Ugrás a tartalomhoz

CSILLAGÁSZATI FÖLDRAJZ

Dr. Gábris Gyula, †dr. Marik Miklós, dr. Szabó József

NEMZETI TANKÖNYVKIADÓ

Bevezetés

Bevezetés

A földrajztudomány történetét fellapozva hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy jeles geográfusok – az antik időktől napjainkig – sokszor és meglehetősen sokféleképpen határozták meg tudományuk tárgyát és feladatát. Mégis, az olykor csak hangsúlybeli, máskor viszont nagyon is lényegbevágó nézetkülönbségek ellenére elég általános volt az a vélemény, hogy Földünk, a földi tájak – a földrajzi környezet – arculatát és annak változásait igazi mélységében nem érthetjük meg, ha nem tudunk a térben és az időben biztonságosan tájékozódni, ha nem ismerjük a Föld égitestjellegéből adódó legfontosabb tulajdonságait, ha nem számolunk azokkal a hatásokkal, amelyek kozmikus környezetünkből érkeznek. A földrajztudomány művelésének, egyáltalán a helyes földrajzi gondolkodásnak alapvető előfeltétele ezen ismeretek birtoklása.

Máig is érvényesek ezért a geográfia nagy antik klasszikusának, a kétezer éve élt Strabónnak sorai, melyeket a tűnő századok ellenére sem csökkenő értékű Geografikája első könyvében erről olvashatunk:

„Ezt a munkát bizony nem olvashatja olyan kevés tudású és műveletlen ember, aki még földgömböt sem látott, s nem látta sem a rajta található párhuzamos, sem az ezekre merőleges, rézsútos köröket, sem a Térítőnek, az Egyenlítőnek meg az Állatövnek a helyzetét, mely utóbbin áthaladva a Nap fordul, s kioktat bennünket az éghajlati és légváltozási különbségekre. Aki ugyanis ezeket a láthatárra és a sarkkörökre vonatkozó dolgokat és a matematika elemeit ismeri, egészen más szemmel fogja kísérni itt közölt fejtegetéseimet. Akinek azonban fogalma sincs az egyenes vagy görbe vonalról, a körről, a gömbfelületről és a síkról, aki az égboltozaton még a nagy Göncölszekér hét csillagát sem ismeri, vagy egyáltalában semmi mást sem, az hozzá se nyúljon ehhez a könyvhöz, vagy legalábbis ne most, hanem csak akkor, ha mindazt elsajátította, ami szükséges ahhoz, hogy a földrajz terén otthonos legyen.”

Bernhard Varenius, aki az újkor küszöbén először gondolkozott mélyenszántóan a geográfia lényegéről, s aki a földrajztudomány mai tagolásának alapjait megvetette, a Geographia generalis (1650) egy egész részét szentelte a Földet érő kozmikus hatások (afectiones coelestes) és azok következményei bemutatásának. Ezenkívül is több fejezetben foglalkozott a Föld alakjával, méreteivel, mozgásaival és a földrajzi helymeghatározásokkal.

Midőn Alexander von Humboldt a földrajzi gondolkodás különleges mélységeit tükröző Kosmosa megírására készült, a „ködfoltoktól a gránitsziklán tengődő mohákig” kívánta megfesteni a természet óriási freskóját.

Érthető tehát, hogy amikor a múlt század folyamán egymást követve létrejöttek az európai egyetemek földrajzi tanszékei, a földrajzkutatás első „hivatalos” műhelyei, a geográfusképzésben a csillagászati földrajz is helyet kapott. Hunfalvy János, az első magyar földrajzprofesszor már kinevezése után három évvel megírta Ég és Föld, vagyis csillagászati földrajz (1873) című könyvét, amelyet az Egyetemes földrajz első kötetének szánt, ezzel is jelezve, hogy ez a tárgykör a földrajz műveléséhez elengedhetetlenül szükséges előismereteket tartalmaz.

Negyedszázad múltán pedig megjelent Kövesligethy Radó vaskos kötete, A mathematikai és csillagászati földrajz kézikönyve (1899), s azt mondhatjuk, hogy ezzel a napjainkban is frissnek tűnő alapos munkával szinte betetőzést nyert a csillagászati földrajz arányos és tetszetős épülete. Bár a XX. század természettudományos haladása, a Földről való ismereteink rohamos bővülése a csillagászati földrajz anyagát is folyamatosan korszerűsítette, annak tárgyköre és belső arányai a legutóbbi évtizedig alig módosultak. Napjainkra azonban alapvetően megváltozott a helyzet. Az aktív űrkutatás megindulásával nemcsak a csillagászat, hanem kiváltképp a különböző földtudományok olyan tömegű és alapvetően új – korábban nem is remélt – ismeretanyaghoz jutottak, amely gyors ütemben beépül az egyes szakágazatokba, sok esetben szétfeszíti hagyományos kereteiket, és teljesen új fejezetekkel bővíti azokat. Ennek az átalakulásnak a csillagászati földrajzban is érvényesülnie kell.

A csillagászati földrajz nem csillagászat. Korábban sem volt az, és a jövőben sem kíván a csillagászati kutatások részese vagy versenytársa lenni. A csillagászati földrajz alapvetően földrajzi diszciplína. Olyan stúdium, amely a Földre (vagy a Földre is) vonatkozó csillagászati ismereteket gyűjti össze, és rendszerezi a földrajztudomány kívánalmai és szempontjai szerint. Így a csillagászat számos fejezete egyáltalán nem, vagy csak érintőlegesen tartozik a tárgykörébe. Bele kell tartoznia viszont (legalábbis egyelőre) egy sereg olyan – a Földet övező kozmikus térségből származó – információnak, amelyek kutatása nem tartozott a klasszikus csillagászat tárgykörébe, s amelyeket az űrkutatás segítségével egyre inkább a különböző földtudományok szereznek meg a Naprendszerről, jórészt éppen a Föld természetének és fejlődésének mélyebb megismerése érdekében.

Mindenféle földrajzi ismeret és földrajzi kutatás legfontosabb előfeltétele a térbeli – és részben – az időbeli tájékozódás. A biztonságos földfelszíni tájékozódás magában foglalja a pontos földrajzi helymeghatározás ismeretét is. Mivel a tájékozódás az emberi történelem kezdetei óta közvetve vagy közvetlenül mindig az égbolti objektumok segítségével történt, ezért a geográfusnak fő vonásaiban ismernie kell a csillagos eget és az ott végbemenő látszólagos mozgásokat. Ehhez tisztában kell lennie az égbolti tájékozódás alapjait képező legfontosabb koordináta-rendszerekkel (szférikus csillagászat). A földrajzi helymeghatározás elszakíthatatlan az időmérési, ill. időszámítási kérdésektől, márpedig a legutóbbi időkig az időszámítás is csillagászati alapokon nyugodott. Így a csillagászati földrajz tárgykörének néhány alapvető fontosságú fejezete máris adva van.

A földrajz (a természet földrajza) a földfelszín – vagy még helyesebben a földrajzi burok egészében, ill. annak valamely kisebb részletében közvetlenül ható, annak arculatát meghatározó és alakító folyamatokat csak úgy tudja helyesen értelmezni és értékelni, ha tekintettel van azok végső mozgatórugóira is, amelye viszont nagyrészben a Föld égitestjellegével kapcsolatosak. Ezért a csillagászati földrajz fontos fejezetcsoportja vizsgálja a Földet mint égitestet, s az égitestjellegnek a földrajzi burokban érvényesülő következményeit. A Föld alakja, méretei, mozgásai mindig is súlyponti kérdésnek számítottak a csillagászati földrajzban.

A Földön kívüli világtér ismerete elsősorban a Földre gyakorolt hatásai miatt volt fontos a geográfusnak. Érthető ezért, hogy a csillagászati földrajzban elsősorban a kozmikus szomszédságunkat bemutató fejezetek kaptak nagyobb hangsúlyt. A Naprendszeren belül is főként a Nap és a Hold jellemzése volt a központi kérdés, a bolygók és a Naprendszer egyéb részei – már csak a hiányosabb ismeretek miatt is – kisebb szerepet játszottak.

Mióta azonban az űrkutatás révén a szomszédos (sőt egyre távolabbi) égitestekről teljesen újszerű adatok tömegéhez jutunk (ismertté válik a bolyók, üstökösök anyagi összetétele, szerkezete, felszíni részletei, légköre stb.), mindinkább nyilvánvalóvá lesz, hogy ezen ismeretek birtokában Földünkről is, annak a világmindenségben való helyéről, felépítéséről, fejlődéséről, a felszínét alakító folyamatokról stb. is sokkal többet mondhatunk, mint korábban. Ennek a napjainkban alakuló új tudományágnak, az összehasonlító planetológiának a kérdésköreiből igen sokat be kell illeszteni a csillagászati földrajzba, hiszen számos probléma helyes megválaszolásakor a földrajz kutatási eredményei sem mellőzhetők. A Csillagászati földrajz tankönyv jelen kiadása már ennek a most formálódó igénynek is megkísérel eleget tenni.

A Naprendszeren túli világtér bemutatása csak járulékos, inkább kiegészítő feladata e stúdiumnak. Az Univerzum átfogó ismeretének, a benne lezajló legfontosabb folyamatok bemutatásának azonban a rendkívül nagy világnézeti jelentőségén túl vannak szűkebb szakmai előnyei is. A Világegyetemet térben, időben és mélységben mind behatóbban feltáró kutatások révén a tudomány napjainkban jut odáig, hogy a korábbi kozmogóniai és kozmológiai elméletek helyett a szaporodó ténybeli ismeretek alapján lassanként az Univerzum, benne galaktikánk s a Naprendszer múltbeli fejlődéséről – ha mégoly hézagos – történeti képet alkosson. Ennek az alakuló képnek pedig Földünk is része. A Föld megismerése tehát ebben a tekintetben sem választható el a kozmikus világtér kutatásától.

Az emberiség világszemléleti fejlődését bemutató fejezet sem egyszerűen csillagászattörténet. A Földről, annak a világmindenségben elfoglalt helyéről vallott nézetek minden korban szorosan összefüggtek a természettudományok általános fejlettségi szintjével, olykor szigorúan be is határolták azt. Végső soron a természetföldrajzi törvényszerűségek feltártsági foka sem szakítható el a világszemléleti fejlettségtől.

A tankönyv anyagát a fenti gondolatmenet alapján állítottuk össze. A fejezetek sorrendjében tapasztalható helyenkénti eltérések didaktikai meggondolásokból adódnak.

Szabó József

Előszó az átdolgozott kiadáshoz

A Csillagászati földrajz egyetemi-főiskolai tankönyve több mint egy évtized alatt hat kiadást ért meg, ami önmagában is bizonyítja fontosságát és sikerét. Természetes, hogy tudományunk napjainkban megfigyelhető gyors fejlődése könyvünk ismeretanyagát is érintette, jóllehet egyes fejezeteit különböző mértékben. Bizonyos, klasszikusnak nevezhető részek – pl. a szférikus csillagászat – ezért könyvünkben nem, vagy alig változtak, de az asztrofizika, az űrkutatás eredményei, a közelebbi vagy távoli környezetünkre vonatkozó számos új információ megkövetelte több fejezet, pl. a Naprendszer bolygóiról, holdjairól írtak alapos átdolgozását.

A bővített kiadásra átdolgozott könyv korrektúrájának készítése idején Marik Miklós szerzőtársunk tragikus hirtelenséggel elhunyt. Páratlan előadókészségét pályatársak, egyetemi hallgatók és a csillagászat iránt érdeklődők széles köre évtizedeken keresztül élvezhette, alapos tudása viszont – többek között – ebben a könyvben öröklődik a jövendő nemzedékekre. Így az általa írt fejezetek nyomtatás előtti utolsó javításait szomorú szívvel végezte

a szerkesztő