Ugrás a tartalomhoz

Paleontológia

Dr. Dávid Árpád (2011)

EKF ttk

A Bükk-hegység földtani felépítése

A Bükk-hegység földtani felépítése

A Bükk hegység főként olyan tengeri üledékes kőzetekből áll, amelyek a paleozoikum második felétől a mezozoikum első feléig terjedő idő alatt képződtek. A kőzetek túlnyomó része mészkő, agyagpala, radiolarit, dolomit és homokkő. Kialakulásuk a Bükk mai helyétől lényegesen délebbre, az Afrikát Európától elválasztó Tethys-óceán D-i, afrikai oldalán történt. E mintegy 150-170 millió év alatt lerakódott, folyamatos tengeri üledéksor egyedülálló a Kárpátokban és jellege szerint s Délkeleti-Alpokkal és a Dinári-hegységgel rokon.

A hegység leggyakoribb kőzete a mély- és sekélyvizekben fölhalmozódott triász mészkő, mely általában fehér, vagy világosszürke színű. Ezek a mészkőfajták hordozzák a hegység jellemző karsztformáit és biztosítanak nyersanyagot a cementgyártás számára.

A sekély, rosszul szellőzött, oxigénhiányos öblökben leülepedett mészköveket a velük együtt lerakódott élőlénytetemek rothadásából származó bitumen sötétszürkére, néhol szinte feketére festette. Ilyen bitumenes mészkő leginkább a Nagy-fennsík északi oldala és az Északi-Bükk késő-karbon és perm rétegeiben fordul elő.

A Délkeketi-Bükk jelentős hányadát fölépítő tűzköves mészkőben a kalcium-karbonát kovával váltakozik. a kemény, nehezen pusztuló tűzkő gyakran markáns bordaként emelkedik ki a mészkő oldásnyomokat tartalmazó felszínéből.

A mészkövekkel együtt képződött dolomit és a sekélytengeri homokkő elterjedési területe lényegesen kisebb.

A mélytengeri agyagokból összepréselődött agyag- és kovapalák viszont a Délnyugati-és az Északi-Bükk legfőbb felszínhordozói. Az agyagpalák nagy réteglapjait még a 20. század elején is használták tetőfedésre és írótáblának.

A triász középső és késői szakaszában a tengeri üledékképződés mellett erős tenger alatti és szigetív-képző tűzhányó-tevékenység játszódott le, amelynek porfirit és diabáz lávái és tufái az üledékrétegek közé települtek. A lilás porfirit legnagyobb mennyiségben Lillafüred és Bükkszentkereszt környékén fordulnak elő, míg a zöldesszürke diabáz főleg a Nagy-fennsík K-i részén jellemző.

A jura első feléből olyan sajátos magmás kőzetek származnak (gabbró és diabáz), amelyek a Tethys óceáni hasadékvölgye mentén keletkeztek. E Szarvaskő környéki kőzet-együttes szépen példázza az óceáni aljzat rétegsorát. az Eger-patak szarvaskői szorosában feltárt párnalávák pedig – melyek szintén ehhez az óceánaljzati sorozathoz tartoznak – nemcsak Magyarországon, hanem az egész Északnyugati-Kárpátokban egyedülálló képződmény.

A kréta időszakot igen kevés képződmény képviseli a Bükkben. Az Upponyi-hegységgel határos területen, Nekézseny és Dédestapolcsány térségében késő-kréta, szenon korú konglomerátumok bukkannak felszínre nagy vastagságban. Ezek kavicsanyaga főként a gömöri területekről származik. Ősmaradvány-tartalma igen szegényes. Ez alól csak Dédestapolcsány képez kivételt, ahol a konglomerátumban hatalmas korallos-rudistás mészkőtömbök találhatók. Ugyanakkor a kréta folyamán igen jelentős tektonikai mozgások zajlottak, melyek során kialakult a hegység gyűrt – átbuktatott redős-pikkelyes – rátolódásos szerkezete.

A paleogén első felében, az eocén végén nagy területeket borított el ismét s sekélytenger. Ekkor alakultak ki a Bükk déli részén, Eger közelében található eocén sekélytengeri mészkövek. Legnagyobb területen a Nagyeged-hegyen tanulmányozhatók ezek a képződmények. Gyakoriak benne a Nummulites-eken kívül a szivacs- és koralltelepek, ami normál sótartalmú, meleg vizű tengert jelez

Mintegy 25-30 millió évvel ezelőtt, az oligocén folyamán a Bükk jelentős részét tenger borította. Ekkor főleg sziliciklasztos képződmények jöttek létre. A kora-oligocénban a kisegedi márgák, a késő-oligocén egri emeletében pedig a Wind-féle téglagyár agyagos-homokos üledékei rakódtak le.

A miocén folyamán a Bükk tágabb környezetében (Mátra, É-alföldi területek) lejátszódó heves vulkanizmus többször is beterítette a hegység felszínét laza vagy összesült tufával, tufittal. A kora-miocén végén, a kárpáti emeletben hegység a peremi vetők mentén megsüllyedt, ismét elöntötte a tenger. Ekkor alakultak ki azok a nagy kiterjedésű abráziós színlők, melyek ma főként Nagyvisnyó és Dédestapolcsány környékén nyomozhatók és igen gazdag életnyomközösséggel jellemezhetők.

A késő-miocénben, a térség emelkedésével a tenger végleg visszahúzódott a hegység területéről. Ettől kezdve a Bükk felszínének fejlődésében a karsztosodás és a folyóvízi lehordás játszotta a legfontosabb szerepet.