Ugrás a tartalomhoz

DIDAKTIKA

Ballér Endre, Golnhofer Erzsébet, Falus Iván, Kotschy Beáta, M. Nádasi Mária, Nahalka István, Petriné Feyér Judit, Réthy Endréné, Szivák Judit, Vámos Ágnes

Nemzeti Tankönyvkiadó Rt.

2. fejezet - Az oktatás társadalmi meghatározottsága (NAHALKA ISTVÁN)

2. fejezet - Az oktatás társadalmi meghatározottsága (NAHALKA ISTVÁN)

A fejezet témakörei

  • Az oktatás társadalmi funkciói

  • A társadalmi folyamatok oktatást befolyásoló, meghatározó szerepe érvényesülésének módjai és eszközei, az oktatási folyamat és az innováció társadalmi befolyásolása

  • Az iskolarendszer szelektív és komprehenzív formái

  • Az esélyegyenlőségek alakulását befolyásoló, jórészt rejtett, a tanítási-tanulási folyamatban, a pedagógus tevékenységében jelentkező hatások.

Az oktatás társadalmi meghatározottságának értelmezési keretei

Az iskola funkcióinak leírása

A tanítás-tanulás folyamatának elemzése egyoldalú marad, ha csak egy didaktikai- individualisztikus, egyénre koncentráló megközelítés (Wielemans, 1984) érvényesül, sa vizsgált jelenségegyüttes társadalmi jelentőségét és társadalmi folyamatok általimeghatározottságát elhanyagoljuk. Ezért megfelelő súlyt kívánunk adni a társadalmifolyamatok vizsgálatának.

Funkció alatt – a szociológia fogalomalkotását követve – azoknak a tényleges hatásoknak az együttesét értjük, amelyeket egy adott társadalmi részrendszer (intézmény, csoport stb.) a befoglaló környezetére kifejt. A funkció tehát nem azonosíthatóa céllal, az elvárásokkal, a deklarált feladatokkal. Az iskola funkciója sem az, amita társadalom tagjai elvárnak ettől az intézményrendszertől. Az iskola funkcióita társadalomban az oktatás hatására ténylegesen bekövetkező folyamatok, változásokalkotják.

Számtalan forrás írja le – felsorolások keretében – az oktatás kultúrát újrateremtő, személyiségfejlesztő, társadalmi struktúrát újratermelő vagy változtató, társadalmi mobilitást befolyásoló, munkaerőt „előállító” s más gazdasági, szociális vagy éppen szolgáltatási jellegű, funkcióit. Az iskola a társadalomnak szinte minden más összetevőjével, intézményével, csoportjával kapcsolatban áll, vagyis vizsgálható, hogy mindezekkel kölcsönhatásba kerülve milyen funkciót tölt be. Így bátran beszélhetnénk az iskola gyermekmegőrző, drogmegelőző, a bűnözés megelőzését elősegítő, a munkanélküliséget fokozó vagy csökkentő funkcióiról, s természetesen még végtelen sok más funkcióról is. A funkcióleírások a társadalomvizsgálat szempontrendszerétől függnek. Más funkcióleírást ad a pedagógia, mást a szociológia s mást a közgazdaságtan, s még e tudományok keretei között is más és más leírások születhetnek a szemléletmód választásától függően. (Halász, 2001; Gazsó, 1988: 24–48; Kozma, 1985: 129–142; Mihály–Loránd, 1983.)

Az oktatás funkcióiról a szociológiai megközelítésből kiindulva

A következőkben Halász Gábor elemzésére támaszkodva, az abban leírt funkciókat mutatjuk be, kiegészítve néhány saját, de az eredeti leíráshoz illeszkedő megjegyzésünkkel. (Halász, 2001: 18–31.) E funkciórendszer-leírás a pedagógia igényeinek megfelelően széles körű, több megközelítést is integrál, miközben végig szem előtt tartja a pedagógia igényeit. Halász a következő funkciókat elemzi:

  • a kultúra újratermelése,

  • az egyének személyiségének alakítása,

  • a társadalmi struktúra újratermelése,

  • a gazdaság működésének és növekedésének elősegítése,

  • a politikai rendszer legitimálása,

  • a társadalmi integráció biztosítása,

  • különböző közvetlen és szolgáltatási funkciók ellátása,

  • a társadalmi változások elősegítése vagy fékezése.

A kultúra újratermelését szolgáló funkció

Az iskola biztosítja, hogy az újabb generációk a társadalom által megtermelt értékeket, normákat, kultúrát elsajátítsák, ez az iskolának a kultúra újratermelését szolgáló funkciója. Az oktatási rendszer bár nem az egyedüli társadalmi intézmény, amely ezzel a funkcióval rendelkezik, de az oktatás mindenekelőtt ennek a funkciónak az ellátására jött létre, s az is igaz, hogy az intézményes kultúraközvetítés legfontosabb terepe az iskola. A történelem során a család, illetve a közvetlen szocializációs közösség fokozatosan vesztett kultúraátadó funkcióiból, ezek nagy részét az iskola vette át. Modern korunknak azonban egy újabb jelensége, hogy az iskola mellett a kultúraátadásban egyre fontosabb szerepet játszanak a társadalom informális, civil szerveződései is, a funkció ellátásának társadalmi intézményrendszere, s maga a tevékenység egyre összetettebbé válik.

A kultúra újratermelésének funkciója jelenti többek között a társadalmi tudás átadását. Ez a tudás némi leegyszerűsítéssel magába foglalja a tudományok által megtermelt tudást, a hétköznapi jellegű tudást, vagyis a praktikus ismereteket, a technikai-technológiai, vagyis a gazdasági újratermelésben való részvételt lehetővé tevő tudást vagy általánosabban a technikai kultúrát (részletesebben lásd: VII. fejezet). A kultúra újratermelésének része az értékek, viselkedési minták, szabályok, társadalmi normák átadása is. Ilyen funkciója van az iskola számára külsőként megfogalmazott erkölcsi nevelési elvárásoknak, de sokkal fontosabb szerepet töltenek be az implicit (formálisan nem kifejeződő) értékhordozó tényezők, mint maga a tanított tananyag, a pedagógusok viselkedése, az iskola formális szervezeti működése.

A kultúraátadás, a kulturális újratermelés funkciója ugyanakkor a multikulturális társadalmakban új kihívásokat jelent az iskola számára. A korszerű pedagógia nem a tanulók sajátos családi, nemzetiségi, etnikai identitásának kulturális kötődéseivel szemben kell hogy ellássa e funkcióját, hanem éppen e kultúrákra alapozva, azok értékként tételezett elemeit felhasználva, a kultúrák egymásra hatásának feltételeit is biztosítva. Vagyis a modern társadalmakra már nem igaz, hogy egy adott társadalmi kultúrát kell újratermelnie az iskolának (a kérdésre még visszatérünk).

Az egyének személyiségének alakítása

A személyiségfejlesztés ugyanannak a pedagógiai tevékenységnek a része, mint a kultúra újratermelése, külön elemzése mégis hasznos következtetésekre juttathat bennünket. Ezt indokolja már az az egyszerű megfontolás is, hogy míg a kultúra reprodukciója már létező, a társadalom által megkonstruált kultúrák átadását jelenti, addig a személyiségfejlesztés annyiféle, ahány tanuló létezik, hiszen minden egyes ember személyisége egyedi és megismételhetetlen. Az oktatás a tanterveiben, a pedagógiai munkát meghatározó dokumentumokban, a képzés fórumain, de egyszerűen a hétköznapi pedagógiai gyakorlatban is különböző személyiségfelfogásokat, a személyiségre vonatkozó különböző elképzeléseket érvényesíthet. Elkötelezettségek alakulnak ki azzal kapcsolatban, hogy egy-egy tanterv, egy-egy iskola, egy-egy pedagógus milyen elméleti háttérrel vagy éppen milyen naiv elmélettel fordul a személyiségfejlesztés feladata felé. Ez még akkor is így van, ha dokumentumokban, deklarációkban, tervekben nem szerepelnek ilyen elméletek, elkötelezettségek. A személyiségre vonatkozó pszichológiai és naiv elméletek rendszerének elemzésére itt nem vállalkozhatunk. Az eltérő szemléletmódok néha meglepően különböző, egymással ellentétes következtetésekhez is vezethetik az iskola személyiségfejlesztési funkciójával foglalkozó szakembereket és a laikus közvéleményt, így az iskola tevékenységében rejlő pozitívumok és súlyosnak is tekinthető hibák értékelése rendkívül különböző, akár még eltérő jellegű is lehet a megközelítések különbségeiből fakadóan.

Az oktatás funkciói azonosításának nehézségére mutat rá, hogy meglehetősen nehezen tudjuk elkülöníteni a személyiségfejlesztés és a fentiekben leírt, a társadalomban való élést lehetővé tevő feltételek kialakítását. A személyiségfejlesztés folyamatában a szociológia számára az a fontos kérdés, hogy a társadalmi együttműködésben való részvétel, az érdekérvényesítés feltételrendszerének használata, a csoportokban való mozgás, a munkához, a művelődéshez, a kultúrához, a politikai intézményrendszerhez való viszony szempontjából milyen személyiségjellemzőket formál az iskola, vagyis hogy milyen állampolgárokat nevel. E feladat elemzésének fontos szempontjai: a műveltség, a cselekvőkészség, a jogi tudatosság, a vezetés, a kooperáció, a csoport tagja szerepének vállalása, a családban kifejtett tevékenység,

egyáltalán a legkülönbözőbb társadalmi szerepek, a viszonyulások, a társadalmi folyamatok szempontjából releváns értékek. Mindezek szemlélhetők társadalmi értékek, normák, viselkedésminták elsajátításaként is, miközben a személyiség fejlődésének is fontos összetevői.

Természetesen a személyiségfejlesztéssel kapcsolatos funkciót sem egyedül az iskola látja el a társadalomban. Fontos szerepük van az öröklött adottságoknak, a családi szocializációnak, minden olyan hatásnak, amely a gyermeket személyiségének formálódása közben éri.

A társadalmi struktúra újratermelése vagy megváltoztatása

Szociológiai szempontból az iskola egyik legfontosabb funkciója a társadalmi mobilitáshoz való hozzájárulás. Társadalmi mobilitás alatt azt értjük, hogy milyenjellegű és milyen mértékű az átáramlás az egyes társadalmi csoportok között. Aziskola első megközelítésben jelentős szerepet játszik a társadalmi mobilitásban. Ezazonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy az iskola e téren egyben meghatározószerepet tölt be. Az iskola nem a környezetét meghatározó társadalmi folyamatoktól,hatásoktól függetlenül fejti ki tevékenységét.

A társadalmi struktúra újratermelése vagy megváltoztatása tekintetében fontos szerephez jut az iskola társadalmi egyenlőtlenségek alakításában betöltött szerepe. Természetesen a társadalmi egyenlőtlenségek formálása szoros kapcsolatban van a mobilitással is, a mobilitás részben jelzője annak, mennyire nagyok az egyenlőtlenségek egy adott társadalomban (a mobilitás erős korlátozottsága általában a társadalmi csoportok jelentősebb távolságával jár együtt). A társadalmi egyenlőtlenségek számos területen jelentkezhetnek, azonban alapvető szerepet játszanak a munkamegosztásbeli, a vagyonbeli, a jövedelmek elosztását meghatározó, az érdekérvényesítési lehetőségekhez kapcsolható és a műveltségbeli egyenlőtlenségek.

Pierre Bourdieu az oktatás funkcióinak lényegét a fennálló társadalmi viszonyok konzerválásában jelölte meg. (Bourdieu, 1978.) Az oktatás ugyan a társadalom minden részrendszerére és folyamatára hat, még ha eltérő erővel is, de ennek tartalma éppen a rendszer adott struktúrájának, egyensúlyi folyamatainak fenntartása. Az iskola tehát konzerváló funkciót tölt be a társadalomban, a szót most értékmentes értelmében, vagyis a fennálló megtartására törekvés értelmében használva. (A fennálló viszonyok újratermelése lehet éppen egy társadalmi modernizációs folyamat kiszolgálása is.)

Rendszerelméleti szempontból az iskola konzerváló funkciója teljesen érthető és természetes. Egy egyensúlyban lévő rendszer minden részrendszere vagy legalábbis a meghatározó, fontosabb részrendszerei konzerváló funkciót töltenek be. Ez adja létezésük alapját, a rendszer működése állandóan megerősíti, mintegy „jutalmazza” azokat a részrendszereket, amelyek hozzájárulnak a struktúra fennmaradásához. Az oktatás funkcióinak ilyen leírása, paradigmája tehát egyenes következménye a rendszerszemléletű leírásnak. Az oktatás olyan belső működése alakul ki, amely megfelel a társadalom adott struktúrája és működésmódja feltételeinek, azoknak az uralkodó tendenciáknak, amelyek elsősorban meghatározzák a társadalom működését. Ezen a ponton válik számunkra érdekessé a meglehetősen elvont elemzés. Hiszen ez azt jelenti, hogy mindaz, amit tanárként vagy tanulóként a tanórákon vagy az azokon kívüli oktatási formákban teszünk – akár tudjuk ezt, akár nem tudjuk, akár akarjuk, akár nem akarjuk –, nagymértékben az adott társadalmi nagyrendszer részrendszerei, domináns folyamatai, uralkodó elvárásai és értékrendszere által meghatározottak.

Gazdasági funkció

Az oktatási rendszer részese azoknak a folyamatoknak is, amelyekben a társadalom gazdasági élete zajlik. A modern árutermelés elképzelhetetlen az iskola működése, elsősorban az iskolában zajló képzés nélkül.

Az oktatási rendszer önmagában is jelentős gazdasági tényező, amennyiben az állami költségvetés egy igen jelentős tételét igényli, sok foglalkoztatott dolgozik benne, és fejlesztésének feladatai jelentős gazdasági megfontolásokat is igényelnek egy országban. Az oktatásnak a gazdasághoz való kapcsolódását jelenti azonban az a tény is, hogy az oktatás egyfajta árunak vagy szolgáltatásnak is felfogható. Állami támogatások állhatnak egyes képzések mögött, a tandíjak rendszere a gazdaság profitérdekelt szereplői számára is működési terepévé teszik az oktatási rendszer bizonyos területeit, a magánoktatás, alapítványi oktatás fejlődését tapasztalhatjuk hazánkban is az elmúlt években.

Az oktatás gazdasági funkciója azonban mégiscsak a munkaerő képzése szempontjából a legjelentősebb. Az iskolai képzés keretei között alakul ki a felnövekvő nemzedék szakmai orientációja, az iskolában sajátítjuk el szakmai tudásunk alapjait, alapképességeit, alapvető szakmai viszonyulásainkat. E területen a legutóbbi évtizedek legfontosabb változási trendjei az általános képzés előtérbe kerülése, a betanító jellegű szakmai képzés visszaszorulása, az egész életen át tartó tanulásra való felkészítés igényének erősödése.

A politikai rendszer legitimálása

Az iskolában olyan tudást is elsajátítunk, amely hol közvetlenül, hol viszont észrevétlenül a fennálló politikai rend, rendszer legitimálását szolgálja. A társadalmi, politikai demokrácia alacsony fokán ez a legitimáció szolgálhatja egészen közvetlenül az éppen hatalmon lévők érdekeit, demokratikusabb társadalmakban azonban általában magának a politikai berendezkedésnek, a demokratikus működésnek a legitimációjáról van szó.

A demokratikus politikai rendszer legitimálását szolgálhatja az e rendszer működéséhez, működtetéséhez szükséges tudás átadása, így elsősorban az állampolgári jogokhoz és kötelezettségekhez fűződő ismeretek, képességek, készségek, attitűdök fejlesztése. Gyakran e feladatot az iskola a politikai nevelés, a politikai szocializáció feladatának az elvégzésével szolgálja.

A társadalmi integráció biztosítása

A társadalom integráltsága a részrendszereinek összehangolt működését jelenti elsősorban. Már az eddig tárgyalt funkciók betöltése is hozzájárul a társadalom integrációjának fenntartásához. A társadalmi tudás, például a kommunikációs készségek átadása vagy az értékek, a normák, a szabályok új generációkban való kifejlesztése, de a társadalmi struktúra újratermelése is természetesen a társadalmi integrációt szolgálják. Ugyanakkor a nukleáris családmodell (nagyszülők nélküli, kétkeresős család) következtében nőtt az iskola azon funkciójának jelentősége, hogy a szülők munkavégzése alatt elhelyezést biztosít a gyerekek számára. Az integráló funkció érvényesülését jelenti az is, hogy az iskola szerepet vállal az ezt az integrációt veszélyeztető társadalmi jelenségek kezelésében is (drogprevenció, bűnmegelőzés, a munkaerőpiacról kiszorultakkal való törődés stb.).

Az iskola a társadalmi integrációval összefüggésben jelentős szociális funkciókat is ellát. Különösen a szociális szempontból valamilyen hátrányokat elszenvedő gyerekek segítésében, életfeltételeik javításában jelentős ez a szerep (nehéz, az átlagosnál lényegesen rosszabb szociális környezetben nevelkedő gyerekek, különböző veszélyeknek – drog, alkohol, erőszak – kitett gyerekek stb.). A ma már Magyarországon is törvénybe foglalt, nemzetközileg deklarált gyermeki jogok érvényesítésének egyik letéteményese az iskola.

Szolgáltató funkció

Bizonyos értelemben az iskola működése teljes egészében szolgáltatásnak tekinthető. Itt azonban arról van szó, hogy az iskolák közvetlenül bekapcsolódhatnak környezetük különböző gyakorlati problémáinak megoldásába. Ez a szolgáltatás megjelenhet tanácsadásban, elemzésben, vizsgálatok elvégzésében, fejlesztési feladatokba való bekapcsolódásban, programok szervezésében, környezetvédelmi feladatok ellátásában stb.

A társadalmi változást segítő vagy gátló funkció

Az iskolának szerepe lehet minden, a társadalomban zajló változás elősegítésében vagy gátlásában, még akkor is, ha e szerep sok esetben csak közvetett. Az új tudást igénylő területek fejlődését segítheti az iskola, de gátolhatja is azzal, hogy nem képes biztosítani ezt az új tudást. Új munkaformák, új szabályrendszerek, technológiai megoldások, új kommunikációs rendszerek elterjedését segítheti vagy akaszthatja meg az iskola, ahogyan új értékek, normák formálódásához is hozzájárulhat.

Az esélyek egyenlőtlensége értelmezésének elméleti keretei

Az oktatás társadalmi meghatározottságával kapcsolatos elméletek, illetve az ilyen tematikájú empirikus vizsgálatok középpontjában az egyenlőség-egyenlőtlenségfogalompár áll. Az iskola konzerváló funkciója valójában a társadalmi egyenlőtlenségek rendszerének átörökítését jelenti. A kulturális tőke (Bourdieu által alkotott fogalom), vagyis a társadalmi újratermelés folyamatában valóban tőkeként funkcionáló szellemi, kulturális javaknak a halmaza az iskola tevékenységében jön létre s lesz szétosztva az új generációk tagjai között. A magasabb társadalmi presztízzsel rendelkező családok magasabb szintű, hosszabb, tartalmasabb, a pályaválasztásban jobb pozíciók elérését lehetővé tevő oktatást biztosítanak gyermekeiknek. A társadalmi egyenlőtlenségek rendszerében jobb pozícióba került családok gyermekeinek az emberi történelemben eddig mindig nagyobb esélyük volt arra, hogy ők maguk is ilyen pozíciót foglaljanak majd el az egyenlőtlenségek rendszerében. Hogy ez valóban így van, azt számtalan oktatásszociológiai, a tanulók teljesítményeit a társadalmi státus függvényében vizsgáló munka bizonyítja. (Lásd például Andor és mts., 1997; Bourdieu, 1996; Douglas, 1996; Ferge, 1980; Gazsó, 1988; Gubi, 1986; Lawton, 1996; Sáska, 1989.)

Az egyenlőtlenségek okairól és kezelésük módjairól alkotott elképzelések lényegében négy nagyobb paradigma köré csoportosíthatók.

1. Létezik, illetve hosszú évszázadokon keresztül uralkodott az egyenlőtlenségek kezelésének konzervatív felfogása. Ez a szemlélet az egyenlőtlenségeket eleve adottaknak,„biológiailag” öröklötteknek tekinti. Azt vallja, hogy a társadalomnak vannakolyan kiváltságos rétegei, amelyekhez tartozók alkalmasak, képesek a kultúra elsajátítására,előjoguk a magasabb műveltséghez való hozzájutás. A polgári átalakulásmozgalmai, forradalmai tűzik zászlajukra azoknak a társadalmi viszonyoknak aszéttörését, amelyek ezt a konzervatív szemléletet voltak hivatottak a gyakorlatbanmegvalósítani. A felvilágosodás, illetve a francia forradalom egyenlőségeszményeúj perspektívát rajzol a nevelés számára, s a 19. század már az oktatás széles néprétegekrevaló kiterjesztésének százada lesz.

2. A „minden ember egyenlő jogokkal születik” elve azt is jelentette, hogy mindenkinek joga van az iskolázáshoz. Ennek az elvnek a gyakorlatba való átültetése a nagy, nemzeti iskolarendszerek létrejötte, elméleti képe pedig a liberalizmus egyenlőséggel kapcsolatos felfogása. A liberális felfogás szerint a legfontosabb cél azoknak az akadályoknak a megszüntetése, amelyek az alsóbb, a szegény néprétegekhez vagy valamilyen más szempontból szociálisan hátrányosan megkülönböztetett (etnikai, nemi, faji, vallási) csoportokhoz tartozók előtt állnak az oktatási szolgáltatásokhoz való hozzáférés szempontjából. Ez ugyan még nem eredményezi azt, hogy mindenki elsajátíthatja az iskolában elsajátítható műveltség maximumát, de a sikert már nem akadályozhatják rendi viszonyokban gyökerező, jogi különbségekhez, a családok különböző anyagi helyzetéhez kötődő tényezők. A parlamentáris demokráciák jogrendjében egyre fejlettebb formában és egyre hosszabb időtartammal jelenik meg az általános és kötelező iskolázás. Kibontakozik az a folyamat, amelyben állandó programmá válik az iskolai oktatás ingyenessé tétele, s amelyben legalább a „népiskolák” esetében (tehát az alapoktatás biztosításában) az állam válik a legfontosabb iskolafenntartóvá. A folyamat a huszadik században is zajlik, s a középfokú iskolázás általánossá tételében, a felsőfokú oktatás lényeges kiterjesztésében csúcsosodik ki.

A liberális szemléletben az egyén, a tanuló felelőssége, hogy tud-e élni a felkínált lehetőségekkel. Ha a külső feltételek adottak, akkor a további folyamatokat, így az egyenlőtlenségek létrejöttét, már a verseny fogja szabályozni, ebben a versenyben az lesz sikeres, akinek eredeti adottságai – a véletlen folytán – jobb pozíciót teremtettek. Nem egyenlőséget kell biztosítani, hanem az esélyek egyenlőségét. A jobb adottságokkal rendelkező győzzön, s ne az, akinek családi helyzete eleve kiváltságokat nyújtott. Már legalább száz éve annak, hogy az oktatásszociológiával foglalkozó szakemberek újra és újra kimutatják, hogy az itt röviden vázolt, a polgári társadalom egyenlőségeszményét kifejező, liberális gondolkodásra épült oktatáspolitikai rendszerek képtelenek voltak enyhíteni a művelődési egyenlőtlenségeket. Ezek az egyenlőtlenségek továbbra is a társadalmi csoportok differenciáltságának megfelelő minták szerint termelődnek újjá a következő nemzedékekben, minden jó szándékú egyenlőségeszmény ellenére is.

3. A liberális egyenlőségeszmény kudarca motiválta részben egy szociologikus nézőpont megszületését vagy másképpen: a kompenzatorikus elképzelések térnyerését. E szemlélet szerint az egyenlőtlenségek oka a különböző társadalmi rétegekhez tartozó családok kulturális miliőjének különbségeiben keresendő. A liberalizmus által elképzelt „szabad verseny” nem „szabad”, mert a versenyben a gyerekek nem ugyanonnan indulnak, nem elsősorban az eredeti adottságaik különbözősége, hanem a családi háttér különbségei miatt. A magasabb társadalmi presztízsű családok gyermekei tanultabb, iskolázottabb szüleiktől már az iskolakezdést megelőzően olyan előnyöket kapnak, amelyek lényegesen jobb versenypozícióba juttatják őket. A különbségek szinte minden számításba vehető képesség területén kimutathatóak. Különösen problematikusak nyelvi területen (szókincs, kifejezőkészség, kommunikativitás, mondatformálás, szlenghasználat stb.), a tanuláshoz, a művelődéshez való hozzáállás, a tanulási attitűdök terén, az absztrakt fogalmak használata terén, egyáltalán a birtokolt tudást tekintve és annak felhasználásában, a szociális képességek fejlettségében. A kompenzatorikus szemlélet fontos feladatnak tartja a hátrányokkal küszködők külön segítését, a hiányok iskolarendszeren belüli pótlását. Ebben az elképzelésben tehát az iskola, valamint a középosztály értékrendje azonosnak tekintendő. Az ehhez képest alacsonyabb szintű tudással, motivációkkal, képességekkel érkező gyerekek számára biztosítani kell ennek az értékrendnek az elsajátítását, elfogadását. A kompenzatorikus elképzelés tehát bizonyos értelemben erőszak alkalmazását preferálja, más társadalmi értékrenddel az iskolába érkező gyerekek számára csak a középosztály értékrendjének elfogadását kínálja fel egyedüli lehetőségként.

4. A negyedik paradigma osztozik a kompenzatorikus elképzelésekkel az egyenlőtlenségek okainak megítélésében, de más koordináta-rendszerben helyezi el azokat. Hívhatjuk ezt a szemléletet emancipációs szemléletnek is. Kiindulópontja ugyanis az, hogy a valamilyen szempontból hátrányos megkülönböztetésben részesülő csoportokhoz tartozó gyerekeknek nem kell feladniuk eredeti identitásukat, nem kell egy új vagy sok esetben kifejezetten idegen értékrendet elsajátítaniuk, hanem inkább az iskola alkalmazkodjék az ő értékrendjükhöz. Ez nem a feltétlen elfogadást jelenti minden esetben, hanem a toleranciát, a sajátosságok kifejezési lehetőségeinek biztosítását, az iskolai fejlődésben a sajátos háttér elemeinek felhasználását. A gyerekek magukkal hozott kultúráját nemcsak „megtűrni” kell, hanem a fejlesztési folyamatoknak ezen kell alapulniuk.