Ugrás a tartalomhoz

CSILLAGÁSZATI FÖLDRAJZ

Dr. Gábris Gyula, †dr. Marik Miklós, dr. Szabó József

NEMZETI TANKÖNYVKIADÓ

A NAPTÁR (dr. Szabó József)

A NAPTÁR (dr. Szabó József)

A naptárkészítés alapproblémái abból adódnak, hogy az idő mérésére különösen alkalmas, feltűnő, periodikus égbolti jelenségek időtartamai egymásnak nem egész számú többszörösei. Az év hossza pl. sem a holdhónapok, sem a napok hosszával nem osztható maradék nélkül, de a hónapok és napok időtartamának hányadosa sem egész szám.

Az ebből eredő nehézségeket az egyes korok és népek naptárkészítői a gyakorlati élet kívánalmait is tekintetbe véve különböző módon próbálták megoldani vagy legalább csökkenteni. Ennek egyik útja az volt, hogy vagy csak a Hold, vagy csak a Nap járását vették tekintetbe a naptárkészítésnél (lunáris, illetve szoláris naptárak). De mind ezek, mind pedig a Hold és a Nap látszólagos mozgására egyaránt alapozó luniszoláris naptárak csak a közbeiktatás (intercalatio) elvének alkalmazásával tudták az oszthatósággal (ill. az oszthatóság hiányával) kapcsolatos problémákat úgy-ahogy kikerülni. Az intercalatio azt jelenti, hogy az osztási maradékként fellépő töredék napokat vagy hónapokat meghatározott szabályok szerint összegyűjtve iktatják be a naptárba (pl. szökőévben a szökőnapot), s így biztosítják hosszabb távon is a naptár és a csillagászati jelenségek összhangját.

Már az ókori civilizált népek számos különböző naptárt alkottak és használtak. Ezek közül számunkra a római naptár a legfontosabb, mert mai naptárunk lényegében ennek továbbfejlesztése révén született.

A régi római naptár

A római naptár első formájáról csupán hézagos ismereteink vannak. A királyok korában valószínűleg egy 10 hónapos naptárt használtak, amely március hónappal kezdődött és decemberrel végződött. Jellegzetes „parasztkalendárium” volt ez, amely minden bizonnyal jobban alkalmazkodott a mezőgazdasági munkákhoz, mint a Nap vagy a Hold járásához. Hónapjainak hossza – és valószínűleg maga az év hossza is – az időjárásnak és a mezei munkáknak megfelelően változott. A mezőgazdaság szempontjából holt időnek számító téli időszakot egyszerűen kihagyták a naptárból.

Az első naptárreformot a legendás Numa Pompilius király (i. e. VII. sz.) vagy a decemvirek (i. e. 451) testülete rendelte el. A hónapok sorát ekkor 12-re egészítették ki (januárral és februárral), de az évkezdő hónap az i. e. II. századig a március maradt (a római konzulok hivatalba lépése). Ez a luniszoláris naptár a hónapok hosszát a Hold fényváltozásai alapján váltakozva 29 és 30 napban határozta meg, az év tartamát azonban a Nap járásához igazította. A 12 holdhónap hossza (kb. 354 nap) és a napév (365 nap) közötti különbségből eredő problémák megoldására minden második évben egy 21–22 napos csonka szökőhónapot (mercedonis) iktattak be február 23-a és 24-e közé. (Máig is ennek emlékét őrzi jelenlegi naptárunk február 24-i szökőnapja.)

A naptár rendeltetésszerű használatát mindjobban megnehezítette, hogy a szökőhónapok beiktatásán őrködő papi testület (a pontifexek) politikai és hatalmi okokból gyakran visszaélt jogával, és az év hosszát önkényesen megváltoztatta (pl. „jó” konzul esetén indokolatlanul is szökőhónapot rendelt el). Így a polgárháborúk idején (i.e. I. század) a naptár és a napév között már mintegy 3 hónap eltérés volt, s a rómaiak pl. tavasszal szüreteltek.

A julianusi naptár

Így került sor i. e. 46-ban Julius Caesar naptárreformjára. A megfelelő számításokat Sosigenes egyiptomi csillagász végezte, s a trópikus év hosszát 365,26 napban határozta meg, bár annak időtartamát már akkor is pontosabban ismerték. (A valódi hossz: 365,2422 nap = 365 nap 5 óra 48 perc 46,07 másodperc.) Ezek alapján az új naptár (julianusi naptár) éveit 365 naposnak vették, de a fennmaradó 1/4 napok eltüntetésére minden negyedik év 366 napos szökőév lett. Caesar rendeletére a naptár és a napév közötti eltérést úgy szüntették meg, hogy a 46. évet 455 napra hosszabbították.

Caesar naptárának a bevezetésekor bizonyos előírásokat hibásan értelmeztek, s ezekre néhány évvel később Augustus császár hívta fel a figyelmet. Augustus e „mini” naptárreformja kapcsán alakult ki a hónapok mai napig használt neve és rendje. A június után következő 5. hónapot (quintilis) és a 6.-at (sextilis) Caesarról júliusnak, ill. Augustusról augusztusnak nevezték el, s az egyenlő tiszteletet hangsúlyozandó, mindkettőt 31 naposnak határozták meg. Ezzel felborult a 31 és 30 napos hónapok váltakozásából álló, Sosigenes által előírt szabályos hónaprend. Három 31 napos hónap került egymás mellé (július, augusztus, szeptember), s az év is meghosszabbodott egy nappal. Ennek ellensúlyozására az egyébként is csak 29 napos februártól elvettek egy napot, s az augusztus utáni hónapok hosszát felcserélték. Így lett 31 napos az addig 30 napos október és december.

A julianusi naptár évei 11 perc 14 másodperccel hosszabbak voltak a valódi tropikus évnél, ezért ez a naptár késett. A késés 128 év alatt egy teljes napot tett ki. A felhalmozódó eltéréseket már a 325-ben tartott nicaeai zsinat észrevette, az eltolódást kijavította, de annak okát nem szüntette meg, így a késés ismét megkezdődött. A XVI. században az eltérés már 10 napra rúgott, s az újabb naptárreform egyre inkább szükségessé vált.

A Gergely-féle naptár

Számos korábbi javaslat után végül XIII. Gergely pápa a Lilius Aloysius perugiai professzor vezette naptárreform-bizottság indítványát fogadta el, és 1582. október 4-én elrendelte az új naptár bevezetését. Az új (Gergely-féle) naptár lényegében egyetlen alapvető dologban különbözött a régitől. Egy szellemes és egyszerű elgondolással a naptári évek hosszát sok év átlagában kissé megrövidítette (365,2425 napra), s így jelentősen közelítette azt a tropikus év valódi időtartamához. Mivel az eddigi naptár 128 évenként késett egy napot – tehát körülbelül 400 év alatt hármat –, ezért 400 évenként 3 szökőévet el kellett hagyni ahhoz, hogy a késés megszűnjék. Ezt a naptárkészítők úgy érték el, hogy kimondták: a kerek százas esztendők (pl. 1600, 1700 stb.) közül ezután csak a 400-zal oszthatók lesznek szökőévek. A régi naptár felgyülemlett késését pedig úgy tüntették el, hogy az új naptárt bevezető országokban 1582. október 4-e után – tíz napot kihagyva – rögtön október 15-ét írtak.

A gregoriánus naptárt először a katolikus országok fogadták el. Hazánkban 1588-ban tették kötelezővé használatát. Anglia viszont csak a XVIII. század közepén, Oroszország pedig az októberi forradalom után, 1918 januárjában vezette be.

A Gergely-naptár csillagászati tekintetben nem szorul további javításra, hiszen éveinek hossza csak 0,0003 nappal tér el a valóditól. Ez az eltérés pedig 3000 év alatt nő egy teljes napi késéssé, ami gyakorlati problémákat nem okoz.

Más vonatkozásban azonban e naptárnak is vannak hiányosságai, s ezért érthető, hogy naptárreform-törekvések korunkban is ismeretesek. Melyek a főbb fogyatékosságok?

a) Változik a naptárban a gazdasági tevékenység szempontjából fontos fél- és negyedévek, valamint a hónapok hossza. Az egyes hónapok munkanapjai között kedvezőtlen esetben 19%-os különbség is lehet.

b) A hét napjai évről évre eltolódnak a hónap napjaihoz viszonyítva. Így a fix dátumú ünnepek mindig a hét más napjára esnek, a naphoz kötött események dátuma pedig állandóan változik.

c) Problémát jelentenek az ún. mozgó ünnepek is. Ilyen pl. a húsvét, amelynek számos egyéb ünnep időpontját befolyásoló naptári helye a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnapon van. Fejben is kiszámolható, hogy a legkorábbi húsvét-vasárnap eszerint március 22-én, a legkésőbbi április 25-én lehet. Változó időpontjainak rendjét az ún. öröknaptár tartalmazza.

A világnaptár

Az eddig nyilvánosságra került naptártervezetek közül Elisabeth Achelis ún. világnaptára (1930) tűnik a legszerencsésebbnek. Ez az évet négy 91 napos évnegyedre osztja, melyek 13 hétből, illetve két 30 és egy 31 napos hónapból állnak. A negyedik évnegyed utolsó napja – az év 364. napja – mindig szombat lenne. Ezt egy dátum és név nélküli világnap (W-nap) követné. Szökőévekben a második negyedév végén is lenne egy ilyen W-nap.

Bár ez a világnaptár igen ésszerű és praktikus lenne, bevezetése előtt sok akadály van. Tudvalevő, hogy a világon – jobbára egy-egy nagyobb vallás elterjedtsége szerint – ma is számos eltérő naptár van használatban (ilyen pl. a holdévekben számoló mohamedán és zsidó naptár). Az új naptár bevezetését főleg a sokféle és erős hagyomány nehezíti. Megjegyezzük még, hogy mivel a világnaptárban az új év mindig vasárnappal kezdődik, bevezetésére csak abban az évben van lehetőség, amikor a jelenlegi naptárban is vasárnapra esik az új év.

Érák és epochák

A különböző naptárokat használó népek éveiket mindig valamilyen meghatározott időponttól (epochától) számolták. E kezdő időponttól számlált időadatok összessége az éra. Igen jól ismert pl. az ókori görögség által használt olimpiai éra, amelyne epochája az i. e. 776-os esztendő (az olimpiai győztesek neveinek első feljegyzési éve). A rómaiak Róma város mondabeli alapításától (ab Urbe condita – i. e. 753) számították érájukat. Az általunk jelenleg használt keresztény éra kezdő időpontja Jézus bizonytalanul datálható születési éve. A mohamedánok Mohamed Mekkából való menekülésétől (i. sz. 622) számítják éveiket.

A kronológiában használatos legprecízebb éra a XVI. század végén alkotott Julián-éra (a julianusi naptárral nincs semmiféle kapcsolata). Ez i. e. 4713. január 1-jétől számolja a napokat. Mivel ennél korábbi, pontosan datálható történelmi esemény valószínűleg sohasem válik ismertté, így a Julián-éra folyamatosan számozott napjai rögzíthetik a legegyértelműbben és legáttekinthetőbben a történelmi eseményeket. 1988. január 1. pl. a Julián-éra 2 447 161 napja volt.