Ugrás a tartalomhoz

DIDAKTIKA

Ballér Endre, Golnhofer Erzsébet, Falus Iván, Kotschy Beáta, M. Nádasi Mária, Nahalka István, Petriné Feyér Judit, Réthy Endréné, Szivák Judit, Vámos Ágnes

Nemzeti Tankönyvkiadó Rt.

Az oktatáselmélet differenciációjához kapcsolódó irányzatok

Az oktatáselmélet differenciációjához kapcsolódó irányzatok

A pedagógia, így az oktatáselmélet sem önmagába zárkózó tudomány, ma már az „embertudományok” eredményeinek felhasználása nélkül nem képes a felmerülő elméleti és gyakorlati problémák megválaszolására. Az új, gyorsan fejlődő társtudományokat, interdiszciplináris tudományágakat segédtudományként használja fel (szociológia, a pszichológia különböző ágai, informatika, kibernetika stb.), jóllehet ezen tudományágak maguk is foglalkoznak pedagógiai kérdésekkel (pedagógiai pszichológia, pedagógiai szociológia, pedagógiai kibernetika stb.). Folyamatosan kiépül az önállósult és differenciálódott pedagógia teljes intézményrendszere (a pedagógusok képzését szolgáló és a tudomány fejlődését irányító intézmények hálózata), kifejlődik a sajátos tudományos terminológia, s az eltérő nézetek, szemléletek konfrontálódása is megindul. (Nagy J., 2000.)

A különböző irányzatok egymás melletti léte teszi nyilvánvalóvá a differenciálódás tényét. A legfontosabb változást pedig a pozitivizmus, az empirikus kutatások előtérbe kerülése jelenti.

Szociológiai irányzatok

A szociológiai vizsgálatokban a tények feltárására irányuló törekvések öltenek testet. A pedagógia területén alkalmazásuk ezért is vált oly fontossá a hatvanas évektől, mert a tanítási-tanulási folyamatra ható társadalmi tényezők hatásmechanizmusát, az iskolának a társadalmi folyamatokra gyakorolt viszonthatását is vizsgálják tudományos eszközökkel. A szociológiai kutatások többek között elemzik a tanulók szociokulturális hátterét, a tanulókra, tanárokra ható társadalmi környezetet, a pályaválasztás társadalmi meghatározottságát, a diákéletmód minőségét, a kisebbségi lét aspektusait, a tanulók közötti társas kapcsolatokat, a családi hatások szerepét, a különböző szerepviszonylatokban (tanár-diák stb.) folyó kommunikációt. Az iskolát mint szervezetet vizsgálják, a kikérdezés és a szociometria módszerét alkalmazzák az iskolai hatások feltárásánál. (Mérei, 1988; Pataki–Hunyady, 1972.)

Pszichológiai irányzatok

A lelki jelenségek felépítésével, működésével, fejlődésével, zavaraival és irányításával foglalkozó tudományterület kutatási eredményeire folyamatosan kívánt támaszkodni a pedagógia.

A pszichológia különböző ágai egyrészt a gyermek közvetlen megfigyelésének, később tesztelésének útját, módját közvetítik a didaktika számára, másrészt az összegyűjtött teoretikus, empirikus ismeretek fontos tanulságaival gazdagítják azt. Különösen fontos a személyiség feltárása mellett a kognitív szférára vonatkozó ismeretek s a nem kognitív szféra jellemzése (attitűdök, motivációk), valamint a tanulás pszichológiai elméleteinek kidolgozása s a pszichológiai hatás mechanizmusának elemzése.

A pszichológiára támaszkodva előtérbe került a kiket tanítás kérdése, s a válaszok tudományosan, empirikus kutatási adatokra alapozottan, nem pedig naiv, tapasztalati „pszichológiákként” fogalmazódhattak meg.

Az érzékelés, a figyelem, az asszociáció törvényei, az emlékezet, a gondolkodás pszichológiai vizsgálata iránymutató megállapításokat nyújt folyamatosan a didaktika számára is. Visszavonhatatlanul fontossá válik az iskolákban a tanár és a tanuló személyisége, alkotótevékenysége. Napjainkban a pszichológia legkülönbözőbb ágai hatnak megtermékenyítőleg az oktatás elméletére és egyben gyakorlatára is. A különböző pszichológiai iskolák nézőpontjait is megtalálhatjuk az egyes pedagógiai koncepciókban, így a biológiai-antropológiai, a behaviorista, a pszichoanalitikus, a fenomenológiai (jelentés-, megjelenítéstan), valamint a kognitív pszichológiai irányzatokat.

Napjainkra főként a kognitív pszichológia hatása nagy. Míg a 19. századi változata inkább az introspekcióra építve foglalkozott a mentális folyamatokkal, az észleléssel, emlékezéssel, gondolkodással, problémamegoldással, addig a modern kognitív megközelítés a mentális folyamatokat objektíve vizsgálja. A mentális reprezentáció a tudás szerveződése, a nyelvfeldolgozás, a szövegértés, a tudás hasznosítása, a következtetés, a döntéshozatal területeit elemzi. (Eysenck–Keane, 1997.) A kognitív pszichológiából kinövő konstruktivizmus tanulásszemlélete a tudás létrehozására, a személyes, aktív értelmezési folyamatokra fokuszál. (Nahalka, 2002.)

A szociálpszichológia a személyközi kölcsönhatás, az interakciók és csoportviselkedés elemzésein keresztül szolgáltat értékes ismereteket az oktatáselmélet számára. Feltárja a viselkedés társadalmi gyökereit, a társas viselkedés szabályszerűségeit, a csoport-hovatartozás hatásait, a kultúra meghatározó szerepét.

A pszichológia tehát a gyermek személyiségének sokoldalú megismeréséhez eszközt, módszert, a hatásformáláshoz pedig elméleti hátteret nyújt a pedagógia számára. (Részletesebben lásd a III. és V. fejezetekben.)

Lingvisztikai, interakciós, kommunikációs irányzat

Egyrészt a nyelv, a tanítás nyelvének szemantikai tanulmányozására, másrészt a verbális és nem verbális tanári-tanulói kommunikáció megfigyelésére, elemzésére irányuló kutatásokat foglalja magában. Az irányzat kutatói az iskolát kommunikációs színtérnek, a tanulócsoportot kommunikatív mezőnek tekintik, a tanulást pedig mint interakciót értelmezik.

Az empirikus megfigyelések középpontjába a tanóra kerül, ahol finom, közvetlen megfigyelési módszerekkel próbálják feltérképezni a tanulók és a tanár közötti interakciók lefolyását és hatását. (Flanders, 1970; Falus, 1972.)

A kutatás módszere a közvetlen megfigyelés, melyet előre kialakított kategóriarendszerek felhasználásával igyekeznek pontossá tenni.

Az osztálytermi interakció hálózatát, interaktív jellegét elemzik a kutatók, sőt a kommunikáció rejtett síkjainak feltérképezéséről sem feledkeznek meg. (Buda, 1978; Szabó, 1985; Zrinszky, 1993.)