Ugrás a tartalomhoz

DIDAKTIKA

Ballér Endre, Golnhofer Erzsébet, Falus Iván, Kotschy Beáta, M. Nádasi Mária, Nahalka István, Petriné Feyér Judit, Réthy Endréné, Szivák Judit, Vámos Ágnes

Nemzeti Tankönyvkiadó Rt.

A társadalmi igényekhez igazodó irányzatok

A társadalmi igényekhez igazodó irányzatok

A társadalom szükségleteire, igényeire már Comenius, Locke és Pestalozzi is gondolt. Kerschensteiner (1854–1932) azonban külön irányzatot képviselt állampolgári nevelési koncepciójával. Szerinte a termelésben magas szinten helytálló munkaerőket kell nevelni, mégpedig a könyviskola helyett a munkaiskolában. E munkaiskolák célja, hogy az állampolgári érzület mellett „az ismeretanyag minimumával a készségek, képességek és a munkaöröm maximumát” bontakoztassa ki. (Kerschensteiner, 1972: 99.)

Szerinte az iskola legyen olyan munkaközösség kicsiben, mint minden jól működő állam nagyban. Kerschensteinernél a társadalmi igényekhez, a konkrét gyakorlathoz igazodó oktatáselméleti irányzat bontakozik ki. Koncepciója normatív, irányított, tevékenységre orientált, és a társadalmi partnerviszonyra való felkészítést is hangsúlyozza. A felmerülő „milyenre oktatni” kérdésre a mindenkori társadalmi igények figyelembevételével adta meg tehát a választ.

A pragmatista alapú pedagógia vezéralakja, Dewey (1859–1952) műveiben a cselekvést tekinti a létezés lényegének. Dewey a 19–20. század fordulóján hallatlanul dinamikusnak, változónak látta a körülötte zajló amerikai életet. Szerinte a nevelés célja a minden körülmények között cselekedni tudó ember kialakítása lehet; Dewey-nál a cselekvés a tanulás legfőbb eszköze, sőt a tanulás egyenlő a cselekvéssel. A tanulandó ismeretet a tanulók érdeklődéséhez kell szabni: „A nevelést célzó oktatásnak biztosítani kell, hogy az iskolában tanított tárgyak a gyermek természetes és spontán érdeklődéséhez kötődjenek, ennek megfelelően differenciálódjanak, s tudatosan vezessenek további közvetlen, köznapi tapasztalathoz.” (Dewey, 1976: 53.) Dewey szerint a tanulást valóságos életproblémák ösztönzik. Maga a tapasztalat a tapasztalás folyamatában, jelenidejűségében fontos. Az oktatás a tapasztalat folyamatos újjászervezése, rekonstrukciója, transzformálása. Az iskolai tanulás és az iskolán kívüli élet nem válik el egymástól, nála leomlik az iskola és az élet közötti válaszfal.

Összefoglalva: a tudományos önállósulást a filozófiából való kiválás, egy új egész, a pedagógia létrejöttének hosszú folyamata jelentette.

Comeniusnak a mit, mivel, hogyan, hol tanítás-tanulás tág oktatáselméleti felfogása, Locke-nak a mit, kiknek, hogyan, Rousseau-nak a gyermeki természethez igazodó, természetes, közvetett, szabad nevelésen, Pestalozzinak a gyermeki öntevékenységen, munkán nyugvó elmélete, Herbartnak a filozófiai és lélektani alapú megismerési és érdeklődéselméleti hogyan tanítási koncepciója, Diesterwegnek a kit, hogyan, kik tanítási kérdésekre fokuszáló pszichológiai alapú didaktikai felfogása, Willmannnak a mit tanítás kérdését elemző, Kerschensteinernek a milyenre oktatni kérdéseket taglaló koncepciója s Dewey pragmatista, cselekvésen, tapasztaláson nyugvó elmélete folyamatosan járultak hozzá a tudományos elmélet megalkotásához.

A pedagógiát ekkor még a normativitás dominanciája jellemezte, habár időnként felmerült már az igény a tapasztalatok közvetett hasznosítására is. Mindez teljesen érthető, hiszen először az elméletet kellett megalkotni ahhoz, hogy a gyakorlat változzon. Ez az elmélet pedig csak a felgyűlt gyakorlati, tapasztalati ismeretek szintetizálásán keresztül születhetett meg.