Prev
Next 
2. A komplexitás transzdiszciplináris felfogása
Tanulási célok
Transzdiszciplinaritás

A transzdiszciplináris felfogás

Az alábbi animációban látható a különbség a a diszciplináris, interdiszciplináris és transzdiszciplináris szemléletmód között. A hagyományos megközelítés szerint éles határok vannak az egyes tudományágak között. Az eltérő nyelvezet és a hiányzó kommunikáció a diszciplínák között szinte lehetetlenné teszi a határokat átlépő kérdések megoldását. Az interdiszciplináris szemlélet esetén a tudományágak között nincsenek éles határvonalak, sőt gyakran átfedik egymást, végül is a kutatási eredmények kitöltik a „fehér foltokat”. A transzdiszciplináris megközelítés egyesíti az egyes tudományágak tudásanyagát, így az az önálló diszciplínák által megoldhatatlan problémákat is leküzdhetővé teszi. Ebbe az irányzatba illeszkedik a tananyag ezen része is: a biológia és a közgazdaságtan együttes elemzése, a komplex gazdasági rendszerek problémáinak megértése érdekében.

A transzdiszciplináris felfogás

Természetesen ez csak egy mozzanata a transzdiszciplinaritás felé vezető útnak, mely ezen kívül még több tudományterület bevonását igényelné. Az igazi transzdiszciplináris megközelítés esetén ugyanis a felmerülő feladatokat teljes tudományos egységben vizsgálják, a diszciplínák közötti határok eltűnnek, egységessé válik a tudományos vizsgálódás.
A következő ábrán láthatjuk a modern közgazdaságtan transzdiszciplináris megközelítését. Zundel (1989) szerint a természettudományok mellett a politikatudományok és a jogtudományok bekapcsolása is szükséges a hagyományos közgazdaságtan modernizálásához.
A továbbiakban bemutatjuk a lehetséges kapcsolódási pontokat a két említett diszciplína (biológia és közgazdaságtan) között. A kapcsolatkeresés legelterjedtebb formája az analógiák keresése, ezért az analógiák funkciójának és fajtáinak taglalása kikerülhetetlen.
A fejezet célja az analógiák fajtáinak és funkcióinak általános bemutatása, a közgazdaságtanban megjelenő biológiai analógiák tematizálása, valamint a funkcionális biológia analógiáinak lehetséges gyakorlati felhasználásainak vázolása. Bemutatásra kerül ezenkívül még, az evolúciós folyamatok társadalmi-ökonómiai koncepciója. Ehhez a biológiai evolúció folyamatait vizsgáljuk meg abból a szempontból, hogy miként és milyen mértékben ültethetők át társadalmi-ökonómiai közegbe.

A biológiai kutatások és a rendszerelmélet kialakulásának kapcsolata

A huszadik század elején a modern biológiai kutatásokon belül fontos eredményre jutottak az organizmikus felfogás követői. Az organizmikus biológia felfogásának az a kiindulási elve, hogy az élő rendszereket, összességében, egészében szemléli, vizsgálja, ellentétben az egyszerű analizáló, és összegző módszerekkel. Az organizmikus biológia ilyen irányban folyó kutatásainak eredményeit az 1930-as évek végén a rendszerelmélet kapcsán már korábban említett Ludwig von Bertalanffy foglalta össze. A felfogás szerint a bonyolultság, komplexitás az eltérő szervezettségi szintek hierarchiájában testesül meg. Minden szintet a szintre jellemző tulajdonságok jellemeznek. Ezek az újszerű gondolatok voltak a rendszertudomány alapjai.
Bertalanffy munkássága alapján kialakult a napjainkban is többé-kevésbé elfogadott rendszerdefiníció, amely a tananyag korábbi részében már ismertetésre került, ami azt a felfogást jelenti, hogy a rendszer egymással kölcsönhatásban lévő elemek, részrendszerek halmaza, amely olyan egészet alkot, melynek tulajdonságai a szinergia elve szerint, az egészre, nem pedig az alkotóelemeire jellemző.

Munkássága során Bertalanffy definiálta a zárt és a nyitott rendszerek fogalmát. Eszerint a zárt rendszerekben az állandó alkotóelemek egyensúlyban vannak. Nyitott rendszerek esetében a rendszer és környezete között anyag, energia és információcsere lehetséges. Szerinte az élő rendszerek nem zárt rendszerek, bár elérhetnek közel állandósult állapotot, amely a környezettel való állandó kapcsolaton alapszik. Elgondolása szerint a biológia eredményeit ki kell terjeszteni a tudomány egyéb területeire is. Főleg ezért tekintik őt a rendszermozgalom alapítójának.

A kibernetika és a rendszerelmélet kapcsolata

A technikai (elsősorban irányítástechnikai és távközlési) rendszerek és a természetes rendszerek közötti kapcsolattal a kibernetika foglalkozik. A kibernetika jellegénél fogva legalább annyi adalékot szolgáltatott a rendszerszemlélet kialakulásának, mint a fentiekben tárgyalt biológiai kutatásokból eredő elképzelések.
A kibernetika megteremtőjének Norber Wiener tekinthető, aki felismerte a kommunikáció (hírközlés) és a mai értelemben legáltalánosabban értelmezett vezérlés fogalmának általános jelentőségét a legkülönbözőbb (biológiai, technikai, stb.) rendszerekre. Wiener 1948-ban határozta meg először a kibernetika mint új tudományág lényegét: "A kibernetika vezérlés és hírközlés az élő és gépi rendszerekben". Munkatársainak segítségével (Bigelow, Shannon. stb.) kidolgozta a kibernetika tudományos alapjait. A kibernetika napjainkig fejlődésben van, a vizsgált témák bővülnek, egyes szerzők más-más területeket tekintenek a kibernetika tárgyának, a vizsgálódások határainak.
A kibernetikai rendszer jellemezhető a rendszert felépítő elemekkel, azok tulajdonságaival, és azokkal a kapcsolatokkal, amelyek az adott rendszer és a környezet kölcsönhatását jellemzik.
A kibernetikai rendszer és a kibernetika módszereit mindig akkor alkalmazzák, amikor az adott rendszert annak irányításának figyelembevételével vizsgálják, Az irányítás olyan művelet, amely valamely folyamatot elindít, fenntart, megváltoztat, vagy megállít.
 Prev
Next