ-, kormányközi, nem-kormányzati szervezet közreműködésével. A nemzeti beszámolásra is alkalmas, nemzetközi egyeztetések és tesztelések alapján kialakított rendszerben az alap-mutatószámokat témájuk szerint négy csoportba - szociális, környezeti, gazdasági és intézményi - sorolták, ezeken belül altémákat különítettek el az alábbiak szerint.

21. táblázat Szociális mutatószámok

SZOCIÁLIS MUTATÓSZÁMOK

 

TÉMA

ALTÉMA

INDIKÁTOR

egyenlőség

szegénység

a szegénységi szint alatt élő népesség %-a

jövedelmi egyenlőtlenség indexe

 

munkanélküliségi ráta

 

nemek közötti egyenlőség

a nők és férfiak átlagos kereseti aránya

egészség

tápláltsági szint

a gyerekek tápláltsági szintje

halandóság

5 éves kor alatti halálozási arány

születéskor várható élettartam

 

szennyvíz

megfelelő szennyvíz-elhelyezés

ivóvíz

biztonságos ivóvíz-ellátás

orvosi ellátás

alapfokú orvosi ellátás

fertőző gyermekbetegségek elleni védőoltások

 

a fogamzásgátlás elterjedtsége

 

oktatás

oktatási szint

az általános, ill. középiskolát elvégzők aránya

írni-olvasni tudás

felnőttek írni-olvasni tudási aránya

lakás

lakáskörülmények

egy főre jutó lakásterület

biztonság

bűnözés

100 ezer főre jutó regisztrált bűnesetek száma

népesség

a népesség változása

a népesség növekedési rátája

városi népesség aránya

 

Forrás: http://www.ff3.hu/indiator.html

22. táblázat Környezeti, gazdasági és intézményi mutatószámok

KÖRNYEZETI MUTATÓSZÁMOK

 

TÉMA

ALTÉMA

INDIKÁTOR

légkör

éghajlatváltozás

üvegház-hatású gázok kibocsátása

ózonréteg csökkenése

ózonkárosító anyagok használata

levegőminőség

légszennyező anyagok koncentrációja a városi területeken

föld

mezőgazdaság

művelhető és folyamatosan művelt terület

műtrágyák használata

 

mezőgazdasági növényvédőszerek használata

 

erdők

erdőterületek aránya

fakitermelés intenzitása

 

elsivatagosodás

elsivatagosodás által fenyegetett területek

urbanizáció

városias települések területe

óceánok, tengerek és tenderpartok

tengerparti zóna

algakoncentráció a tengerparti vizekben

tengerparti területeken élő lakosság aránya

 

halászat

éves zsákmány a főbb fajokból

édesvíz

vízmennyiség

éves vízkivétel a felszíni és felszín alatti vizekből a rendelkezésre álló teljes mennyiség százalékában

vízminőség

biológiai oxigén igény a víztestekben

koli-koncentráció a vizekben

 

biológiai sokféleség

ökoszisztémák

a kiválasztott "kulcs" ökoszisztémák területe

a védett területek aránya

 

fajok

a kiválasztott "kulcs" fajok gazdagsága

GAZDASÁGI MUTATÓSZÁMOK

 

TÉMA

ALTÉMA

INDIKÁTOR

gazdasági rendszer

gazdasági teljesítmény

egy főre jutó GDP

beruházások aránya a GDP-ben

 

kereskedelem

áruk és szolgáltatások kereskedelmi egyensúlya

pénzügyi helyzet

adósság a GNP arányában

adott vagy kapott ODA a GNP százalékában

 

fogyasztási és termelési minták

anyagfelhasználás

az anyagfelhasználás intenzitása

energiafelhasználás

egy főre jutó éves energiafogyasztás

megújuló energiaforrások felhasználási aránya

 

energiafelhasználási intenzitás

 

hulladéktermelés és -gazdálkodás

ipari és lakossági szilárd hulladék mennyisége

veszélyes hulladék

 

hulladék újrahasznosítás és újrahasználat

 

közlekedés

egy főre jutó utazási távolság közlekedési mód szerint

 

 

INTÉZMÉNYI MUTATÓSZÁMOK

 

TÉMA

ALTÉMA

INDIKÁTOR

intézményi keretek

a fenntartható fejlődés stratégiai végrehajtása

Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégia

nemzetközi együttműködés

a ratifikált globális megállapodások végrehajtása

intézményi kapacitás

információhoz jutás

1000 lakosra jutó Internet előfizetések száma

kommunikációs infrastruktúra

1000 főre jutó fő telefonvonalak száma

tudomány és technológia

kutatás/fejlesztésre fordított összeg a GDP %-ában

katasztrófa készültség

gazdasági és emberi veszteség természeti katasztrófák következtében

Forrás: http://www.ff3.hu/indiator.html

Környezetvédelem

A környezeti terhelés szempontjából az energiatermelés fokozott prioritású nemzetgazdasági ágazat: az egészség- és klímakárosító légszennyező anyagok kétharmada a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származik, s ezen túlmenően a vizek és a talaj állapotára, továbbá a tájra és a természeti értékekre gyakorolt kedvezőtlen hatása is számottevő.

A légszennyező anyagok vizsgálatakor megállapíthatjuk, hogy a kén-dioxid kibocsátás esetében a legnagyobb szennyezők az erőművek, de több más káros anyag is nagymértékben a villamosenergia-ipar számlájára írható (34. ábra).

34. ábra Az erőművek kibocsátásainak részaránya az országos fosszilis tüzelőanyagok eltüzeléséből származó kibocsátásokból

Az erőművek légszennyezőanyag-kibocsátásának vizsgálatakor különösen a kén-dioxid esetében figyelhető meg nagyobb mértékű visszaesés (35. ábra). A posztszocialista időszakban legnagyobb mértékben a por imissziója csökkent, míg a szén-dioxid kibocsátás esetében kismértékű javulásról csak 2000-től beszélhetünk (36. ábra).

35. ábra Nagy erőművek légszennyezőanyag-kibocsátásai

(Forrás: MVM Rt. Statisztikai Közleményei, 2006)

36. ábra Az erőművek fosszilis tüzelőanyagok eltüzeléséből származó kibocsátásainak alakulása (1990 = 100%)

A szennyezőanyag-kibocsátás visszaesése több tényezőnek köszönhető:

  1. Az erőmű-létesítések során a földgáz-tüzelésűek kerültek előtérbe ((Debrecen, Kispest, Tiszaújváros stb.).

  2. Retrofit (erőművi rekonstrukció) során a széntüzelésű erőművek kéntelenítőt helyeztek üzembe (Bakonyi Erőmű Ajkai Üzeme, Mátrai Erőmű, Oroszlányi Erőmű).

  3. Tüzelőanyag-váltás történt több erőműben, ahol a szenet a gáz és a biomassza váltotta fel (Ajkai Erőmű, Kazincbarcikai Erőmű, Pécsi Erőmű, Tiszapalkonyai Erőmű).

Kedvező jelenség a nagy energetikai hatásfokú, kapcsolt hő- és villamosenergia-termelésre alkalmas gázmotorok elterjedése. E tekintetben említést érdemel az MVM Rt. többségi tulajdonában álló MIFŰ (Miskolci Fűtőerőmű) Kft. (három miskolci telephelyen) és a Tatabánya Erőmű Kft.

A meglévő rendszer modernizációjánál vagy az új fejlesztéseknél az ökológiai egyensúly biztosítása érdekében a környezet- és természetvédelmi költségeket a fejlesztés szerves részévé kellett tenni, valamint nemzetközi vállalásaink is szükségessé tették a környezetvédelmi előírások szigorítását:

  1. Helsinki Jegyzőkönyv (I. Kén-egyezmény): 1980. évi kéndioxid-kibocsátásunkat 1993-ra 30 %-kal csökkentettük;

  2. Szófiai Jegyzőkönyv: 1987. évi nitrogénoxid-kibocsátás 1994 év végéig nem növekedhet;

  3. Klíma Egyezmény: Országunk szén-dioxid-kibocsátása 2000-ben és az azt követő években nem haladhatja meg az 1985-87-es évek átlagos emisszióját;

  4. Kén-egyezmény: Az 1980. évi kéndioxid-kibocsátáshoz mérten 2000-re 45 %-kal, 2005-ig 50 %-kal, 2010-ig pedig 60 %-kal csökkentjük kibocsátásunkat;

  5. Kiotói Egyezmény: A 2000. évi vállaláshoz képest 2010-ig a szén-dioxid-kibocsátást további 6 %-kal csökkentjük;

Energiatakarékosság és –hatékonyság

Magyarország villamosenergia-igényessége (ezer forint GDP előállításához szükséges villamos energia) 1990 és 1996 között stagnáló értéket mutat, ezután lineáris mérséklődés figyelhető meg (37. ábra). Az 1991. évi legmagasabb értékhez képest 2005-re a mutató 24,2%-ot csökken, amely a hatékonyabb villamosenergia-felhasználásnak köszönhető. Ebben szerepet játszik az energiaigényes kohászat szerepének visszaszorulása, a nagy autógyárak modern technológiája, valamint az a tény, hogy a hazai feldolgozóiparban jóval az EU-átlag fölött reprezentáltak a high-tech iparágak, amelyeknek fajlagos villamosenergia-igénye töredéke az ipari átlagnak.

Az 1996-2005-ös időszakban az ország teljes villamosenergia-felhasználása 13,1%-kal nőtt, miközben a gazdasági teljesítőképességet tükröző GDP-mutató 44,4%-kal bővült. Ennek megfelelően az adott tíz esztendőben 1%-os GDP-növekedéshez Magyarországon csupán 0,3%-os villamosenergia-igénynövekedés párosult, amely nemzetközi összevetésben is jó eredmény. Ezt egyrészt a magas energiaárak, másrészt az általános modernizáció motiválták. Emellett azonban az egyes termékek és tevékenységi körök fajlagos villamosenergia-szükséglete még mindig másfélszerese az EU átlagának.

37. ábra Az energia- és a villamosenergia-igényesség alakulása Magyarországon

Magyarország energiaigényessége (egységnyi GDP előállításához mennyi primer energia felhasználása szükséges) 1990 és 1996 között hektikusan változik (az érték azért magas, mert a GDP 1993-ig nagy mértékű visszaesést mutat), majd ezután lineárisan mérséklődik. 1992-től az energiaigényesség évről-évre körülbelül 10%-kal mérséklődik, amely az alkalmazott technológiák energetikai hatásfok-javulásának köszönhető (38. ábra).

Az energiahatékonyság szempontjából Magyarország csupán az Európai Unió átlagos szintjének felét éri el, Dániával összehasonlítva ugyanakkor hatszoros a különbség. A kedvezőtlen értéket nem a magas energiapazarlás adja, hanem a GDP alacsony értéke.

Az energiahatékonyság terén való felzárkózásra lehetőséget biztosít az energiatakarékoskodás is, ahol az állami szerepvállalásnak, segítségnyújtásnak fontos szerepe van.

A magyar gazdaságban a termelőtechnológiák korszerűsítésével, az energiatermelő- és fogyasztó berendezések hatásfokának növelésével, a megújuló energiaforrások használatának bővítésével, valamint az épületek és berendezések szigetelésének javításával a jelenlegi energiafelhasználás akár 20-30 százalékát is meg lehet takarítani.

beFEJEZÉS