Ugrás a tartalomhoz

Szarvasmarhatenyésztés

Holló István, Szabó Ferenc (2011)

Kaposvári Egyetem; Pannon Egyetem

Specializált tejelő fajták

Specializált tejelő fajták

Az iparszerű állattartás terjedésével egyidejűleg a specializáció is lezajlott a szarvasmarha-tenyésztésben, amely a fajlagos hozamok ugrásszerű növekedését eredményezte. Ez hazánkban az 1972. évi kormányprogrammal köthető össze, amelynek hatására az addig domináns magyartarka átkeresztezése mind tejelő, mind pedig húsirányban megkezdődött. Természetesen ekkor már világszerte jelen voltak azok a specializált tejelő fajták, amelyek közül szinte kizárólag az USA-kanadai holstein-frízt használták fel a tejelő állományok kialakításához. A fajtaátalakító keresztezés gyakorlatilag befejeződött hazánkban – ennek eredménye az a holstein-fríz populáció, amely közel 200.000 tehén átlagában 87,5 %-ot meghaladó génhányadot jelent. Ezzel az állománymérettel a magyar holstein-fríz kiemelkedő helyet foglal el a világ holstein-fríz tenyésztésében.

A holstein-fríz fajtát az utóbbi száz esztendőben fejlesztették ki az USA-ban és Kanadában az európai feketetarka lapálymarhából. Az eredeti élőhelyéről került el az Újvilágba, ahol a tenyésztési és gazdaságossági tulajdonságokra történő szelekció során nyerte el mai korszerű megjelenését. Mivel különösen nagy a tejhozama – a holstein-fríz világszerte elismert és kívánatos fajta. A világon mindenütt megtalálható. Legjobban termelő állományai Izraelben és az USA-ban vannak. Ezen kívül Európában (Németország, Olaszország, Magyarország), Dél-Afrikában, és Japánban nagymértékben rányomta bélyegét az adott ország fajta-összetételére.

Magyarországra az 1972-ben megjelent 25/1972. (VII. 30.) számú kormányrendelet eredményeként került a fajta, az akkori, zömében magyartarka fajtájú állományok kárára, azok átkeresztezése céljából. Színe fekete-, vagy vöröstarka, a fekete szín domináns a vörössel szemben. Középnagy testű, középkorán érő fajta. A testalakulás tekintetében az ivari dimorfizmus jól megfigyelhető. A finom, nemes tejelő jelleg, általában hosszú és mély, viszonylag lapos mellkassal, terjedelmes hassal, szikár, vékony csontozattal, illetve terjedelmes ideális teknő alakú tőggyel párosul a tehenek esetében. A fajta önfeláldozó típusú, ez azt jelenti, hogy a tejtermelés szintjének fenntartása érdekében saját tartalékait is mozgósíthatja. Nemesítésében a tejmennyiségre, és a jó gépi fejhetőségre törekedtek, e tulajdonságok tekintetében a fajta kitűnő. A fajta elsősorban a fogyasztói tej előállítására alkalmas ez azt jelenti, hogy a nagy tejmennyiség (8.000-10.000 kg) egy közepes hasznosanyag-tartalommal (3,5-3,8 % zsír; 3,3-3,4 % fehérje) párosul. A – számos résztulajdonságból álló – hústermelő-képesség viszont csak közepes. Ez abból fakad, hogy a borjak nagy növekedési erélyük mellett rosszul vágódnak. Az ellések lefolyása a tehenek esetében általában probléma-mentes, de az üszőknél előfordulhat a nehéz ellés is. Az utóbbi évtizedben csökkent az átlagos használati élettartam, és a reprodukciós tulajdonságok tekintetében is gyakoriak a zavarok.

Nagy tejhozama, gépi fejésre alkalmas tőgye, jó technológiai tűrése révén az ipari rendszerű tejtermelő telepek legfontosabb fajtája.

A hazai holstein-fríz populáció 2010-es átlagos termelési teljesítménye 8.783 kg, 3,55 % zsírtartalmú és 3,26 % fehérjetartalmú tej. (lásd. 8. táblázat) A fajta magyarországi tenyésztését a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete koordinálja szoros együttműködést folytatva a nemzetközi tenyésztőszervezetekkel.

A jersey, a La-Manche csatornában fekvő hasonló nevű szigetről származik. Az egyik legrégebbi, brachyceros típusba tartozó szarvasmarha-fajta. A fajta több száz éves múltra tekint vissza (1771). Nemesítésében elsősorban a tejtermelés gazdaságosságára törekedtek, ezért kis testtömege mellett, koncentrált, ipari feldolgozásra kiválóan alkalmas tejet termel. A tehenek súlyuk több mint 13-szorosát kitevő tejmennyiséget képesek megtermelni laktációként. A jersey fajta jelentős az egész világon. A brit területeken, az USA-ban, Kanadában és Új-Zélandon széles körben tenyésztik, esetenként jelentősen eltérő tenyészcéllal. A fajta az 1960-as évek végéig jelentősen terjedt, de még jelentősebb a felhasználása keresztezési partnerként. Alig van a világnak olyan tája, ahol keresztezésre ne használnák. Jó tűrőképességű, ezért a trópusokon kiemelkedő a jelentősége.

Az állatok színe igen változatos. A világos egyszínű fakótól a barnán keresztül a sötét borzderesig terjed, nagy számban akadnak azonban tarkák is. A bikák sötétebbek. A bőr pigmentált, a nyelv pala színű, vagy fehér, a szutyak sötét. Tejtermelése 5.000-7.000 kg, 5-7 % zsírtartalommal és 4-4,5 %-os tejfehérjével. A jersey feltűnőek korán érő, már 13-14 hónapos korban tenyésztésbe vehető. Könnyen ellik, borjai átlagosan 25 kg testtömegűek, valamivel fejletlenebbek, ezért az első 10 napban több gondoskodást kívánnak.

Egyedi hústermelő képessége alárendelt. A bikaborjakat gyenge izmoltságuk és kis növekedési erélyük miatt nem gazdaságos nagy végtömegre hizlalni, célszerűbb fiatalon levágni (Koncentrált Tejű Fajták Tenyésztőegyesülete).

Magyarországon, fajtatisztán sohasem tenyésztették, de különböző keresztezési eljárásokban már a '60-as évektől értékes tulajdonságainak felhasználására törekedtek. Ilyen konstrukció volt a tejelő magyar tarka, a tejelő magyar barna, illetve a hungarofríz különböző vonalai. Napjainkra ezek jelentősége is megszűnt, a keresztezett, illetve tisztavérű egyedek együttes létszáma sem éri el a százat. A jersey genotípusú teheneket a Koncentrált Tejű Fajták Tenyésztő Egyesülete (Debrecen) törzskönyvezi.

A fajta az 1850-es években került át Amerikába. Az USA-beli jersey az összes változat közül a legnagyobb. A tehenek átlagsúlya 500 kg feletti. Az amerikai típus átlagos tejhozama 6.000 kg, a szigetországi változatnál gyengébb beltartalmi mutatókkal.

Az egész világon elterjedt fajta, minden kontinensen megtalálható. A leghíresebb állományai - a fent említett országokon kívül - Új-Zélandon, Kanadában, és Dél-Afrikai Köztársaságban termelnek.

Az ayrshire fajta Délnyugat-Skóciából származik, Ayr tartományból.

Nagyon elterjedt fajta volt, többek között a skandináv országok is importálták, ahol jelentős hatást gyakorolt a helyi állományokra. Nemesítésében a szilárd szervezetre, a jó tőgyalakulásra és az ebből fakadó kiváló fejhetőségre törekedtek.

A fajta színeződése szabálytalan vöröstarka – a vörös a mahagóni különböző árnyalatait jelenti. A jellegzetesen hosszú, lant alakú szarvalakulás az állat esztétikai megjelenését ugyan javítja, az iparszerű tartás elterjedésével azonban ma már nem kívánatos ennél a fajtánál sem. Az ayrshire közepes nagyságú, (550-650 kg) az ipari tejet termelő fajták közül a legnagyobb. A rámásság és a tőgy kapacitása nagy tejhozamot, a bimbóhelyeződés kiváló gépi fejhetőséget, a jó függesztés pedig hosszú termelést tesz lehetővé. Mindent egybevéve, a fajta tőgyalakulásában világelső. Kiváló legelőkészséggel rendelkezik, mindezek mellett a világ egyik legegészségesebb fajtája, amely istállózott körülmények között a tőgygyulladást kiváltó tényezőkkel szembeni nagyfokú toleranciával (masztitisz rezisztencia), legelőn pedig a nagy életteljesítménnyel mérhető. Tejtermelése 6.000-7.500 kg, 4,0-4,5 % tejzsírtartalommal.

Tejét hazájában nem elsősorban közvetlen fogyasztásra, hanem vaj és sajtgyártásra használják. Hústermelő-képessége gyenge, bár néhány országban a növendékeket meghizlalják. Az ellés könnyű, a borjak rendkívül életerősek.

Hazánkban egy ayshire populációt tartunk nyílván ( Agro Benta Kft Érd). Ezt a fajtát is a Koncentrált Tejű Fajták Tenyésztő Egyesülete (Debrecen) törzskönyvezi. Ayrshire vérségű (140-142 fajtakód) egyedet 197-et tartanak nyilván, melyek 6539 kg tej, 4,24 % zsír, 277,5 kg zsír, 3,42 % fehérje, 224 kg fehérje termeléssel zárták laktációjukat. Fajtatiszta ayrshire (140-es kód) mindössze 74 tehén termel Magyarországon.

Finnország 1847 óta importálja a fajtát, elsősorban Skóciából és Svédországból. Az évek során ez az állomány "keveredett" a helyi őshonos fajtákkal, majd norvég, illetve svéd vörös(tarkával) nemesítették. Ennek eredményeként kialakult a finn ayrshire. Ezt a változatot nagyobb tejhozammal és kedvezőbb, ideálisabb tőgyalakulással jellemezhetjük, mint az eredeti típust.

A Brown Swiss – őse a svájci borzderes –az egyik legismertebb kettős hasznosítású fajta.

Az elnevezés a borzderes amerikai változatainak megkülönböztetésére szolgál. A fajta 1869-ben került ki Amerikába, ahol nemesítése csak tejirányban történt. Különösen tejtermelésében és a tej zsír-és fehérjetartalmában mutat lényeges eltérést a hagyományos borzderes fajtaváltozatokhoz (svájci, kosztomai, stb.) képest. Tejtermelése 7.000-8.000 kg, 4,0-4,2 %-os zsírtartalommal.

Színeződése változatos, vöröses-szürke, barnásszürke árnyalatai léteznek. Az amerikai Brown Swiss általában nagyobb és finomabb felépítésű, mint európai rokonai, jobban fejlett a tőgye, jobb a tőgybimbó helyeződése, de megmaradt az eredeti fajta kiváló lábszerkezete is. Jellemzően teknő alakú, mirigyes tőggyel rendelkezik. Nyugodt vérmérsékletű, az adott technológiához jól alkalmazkodik. A tehenek élősúlya 600-700 kg.

A Brown Swiss átmenetet jelent a fogyasztói és az ipari tejet termelő fajták között. A tejmennyiség tekintetében a holstein-fríz és az ayrshire között áll. Hústermelő-képessége talán az összes eddig tárgyalt fajta közül a legjobb, hiszen a jó növekedési erélyhez egy közepes vágóérték párosul. A növendék bikák általában jól hizlalhatók, 1.000-1.200 g napi gyarapodás mellett 60 % vágási kihozatalt is elérhetnek. Középkorán vehető tenyésztésbe, az ellések lefolyása is hasonlatos a holstein-fríz fajtához. (A specializált tejelő fajták fontosabb értékmérő tulajdonságairól a 11. táblázat ad áttekintést