Ugrás a tartalomhoz

Paleontológia

Dr. Dávid Árpád (2011)

EKF ttk

Az életnyomok

Az életnyomok

Az ősmaradványok egy speciális csoportját alkotják a fosszilizálódott életnyomok, vagy nyomfosszíliák. Ezek kialakulásakor nem az élőlények fosszilizálódnak, hanem azok élettevékenységének nyomai. Ennek megfelelően az ősmaradvány kifejezés magába foglalja az egykor élt élőlények (növények, állatok) maradványait, valamint élettevékenységük megőrződött nyomait is. A nyomfosszíliák olyan képződmények, melyek az egykori élőlények élettevékenységéről, viselkedésmódjáról árulkodnak. Ide soroljuk a különböző ásásnyomokat, fúrásokat, sőt a tojásokat és a megkövesedett ürüléket (koprolit) is.

Az életnyomok típusai

Életnyomnak tekintünk minden olyan nyomot, melyet az élőlények hagynak maguk után az aljzaton, vagy az aljzatban. Az életnyomot tartalmazó anyag lehet laza üledék, vagy valamilyen szilárd aljzat. Ez az aljzat kőzet, mészváz, különböző növényi rész lehet.

Az életnyomok sokfélesége megkívánja azok rendszerezését. Csoportosításuk elsősorban a létrehozó szervezet viselkedése alapján történik. Eszerint a következő életnyomtípusokat különítjük el:

nyugalmi helyzet nyomai

pihenésnyomok

lakásnyomok

 

helyzetváltoztatás nyomai

csúszásnyomok

járásnyomok

 

futásnyomok

 

ugrásnyomok

 

repülésnyomok

 

táplálkozás nyomai

iszapfalási- és ásási nyomok

legelésnyomok

 

harapás- és rágásnyomok

 

egyéb életnyomok

1. táblázat: Az életnyomok csoportosítása Seilacher rendszere szerint

Napjainkban mindinkább elterjed a nyomfosszíliák kialakításuk módja alapján történő osztályozása. Eszerint megkülönböztetünk bioeróziós szerkezeteket, biogén üledékes szerkezeteket és egyéb életműködésnyomokat.

Bioeróziós szerkezetek: Bioeróziós nyomok akkor alakulnak ki, amikor az élőlény valamilyen szilárd aljzatba készíti életnyomát fizikai és/vagy kémiai úton. Ez az aljzat leggyakrabban mészkő, más állatok meszes váza, vagy különböző növényi részek. A bioeróziós nyomokat tengeri és szárazföldi környezetben egyaránt megtaláljuk. Számos élőlénycsoport hozhat létre bioeróziós nyomokat. Közülük leggyakoribbak a merószivacsok, a fúrókagylók és különböző tengeri férgek. Sziklás tengerparton gyakori például, hogy a kavicsokon, vagy mészkősziklákon kisebb-nagyobb lyukakat, üregeket fedezünk föl. Ezeket olyan élőlények hozzák létre, melyek maguk szilárd vázzal nem rendelkeznek. A mészkőbe savas váladékukkal marnak üregeket és ezekbe húzódva védik magukat a ragadozóktól és az erős hullámveréstől (1.10. kép).

1.0.10. kép: Fúrókagylók és marószivacsok bioeróziós nyomai

kora-miocén abráziós kavicsban

Tengeri környezetben a bioeróziót végző élőlények tevékenységükkel befolyásolják az üledékképződés menetét. Egy év alatt akár több négyzetméterni kemény mészkőfelszínt képesek sűrűn lyukacsossá tenni. Az így meggyengült sziklákat pedig sokkal könnyebben aprítja a hullámzó tengervíz, gyorsítva ezzel a sziklás part pusztulását. Sőt, ezek az apró élőlények az emberiség történelmében is sorsfordító szereppel bírnak.

Biogén üledékes szerkezetek: A lágy aljzatban/aljzaton kialakuló életnyomokat három részre osztja a szakirodalom: 1. biogén rétegzett szerkezetek, 2. bioturbációs szerkezetek, 3. biogén üledékek.

1. Biogén rétegzett szerkezetek: az élőlények élettevékenységük során maguk is kialakíthatnak rétegzett üledékszerkezeteket. Ilyenek pl. a kékeszöld algák (cyanobaktériumok), melyek az ún. sztromatolitokat hozzák létre. A legidősebb sztromatolitok mintegy 3,0 milliárd évesek. Napjainkban például Ausztrália déli partjainál, a Cápa-öbölben képződnek ilyen biogén rétegzett szerkezetek (1.11. kép).

1.11. kép: Kambriumi sztromatolit keresztmetszete

2. Bioturbációs nyomok: olyan életnyomok, melyeket a különböző élőlények az üledékbe ásnak, vagy annak felszínén helyváltoztatás során (csúszás, mászás, járás nyomai) alakítanak ki (1.12. kép). A bioturbációs nyomok tengeri és szárazföldi környezetben is nagyon gyakoriak. A létrehozó szervezetek viselkedése alapján igen sokfélék lehetnek. Az élőlények lakóhelyet vagy táplálékot keresve mélyen beáshatják magukat az üledékbe. Szintén táplálék után kutatnak azok az állatok, melyek agyagos üledék felszínén különböző geometrikus nyomszerkezeteket alakítanak ki. A dinoszauruszok és más gerincesek lábnyomai az állatok mozgásáról, helyváltoztatásáról árulkodnak.

1.10.2. kép: Ophiomorpha nodosa – Callianassa rák bioturbációs nyoma

3. Biogén üledékek: ide tartoznak az élőlények élettevékenysége során kialakuló üledékek. Ezek az ún. koprolitok, ill. gerinctelen szervezetek esetében a pelloidok, vagyis az állatok megkövesedett ürüléke (1.13. kép). Ezek a különleges nyomok az egykori élőlények táplálkozási szokásairól adnak információt. Ebbe a csoportba sorolhatók még a pókhálók is, valamint azok az üledékek, melyeket a bioeróziót végző élőlények hoznak létre a mészkő pusztításával.

1.10.3. kép: Dinoszaurusz koprolit (www.nuggetsfactory.com)

Egyéb életműködésnyomok: Ismeretesek olyan életnyomok is, amelyek nem sorolhatók a fenti kategóriák egyikébe sem. Ide tartoznak például a dinoszaurusz tojások, melyeket szaporodásnyomokként tarthatunk számon. Kínában, Mongóliában már több száz éve kerülnek elő épen megmaradt dinoszaurusz-fészkek, sőt hatalmas kiterjedésű fészkelőhelyek is. Ebbe a csoportba tartoznak a madártojások, valamint a kivételes esetben fosszilizálódott peteburkok is.

Az életnyomok szerepe a geológiában

Az életnyomok kiváló jelzői az egykori környezeteknek. Jelentőségüket az adja, hogy a valódi fosszíliákkal ellentétben mindig a keletkezési helyükön találhatók. Mind térben, mind időben széleskörű az elterjedésük, valamint tükrözik a létrehozó szervezet viselkedését, vagyis a környezeti ingerekre adott válaszát. Ugyanakkor fontos tudni azt, hogy ezek az életnyomok nem a létrehozó szervezetre, hanem a területen uralkodó környezeti viszonyokra utalnak. Ugyanaz az élőlény más környezeti viszonyok között (üledéktípus, energiaviszonyok, táplálékmennyiség változása) más életnyomot hoz létre. Míg ugyanolyan körülmények között többféle élőlény is kialakíthat ugyanolyan életnyomot.

Az életnyomok vizsgálatával szélesíteni tudjuk az adott terület és kor állat- és növényvilágáról alkotott ismereteinket. Ugyanakkor életnyomok – főként bioeróziós és bioturbációs nyomok – olyan üledékes kőzetekben is előfordulnak, amelyekben testfosszíliákat nem találunk. Ekkor a terület őskörnyezeti rekonstrukciójának elkészítéséhez csak az életnyomokra támaszkodhatunk. Mivel a nyomfosszíliák nem a létrehozó szervezetre, hanem annak viselkedésére jellemzőek, kiválóan alkalmasak az egykori környezeti viszonyok meghatározására, azonosítására. Emellett nagy előnyük a valódi fosszíliákkal szemben, hogy mindig abban az üledékben keletkeznek, amelyikben találjuk azokat.

Az üledéklakó élőlények bioturbációs tevékenységükkel megváltoztatják az üledék szerkezetét. Az élőlények tevékenységükkel fellazítják az üledéket, növelik annak porozitását. A nagyobb pórustérnek köszönhetően az üledék mintegy magába zárja, becsapdázza a kőzetrétegekben vándorló szénhidrogéneket (kőolajat, földgázt). A kutatófúrások során felszínre hozott fúrómagok életnyomai alapján könnyen és pontosan meg lehet határozni a gazdaságosan kiaknázható telepek kiterjedését, azok határait. Így alakultak ki például a Kanada ÉK-i partjainál, Új-Funland térségében található hatalmas szénhidrogén-telepek.