Ugrás a tartalomhoz

Matematikatörténet problémákon keresztül

Balka Richárd, Egri-Nagy Attila, Juhász Tibor

Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ

Élet a komplex számokon túl

Élet a komplex számokon túl

A komplex számoknak rendezett valós számpárokkal való definiálása Sir William Rowan Hamilton nevéhez fűződik. 1833-ban írt értekezésében dolgozta ki ezek algebráját, ahol a számpárokon értelmezett műveletek a következők:

Könnyű belátni, hogy testet alkot ezekkel a műveletekkel, melyet komplex számtestnek nevezünk, és -vel jelölünk.

Tekintsük a komplex számok halmazának

részhalmazát. Világos, hogy a , leképezés bijektív és művelettartó, vagyis izomorfizmus, így a részteste. Ez alapján mondhatjuk, hogy a valós számok egyben komplex számok is, és ha valós számokat mint komplex számokat adunk, illetve szorzunk össze, az eredmény ugyanaz lesz, mintha valós számokként tettük volna velük ugyanezt. elemeit tehát nyugodtan azonosíthatjuk a valós számokkal, így az komplex szám helyett ezentúl csak -t írunk. Vezessük be az jelölést. Ekkor az komplex szám a következő alakban is írható:

melyet az komplex szám algebrai alakjának nevezünk. Világos, hogy . A komplex szám konjugáltján a komplex számot, míg abszolút értékén az nemnegatív valós számot értjük. Így a komplex számok abszolút értéke nem más, mint az -beli standard belső szorzatból származó norma. Továbbá, bármely esetén

teljesül. Ennek alapján normált algebra felett.

Az eddig elmondottakat úgy is tekinthetjük, hogy a sík pontjain egy rögzített koordináta-rendszerben sikerült olyan összeadást és szorzást definiálni, melyekre nézve a sík pontjai testet alkotnak, és ezek a műveletek az tengelyen a valós számokon megszokott összeadást és szorzást indukálják. Vagy fordítva: az tengelyen (számegyenesen) adott összeadást és szorzást terjesztettük ki a sík pontjaira. A kérdés az, hogy a háromdimenziós tér pontjain egy rögzített koordináta-rendszerben lehetséges-e olyan összeadást és szorzást értelmezni, hogy azok az és síkokon a komplex számok műveleteit indukálják. Tegyük fel, hogy ez lehetséges. A fent megfogalmazott igények szerint

és

bármely esetén. Legyen

Mindkét oldalt szorozva -val, majd alkalmazva a disztributivitást

Innen kapjuk, hogy , ami ellentmondás.

Kvaterniók

Hamilton 1843-ban rájött, hogy ha az általánosítás számhármasokra nem is, de számnégyesekre elvégezhető. A négydimenziós tér rögzített koordináta- rendszere mellett olyan összeadást és szorzást definiált, mely az és síkokon a komplex számokon értelmezett szorzást indukálja. Ennek érdekében a szorzás kommutativitását fel kell áldozni, de ettől még minden origótól különböző pontnak lesz multiplikatív inverze. Ez volt az első példa ferdetestre. Tekintsük az halmazon az alábbi összeadást és szorzást:

Könnyen ellenőrizhető, hogy ezekkel a műveletekkel asszociatív gyűrű, melynek egységeleme , és az elem inverze,

Tehát ferdetest, melyet a kvaterniók ferdetestének nevezünk, és -val jelölünk.

Mint azt a komplex számoknál láttuk, az kvaternió azonosítható az valós számmal, továbbá az

jelölésekkel az elem alakba írható. Az ilyen „algebrai” alakban megadott elemek könnyedén összeszorozhatók az

egyenlőségek és a disztributív szabály alapján.

3.2. ábra. Kvaterniók báziselemeinek szorzása

Az kvaternió konjugáltján az kvaterniót értjük, abszolút értékén pedig az nemnegatív valós számot. A kvaterniók abszolút értéke multiplikatív, így a kvaterniók ferdeteste normált algebra felett.

Cayley-számok

1844-ben, két hónappal a kvaterniók felfedezését követően John T. Graves levélben értesítette Hamiltont arról, hogy sikerült a konstrukciót nyolc dimenzióra továbbvinni, vagyis létezik nyolcdimenziós algebra a valós számok felett, melyben minden nullától különböző elemnek van inverze a szorzásra nézve. Hamilton válaszlevelében rámutatott arra, hogy ez az algebra már nem asszociatív. Graves eredményének publikálását addig halogatta, mígnem elsőbbségét el is vesztette: ezeket az úgynevezett „oktávokat” Arthur Cayley egy 1845-ben publikált cikkének függelékében szintén kiépíti. Bár Graves és Hamilton is értesítették a folyóirat szerkesztőségét Graves elsőbbségéről, az „oktávokat” az utókor Cayley-számokként ismeri.

Könnyű belátni, hogy a komplex számoktól a kvaterniókig úgy is eljuthattunk volna, hogy a Descartes-szorzaton a szorzást a következőképpen definiáljuk (vö. (3.1)):

Ha kvaterniók, akkor ezzel a képlettel a halmazon értelmezhetünk szorzást. Megjegyezzük, hogy ekkor már a jobb oldali zárójelben kvaterniók szorzása történik, így ott a tényezők sorrendje fontos. Ez a szorzás az (komponensenkénti) összeadásra nézve mindkét oldalról disztributív, így algebra felett, melynek dimenziója 8. Ez az algebra, melyet ezentúl Cayley-algebrának nevezünk és -val jelölünk, nem asszociatív. Valóban,

és

ahol a kvaterniókat most algebrai alakban írtuk.

Világos, hogy az egységelem. Az Cayley-számot az Cayley-szám konjugáltjának nevezzük. Könnyen ellenőrizhető, hogy . Mivel valós szám, következik, hogy minden Cayley-számnak létezik inverze:

Jelölje természetes bázisát . Ekkor minden Cayley-szám egyértelműen felírható

alakban, ahol . A báziselemek szorzását a következő táblázat tartalmazza.

3.3. ábra. A Cayley-számok báziselemeinek szorzása

1

1

Ennek szemléltetésére kiválóan alkalmas a Fano-sík, ami tulajdonképpen egy szabályos háromszög a beírt körével és a szögfelezőivel. Ezen pontnak tekintjük a 3 csúcsot, a 3 oldalfelező pontot és a beírt kör középpontját, egyenesnek pedig az oldalak, a magasságvonalak, valamint a beírt kör által megadott ponthármasokat. A pontokat a báziselemekkel azonosítjuk az ábrán látható módon. Bármely két különböző pont pontosan egy egyeneshez illeszkedik; a két ponthoz tartozó báziselem szorzata az egyenes harmadik pontjához tartozó báziselem, ha az egyenes irányításának (lásd nyilak) megfelelően szorozzuk őket össze, egyébként pedig a harmadik ponthoz tartozó báziselem ellentettje.

3.4. ábra. Fano-sík – A Cayley-algebra báziselemeinek szorzása

A számfogalom lezárása

Felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy a fenti általánosítással vajon meddig lehet, illetve meddig érdemes elmenni.

Legyen egy algebra, és egy olyan függvény, mely eleget tesz a következő tulajdonságoknak:

  • ;

  • ;

minden esetén. Ekkor a függvényt az algebra involúciójának nevezzük.

A fent bemutatott eljárást úgy is összefoglalhatjuk, hogy adva van egy algebra a valós számtest felett egy involúcióval (konjugálás), és tekintettük a Descartes-szorzaton az alábbi összeadást, szorzást és konjugálást:

Ekkor szintén valós algebra, melynek egységeleme . Ezt nevezzük Cayley-Dickson konstrukciónak. Így jutottunk el a valós számoktól a Cayley-számokig, de ne feledjük, hogy minden egyes lépésnél elvesztettünk valamit. A komplex számoknál le kellett mondanunk a rendezésről, illetve arról, hogy minden elem konjugáltja önmaga, a kvaternióknál a kommutativitásról, a Cayley-számoknál pedig az asszociativitásról. Ferdinand Georg Frobenius 1877-ben igazolt tétele szerint a kvaterniókon túl az asszociativitást már nem lehet megmenteni.

3.1. Tétel (Frobenius tétele). Ha olyan valós számtest feletti véges dimenziós algebra, amely ferdetest, akkor izomorf a valós számok, a komplex számok, vagy a kvaterniók algebrájával.

Adolf Hurwitz 1898-ban megmutatta, hogy a Cayley-számokon túl már sok jóra nem számíthatunk.

3.2. Tétel (Hurwitz tétele). Ha olyan valós számtest feletti nemasszociatív normált algebra, melyben minden nemnulla elemmel elvégezhető az osztás, akkor izomorf a Cayley-számok algebrájával.

Négy-négyzetszám tétel

Azt, hogy minden pozitív egész felírható négy négyzetszám összegeként, már az 1600-as években többen is sejtették, elsőként azonban Joseph Louis Lagrange bizonyította 1770-ben felhasználva Leonhard Euler egy korábbi ötletét. Az itt közölt bizonyítás Hurwitz-tól származik, s a kvaterniók körében kiépíthető számelméleten alapul.

Szükségünk lesz a következő állításra.

3.3. Lemma. Bármely prímre léteznek olyan és egészek, hogy

Bizonyítás. Az állítás esetén triviális. Legyen most . Ha végigfut a modulo teljes maradékrendszeren, akkor értékei a kvadratikus maradékok és a maradékosztály lesznek. A páronként inkongruens kvadratikus maradékok száma modulo éppen , így -re

páronként inkongruens értéket kapunk. Ugyanez igaz -re, és így -re is. Mivel páronként inkongruens szám modulo csak darab van, a skatulya-elv szerint és valamely -re és -ra -vel osztva ugyanazt a maradékot adja, tehát az állítás valóban teljesül. □

3.4. Tétel (Négy-négyzetszám tétel). Minden pozitív egész felírható négy négyzetszám összegeként.

Bizonyítás. Az kvaternió normája alatt az nemnegatív valós számot értjük. Bármely esetén ,

Ha és , akkor a fenti egyenlőségből

következik. Ez azt jelenti, hogy két, négy négyzetszám összegeként felírható egész szorzata is felírható négy négyzetszám összegeként, tehát elég a tételt prímszámokra belátni.

Jelölje az kvaterniók egész együtthatós lineáris kombinációit, vagy más szóval mindazon kvaterniókat, melynek vagy mindegyik komponense egész, vagy mindegyik komponense páratlan egész fele. Ezeket szokás Hurwitz-kvaternióknak vagy Hurwitz-egészeknek nevezni. Könnyen belátható, hogy asszociatív, egységelemes, zérusosztómentes gyűrű. Mivel nem kommutatív, külön beszélünk bal- illetve jobboldali osztókról. Azt mondjuk, hogy a Hurwitz-egész a Hurwitz-egésznek jobboldali osztója, ha van olyan Hurwitz-egész, melyre . Ha jobboldali osztója az és Hurwitz-egészeknek, akkor -t az és jobboldali közös osztójának nevezzük; továbbá, ha jobb oldali osztója és minden jobboldali közös osztójának, akkor azt mondjuk, hogy az és legnagyobb közös jobboldali osztója, és a jelölést használjuk.

A szokásos módon igazolható, hogy ha egység, akkor , mely segítségével megkaphatjuk a 24 db egységet:

Most megmutatjuk, hogy az normával jobb euklideszi gyűrű, azaz bármely esetén léteznek olyan , hogy , ahol . Valóban, legyen

ahol , tehát nem feltétlenül Hurwitz-egész. Legyen

Ekkor

A egészek megválaszthatók úgy, hogy és ha , akkor teljesüljenek. Ekkor és

Tehát jobb euklideszi gyűrű, így bármely két nemnulla elemének létezik legnagyobb közös jobboldali osztója, mely megkapható az euklideszi algoritmus utolsó zérustól különböző maradékaként.

Legyen egy páratlan prím. Ekkor az előző lemma szerint létezik úgy, hogy

Legyen . Mivel nem Hurwitz-egész, nem osztója sem -nak, sem -nak. Legyen . Ekkor valamely -ra. Ha egység volna, akkor a jobboldali osztója lenne, és így -nak is, ami ellentmondás. Tehát . Továbbá, és osztója -nak, ezért jobboldali osztója -nak. Mivel nem osztója -nak, így nem lehet egység, tehát . Mivel

kapjuk, hogy . Tehát ha , akkor . Ha , akkor kész vagyunk. Egyébként , így léteznek olyan egészek és , hogy , ahol . Legyen

Ekkor és , továbbá a minden komponense egész, és . Ezzel a tételt bebizonyítottuk. □