Ugrás a tartalomhoz

DIDAKTIKA

Ballér Endre, Golnhofer Erzsébet, Falus Iván, Kotschy Beáta, M. Nádasi Mária, Nahalka István, Petriné Feyér Judit, Réthy Endréné, Szivák Judit, Vámos Ágnes

Nemzeti Tankönyvkiadó Rt.

1. fejezet - Oktatáselméleti irányzatok (RÉTHY ENDRÉNÉ)

1. fejezet - Oktatáselméleti irányzatok (RÉTHY ENDRÉNÉ)

A fejezet témakörei

Az oktatáselmélet értelmezése

  • A különböző oktatáselméleti irányzatok felosztására tett próbálkozások

  • A tudomány előtti elképzelések, filozófiai gyökerek és a gyakorlat

  • A megszülető pedagógiai diszciplína „oktatáselméleti” koncepciója

  • A tapasztalati pszichológiai szálak

  • Értékelméleti irányzat

  • A társadalmi igényekhez igazodó irányzat

  • Az oktatáselmélet differenciációjához kapcsolódó, a különböző társtudományok eredményeire interdiszciplinárisan építő irányzatok

  • Az oktatáselmélet integrálódásához kapcsolódó irányzatok

  • Napjaink alternatív irányzatai

  • A posztmodern irányzat

  • Elmélet kontra gyakorlat.

Az oktatáselmélet értelmezése

Az oktatás hétköznapi felfogása

Az oktatásnak – mint minden más tudományos fogalomnak – egyben hétköznapi értelmezése is van. A mindennapok gyakorlatában hétköznapi értelmezés szerint valamely információ, ismeret, tudás megtanítását, kezelését, elsajátíttatását értjük oktatáson. Tanítja, oktatja – időnként kioktatja – a szülő a gyermekét, a felnőtt a felnövekvőt, a többet tudó a kevéssé tájékozottat. A tudás birtokosa megmutatja, elmondja, elmagyarázza, ismerteti az ismereteket, információkat az oktatásra szorulónak.

Az oktatás tudományos megközelítése

Mint láttuk, a köznapi szóhasználatban az oktatás és a tanítás szinonimaként fordul elő. A szaknyelv viszont megkülönbözteti ezt a két fontos fogalmat.

Az oktatás olyan, a kultúra közvetítésében meghatározó szerepű komplex, tudatos,tervszerű, direkt és indirekt tevékenység, mely az ismeretszerzésnek, a jártasságok, a készségek kiépítésének, a gondolkodási funkcióknak, attitűdöknek, képességeknek, magatartás-, meggyőződésformálásnak az alapvető eszköze, s legfontosabb törekvése az önszabályozó tanulás kialakítása (lásd IX. fejezet).

Azt a célirányos tevékenységet, mely a tanulás feltételeinek a megteremtését biztosítja, hívjuk tanításnak.

Az oktatás a nevelés mint az egyén konstruktív életvezetését megalapozó, közösség- és egyéniségfejlesztő funkciót egyaránt betöltő értékközvetítő, értékteremtő, komplex pedagógiai tevékenység fontos eszköze. (Bábosik, 1997.) A nevelési célok jelentős része magában az oktatási folyamatban valósul meg.

A képzés során az elsajátított ismeretek gyakorlati alkalmazása segítségével megfelelő általános és speciális műveleti formulák, tevékenységek alakulnak ki az egyénben. A képzés meghatározott irányú speciális oktatásként is értelmezhető.

Az oktatáselmélet tudományos megközelítése

Az oktatáselmélet olyan multidiszciplináris tudományág, melynek fejlődését, változását a gyermekre vonatkozó tudományos nézetek alakulása, a társadalmi igények, elvárások változása, továbbá magának a pedagógia tudományának önfejlődése egyaránt befolyásolja.

Az oktatáselmélet átfogja mind a tanítás, mind a tanítás által irányított tanulás minden elméleti és gyakorlati problematikáját.

Az oktatáselmélet magában foglalja az oktatás céljának, tartalmának, folyamatának, stratégiáinak, módszereinek, szervezeti formáinak, kereteinek, eszközeinek tudományos kifejtését. (Lásd X–XIII. fejezetek.)

Az oktatáselmélet a gyakorlat számára kritériumokat állít, és meghatározza e kritériumok elérésének elégséges feltételét, azaz az ismeretek, jártasságok, készségek, képességek, viselkedésformák, attitűdök megszerzésének legcélravezetőbb módjaira vonatkozó szabályokat fogalmaz meg, s mércét állít, útmutatást nyújt a tanítás vagy tanulás bármilyen speciális módjának elbírálásához, értékeléséhez.

Az oktatáselmélet az iránytű szerepét tölti be a tantárgy-pedagógiák számára. A tantárgy-pedagógiák (szakdidaktikák, szakmódszertanok) ugyanis valamely műveltségi terület/tantárgy tanításának-tanulásának és a kapcsolódó nevelési feladatoknak módszereivel foglalkoznak.

A különböző oktatáselméleti irányzatok felosztására sokféle próbálkozás történt. Egységes osztályozásról, általános egyetértésen alapuló rendszerezésről egyáltalán nem beszélhetünk az oktatáselmélet területén. Az egymást kiegészítő, egymásból kifejlődő, egymás mellett ható irányzatok felosztása a legkülönbözőbb logikai alapon változatos formákat ölt.

Az oktatáselméleti irányzatok felosztására több kísérlet is ismert. E fejezetben egy sajátos utat választottunk; foglalkozunk ugyanis az elméletek kialakulásának problématörténetével, ezen belül a tudomány előtti, a pedagógia önálló tudománnyá válásának, differenciációjának, integrációjának folyamatában kialakuló, ható és a mát befolyásoló irányzatokkal.