Ugrás a tartalomhoz

Paleontológia

Dr. Dávid Árpád (2011)

EKF ttk

Szob, Malom-kert mögötti útbevágás

Szob, Malom-kert mögötti útbevágás

A középső-miocén vulkáni működés utáni üledékes kőzetek a Börzsöny-hegység nyugati és déli pereme mentén bukkannak elő. Ezek egyik legismertebb feltárása a szobi lelőhely, amely a hegység délnyugati szegélyén található (4.10.1. ábra). Az egykori homokbánya Szobtól ÉNy-ra fekszik az Ipoly folyó bal partján, ahol a Damásdi-patak keresztezi a Szob és Ipolydamásd közötti műutat. Földrajzi koordinátái: 47°49’55.31”É, 18°51’06.97”K (4.10.2. ábra). A sárgásszürke, kissé agyagos, finomszemű homok ősmaradványait már a XIX. század közepe óta vizsgálják, főleg a gazdag és nagyon jó megtartású puhatestű maradványok miatt (4.10.3. ábra).

4.10.1. ábra: A szobi Malomkert földrajzi elhelyezkedése

4.10.2. ábra: Szob és környéke topográfiai térképe

4.10.3. ábra: Szob és környéke földtani képződményei

 

A szobi lelőhelyről összesen 267 csiga és 74 kagyló faj került elő eddig. A nagyobb termetű puhatestűek elszórtan szabad szemmel is könnyen felfedezhetők a homok felszínén, esetenként még az eredeti élethelyzetben. Sokkal több ősmaradványhoz jutunk azonban, ha a laza homokot átmossuk 0,5-1 mm lyukátmérőjű szitán. Az így nyert iszapolási maradékban a kagylók a leggyakoribbak, amelyek a példányoknak csaknem a felét alkotják. A nagyobb termetű fajok egyedei többnyire töredékesek, részben ennek is köszönhető, hogy leggyakrabban a kis méretű Corbula kagylók erősen domború teknőivel találkozhatunk (C. carinata, C. gibba). Ezek mellett azonban viszonylag gyakran fordulnak elő a Nucula nucleus, Nuculana fragilis, Anadara diluvii, Chlamys scabrella, Glycymeris pilosa deshayesi, Venus multilamella fajok is. A kagylók többsége a lágy aljzatba ásódó forma, és szinte mindegyikük a tengervízből szűri ki táplálékát.

A következő leggyakoribb csoportot a csigák alkotják (kb. a példányok 25 %-a). A nagyobb termetű fajok közül kiemelkedően magas a Turritella példányok aránya (T. badensis, T. erronea, T. vermicularis), de ezek mellett a ragadozó csigák közé tartozó Conus (C. (Rhizoconus) ponderosus), Polinices és Natica (P. redempta, N. millepunctata, N. catena helicina), valamint Murex fajok (M. partschi, M. michelottii, M. aquitanicus, M. spinicosta) is előfordulnak. A Muricidae és NAticidae csigák fúrásnyomai számos puhatestű példányok megfigyelhetők (főleg a Corbula és Turritella példányokon). Szintén gyakran találkozhatunk a Mollusca-héjakon a Demospongia osztályba tartozó marószivacsok (Cliona) nyomaival. A ragadozó csigákkal közel azonos mennyiségben fordulnak elő a többnyire kis termetű növényevő fajok. Ezek között gyakoriak az algákon, valamint tengeri füvek levelein és szárain élő fajok. A jellemző növényevők közé tartozik a Gibbula angulata, Alvania montagui, Rissoa turricula, Cerithium europeum. Ez egyértelműen mutatja, hogy a szobi homok viszonylag sekély mélységű, tengeri növényzettel borított, lágy aljzatú környezetben rakódott le.

Az ősmaradványoknak kb. egynegyede egyéb, kisebb csoportokhoz tartozik. Ezek közül leggyakoribbak a néhány mm-es féregcsövek, valamint a mohaállatok. Ez utóbbiak nagy része a napkoronghoz hasonlító, ún. lunulitiform Bryozoák közé tartozik (Cupuladria vindobonensis, Reussirella haidingeri). Ezek lárvaállapotban egy-egy homokszemcséhez rögzülnek, majd felnőve szabadon élnek a homokos aljzat tetején. Szintén gyakoriak a kerekded Celleporaria foraminosa példányok, míg a kisebb méretű frakciókban Crisia fajokkal találkozhatunk (C. denticulata, C. haueri). A Bryozoa fauna alapján az üledék lerakódási mélysége néhány méter és 30 m között lehetett, és a fajok ökológiai igényei nyugodt környezetet jeleznek, jelentősebb áthalmozódástól mentes élőhellyel.

A gerinceseket néhány halfog és halcsont mellett főleg a hal otolithok képviselik. A lelőhelyről 17 nemzetség 19 faja került elő eddig. A halak között a partközeli, sekélytengeri fajok uralkodnak. Kiemelkedően gyakoriak a Gobiidae család tagjai (Gobius, Lesueurigobius, Deltenosteus).

A ritkább csoportok közé tartoznak az ásólábúak (Scaphopoda), melyek szintén több fajjal képviseltetik magukat a szobi lelőhelyen (Dentalium badense, D. korytnicense). A nagyobb méretű Dentalium-héjakat már az ősember is előszeretettel gyűjtötte, mivel különösebb megmunkálás nélkül is könnyen lehetett belőlük nyakláncot készíteni. A Szob környéki, Ipoly-parti 18-20.000 éves régészeti lelőhelyen talált példányokat nagy valószínűséggel a Malom-kert környéki feltárásokban gyűjtötték a késő paleolitikum emberei. Előfordulnak még tízlábú rákok (Decapoda) ollói (pl. Callianassa szobensis, C. cf. chalmasii, Calappa praelata, Cancer sp.) a lelőhelyen.

A szobi útbevágás feltárása távolról

Ősmaradvány-tartalmú réteg a szobi feltárásban

Sötét színű, szénnyomos réteg

Cardium sp.

Aequipecten seniensis (Lamarck)

Pitar sp.

Solarium (Nipteraxis) marthae (Boettger)

Theodoxus sp.

Tritia rosthorni Partsch

Ancilla glandiformis (Lamarck)

Bittium spina Partsch

Natica catena helicina (Brocchi)

Murex (Tubicauda) spinicosta Bronn

Clavatula granulatocincta Münster

Ringicula auriculata (Ménard de la Groye)

Turritella turris badensis Basterot

Oliva inflata Lamarck

Cymatium sp.

Drillia pustulata (Brocchi)

Erato laevis auctorum

Tudicla sp.

Decapoda rák ollójának töredéke

Selachoidei indet.; cápafog

Selachoidei indet.; cápafog

Otolith indet.

Osteichthyes indet.; csontoshal csigolya

Oichnus paraboloides Bromley, sikeres Naticidae táplálkozásnyom

Válogatott irodalom

Bosnakoff M. 2001: Két középső-miocén feltárás otolithjainak összehasonlító vizsgálata (Ipolydamásd, Börzsöny hegység, Bükkmogyorósd, Bükk hegység). – Földtani Közlöny 131(1-2), 197-220.

Bosnakoff M. 2006: a szobi középső-miocén lelőhely otolith-faunája és őskörnyezeti viszonyai. – Szakdolgozat, ELTE TTK Őslénytani Tanszék, Budapest, p. 63.

Dudás G. 1999: Naticidae fúrásnyomok középső-miocén puhatestűek mészvázain (Ipolydamásd, Börzsöny-hegység) – Malakológiai tájékoztató, 17, 21-36.

Dulai A. 2007: Szob, Malom-kert. – In: Pálfy J. – Pazonyi P. (szerk.) 2007: Őslénytani kirándulások Magyarországon és Erdélyben. – Hantken Kiadó, Budapest, 34-37.