Ugrás a tartalomhoz

Juh- és kecsketenyésztés

Polgár Péter, Toldi Gyula (2011)

Pannon Egyetem; Kaposvári Egyetem

Őshonos fajták

Őshonos fajták

Az elmúlt 1-2 évtizedben kerültek előtérbe a racka, cikta, cigája és gyimesi racka juhfajtáink. Állami támogatással tartjuk fenn őket géntartalékként, megadva azt a megbecsülést, amelyre e fajták méltón érdemesek. A jövőben nőhet a szerepük úgy a biotermékek előállításában, mint a fajtafenntartásban és a veszélyeztetett fajták védelemében.

Hortobágyi racka

Őshonos juhfajtánk ( 69. kép ), amelynek egyedülálló különlegessége a mindkét ivarra jellemző, dugóhúzószerűen, sokszorosan csavarodott, pödrött szarv. Az anyajuhok szarvai "V" alakban (60-90o) felfelé állóak, a kosoké tágabb (100-120o) terpesztésű. A szarvak hossza anyáknál 30 cm, a kosoknál átlagosan 50-70 cm. Kistestű, igénytelen, élénk vérmérsékletű, viszonylag jó tejelő, izomszegény fajta, hosszú, tincses, kevert gyapjút növeszt. Fekete és fehér színválto-zatban tenyésztik. A fejet és a lábakat rövid, fényes barna vagy fekete fedőszőr borítja. Nyíró-súlya anyáknál 2 kg, a kosoké 3 kg, R=50-70%, a durva felszőrök hosszúság 25-35 cm, a finom pehelyszálaké 5-6 cm. Báránykori súlygyarapodása 150-250 g/nap. Az anyák súlya 35-45 kg, a kosoké 55-75 kg. Régebben, jó legelőn 40-50 l tejet fejtek az anyáktól, de ma már nem fejik. Az anyák szaporasága 100-120%, de csak ősszel ivarzanak. A középkorban a magyar juhállomány jelentős részét képviselte, ma Hortobágyon, nemzeti kincsünkként őrizzük.

Gyimesi racka

A rackafélékhez tartozó, őshonos, erdélyi juhfajta ( 70. kép ). Kevertgyapjában a felszőrök 30-40 cm, a pehelyszálak 14-18 cm hosszúak. Gyapja fehér színű, de lehet szürke vagy fekete is. Gyakori a fejen és a lábakon a fekete színeződés, amely legtöbbször foltokban jelentkezik a szem és a száj körül, a fülön és a lábvégeken. Legnagyobb testű a rackajuhok csoportjában, az anyajuhok súlya 45-50 kg, a kosoké 80-90 kg. Az anyák szarvai sarló alakúak vagy kistülkösek, de sok a suta egyed is, a kosok laza, csigás szarvakat viselnek 1½-2¼ csavar fordulattal. Tenyésztésének célja az őshonos fajta genetikai képességének megőrzése. Bakonszegen, extenzív tartási körülmények között 2 hónap választás után, legelőn tartva, 60-70 l tejet ad.

Cigája

A cigája ( 71. kép ) 18. század végén Kis-Ázsiából származik, a Balkán félszigetről kerültek hazánkba Erdélyen keresztül. Hazánkban elsősorban a Dél-Alföldön tenyésztik. Az anyák suták, vagy sarló alakú szarvat viselnek, a kosok egy része szarvatlan, másik részük 1½ körívet leíró erős, csigás szarvat növeszt. A nyakat és törzset fehér, gyakran színes szálakkal tűzdelt gyapjú, a fejet, lábszárat fekete, sötétbarna vagy barna fedőszőr fedi. Közepes méretű fajta, az anyák súlya 50-60 kg, a kosoké 75-90 kg. A merinónál jobb tejelő. A tenyésztésének célja a fajta genetikai képességének megőrzése, a tejelő változatnál a tejtermelés, szaporaság növelése fél-intenzív tartási és takarmányozási viszonyok között. Báránykori súlygyarapodása a csoport többi tagjához viszonyítva kedvező, 300-350 g/nap.

Cikta

A cikta ( 72. kép ), Mária Terézia idejében, a török uralmat követő népesség fogyás okán, Tolna és Baranya megyében letelepített németajkú lakosságával került be, így e fajta („Zaupelschaf”) ( 73. kép ) a németek magukkal hozott juhainak a leszármazottja. A cikta finom csontozatú, kisebb testű juh, az anyák 30-40, a kosok 40-55 kg súlyúak. Az állatok teljesen fehérek, bőrük pigmentmentes. Az anyák suták, a kosok egy része csigás szarvakat növeszt, a szaruanyag viaszsárga. Kevertgyapjas juh, a gyapjúval való benőttség nem jellemző. A nyak és törzs hosszú (20-25 cm), fehér és durva (30-35 µ) gyapjúval fedett. A fejet, lábszárat fehér rövid fedőszőr fedi. Eredetileg évente kétszer nyírták, a sváb lakosság a cikta gyapjából készítette az ún. „pacsker” nevű harisnyát. A cikta nem csak ősszel, hanem tavasszal is ivarzik, azaz 2 fedeztetési ciklusban szaporodik. Veszélyeztetett fajta, 500 körül van a nyilvántartott állomány. Tenyésztésének célja az őshonos fajta genetikai képességének megőrzése.